smittelem magamnak én is

tehát
ha és amennyiben írok egy 215 oldalas szakdolgozatot, s ebből 200 oldalnyit kimásolok innen-onnan, akkor abban nem én leszek a probléma, hanem az opponensem/bírálóm, minthogy nem figyelmeztetett rá, az nem doktori szakmunka.

és simán lehetek köztársasági elnökasszony, s majd ha kiderül, nem stimmeltem, rájuk hivatkoznék, mert amúgy is első helyen említeném őket, illetőleg a 200 oldal gazdáját. én maradnék, ami vagyok.

vagy meneküljek innen? szerinte a hazugság nem gond.

apdét:
igen, még mindig nagyon rosszul esik, ugyanis a televízióban nyilvánvalóan beszélt nekem egy ember, akit én azért fizetek, hogy máshol engem képviseljen, és hazudott. kenegetett. hablatyolt.
ennél kísértetiesebb csak azok látványa volt, akik röhögtek rajta. első körben teljes mértékben röhögnék én is, a humor gyógyít, de ez kínos nevetés, kétségbeesett.
én tényleg azt hittem, hogy van megállj a mai dolgokban, egyszer csak majd minden jóra fordul.
alighanem ez is hazugság volt, most már TUDOM.

heveredem

törvényszerű a kettő átdolgozott éjjel és nappal, meg a szardíniásdobozban töltött háromésfélórás vonatút, és a szaladgálósügyintézős délelőtt, és unalmassemmitmondó délután után, hogy
besztrájkoltam
(magyartalanságom monteveresztje, bocs)
csak hasalok, néha kicsit felülök laptoppal a kezemben, de törvényszerűen semmi értelmeset nem tettem mindeddig, noha órákra elegendő írni- és tanulnivalóm van (mint mindig)
most, amint ezt mind jól leírtam, nem is annyira elképzelhetetlen már, hogy végre nekifogjak valami egyébnek is, hihihi (és itt marcipán nevetését kelletik érteni)

péntekszombatok

na, azért azt az élményt, ahogyan péntek este azon szorongok, mikor csinálom meg az elmaradást a munkámat tekintve, na azt nevezhetem meghatározónak, mely egyben a hányinger fogalmát is üti.
kaptam egy gellert amúgy ezen a héten, valami kikattant nálam, rengeteget rugóztam a nincsjövőmitt, mittegyek-ügyön.
olyan mostanában, mint amikor a lengőtekét egyszer csak egy kéz belendíti, az kettőt pördül a felső, egyet a függőleges csövön, majd lefelé száguldtában hirtelen képbe kerül hogy mind a 9 bábut letarolhatná MOST.
borzasztó érzés, na.
ehhez képest holnap még eldöntök valamit, nyilván már megint a nyilvánosblog-mivolttól rejtjeles megjegyzés ez.
aztán ha minden rendben megy, holnap még dolgozni is beugrom, aztán hétfőn hajnalban irány a suli négy napra.
amúgy a borzongatás ott sem marad el, pl lesz egy vizsgánk kedden, egy prezentáció szerdán (mmmmiiiiiiiivvaaaanmár?),
ja, és ne feledjem, hogy a beadott ösztöndíjkérelemhez 15 rugóba kerülne a korábbi indexem teljesen irreleváns másolata. annyira földhöz csap időnként a földhözragadtság, hogy arra szó nincs.
ide gyorsan bejegyzem a mai fejfájását g-nek, csak hogy hab is legyen a bejegyzéstortához. na.

