azérta

haviegy az kevés, még nekem is.

mindig van valami, és ha nem írom le, úgy viselkedem, mint az öregnénik: egy hónap után már azon töröm a fejem felhúzott orral, orrhegyre eresztett (virtuális) szemüveggel, hogy "az mikor is volt, édesfiam, amikor lementünk a Balatonra, idén-e már...", meg hogy "milyen évet is írunk, drágám..."

egyszóminthatszáz, kell az idevésés, nyilván nekem elsősorban.

most például a legfrissebb élmény, ami kicsit képlékeny is, lévén hogy a szükséges apanázs nem utalódott el még számomra (ami nagy nagy hibája a sztorinak egyelőre, de a lényeg), hogy a Nyírség fővárosát egy félévre lecseréltem a sógorék fővárosára. Távolságban ugyanannyi, időben egy órával kevesebb, ha fél6kor indulok itthonról, 9 előtt ott állok a Bécsalsói pályudvar elromlott liftje tövében (haha, tényleg!).

a labancoknál amúgy minden agyon van szervezve. és ez nekem olyan jól esik, hogy gyanítom, _tényleg_ igaz a mendemonda a szász felmenőkről: nekem ez kell. miután pár héttel a suli előtt meglett az órarendem is, mostanra mind az öt tárgyamból megkaptam a nagyjábóli elvárást (egyelőre nyilvánvalóan nem fog menni, de ki tudja, ki tudja),

és én ezzel együtt totál be vagyok pörögve, ez az, amiért egyetemre jöttem, ez az intenzitás, elvárás, kihívás!

egy szó mint száz, lesz ugyan ennek böjtje, nem vagyok anyanyelvi német, és az nem ártana, akkor legalább az írásbeli vizsgáról nem gondolnám, hogy képtelenség megcsinálnom, haha.

amúgy pedig a helyzet az, hogy az is elérkezett, amit mindig is elvártam teoretikusan egy egyetemi képzéstől: az októberi tantárgy tanárja most, szeptember 9-én elküldte, hogy miből hogyan kell _előre_ felkészülni a tárgyra, 350 oldal olvasnivaló, 5*4 kérdéssor az írásbeli feldolgozáshoz, beadások, prezentáció - szuper, bár nyilvánvalóan nincs/nem lesz időm rá.

azon kívül az ott töltött három tanítási nap alatt _végig_ tanítottak, és még így is, kevéssé belejőve is több volt ez, mint az eddigi évek bármije.

másik érdekes aspektusa a kintnek az itthoni hatása: megosztott figyelmem kénytelen voltam/vagyok egy dologra összpontosítani egyidőben, azaz ha suli, akkor suli, ha munka, akkor munka, ha itthon, akkor itthon. ezeket az elválasztókat pedig ezer körömmel tartogatom, csapkod ugyan körülöttem a mindennapok habja (haha, milyen kép ez már), de most még tartom, és mire megint összefutnának a szálak, megyek újra, összekaptatni magam.

ezanyár

a második nyaralásnak nevezett hét amúgy béna lett. 

indult a gyerek orvosokhoz ráncigálásával (semmi baja, minor felülvizsgálatok, sokhetes eredmények, csak időelbénázás, nyáron az orvosok gázabbak, mint nemnyáron). aztán jött rám valami, kétnapos alvás, szívszúrásnak tűnő ízületi fájdalmak, zsibbadás, erőtlenség, pótorvos, reumagyógyszer, mire azt megkaptam, gyulladás elszállt, viszont a gyógyszertől végre működött a térdem, most töprengek, hogy visszaszokom rá. majd az utolsó két napon a párom nyaka állt be egy hétre, na az sem volt jó nyaralóprogram.

egy napot töltöttünk mindössze velenceitavazással, de mivel nekem továbbra is máshol van a rivijééééra, hát múlt szombaton megismételtük ama hatórás nyaralókiruccanást, az idő szép, a víz meleg, anya, küldj pénzt.

hazafelé sötétedésben indultunk, egy hatalmas viharfelhő peremén autópályáztunk haza, mely képződmény heves villámlással teremtett emlékezetes díszletet- ezt gyermekem megörökítette, és most ezt idebiggyesztem, ha.

