kredencek

na, ezért olyan ismerős ismeretlen szó ez a kreditrendszer. a régi rencerben csak bementél, oszt tanultál, kábé elvégezted minden szükséges és szükségesnek mondott tantárgyadat, hozzátanulgattál egy kis eztmegazt, végén szakdoga, védés, záróvizsga, és szevasz, kaptál egy diplomát.

a mai napom és a megelőző kettő nekem meg azon bonyolódott a meglevőhöz képest tovább, hogy elkezdtem számolgatni a meglévő, kapandó és kapni fogott kreditjeimet, és

ahányszor

számolom

MINDIG MÁS JÖN KI.

azért nem mindegy, mert a többlet többletért uszkve 25 rugót kell(ene) fizetnem, és én azt NM NM NM fogom.

az imént úgy számoltam, nem lesz gond, tegnap úgy számoltam, gond lesz. 

fő

a

fejem.

kutyafut

mondatok a kutyafuttahétről:

sok volt.

itthonról dolgoztam sokat,

meg bent dolgoztam sokat.

pénteken kiterítettek. ez a fajta pellengérre állítás és egyedül hagyás lesz a döntő oka egy teljesen más hely keresésének. azt, ami a munkám, szeretem, akarom, tanulom, folyamatosan szívom magamba a tudásokat, ez csak nem véletlen. 

de ahogyan ott van, na az AHOGYANT, na azt nem bírom. pedig másfél évtizedig bírtam, a szó nem szoros értelmében.

most pénteken azonban volt egy pont, ahonnan túllendülni csak kívül bírok, belül nem.

azért még fölmentem a Várba, ajándékot intézni, majd hazavonszolódtam.

szombaton minden porcikám azt mondta, maradjak itthon, csak minthogy megígértem magam, hát mentem, dolgoztam, és volt értelme, haszna, ez mindig egyenesbe hoz amúgy.

a szombat végén gyorsváltással sikerült odaérnünk a 70. szülinap helyszínére is. 11re értünk haza, g első igazi éjszakázása megvolt (miután eléggé jóalvó, plusz megbolondul, ha nagyon fáradt, kialvatlan, sosem preferálom az ilyet amúgy).

vasárnap aprítottam a házimunkát, plusz összekapirgáltam a dirib-darabjaim, ezzel együtt ez a szülinap is pipa, valójában gumilasztilelkem hamar visszagömbölyödik, ha nem bántanak ésvagy nem igazságtalan velem senki.

ma, drágapárom ötletére Dunakanyarogtunk, igazán kellett már valami efféle. hazafelé a kocsiban gyerekem _végig_ csipogott / gajdolt / ordibált, melyből én az eleje és végeötpercet bírtam meghallgatni, úgy aludtam el, mint egy darab fa. mondjuk itthon, ebéd után mindketten hozták ugyanezt. a Vár megvan, a Duna folyik, _mindenki_horgászik, a fák sárgulnak, pirulnak, barnulnak. az ősz szép.

holnap még egy ünneplés, aztán vissza a kutyafutás. kicsit kellene még egy-két októberi hét, hogy a tanulásban utolérjem magam, de ez már nemigen lesz meg.

tárgyilagosan

minden dolog, amiben vagyok kizárólag félig tud elkészülni.

a hajam szálát tépegetem egyenként, és

megőrülök.

ha nem kellene a legalapvetőbb elemekkel megküzdenem nap mint nap, tegyük föl nem a munkával, hanem a munkatársakkal ugye, 

előfordulhat, hogy már akkor sem tudnám jól megoldani a dolgaim.

erről meg nincs mit mondani többet.