éccaka

már megint itt és nem alva, ez nem jó, állandóan van mit tenni, ez jó is meg nem is, megint belekevertem magam pár dologba, ez nem jó, de lehet, hogy az lesz, ehh.

csak valahogy megtanulni, hogyan kell egyszerre egy lépésekkel _előre_ haladni?

na mindegy. a napokban belém kötöttek, amit én egészen jónak értékeltem. vicces, amikor a semmiből egyszerre elém bukkan valaki, aki hirtelen szóra méltat. végeredmény még nincs, de azért jóra értékelem. az jó, ha szólnak _hozzám_.

na a hogyishíjják

izé, ez a hét ismét elröppent a fejem mellett, csak győzzek visszagondolni.
szép kis stresszben indítottam a meg nem csinált dolgaim okán, melyhez pásszentos volt a sehová sem akarok menni-érzés. elsősorban a vasárnap esti indulás béna az életszervezésünk okán (g számára elviselhetőbb a reggeli indulás, az a tapasztalat), és ehhez még hozzájött a kiakadásom, minthogy egyes otthoni bébiszitterek hihetetlen empátiáról és pedagógiai készséggel megáldva hagyták híradót (!) nézni a gyermeket, aki ily módon még előttem tudomást szerzett a szombati nagy varsókörnyéki vonatbalesetről... mire a drágám hazaért, addigra g kérdése azzá finomodott, hogy anyával összeütközött a vonat? (még most is rossz érzés, amúgy, minthogy csütörtök este találkoztam g-vel, aki az ovis rajzát hozta, és mesélte, hogy az ott rajta egy izé, meg egy vonat, amelyik nekiment a valaminek... három pontot fűznék hozzá csak, meg hogy legalább direktben beszéltem végre vele erről, amitől megnyugodni látszik.)
.
e kis kitérő után mesélném, hogy odafelééjjel 4, visszafelééjjel 1 mozdonycserével úsztuk meg az alvásszerűt. határozottan többet jelentett az alvás fogalma másodjára.
.
reggel érkezni Varsóba amúgy teljesen szürreális. kilépek a vonatból, mintha zugló állomáson tenném ki a lábam, majd átkerülök a londoni metróba. onnan egyszerre kilépek a mínuszkétfokos napsütésbe, és fejbe kólint a palac nauki
(elsőre igenis szép, amitől még nyugodtan utálhatják a helyiek :). aztán meglátom a felhőkarcolókat, annyi, olyan, hogy csak a szerda este jöttem rá, van valami üveghullámzás a lábuknál is. elsőre ugyanis csak felfelé bambultam.
aztán trappolunk csomagokkal a tréninghelyszínre, az a környék meg olyan, mint a dózsagyörgyút és hungária kereszteződése. a szállodánk környéke a pesti hétkert idézi (noha a tréninghelyszín volt a régi zsidónegyed határán),
bérházakkal (a szállodabelső meg a balatoni szállodákat, hihi). onnan meg csak egy köpésre volt sopron belvárosa, vagy valami osztrák kisváros a főterével (kétszer :). és volt ott valamennyi Bécs is,


már ami az egyetemi és palotarészt illeti... mindebből azt akarom kihozni, hogy Varsó az egy végsőkig fura város, meghatározhatatlan. mindenhol metrót építenek most,


