a bugyor folytatása

ama törölt időpont után persze a következőre már úgy mentem, hogy összeszedve, meg okosan, meg mindenmindegy. csodásan asszertív tanácsot is kaptam a klausztrofóbiám említésekor ("csukja be a szemét, az szokott segíteni"). persze segített is a jótanács (ha magam nem csuktam volna be magamtól).

annyi kiderült, hogy kibírható, még úgy is, hogy csak úgy rángatnak szó nélkül a csőben, itt-ott kicsit megtépik a branült ezzel, rá se rántsak. majd morcos arccal kiküldenek, majd lesz valamikor valami.

ezt követően a legjobb orvosság volt elfeledni az egészet, végigballagtatni, -érettségiztetni, megbécseztetni magunk/magam a követő hetekben, eeszték felé sem nézve. és persze kihevertem, majd múlt hétfőn megnéztem a leletet, és csütörtökre már oda is battyogtam az ambulanciára. és tök nyugodt voltam, főleg azt gondolván, ha olyanok lesznek, mint eddig, hát szépen kikérem magamnak, és fölállok és távozok. erre kifogtam egy rezidens nőt, aki nő volt, bemutatkozott, elmondta, mit fog(unk) csinálni, végigmagyarázott mindent, és időpontot időzített főorvosi konzultációra tegnapra. elképzelhetetlenül más volt, mint bárki korábban.

tegnapelőtt éjjel fizikailag estem szét (valami gyulladás ugrott elő bennem), így éhkoppon szédelegtem végig a tegnapi vizit 3 óráját. de ez is meglepően normális volt. azt hiszem, próbál megnyerni a rendszer, hogy bízzak benne, nem vitás. (persze nem megy még ez, kéne egy-két lapátnyi biztatás azért!) meg hát lesz műtét, július elején. 

na, csak ide apdételem, addig idegesítettem magam a június elején, hogy megkértem a rendszert, tegyen át augusztusra. és akkor lőn. aug.10. az új időpont. 

érik 2

csak a napló kedvéért - a(z emelt) németet nem nagyon értékelte, mondván csak legyen meg a szint. és miután nem az eredményvárás embere, azt is szépen szkippelte, azaz nem akarta megnézni az eredményességet a hétfői megoldások között. :) közben visszatért a némettanárkájához, akivel kb. ugyanazt csinálja, mint az angoltanárkájával tette (meg ahogy a suliban működött 11. osztály végéig), hogy ott az órán odafigyel, megjegyez, csinál, aztán legközelebb az óra előtti órákban hajlandó szalmaszálakat keresztbe tenni az ügy érdekében. ami amúgy kb. működik, csak én értékelem kétesélyes taktikának. szerintem ugyanis bizonyos dolgokat a rengeteg önálló ismétlés mélyít el, főleg egy nyelv tanulása esetében. de persze azért szurkolok, hogy most ide ez is elég legyen.

mert ugye volt még múlt kedden az emelt biosz. melyről egyértelműen megállapították nálam okosabbak (fb csoportokban lesiolvasóként írom), hogy amúgy tömény szemétség volt. van ugye a tananyag, amit mondjuk ki, szar könyvekből és jegyzetekből tanulnak (kb. 2000 oldalnyi jegyzetet körmölt le az elmúlt 2 évben a tárgyból). aztán van az emelt érettségi anyaga, ami a határtalan csillagos égig kér vissza MINDENT IS, mindegy, melyik irányba menve akarod vagy nem akarod majd használni azt (orvosi, állatorvosi, ökológiai, biológusi, pszichológusi irányok - hát...). szóval nehéz, de ha ügyes vagy, és végigértél a tananyagban, és milliószámra oldottad meg a korábbi emelt érettségis feladatsorokat, lehet rutinod és tudásod a jóra (80+%-kal írta meg a faktos témazárókat). és akkor jön egy elmebeteg, aki úgy érzi, hát akkor idén jöjjenek inkább az oktv 2. fordulós feladatok* szarul átírva. 32 oldal volt a 4 órányi vizsga írott és képes anyaga. ránézve is 1 órányi olvasás-értelmezéssel lehetett nekiindulni. félrekérdezett (vagy a javítási útmutató félreválaszolta), bonyolította, tett bele pár csavart, hogy mindenképpen lassan menjen. és ezt csak én mondom. abból, amit láttam és látok. most pl. egy hete nem tanul bioszt, szerinte úgyis mindegy.

engem ebben az egész érettségiben ez az egy zavar, a jegyeket leszarom. hogy úgy jön ki, hogy nem érzi, kompetens volt, hogy tudja (mert tudja) a bioszt, meg a többit. merthogy "szórni kell", meg versenyvizsga, ezért hát nem ad ki előre konkrétumokat (a mindent alaposan apróbetűig és begyakorolva tudni kell nem konkrét, a cél megjelölése nélkül különösen), de kizárólag azt vizsgálja, mit NEM tudsz.