áhh, nem véletlen

áhh, nem véletlen, amikor egy-egy feladatnak nehezen bírok nekiállni.
most sem a feladat volt büdös, vagy éppen nem nem értek annyira hozzá - csak egyszerűen látszik, mekkora falat.

ezt, a mostanit pl. reggel egy órát, most több, mint kettőt írtam, és úgy kb. a fele annak, mint ami szükséges még ahhoz, jó legyen annyira, hogy továbbküldhessem a csoporttársamnak, hogy akkor dolgozzon rajta tovább. 

a nemzetközi kommunikációnak az amúgy kifejezetten a hátránya, ha több nyelvet beszélsz. legyen egy, és akkor azt használja mindenki. a mi kétfős csoportunkban a német az írásbeli, angol a szóbeli nyelv. uhh.

gyakrabbért

jól van, az intuícióm teljesen helyes volt, _ezt_ a három napot nyolcféle hasznosabb dologgal is tölthettem volna, mint amivel, de erre szántam, ez ilyen lett.

a leányzó tényleg nem csinált semmit szombatig, de akkor végre összeeszkábálta magát, két napig csinálta, ma elküldte, úgyhogy most már csak javítgatnom kell németről németre... de hogy nem az egészet én csinálom - azért nagyon megérte várni.

a csoporttársak most iszonyú kiakasztók voltak. volt valami áthozott vizsga szerdán, amitől az egész maradék három napra minimálisat is képtelenek voltak gondolni, így abban a helyzetben, hogy a leggyengébben teljesítő klikkhez csapódtam, a csoportmunka nagyjából kizárólag stresszt jelentett. legközelebb erőszakos, nyomulós és kifejezetten akaszkodós leszek, ezt megfogadtam. inkább attól legyen fejfájásom. az a helyzet, hogy nekem minden tantárgy ebben a félévben iszonyú fontos, hogy megértsem, leessen, melyik mit jelent (nekem), és azt ez a három nap nagyon nem segítette. na mindegy.

a jó oldala amúgy a dolognak az az érzés, ahogyan azért mégis gyűlik a tudás a fejemben. jöttek ötleteim a szakdolgozatomhoz is, azzal egyébként csudára le vagyok maradva, minthogy már egy vázlattal, egy plusz vezetővel, meg nem kevés kijegyzetelt szakirodalommal kellene rendelkeznem...

sűrűek a dolgok, de az nem baj. 

mondjuk arra azért kíváncsi lennék, ki a csuda bír a munkatelefonomon vasárnap este fél 10kor hívni. vááh.

ventilláció

igen, megint nincs más, mint egy nagy adag nyüszítés, ugorgyunk, aki ezt unnya, én unom.

nem ugrom, mer' a blogomba' azt írok, amit akarok.

ez a suli egy nájtmer-

van egy cse' csoporttársam, aki lecsapott rám, minthogy többnyelvű vagyok, és én is ösztöndíjas, hogy legyünk mindenből egy csoport mi ketten, én meg igazi hülye voltam, és most vagyok vele egy csoport, és ez a csaj, ez SEMMIT nem csinált.

van kb még 400 elolvasnivaló pszicho szövegem németül, hozzá cirka 20 megválaszolandó, vizsgán értékelendő kérdésem, mindez holnap estig megcsinálandó (hülyék, eleve), és akkor itt van még két kézikönyv - egyet készíteni, másikat kielemezni és prezentációra ppt-be helyezni, majd előadni csütörtökön.

ez NEM levelező oktatás amúgy, olyasmire van tervezve, hogy napi három óra elfoglaltság minden nap, anyanyelvieknek. csúnyátmondtam.

ja, és az a vicces közben, hogy a benti gépem nem működik, azt itthoniról nem tudok nyomtatni, plusz nem megy rajta a bentigépem tartalmával bíró drájv, mely a netbúkomon se megy, azaz a mai itthondolgozás kiváló ITTHONŐRÜLÖKMEGGÉ vált, tenksz tu világmindenség.

légyszi, innen menjen már könnyebben, légyszi, mert föladom.

azérta

haviegy az kevés, még nekem is.

mindig van valami, és ha nem írom le, úgy viselkedem, mint az öregnénik: egy hónap után már azon töröm a fejem felhúzott orral, orrhegyre eresztett (virtuális) szemüveggel, hogy "az mikor is volt, édesfiam, amikor lementünk a Balatonra, idén-e már...", meg hogy "milyen évet is írunk, drágám..."