és szerintem a közlekedés gáz (lehet), de minden valóban régi házat olyan becsben tartanak, hogy először tégláig kopasztják, majd gyöngéd betonozással agyonerősítik, s végül csilivilire újjáépítik. ez pedig elég jó benyomást tett rám. ja, meg a chopin-padok, azok kellenének ide a kertbe :) ja, meg a koprnikusz szobra körüli bolygók a járdán.
krtek alkalmazása amúgy rendkívül pikáns egy naponta változó, minden közlekedési útvonalat meghatározó
építkezés píárjában, különösen pikáns, hogy volt szerencsé(tlensége)m összefutni a vélhetőleg ebben is hatást gyakorló (?) főmukival.
képekért ezúton bocs, a mobilommal fotóztam, látszik.
.
a lengyel nyelv egy természeti csoda, nagyon sokat röhögtem a kiírásokon, ahogyan 6-7 mássalhangzó fut egymás után, és ők ki is mondják gond nélkül. viszont a visegrádinégyek részvétele a tréningen nyilvánvalóvá tette azt is számomra, hogy ők hárman _értik_ egymást, akárhogy is. azaz ajánlatos volna egy északi szláv nyelvet elsajátítanom, ha hosszabban beszélgetni kívánok velük :)
.
a tréning jó volt, emitt nem térnék ki rá jobban, kellett, minden szempontból hasznos volt, nagyjából látom már a határaim, nem kevésbé magam, meg a dolgom.
.
evés. na az nagyon megoszló élmény volt. a déli éttermünkben csapnivalóan főztek. az első napi uborkás-répás-gombalevesünk volt egyedül elviselhető, majd ettünk este a főtér mellett blinkit (nevezzük dumplingsnak, piroginak, vagy nemtudomminekmagyarul), ami egy csuda volt (nem felejteni itthon magunknak újjáteremteni, olyan csuda volt), meg még ettem egy sült fagyit is, ami ugyancsak 9 pontot kapott a 10ből.
.
barátfélék. a tréningek meglehetősen kevés időt hagynak az embernek valódi barátságok kötésére, de adódott pár ígéretes illető ott, két varsói is köztük.
maga a légkör viszont szuper volt. inspiráló környezet, ahol még a legfélszegebbek is észreveszik, hogy kíváncsiak rájuk. mondjuk az utolsó délutáni élmény kissé szürreális volt, ahogyan én adtam "tanácsot" egy olyan csoportban, melybe magam tanácsért érkeztem...
.
három nap után az van, hogy bármikor szívesen megyek vissza oda, és még ismerősöm is volna. és ez több, mint vártam.

művészúr

akkor mondjuk legyen itt vigasztalásul a drága, amint alkot:

ez már a sokadik rajza/festménye volt aznap, csuda ügyes, ha lesz időm, muszáj leszek szkennelni, annyi jó kerül ki a keze alól. eddig átlag négyhavonta született egy kiemelkedő alkotása, most minden második nap átlagban figyelemre méltó, amit készít. valami áttörés is volt ebben, mert most már képes azt megjeleníteni, amit akar, vagy amit kérek (a napokban a rossz álmát rajzolta le, olyan cuki)

a nyelv kültéri elhelyezése anyai ági örökség.

eu mo ov és a többiek

néha azt, amit gondolok, nem szabad leírni
http://www.portfolio.hu/gazdasag/kiszivargott_holnap_lesujt_magyarorszagra_brusszel.164184.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
néha gyomorforgatóan szar itt élni, tegyük föl.

tipródik is meg nem is

az mondjuk egy gáz, ahogyan itt ülök még mindig, volna még négy félnapos dolgom, és mondjuk az elsőn facsarom csak az agyamat. mi lesz, ha mondjuk ott nem lesz net.
a házi feladataim oda így sincsenek készen, de tegyük fel, a 12 órás vonatút erre ad még némi haladékot.
a + oldaláról szemlélve meg az van, hogy ezt a hétvégét, melyet a párok kiállításon töltenek nonstop, egyedül, azaz a nonstop karattyoló, éneklő, fütyörésző, játszási igényléseket benyújtó kedves gyermekem társaságában tölthetem, és ma 14 óráig 3 mosás, 3 teregetés, 1 takarítás, 1 ebédfőzés, 1 túra vonat-szemét-zöldséges-útvonalon, 28 szenesjátékozás (spec. g-játék) volt pipa, délután meg 1tepsi kakaóscsiga, plusz 1 tepsi életemelsőehető pogácsája. és mindenki jóllakot, és mindenki jólalszik (kábé mindenki).
akkor hát bepakolok, az lesz a legjobb, mert most még jár az agyam rendben.