icipici magyarázat: a vihart legyőzendő a puskáját ígérte használni. másnap délután született a kép.

ritkás

ritkásan van energiám ideérni, eltötymörögni, végiggondolni.

a legújabb, hogy van bennem valami gát a tennivalókkal szemben, ha az egyik területen kitüremkedem, és végre többet teszek, mint s szokott sztenderd kevés, a másik területen teljes blokkot hirdet az agyam.

egyik nap a munka élvez előnyt, más napokon meg a totális munkakikapcs és a házimunka, de például volt ez a mostani péntek, a szalma-önmagam (gyermek a Balcsin, pár a munkáján késő éjjelig, idesanyám "olaszbamnet", anyósomék gyerekkel a Balcsin, többiek szülnek és nyaralnak ésatöbbi), szóval a szalmapéntek az úgy utazott el a fejem fölött, hogy csak az utolsó órákban éreztem, van azért valami nyomom a földön (főztem, így volt végül mit ennem, majd kertetizélgettem, így nem pusztultak el a növények, ja, meg átültetgettem a levendulákat)

off: 

tudom, hogy nem most volna az ideje, de muszáj, mert az idejekor hol leszek én. 

on:

egy szó mint száz hol fél, hol száz percem van önmagamra, ez nagyon megvisel, pl. most éppen szétrobbanó vénákat vizionálok magamnak, szerintem hülye e vagyok, mindenesetre nyilvánvaló, hogy semmiképpen sem pihentem ki magam. vagy a csuda tudja, azt a rémisztő pörgést, melyben évek óta senyvedek, nem hinném, hogy egyhetes turnusokban ki bírnám "pihenni". arra valami más kéne, de

a barátprogram nemigen megy/működik/indult be

a mozgásprogram halvány képzete is délibáb

a munka csak munkaidőben-programon legalább lélekben dolgozom

a többit nem sorolom föl.

a nyárnak pedig vége, akárki akármit mond, 

jövő héten már ovi segítség nélkül

szept első hete suli a sógóréknál

szept (és az év további része) értelmetlen munkapörgés, sulik, szakmai gyak, szakdolgozat, annak eldöntése, építsünk-e valamit, szüljünk-e valakit, iskolába küldjük-e a meglevőt, ja és hogy megmarad-e a munkahely a szó önös és persze általános értelmében is.

a blogom nevét -mint azt sejtettük rég- totális tévedésként értelmezem.

a bejegyzés,mely soha nem született meg mert az okostelefon

buta

hihi

nyárvannyár

japp, nyár, ezer fok, nyaralás egy vége.

megküzdöttem utolsóelőtti napon a győri szállásokkal, hihetetlen pontakciók ide vagy oda, rába ugrott, ha nem muszáj, többet nem próbálkozunk vele. helyette találtunk klassz kis szállást: csendes, olcsóbb, légkondis, kedves személyzet, egy megállóra a rábától.

a vonatot g nagyon várta, majd együtt utáltuk csendesen, az jó volt benne, hogy nem késett, meg hogy csak egy és egynegyed órát főttünk-szenvedtünk rajta. csuda utálatos népek utaztak aznap arra.

a győrkőc pedig nagyon jó, hogy van, nem győzöm mondani, TÉNYLEG szuper program, még így, hogy csak ketten nyomtuk, is érdekes volt, nem untuk meg, g egy cukorfajzat. (mondjuk ettől is jó)

vasárnap odaért a hiányzó felem, elsasszéztunk gyorsan megmutatni neki a Hihetetlenül Érdekes Mászóvárat, megnéztük még a Radó-sziget másik felét is, _majdnem_ simogattunk kisállatokat, plusz rettentő mérgesek lettünk, hogy a kötélhúzásban összesítve végül mégis a LÁNYOK nyertek (g kész volt, mi meg ettől voltunk kész)

hétfőn aztán átruccantunk a szokásos útvonalon szárszóra. valamiért szeretjük szárszót, ezt valahogy a családunk is észrevette, így megint kölcsönkaptuk ama nyaralót medencéstül.

és mint mindig, most is volt fürdésibarnulási akadály, minthogy g szép nagy plezúrt szerzett indulás előtti napon a térdére, melyet NEM áztathatott még fürdésileg sem, nemhogy VÍZben. 