egyszóminthatszáz, kell az idevésés, nyilván nekem elsősorban.

most például a legfrissebb élmény, ami kicsit képlékeny is, lévén hogy a szükséges apanázs nem utalódott el még számomra (ami nagy nagy hibája a sztorinak egyelőre, de a lényeg), hogy a Nyírség fővárosát egy félévre lecseréltem a sógorék fővárosára. Távolságban ugyanannyi, időben egy órával kevesebb, ha fél6kor indulok itthonról, 9 előtt ott állok a Bécsalsói pályudvar elromlott liftje tövében (haha, tényleg!).

a labancoknál amúgy minden agyon van szervezve. és ez nekem olyan jól esik, hogy gyanítom, _tényleg_ igaz a mendemonda a szász felmenőkről: nekem ez kell. miután pár héttel a suli előtt meglett az órarendem is, mostanra mind az öt tárgyamból megkaptam a nagyjábóli elvárást (egyelőre nyilvánvalóan nem fog menni, de ki tudja, ki tudja),

és én ezzel együtt totál be vagyok pörögve, ez az, amiért egyetemre jöttem, ez az intenzitás, elvárás, kihívás!

egy szó mint száz, lesz ugyan ennek böjtje, nem vagyok anyanyelvi német, és az nem ártana, akkor legalább az írásbeli vizsgáról nem gondolnám, hogy képtelenség megcsinálnom, haha.

amúgy pedig a helyzet az, hogy az is elérkezett, amit mindig is elvártam teoretikusan egy egyetemi képzéstől: az októberi tantárgy tanárja most, szeptember 9-én elküldte, hogy miből hogyan kell _előre_ felkészülni a tárgyra, 350 oldal olvasnivaló, 5*4 kérdéssor az írásbeli feldolgozáshoz, beadások, prezentáció - szuper, bár nyilvánvalóan nincs/nem lesz időm rá.

azon kívül az ott töltött három tanítási nap alatt _végig_ tanítottak, és még így is, kevéssé belejőve is több volt ez, mint az eddigi évek bármije.

másik érdekes aspektusa a kintnek az itthoni hatása: megosztott figyelmem kénytelen voltam/vagyok egy dologra összpontosítani egyidőben, azaz ha suli, akkor suli, ha munka, akkor munka, ha itthon, akkor itthon. ezeket az elválasztókat pedig ezer körömmel tartogatom, csapkod ugyan körülöttem a mindennapok habja (haha, milyen kép ez már), de most még tartom, és mire megint összefutnának a szálak, megyek újra, összekaptatni magam.

ezanyár

a második nyaralásnak nevezett hét amúgy béna lett. 

indult a gyerek orvosokhoz ráncigálásával (semmi baja, minor felülvizsgálatok, sokhetes eredmények, csak időelbénázás, nyáron az orvosok gázabbak, mint nemnyáron). aztán jött rám valami, kétnapos alvás, szívszúrásnak tűnő ízületi fájdalmak, zsibbadás, erőtlenség, pótorvos, reumagyógyszer, mire azt megkaptam, gyulladás elszállt, viszont a gyógyszertől végre működött a térdem, most töprengek, hogy visszaszokom rá. majd az utolsó két napon a párom nyaka állt be egy hétre, na az sem volt jó nyaralóprogram.

egy napot töltöttünk mindössze velenceitavazással, de mivel nekem továbbra is máshol van a rivijééééra, hát múlt szombaton megismételtük ama hatórás nyaralókiruccanást, az idő szép, a víz meleg, anya, küldj pénzt.

hazafelé sötétedésben indultunk, egy hatalmas viharfelhő peremén autópályáztunk haza, mely képződmény heves villámlással teremtett emlékezetes díszletet- ezt gyermekem megörökítette, és most ezt idebiggyesztem, ha.

icipici magyarázat: a vihart legyőzendő a puskáját ígérte használni. másnap délután született a kép.