varr só

az például jó kulcsnak tűnik a gyermekem anyukájának idegenbe távozása kapcsán, ahogyan lebontottuk a városneveket érthető részletekre, majd elmutogatjuk minden fölmerüléskor. ettől neki mindig rötyögnie kell, és ez icipicit enyhíti az ehhez kapcsolódó amúgy vacakság-érzését. az enyémet nemkülönben.
így lett nyír 1 ház a, meg varr só.
ja, merthogy holnap este odaindulok. aztán majd jövök.
ez a hónap például azért kemény, mert minden nemszünet pénteken tuti lent kell lennem a szabolcsban (600 km naponta ajtótól ajtóig) (10 óra utazás) (elvileg 8 óra ott ülés), ezen kívül van ez a varsói képzés (a km-t nem számoltam ki, de hála a malévcsődnek 26+ órát jelent),
és bár most voltam kéthete, a második képzési hetem is márciusban van...
egy szó mint száz, sok, de áprilisban már vizsgák is lesznek, meg van benne +5 kredit, meg hát tanulni kell.
a szorongatós pillanatnyilag kicsit az, hogy élesben kellene gyakorolnom pont mindazt, amit tanulok, és ez nagy súly, ezt a hetet az ettől már szokásos gerincfájással indítottam. az egyszer fent, egyszer lentet is van alkalmam gyakorolni ezalatt, szóval ismét tömény valóságban élek.
és fura, de azt a súlyt, amit ama kollégám távozta lekapott a hátamról, azt a nehézségek ellenére sem sikerült visszakapnom oda, szóval
ez olyan,
mint amikor a három hónapos fejfájás-rémület után mondjuk egy köhögős-magaslázas kap el mindannyiónkat, "szinte" örülök neki, hogy "csak" ennyi.
ilyen ez a mostani kettő helyett dolgozom-dolog is.

1901

az egyezerkilencszázegyedik bejegyegyzésem témája a nagy klasszikustól, Gombóc Artúrtól származik (feladva posztmodern idézési technológiám, ahogy úgy esterházysan csak idézni szoktam, de nem szólok, és lesem az eredményt, hátha valaki felröhög, de nem, nem vagyok egy esterházy), szóval a következőt művelem: facsarom az agyamat.
munkafacsarás, szavak, ötletek, mondatok, hétfőre ebből egy egész tervezetet kellene összeállítanom -ráadásul- konkrétumokkal, bátor nagy lépésekkel, vállalásokkal,
és akkor pont e felfokozott facsarás közepette kell belefussak egy nagyon is testhezálló, de annál nagyobb lépést kívánó álláshirdetésbe, és minthogy megígértem magamnak, hogy az első ilyenre ugrom, amint, hát most a facsarás mellé itt a "magunknak már ne hazudjunk"-mantra is.
amúgy amitől van alkalmam facsarodni, az az itteni távollét, a csendes távoli esték, melyet hol beájulva töltök, hol a munka büdös (nem), hol meg kapcsolatépítek, egy szó mint száz, holnap haza, és ez ma még fönntart, facsarom az agyamat, mondatfoszlányokat, összefoglalókat, terveket írok, rendszerezni próbálok, csűrök, csavarok és eszembe jutnak hetek óta tolt feladatok, melyeket itt bepótolhattam volna (nem).
facsarom az agyamat.

fut, fut, fut

minden fut, de ez mondjuk nem újdonság, amióta láttam a fb-on azt a képet a két ablakról, meg a tömérdek többségről az úgy érzi semmire sincs ideje-ablaknál, akkor azt gondoltam, hogy na ugye.
ezúton keresem bal ablakos illetőt, MONDJA EL A TITKÁT.
mi jól lenni látszunk, takonypóc van ezerrel, az esti ezazfáj hol előjön, hol nem, kiszámíthatatlan. viszont végre egyik este óta bővült valami megfoghatóval, és tudod, mit, ez így jó, még akkor is, ha újra és újra összeplattyannak ettől az esték, minthogy gyermekem végre fél a sötétben.
nem a sötétben, ez így nem igaz, sokkal inkább attól, amit képzel, hogy van. pl. a háromfelé vágott krokodilt, ami egyébként számomra duplán vicces, mert
1. az égigérő fű c. filmben nincsen brutalitás, csupán egy helyen, ahol a krokodilt győzi le Misu. és most ilyen értelemben akkor nézzünk-e tomésdzserrit?
2. a helyszín megtekintése és racionalizálása után a valódi érv az elalvás és megnyugvás mellett a krokodil alvása és reggel korán távolba fáradása volt.