így esett, hogy beutaztuk a környező egyszázötven kilométeres partszakaszt, kezdvén fenyvesen, folytatván tihanyban, visszakompolva (kedd), veszprémzóban tapírtnéztünk (szerda), fonyódikilátóztunk, meg végre pancsoltunk és pancsoltunk (csütörtök), vendégeket fogadtunk egész álló nap, majd lelleimólóztunk (péntek), pancsoltunk és hazajöttünk és vendégségeztünk (ma).

a bőrömből bújnék ki, úgy mennék vissza. megpróbálom hát idecsempészni a maradékát-

nekema

Balcsi, na az (nekünk) a riviéra. így hát hat órába besűrítettük a nyaralást: szombaton fél5kor indultunk, 11 előtt hazaértünk. belefért az utazás, a palacsintázás, a pancsolás, a napozás, az iszapgyűjtés, a halazás, a fagyi, a naplemente, meg a hazaút.

egyrészt nagyon elégedettek voltunk ezzel, másrészt nagyon elégedettek voltunk, minthogy nem mentünk reggel (amikor hajnalban kelhettünk volna), nem mentünk délelőtt (amikor be volt dugítva az m7es), nem mentünk alvásidőben (minthogy így mi is pihenhettünk), viszont mégis minden belefért.

meg a vasárnapot is ideírom, az egészből a legjobb ötletem a mártogatós volt, meg a pizza, mindkettő jól fogyott. így kell ez. azonkívül kaptam én is szülinapi ajándékot, aki, ha tudja, mikor van, szépen hangosan röhögjön már egyet.

potyaszülinapozó voltam.

mindennapra

most valahogy olyan napok vannak, hogy mindegyikre jut egy kevés veszteség.

hol presztízsből, hol tervből, hol reményből, hol csak a jókedvből.

kíváncsian várom a hétvégi győrkőcöt, idén ugyanis nem volt alkalmam (agyam?) szállást foglalni. így hát a távolból figyeljük, ha minden igaz, az eseményeket.

kíváncsian várom a jövő heti időjárást, mennyire lesz béna (záporzivatar ésvagy negyven fok cseppet sem ideális két végletét ígéri a meteorológia)

kíváncsian várom a kölcsönös munkaügyi bénázások következményeit. elfáradtam és fáradok és fáradok és fáradok, és ha elmegyek szabira, most az is csak cseppet segít. a tengert gyűszűvel próbáltam meregetni, így mindenben hiba van, nem vagyok elég. leülni, tervezni, embereket magam mellé vonni, ez, ami kellene,

hogyúgymondjam, átugorhatnám az árnyékom.

nem beszélve a banyáról, aki örökké az marad. (perpill nem én)

és kíváncsian figyelem, mit hoz ki belőlünk a nyár, g-ből, vagy éppen kettőnkből, vagy éppen ötünkből,

vagy éppen a látens, és múló barátságaimból.

most éppen nem tudom, arrafelé megyek/ünk, amerre akarok. egyáltalán akarok-e. és mit. és ez így most fontos-e.

még gondolkodom rajta.

érzések közben

amúgy ebben az egész VOLT betegségesdiben járulékos rossz az a szűnni nem akaró, föl-föltörő szorongás, amitől egy nap sem normális, irracionálisan nem.

pedig már látszólag túl vagyunk az egészen, fél éve nem fáj fej.

talán az önfeledtség szaladt el ettől hosszú-hosszú időre belőlem, nem tudom.

és

megvan az az érzés is, ahogyan érzem, a hétköznapi kapcsolataim újra ürességüket élik, ezt a múltbéli szorongást senki szemében nem látom viszont, pedig én még dumálnék róla. hátha az oldja.

nahh jól van, hagyom a gumicsontom. jó kutya, helyedre.

mirerossza

mire rossz az internet.

ma délután ötkor -már szinte indulván haza- egy ártatlannak induló "átfutom a híreket"-ből három kattintásra bőgésig paráztattam magam, miután rátaláltam egy sajnos nagyon is passzentos betegségleírásra, ami magyarázhatná a tavalyi fejfájást, a csontfájdalmat, a mostani nonstop fáradtságot, a vérszegénységet és a karikákat a szeme körül.