ritkás

ritkásan van energiám ideérni, eltötymörögni, végiggondolni.

a legújabb, hogy van bennem valami gát a tennivalókkal szemben, ha az egyik területen kitüremkedem, és végre többet teszek, mint s szokott sztenderd kevés, a másik területen teljes blokkot hirdet az agyam.

egyik nap a munka élvez előnyt, más napokon meg a totális munkakikapcs és a házimunka, de például volt ez a mostani péntek, a szalma-önmagam (gyermek a Balcsin, pár a munkáján késő éjjelig, idesanyám "olaszbamnet", anyósomék gyerekkel a Balcsin, többiek szülnek és nyaralnak ésatöbbi), szóval a szalmapéntek az úgy utazott el a fejem fölött, hogy csak az utolsó órákban éreztem, van azért valami nyomom a földön (főztem, így volt végül mit ennem, majd kertetizélgettem, így nem pusztultak el a növények, ja, meg átültetgettem a levendulákat)

off: 

tudom, hogy nem most volna az ideje, de muszáj, mert az idejekor hol leszek én. 

on:

egy szó mint száz hol fél, hol száz percem van önmagamra, ez nagyon megvisel, pl. most éppen szétrobbanó vénákat vizionálok magamnak, szerintem hülye e vagyok, mindenesetre nyilvánvaló, hogy semmiképpen sem pihentem ki magam. vagy a csuda tudja, azt a rémisztő pörgést, melyben évek óta senyvedek, nem hinném, hogy egyhetes turnusokban ki bírnám "pihenni". arra valami más kéne, de

a barátprogram nemigen megy/működik/indult be

a mozgásprogram halvány képzete is délibáb

a munka csak munkaidőben-programon legalább lélekben dolgozom

a többit nem sorolom föl.

a nyárnak pedig vége, akárki akármit mond, 

jövő héten már ovi segítség nélkül

szept első hete suli a sógóréknál

szept (és az év további része) értelmetlen munkapörgés, sulik, szakmai gyak, szakdolgozat, annak eldöntése, építsünk-e valamit, szüljünk-e valakit, iskolába küldjük-e a meglevőt, ja és hogy megmarad-e a munkahely a szó önös és persze általános értelmében is.

a blogom nevét -mint azt sejtettük rég- totális tévedésként értelmezem.

a bejegyzés,mely soha nem született meg mert az okostelefon

buta

hihi

nyárvannyár

japp, nyár, ezer fok, nyaralás egy vége.

megküzdöttem utolsóelőtti napon a győri szállásokkal, hihetetlen pontakciók ide vagy oda, rába ugrott, ha nem muszáj, többet nem próbálkozunk vele. helyette találtunk klassz kis szállást: csendes, olcsóbb, légkondis, kedves személyzet, egy megállóra a rábától.

a vonatot g nagyon várta, majd együtt utáltuk csendesen, az jó volt benne, hogy nem késett, meg hogy csak egy és egynegyed órát főttünk-szenvedtünk rajta. csuda utálatos népek utaztak aznap arra.

a győrkőc pedig nagyon jó, hogy van, nem győzöm mondani, TÉNYLEG szuper program, még így, hogy csak ketten nyomtuk, is érdekes volt, nem untuk meg, g egy cukorfajzat. (mondjuk ettől is jó)

vasárnap odaért a hiányzó felem, elsasszéztunk gyorsan megmutatni neki a Hihetetlenül Érdekes Mászóvárat, megnéztük még a Radó-sziget másik felét is, _majdnem_ simogattunk kisállatokat, plusz rettentő mérgesek lettünk, hogy a kötélhúzásban összesítve végül mégis a LÁNYOK nyertek (g kész volt, mi meg ettől voltunk kész)

hétfőn aztán átruccantunk a szokásos útvonalon szárszóra. valamiért szeretjük szárszót, ezt valahogy a családunk is észrevette, így megint kölcsönkaptuk ama nyaralót medencéstül.