ma véletlenül belefutottam egy cikkbe a neten a tíz szülőkről, kiknek gyermeke meggyógyult a nagy betegségből, és bocs, de ezt a témát már soha nem fogom bírni bőgés nélkül, hála Istennek a bőgésért, maradjon inkább mindig így, csak hogy emlékezzem, minden nap jó, mindig jól vagyunk, minden nap fontos. vagy valami ilyesmi.

persze azért a borzolt kedélyek nyomokban megmaradtak, a csuda kis egyetem csuda kis dolgaival, hétfőn menni készülök, most mondjuk púp csak, és kizárólag a témák miatt megyek, remélem, beváltják a hozzájuk fűzött reményt, mert tényleg komoly áldozat öt nap máshol. és akkor a márciusról ne is beszéljünk---

jahh, és holnap farsang. nem lettem sokkal jobban ezzel az ünnepkörrel gyerekkorom óta, tavaly még csak-csak ment a kalóz, aki idén teknős lesz, és őszintén szólva nem vagyok valami elégedett a felkészülésünkkel, erre most nem volt nagy energiám.

összerándul, lapít

nem vagyok/leszek/voltam babonás, nem voltam/vagyok pesszimista, nem hiszek az elkiabálásban.

simán csak az van, hogy másfél hete végre visszatértünk a teljes kerékvágásba, előbb a saját taknyomra hivatkozva, aztán csak úgy már nem ülöm végig az elalvását. csak mint normálisan, anno. mese, ölelés, puszi, éjszakai lámpa be, másik ki, csókolom. pár perc múlva visszamegyek, ő ezt regisztrálja és/vagy már alszik is.

ma kijöttem, visszamentem, betakartam, elaludt, tizenöt perc múlva egyszercsak megjelent álmosan hunyorogva, (gondoltam, letol, hogy mért nem mentem vissza, kétszer szoktam, másodikra már mindig alszik, de nem) és mondja,
anya, fáj a lábam.
most a talpai fájtak, ami átvándorolt a keze ujjába (plusz a jobb halántékán), ugyanaz a fájdalom és intenzitás, mint a homlokán volt abban a bizonyos időszakban.

nem, nincsenek nyugodt napjaim, nem, nem tudom, ez mi, nem, nem tudom, mit tegyek. epizód? folytatásos? ki? hová? mi ez? mit csinálok rosszul?
tényleg szuper dolog egy sima gyerekbetegség, egy simát kérek.

"hátha hátha ez a híres nyári nátha"*

*idézet Nemes Nagy Ágnestől, melyet kifejezetten a gyerekemmel együtt szoktunk fennhangon gajdolva idézgetni, tüssz-prüssz tesszük hozzá minden alkalommal. nagyon szeretjük.

g amúgy megint náthás, volt 5 náthátlan, köhögéstelen, hörömpölés nélküli szép napunk, de egy ovi ilyen, az a gyanúm (legalábbis remélem, minden ovi ilyen).

g amúgy nagyon cuki, jó hatással vannak rá a napok, az a gyanúm.
magam meg nagyon vágyom a normalitásra, és minden nap hálás is vagyok a normális napalakulásokért. feje még mindig nem fáj, amiről annyira nem bírok beszélni senkinek, az ez, hogy ez milyen jó, és hogy minden _olyan_hangsúlyú "te, anya..." kezdetű mondatánál hogyan zsibbad le az agyam és a lelkem egyszerre, és hogyan kényszerítem magam a pillanat törtrésze alatt a normális hang, nyugodt agy, anyahang-kombinációra a visszakérdezésnél. és minden alkalommal meghálálja magát az önfegyelem, de azt hiszem, ez örökké így marad, akkor az már oké lesz, értem nem kár.