nem írom le, nem jelentene jót, de a jövő héten beizzítom a dokinéninket. nyugtasson meg ő, de nagyon.

ajánlom neki.

fülek

az a nagyszerű és egyben végzetesen felkavaró, ahogyan egy földhözragadt, nekemújtudásról szóló oldal fülecskéjétől kettőre a másikban élettragédiát olvasok - egymástól egy órányira. vagy inkább világegyetemnyire. 

csak az a szerencse, hogy amolyan posztmodernek vagyunk, és sokszor ez már föl sem tűnik-

(jó, most föltűnt, nemigen maradtak szavaim, vagy csak itt kaparják a torkom.)

mikulás él-e

(jön, nézegetve a frissen szétszórt köteg tavalyi papírkák egyikét - a tavaly mikulásra gyártott név + némi magyarázat rajzokban részemről, mit is akart a télapó a mellékelt cuccokkal - pl. nincs virgács (nagyon dühös volt a másoktól kapott virgács okán, s minthogy jógyerek, nem tartottam indokoltnak mellékelni azt is neki :)

szóval jön és nézi a talált papírkát gondterhelten:

- Anya, beszélnünk kell.

- hát mondd, szívem, mi a helyzet.

- Anya, a Mikulás nem létezik. 

- (őőőő) mért gondolod ezt, szívem? már hogyne...

- ezt a rajzot nem a Mikulás készítette, ezt te írtad, és neked van ilyen filctollad, érzem a szagát.

- hablaty... megbízatás, mikulásnak kevés az ideje, hablaty hablaty. stb.

az a komoly benne, hogy érvrendszere pillanatokra tényleg megdönthetetlen volt. nem vagyok nagyon biztos benne, hogy tudtam bármi érdemlegeset mondani, amitől újra hihetővé vált volna a Mikulás(ok) létezése. miután nem tudok autentikusan hazudni, kételkedem.

hátizé nem mi lennénk

nem, tényleg nem mi lennénk, és nem ez az év, ha nem töltöttük volna ezt a csodás sem túl kánikulás, sem esős, pont jó napot a négy fal között. g tegnap lázas volt, ma semmi, csak nem evett, én estétől estéig cirka 14-16 órát aludtam (nem szokásom), és szétestem félóránként egyszer, úgy fájt a hasam.

holnapra nem ezt tervezem. mindazonáltal rendkívül kíváncsi vagyok, mi a jóég ez az egész. 

itthon jó.

...aztán teljes offline üzemben pakoltam és pakoltam és pakoltam ma. (rend)
nem rossz az ilyen, bár dilemmáztam az egész nap heverek végre és bámulom a szemhéjam-programon is, amiből aztán természetesen nem lesz soha semmi. lesz még időm rá majd, egyszer, mondanám fekete humorral.
rájöttem, hogy hosszú ideje nem marad meg szépirodalom a kezemben.
arra is, hogy ha nem állok a sarkamra, tíz év múlva is itt és így fogunk toporogni.
nem toporgunk, lépünk.

irka

amúgy a bloggerszolgáltatások közül a legérthetetlenebb a megtekintések száma vs. a megjegyzések száma viszonylat. minthogy előfordul olyan bejegyzés, melyet senki sem tekintett meg, viszont mondjuk érkezett hozzá 3 hozzáfűzés.

ma ilyen a napom, reggel pl az új fénymásoló _egyetlen_ (de annál kardinálisabb) hibáját szúrtam ki - a szerelőúr határtalan örömére (ma negyven fok is volt).

hő-ség

meleg, munka, ki nem mondott aggódás, meleg.

ezek mindegyike szóra sem érdemes.

az már viszont annál inkább, hogy miért gondolják a balatoni lepattant szállodák (négy csillaggal!), hogy 3csillagosmínusz szolgáltatásért négycsillagplusz összeget leszek (NEM!) hajlandó kiadni kápé a kezemből?

ja, és tegnap láttam egy macskát pórázon sétáltatva. argh.