és mint mindig, most is volt fürdésibarnulási akadály, minthogy g szép nagy plezúrt szerzett indulás előtti napon a térdére, melyet NEM áztathatott még fürdésileg sem, nemhogy VÍZben. 

így esett, hogy beutaztuk a környező egyszázötven kilométeres partszakaszt, kezdvén fenyvesen, folytatván tihanyban, visszakompolva (kedd), veszprémzóban tapírtnéztünk (szerda), fonyódikilátóztunk, meg végre pancsoltunk és pancsoltunk (csütörtök), vendégeket fogadtunk egész álló nap, majd lelleimólóztunk (péntek), pancsoltunk és hazajöttünk és vendégségeztünk (ma).

a bőrömből bújnék ki, úgy mennék vissza. megpróbálom hát idecsempészni a maradékát-

nekema

Balcsi, na az (nekünk) a riviéra. így hát hat órába besűrítettük a nyaralást: szombaton fél5kor indultunk, 11 előtt hazaértünk. belefért az utazás, a palacsintázás, a pancsolás, a napozás, az iszapgyűjtés, a halazás, a fagyi, a naplemente, meg a hazaút.

egyrészt nagyon elégedettek voltunk ezzel, másrészt nagyon elégedettek voltunk, minthogy nem mentünk reggel (amikor hajnalban kelhettünk volna), nem mentünk délelőtt (amikor be volt dugítva az m7es), nem mentünk alvásidőben (minthogy így mi is pihenhettünk), viszont mégis minden belefért.

meg a vasárnapot is ideírom, az egészből a legjobb ötletem a mártogatós volt, meg a pizza, mindkettő jól fogyott. így kell ez. azonkívül kaptam én is szülinapi ajándékot, aki, ha tudja, mikor van, szépen hangosan röhögjön már egyet.

potyaszülinapozó voltam.

mindennapra

most valahogy olyan napok vannak, hogy mindegyikre jut egy kevés veszteség.

hol presztízsből, hol tervből, hol reményből, hol csak a jókedvből.

kíváncsian várom a hétvégi győrkőcöt, idén ugyanis nem volt alkalmam (agyam?) szállást foglalni. így hát a távolból figyeljük, ha minden igaz, az eseményeket.

kíváncsian várom a jövő heti időjárást, mennyire lesz béna (záporzivatar ésvagy negyven fok cseppet sem ideális két végletét ígéri a meteorológia)

kíváncsian várom a kölcsönös munkaügyi bénázások következményeit. elfáradtam és fáradok és fáradok és fáradok, és ha elmegyek szabira, most az is csak cseppet segít. a tengert gyűszűvel próbáltam meregetni, így mindenben hiba van, nem vagyok elég. leülni, tervezni, embereket magam mellé vonni, ez, ami kellene,

hogyúgymondjam, átugorhatnám az árnyékom.

nem beszélve a banyáról, aki örökké az marad. (perpill nem én)

és kíváncsian figyelem, mit hoz ki belőlünk a nyár, g-ből, vagy éppen kettőnkből, vagy éppen ötünkből,

vagy éppen a látens, és múló barátságaimból.

most éppen nem tudom, arrafelé megyek/ünk, amerre akarok. egyáltalán akarok-e. és mit. és ez így most fontos-e.

még gondolkodom rajta.

érzések közben

amúgy ebben az egész VOLT betegségesdiben járulékos rossz az a szűnni nem akaró, föl-föltörő szorongás, amitől egy nap sem normális, irracionálisan nem.

pedig már látszólag túl vagyunk az egészen, fél éve nem fáj fej.

talán az önfeledtség szaladt el ettől hosszú-hosszú időre belőlem, nem tudom.