amúgy azért is nagyon cuki, mert szépen lassan megtanult fütyülni, úgyhogy most minden szabad és félszabad idejét ennek gyakorlásával tölti. ma az oviban, míg vártunk rá, hangosan fütyörészve intett minket nyugalomra, míg ő pakolászott. kifeküdtem a rötyögéstől, bocs, gyerekem, ha majd egyszer ezt olvasod,

amúgy az is cuki, ahogyan viccesedik, meg ahogy megérti a dolgokat, és figyelembe veszi az elmagyarázottakat. természetesen okos gyerek, és nagyon tanulékony, amit én igazán nagyra értékelek benne. például ott van ez a számolás-dolog. nagyjából bármeddig elszámol, párszor azon kapom, ahogyan 141-nél tart csak úgy a számsorok öröméért. ma a halrudakat kettesével számolta meg, illetőleg simán visszaszámol 20tól. és tök vicces, ahogyan összead 20-ig, kivon és szoroz 10 alatt. ez egyébként egy irányíthatatlan érdeklődés, független tőlünk, asszem az egyik ovis barátocskája hozta a tippet, hogy számolni MUSZÁJ...
fényezni pedig jó, úgyhogy ideírom még azt is, mert ez egy ilyen bekezdés, ahogyan állandóan a mutatós órát nézi, hány óra van...
tulajdonképpen az idekívánkozik, hogy rajzol, fest, alkot. és az egyféle szerkezeten túl végre rajzol embert, ezt annyira vártam.

most ezek mennek.

hörömp

hörömpölve fölsöpörtem háromésfélszer a környéket, közben Á-ra gondoltam, hogy bizony ő most nem lapátol, ha minden igaz, és hogy örülhet neki (ugye?:)
de mi persze örültünk neki, mindkét nap családilag, lelkesen. a férjeket nem is említve (mert most akkor írhatnék róla ódákat) pl említsük g-t, aki olyan szinten megbízható munkaerő, hogy titokban sztahanovistácskának becézem. söpör, söpör, söpör (noha a söprűje inkább kefe, szegénykém), és midőn a söprűje eltörik (ma), hát kapja a lapátját és lapátol, lapátol, lapátol. olyan kitartással, hogy a számat tátom, pedig ismerem.
és miután felsepertünk, szépen háromszor is elbattyogtunk (helyesen: battyogtam és kúszott) a szomszédos kis zsákutcáig meg vissza. annyira cuki, hogy meg kell zabálni. percenként kellett felállítani a heverészésből, azon kívül letiltani a nagybani hóevésről. hófüggő a gyerekem.
és innen, a ház és 50 méteres körzetéből még mindig szeretem a havat, jelentem, igaz, a holnapi városbarándulás cseppet sem vonz- csak békávésztrájk ne legyen, mint tavaly(előtt?).
munkára meg szőrmentén volt alkalmam ráérni, gáz, hogy itthon is kellett volna gondolkodnom dolgokon, meg hogy másik iskolát kellett volna húszéve választanom, nem vitás, amin a mostani sem segít elég rapid módon.
holnap kicsit túl sok lesz megint, de sebaj, majd aprítom.