és: rajzolt tegnap egy képregényt. holnap nekifutok az idetevésnek, annyira cuki.

egyszer majd

na, azt, hogy nyaralás, egyelőre nem sikerült nyélbe ütnöm.

azt viszont, hogy pihenő, hát azt meg inkább elfelejtem.

bár nevezhetjük a hétvégét annak, sztrájkolt a bensőm, ha csak egy gondolatfoszlány is érintett volna munkaügyben, nem és nem és nem, miután csütörtökön a munkaestnek félegyes hazaérés volt a vége, akkor meg már lúd és kövér, és taxival.

g lába nem fájt az elmúlt időkben, ennek jót tett ez a mozgalmas, nagyszülőszitterek nélkül zajlított hét (most egy kicsit erős volt az apukákra nehezedő nyomás, ez a spontán sokezredik ilyen hét), de mégis annyira unikum, amikor VÉGRE MI vagyunk, egyedül, okosan, szépen, önállóan, megoldva ketten MINDENT (kivéve a reggeli indítózást, melyből minden énnapomon kövér késéssel bírtunk csak oviérkezni. tegyük hozzá, g szabotált.) (!)

e héten pontot tenni látszottam erre a második félévre is: azazhogy konkretizálva: ledumáltam a tantóurat a székről, mely tett érdekes 1. mert ő is sokat beszél 2. mert nagyon kényelmetlenül éreztem utána magam :)

a bécsben is körbeért a kör, most már csak azt kellene tudnom, hogyan fogom elkerülni tudni az első szeptemberi hét teljes időlerablását a sógórok részéről az ígért 3 NAP HELYETT... (minden nap adnak valamit: egyik nap diákot, másik nap bérletet, meg lesz egy bécsberegisztrálós és egy tanszékkelmegbeszélős nap is, plusz a +3 tanítási mellé valamiért bekerült egy vasár nap is. 

naaaaagy hümm. ezt azért még tisztázzuk, nem beszélve az itteni suli átlagosan várható igényeiről... (hihi)

amiket meg mesélnék, azt majd a következőben. tán képet is szedek le végre az új, éppen ép fényképezőmről.

és marad 1 kérdés

hol fogunk nyaralni.

bejegyzés, amiben folytatom a

sztorit.

ezen a héten aprítottam a munkát.

felismeréseim révén hirtelen valami könnyebb lett, nehéz szavakba önteni, tán a helyzetemre, tán a pozíciómra döbbentem rá, magam magamban, ami nem kötelez semmire, de egy kicsit továbblökött, így tarthatóbbak a mindennapok.

ezen a héten találkoztam a somával és a rézandrással, t ö k   v i c c e s   volt. beszélgetni olyanokkal, akiket "ismerek", de mégsem, de mégis, finoman szólva is ámbivalens, egyúttal skizofrén helyzet volt. de nagyon.

kiderült az is, hogy egy napba kb. 6 kardinális sztori / találkozó / teendő fér bele, de az nagyon húzós. (főleg, ha az egyik ebből egy hiteltelen ortopédus, hihi)

kiderült az is (ma): soha semmi sem vész el, csak előfordul, hogy napokig (sic!) kell keresni, és meglesz, maximum 10 perccel minden határidő lejárta után (egy tök értékes ajánlat jegyzete, név telefonszám, egyezer potenciális helyre fölvésve - nem tudom, megvan-e...)

megkönnyebbülést (és leplöttyedést) okozott (volna, ha volna erre időm) a kilencedik dolgozat leadása múlt héten. a statisztika: 3+3 hét, 9 összefüggésmentes, számomra ismeretlen témakör, 3 nyelv, 2 elfogadott jelentkezés, 3 ötös, 3 négyes, 1 ismeretlenjegy. pipa és elégedettség, minthogy ezek egyike egy üzleti terv-kezdemény, másika a munkám egyik végre kész, elengedhetetlen dokumentuma, harmadik meg a bécsi ösztöndíj.

erre amúgy pont téve látszik lenni, miután a héten sikeresen bizonyítottam (magamnak, hehe), hogy osztrákul is kell, hogy értsek, mert a néni, aki fölhívott, nem tudott olyat mondani, amit spontán ne válaszoltam volna meg... (azért ettől még futhatok bele olyan tájszólásba, amitől majd csak nézek kukán) learning agreement közben úton van valamerre, szóval a kör kezd bezárulni.

még egy vizsgám van. onnan szép nyerni amúgy, ahogyan ez áll: a tanár óráján _kénytelen_ voltam elaludni (sic! - minden értelemben), _semmit_ nem adott le, a jegyzetbe egyelőre nem volt időm belaszagolni, keddig szerintem elolvasom ezt a 300 oldalt (nem).