és

megvan az az érzés is, ahogyan érzem, a hétköznapi kapcsolataim újra ürességüket élik, ezt a múltbéli szorongást senki szemében nem látom viszont, pedig én még dumálnék róla. hátha az oldja.

nahh jól van, hagyom a gumicsontom. jó kutya, helyedre.

mirerossza

mire rossz az internet.

ma délután ötkor -már szinte indulván haza- egy ártatlannak induló "átfutom a híreket"-ből három kattintásra bőgésig paráztattam magam, miután rátaláltam egy sajnos nagyon is passzentos betegségleírásra, ami magyarázhatná a tavalyi fejfájást, a csontfájdalmat, a mostani nonstop fáradtságot, a vérszegénységet és a karikákat a szeme körül.

nem írom le, nem jelentene jót, de a jövő héten beizzítom a dokinéninket. nyugtasson meg ő, de nagyon.

ajánlom neki.

fülek

az a nagyszerű és egyben végzetesen felkavaró, ahogyan egy földhözragadt, nekemújtudásról szóló oldal fülecskéjétől kettőre a másikban élettragédiát olvasok - egymástól egy órányira. vagy inkább világegyetemnyire. 

csak az a szerencse, hogy amolyan posztmodernek vagyunk, és sokszor ez már föl sem tűnik-

(jó, most föltűnt, nemigen maradtak szavaim, vagy csak itt kaparják a torkom.)

mikulás él-e

(jön, nézegetve a frissen szétszórt köteg tavalyi papírkák egyikét - a tavaly mikulásra gyártott név + némi magyarázat rajzokban részemről, mit is akart a télapó a mellékelt cuccokkal - pl. nincs virgács (nagyon dühös volt a másoktól kapott virgács okán, s minthogy jógyerek, nem tartottam indokoltnak mellékelni azt is neki :)

szóval jön és nézi a talált papírkát gondterhelten:

- Anya, beszélnünk kell.

- hát mondd, szívem, mi a helyzet.

- Anya, a Mikulás nem létezik. 

- (őőőő) mért gondolod ezt, szívem? már hogyne...

- ezt a rajzot nem a Mikulás készítette, ezt te írtad, és neked van ilyen filctollad, érzem a szagát.

- hablaty... megbízatás, mikulásnak kevés az ideje, hablaty hablaty. stb.

az a komoly benne, hogy érvrendszere pillanatokra tényleg megdönthetetlen volt. nem vagyok nagyon biztos benne, hogy tudtam bármi érdemlegeset mondani, amitől újra hihetővé vált volna a Mikulás(ok) létezése. miután nem tudok autentikusan hazudni, kételkedem.

hátizé nem mi lennénk

nem, tényleg nem mi lennénk, és nem ez az év, ha nem töltöttük volna ezt a csodás sem túl kánikulás, sem esős, pont jó napot a négy fal között. g tegnap lázas volt, ma semmi, csak nem evett, én estétől estéig cirka 14-16 órát aludtam (nem szokásom), és szétestem félóránként egyszer, úgy fájt a hasam.

holnapra nem ezt tervezem. mindazonáltal rendkívül kíváncsi vagyok, mi a jóég ez az egész. 

itthon jó.

...aztán teljes offline üzemben pakoltam és pakoltam és pakoltam ma. (rend)
nem rossz az ilyen, bár dilemmáztam az egész nap heverek végre és bámulom a szemhéjam-programon is, amiből aztán természetesen nem lesz soha semmi. lesz még időm rá majd, egyszer, mondanám fekete humorral.
rájöttem, hogy hosszú ideje nem marad meg szépirodalom a kezemben.
arra is, hogy ha nem állok a sarkamra, tíz év múlva is itt és így fogunk toporogni.
nem toporgunk, lépünk.

irka

amúgy a bloggerszolgáltatások közül a legérthetetlenebb a megtekintések száma vs. a megjegyzések száma viszonylat. minthogy előfordul olyan bejegyzés, melyet senki sem tekintett meg, viszont mondjuk érkezett hozzá 3 hozzáfűzés.

ma ilyen a napom, reggel pl az új fénymásoló _egyetlen_ (de annál kardinálisabb) hibáját szúrtam ki - a szerelőúr határtalan örömére (ma negyven fok is volt).