hörrrggggh urut

köööhhhköööööhhh, keeeehh hörömp hörömp tráráááá pfppfffpfff
vááh-
és ez naponta 180-szor, most én vagyok a soros, és nagyon hálás vagyok, hogy ritkán vagyok beteg, mert az a vég, ilyenkor dolgozni járni, gondolkodni, tervezni és véghezvinni kábé olyan, mint egy vizes szottyadt szivaccsal a fejben ugyanezt tenni.
(amúgy kiváló hasonlat, figyeltétek?)
váááh.
g szombat óta nagyjából gyógyultnak nyilvánítható, taknya elhagyni látszik minket, ő nem köhög már, ám miután oviba sem jár még a héten, ember legyen a talpán, aki a kis felhúzott rugóval bírja a tempót tartani, foteldzsungel: mászik, ugrik föl-le, karfára egylábon áll, ugrik le, térdről állásba, majd elrohan, és vissza, és közben folyamatosan beszél beszél beszél. és nagyon cukin nagyon fárasztó :)
és: megtört a jég - embert rajzolt magától, hadd tegyem hozzá: Misut. (ez nyilván a Janikovszkyhívőknek mond valamit)
és: egészen nagy hálával gondolok erre a hétre, midőn NEM kell nyolcórás vonatutakkal operálnom az úticélomig. szerintem ez az egyik oka a távoli suliválasztásnak, szóval hogy élvezzem a mindennapokat mégjobban: jókedvre derít.

újabb ezmegaz

holnap újabb vicces éjjeli indulás, csak most éppen semmi kedvem éjjeli járatokat nyomozni, sötétben vonaton indulásokra várni, késést lesni a mávponthun (ami egyébiránt hardcore 21. század, ahogyan ülsz A vonaton, melynek menetrendjében folyamatosan tudod követni, hogyan késtek majd innenonnan, egyúttal pedig hogy fog elmenni Az A Busz, Mellyel Még Nyolc Előtt Érnél Oda a CÉLállomásra, mely okán HÁROMNEGYEDKETTŐKOR indultál otthonról...), pfuj, na,
de legalább
utolsó vizsga, az is valami sovány vigasz.
a mai újabb vicces történet ismét a dolgozóhoz kapcsolódik, ahogyan mellbe vágott a kétharmad fizetésnyi összeg a nyomtatványon, amennyit ugye fizetni leendek ama apehutódnak. no persze, programhiba, csak tizedfizetésnyit kell fizessek, és az milyen jó...
az is vicces, ahogyan g minden _második_ estére lesz lázas ettől a nyavalyától, a köztes időket takonyhegyek árnyékában tölti.
morcos vagyok, na. reggel kellett volna ideírnom, akkor nem voltam morc.
csókolom.

a hét

ez a hét is csak úgy elröppent, mostanában már nincs is másképp, néha pedig szükséges volna egy olyan teszek-veszek csak-izé, mint ami öntudatlanul kitör belőlem időről időre, szabotálva a munkaügyi és tanulásügyi korrektül nonstop terveim.
így lehet egyre növekvő rendnek csakis énáltalam titulált valami az asztalomon, így lehet, hogy kimostam a műirha kabátomat (ha tudnátok, ez mekkora tortúra), meg tavalyi papírok 99%-os elpakolása is ilyen, de mostanában már a takarítás is... csak röhögök magamon,
és kíváncsi vagyok,
ha nem lenne vizsgaidőszakom, vajon akkor is így haladnának a dolgok...
de van vizsgaidőszakom, kedden van az utolsó, pont a dékánnál, pont egy cikken rágom éppen keresztül magam a nyolcból, pont megint nem hihető, hogy átpuffanok a léc fölött-
mondjuk eddig is fölvont vállal, kitárt manccsal, döbbenten állok a hét ötös fölött, de nyilván ez is a sulit minősíti, amilyen rosszmájú vagyok.
azonkívül múlt héten három napot volt szerencsém egy nemzetközi csapatban tölteni (visegrádi országok), és annyira megnyugtató volt, közepesen inspiráló is, hogy igazából várom már a folytatását varsóban. félelemmel vegyes persze minden tervezésem, a suliegyheteket sem tudom, hogyan fogom venni g okán, de legalább ez sem unalmas, mint semmi manapság.
kivéve talán a közélet és politika állandó arcomba és zsigereimbe tolulását, na, az rendkívül unalmas.

csak torok gyula...