és pár tízperccel ezelőtt realizáltam magam számára, hogy a szakdolgozatírást MÉGISCSAK a nyári pihenő helyett kell megírjam, ha jót akarok magamnak...

hümm.

bejegyzés, amelyben elmesélem

hogy mi volt a héten, úgysem nagy itt forgalom, legyek legalább én itt.

hétfőn g egész nap bőgni bírt csak, ha a bizonyos mozdulat érte a bal térdét. a nembőgős, nagyon kibírós kisfiamat felemelni nem lehetett térdfájás nélkül, mondjuk a nap végére úgy-ahogy ment.

orvos pótorvos volt, ettől beidegesedtem, mert láttam a heti hiábavaló köreinket előre, látás bevált, megvoltak.

cataflam rendel,szed, keddre (!!!) elmúlt a fájdalom, "pihentesse, anyuka" a nagyszülőknek nemigen ment, nikkelbolha.

csüt reggel labor, addigra fájdalom a múlté, cataflam szed, "pihentetés", megint itthon, ovinélkül (hát biztos gyulladás, nem, egy pici gyulladás sem), délután gyerekortopédia (ezt a nőt kipipáltam, hozzá soha többet semmiért nem megyek, ez TUTI), gyerekláb csavargat, kicsit fáj? anyuka, én nem tudok ezzel semmit sem tenni, akkor kell látnom, amikor tényleg (?) fáj.

Tisztelt Egészségügyi Munkaerő, rendben, kérésének megfelelően igyekszem a következő hetek csütörtökjeinek 14-18 óráig terjedő időszakára időzíteni gyermekem lábfájdalmát, amennyiben szeretnék találkozni egy már megszeretett, és nagyon kívánt, lekezelő, leanyukázó, a szülők hülyék, szüljenek második gyereket-állásponton lévő őskövületmaradvánnyal találkozni. Igazi élmény volt Önnel a tegnapi 15 perc, ismételném naponta jeligére, egy hülye szülő

Akkor hát abbahagyjuk a cataflamot, úgyis utáltuk, nem megyünk a hétvégén (sem) sehova, töttyedünk inkább itthon (egyedül), "pihentetjük a lábat" (tök pipa vagyok, ez hallatszik azért ebből a mondatból?)

áááhh.

amelyben megint a betegség kerekedik

na, hogy miért hallgatok állandóan sokáig, azt hadd ne kezdjem nagyon részletezni.

ami most van: g-nek ízületi gyulladása van, velkám tu di illnesz ögen.

a kutyafáját mondanám, csak egy csúnyább verzióban.

Pozsony előtt-alatt volt ez már pár napig, akkor magától elfutott a térdsántika, tegnap meg visszakéreckedett, így ma a gyerekem nem állt lábra, ordítva sírt minden rossz mozdulatnál, teszegettem/tük mindenhová, nem bírt vonatozni, feküdt szomorúan. dokinéni háromhetes szabin, vendégdokinéni cataflamoz, laborba meg ortopédiára küld. 

őszi köreink körvonalai sejlenek, ránk férne valami komolyabb áldás, ima, mert azt most nagyon nehéz végiggondolni, hogy valami krónikus történetbe futottunk bele, ha.

nem jó ez így, ahogy kéthetente belefutunk valami újabb és újabb szmötyibe.

amellett, hogy az itthondolgozásnak ez a fajtája együtt jár a szemem kifolyatásával, lógok a képernyőn, felújítom a weboldalt, lassan fb-ot is kalapálok, fotosopperkedem, egy szó mint száz: folyatom a szemem.

és még egy vizsgám van hátra, azonkívül holnap hív a bécsinéni, tanszékizé, hogy megtudja, tudok-e németül. niksz dajcs!

ja, és az ovi, az pottyan szét, csak, ha mondjuk nem főne így is a fejem EGYÉBKÉNT.