nohát, időnként gáz, az ember minek képes "örülni".
én pl annak eléggé bírok örülni, ahogyan ez, idén a második, ámde kifejezetten kézzel fogható és jólápolható betegség, ami elkapta a családot, első körben természetesen g-t.
egyszerűen béna mondat, de örülök, hogy ez van.
a szónak nyilván abban az értelmében, ahogyan a tenni tudok érte, és attól jobban is lesz láthatólag ez az érzés egyszerűen lenyűgöz.
mondjuk azért igazából nem rörm, ahogyan negyedik hete köhög, szerdáig a torokbanmaradós légcsőhurut-köhögéssel, tegnaptól pedig a hirtelen felszökik a lázam, taknyosköhögősfelszakasztós torokgyulladással.
viszont a fejfájás csak kószált felénk egyszer-egyszer, így lemondhattam nagy reményekkel a mosthétfői altatós eeg-t, remélve, nem kell majd mégis.

dijóhéja

nohát röviden a mivanvelünk-
a decemberi kórházazás, eegézés, neurológusra eredményért presszionálás (negatív) vacakolása után vegyes a kép. egyúttal g feje hol fáj, hol nem.

mondjuk karácsony előtt először elkapott mindannyiónkat a hányósvírus, g pl nem hányt, de volt egy vasárnap, amikor végigaludta a napot (para természetesen ezerrel, most mi van), majd estére, mint aki jól végezte dolgát, pattogott, mint a nikkelbolha, semmi baja nem volt.
karácsonyt megint végignyomultuk a családban, most előrelátóan a huszonharmadikát lestoppoltam, munkahelystop, úgy a pontos. előző három napban az ajándékokat is kibogarásztam a rendszerből, és kegyetlenül be is csomagoltam őket huszonnegyedikére virradóan (soha korábban nem voltam ennyire gyors, vállveregetés jár), így egész pofás huszonnegyedikénk lett. itthon, csak mi hárman, együtt, juhhuj.
aztán szépen körbeszaladtunk a városon, kiosztottuk-beszereztük ajándékainkat, megettük a megehetőt, eldumcsiztunk a minket szeretőkkel szeretettel, kiemelten kutyáztunk, majd szépen hazahordtuk a köhögősvírust, mellyel azóta is töltjük éjjelünk-nappalunk.
az ünnepek közöttet rajtam kívül mindenki itthon töltötte, én 28-29-én rendezvényeztem, érdekes volt, jó tapasztalat.
majd lett szilveszter, újév, fejfájás pedig nem nagyon volt. vagyishogy hol volt, hol nem.
még gyűjtögetem az intuícióimat a tapasztalatok mellé erről, kíváncsi vagyok, hova futunk ki pl. a nevtan ügyében, szorgosan járunk ugyanis a "beszélgetős doktornénihez". g szeret járni, imád festeni, meg irányítgatni a nénit. nekem meg azért "jó", mert nüansznyi dolgokból annyi realitás lejön nekem magunkról, róla, hogy már megérte. azért a végső konklúzióra nagyon kíváncsi vagyok.
nincs kézzelfogható indok a fejfájás hol és mikorlétére, mostanában kicsit kevesebb volt az ovi, többet volt apával, több volt az átlagbetegség, még jobban figyeltünk a nyugodt alapsémára. hátha ez így mind segít-
mi még.
ja, vizsgázom meg dolgozatbeadok ezerrel, és ha volna dupla ennyi időm, egészen élvezném a tanulást. de nincs, ettől némileg frusztráltan vizsgázom. például holnap 10kor, jut eszembe, talán akkor el is teszem magam fél5ig, mely időpontra fókuszálva föl fogok kelni, föl fogok kelni, föl fogok kelni, föl fogok kel---

újévi újsablon - búék bújsabl

professzionális hétfőn vizsgámlesz-érzés lefedő rettentőfontos tevékenységeim egyike ez. khm.
mindenkinek boldogat!
ps: lassan majd értelmeset is írok, lassanhamarosan.

föltettem, mert a karácsonyfáink a gyengéim.