ehhez képest nyugati egyetemek felvételijén portfóliót várnak, az adott tantárgyhoz/témához való elkötelezett hozzáállásodat, motivációdat, terveidet. nagyon haragszom, mondtam már?

az összeomlott oktatási rendszert én ebben a mímelésben is látom, a lexikák 19. századi erőltetését, a rugalmatlan nehezítéseket, a VÉGTELEN mennyiségű fejbe tuszkolandó tananyagot.

persze, persze, minden vizsgán szépen, jó jeggyel át fog menni, várhatóan fel is veszik, de azért az élmény ott marad.

*azok a feladatok nagyon viccesen egyetemi anyagot kérnek számon, kicsi csavarral, hogy sima alapos tananyagi felkészüléssel még ne tudd megoldani. 

 

érik

hétfőn, a középmagyar után elképesztő mérgesen, tegnap, az emeltmatek után hipervidáman ért haza. a magyart értettem, megnézegettem, és szerintem nem középszintű tudást igényelt a lexikális rész (egyáltalán minek is ez a hülyeség manapság így), az esszékkel minden rendben volt, azokkal nem is volt baja. a matekkal pár héttel ezelőtt kaptak egy témazáróban olyan feladatsort, hogy hozzányúlni is alig tudtak, vélhetőleg ez is benne volt az "ez olyan könnyű volt, hogy nem is értem" megjegyzésekben. 

ma középtöri, melyre az előző napokban átolvasta a mozaikot, kíváncsi leszek. de valójában csak a jövő heti biosztól tart, az valóban egy nagy nyúzás lesz, és igazából ez lesz az igazi megméretés, mert nagyon-nagyon sokat tanult, és az utolsó 2 hónapban a tanár teljesen elbizonytalanította őket (ez tök érthetetlen, nem tudtuk megmagyarázni a jelenséget). ennek ellenére abból fontos neki, hogy mennyi pont és százalék...

addig még pénteken a német emelt - csendes beletörődéssel a b2-re hajt, úgy kívánom, hogy legyen sikerélménye, annyira sok erőt beletett ebbe az időszakba, még a németbe is, pedig.

rigótavasz

minden második telefonomban magyarázkodnom kell.

minden évben más, de madarak lepik el a fákat előttem - fenyő és kőris - mindkét fa óriási. tavaly a szajkó, előtte a szarkák voltak. idén kicsit időztek a varjak, szerencsére nem maradtak. lett helyettük - sok év után újra - gerlepár, és a legújabb, a feketerigó.

hosszú évek óta nem volt már a kertben állandó rigónk, még a környéken is csak pár, erre most idetelepedett az ablakommal szemközti ágra. elképesztő kitartással védi a területét. múltkor a teraszra (teregetni) kilépve a fejemtől 30 centire suhant el vészcsicsergéssel. kösziszépen.

s mióta berobbant a 25 fok, a fenyőn ül egy szép hosszú ágon, és elképesztő kapacitással és kitartással fütyörészik. rosszabb alkalmakon befelé a szobába. tőlem olyan 4 méterre. hogy érzékeltessem a helyzetet, ő is kapott nevet (a gerlék lettek Frászék), ő Hangerőmű névre hallgat, a sugarában gyötrő ugyanis.

és akkor a hómofisz: telefonjaimban naponta megkérdezik, vajon egy erdő közepén vagyok-e (nem), mert hallják a madárcsicsergést, és mást igazából nem is. kösziszépen, szabadkozom, az asztalomnál ülök, előttem a gép, csak a madár ordibál. 

memory lane

egy újabb esemény, ami azt mondatja, kell időnként, de nem gyakran, hogy találkozzam fiatalkori önmagammal. a kettőből az egyik gyülekezeti társaság tartott ünnepnapot, kaptam meghívást, elmentem, átéltem. délután a kiscsoport találkozott, ahol a legtöbbekkel álltam barátságban (vagy annak tűnő baráti viszonyban). rendkívül elfáradtam, sokat gondolkodtam, jókat nevettem, keveset éreztem.

a téma a nemprédikációban az volt, hogy milyen is ez a szeretet, amivel közelít egyik ember a másik felé. talán ez ment a legmélyebbre a személyes találkozások élményén kívül. az biztos, hogy nekem a barátságosság kevés a valódi barátsághoz képest, nem hiszek, nem hittem abban sosem, ami vasárnap van, de egész héten nincs, nem gondoskodik, nem gondol rád, nem hív fel vagy meg. az mind csak sima szimpátia, kedves odafordulás. nehéz téma ez, mert persze az ilyen nem róható fel, nem kérdőjelezhető meg anélkül, hogy az egyik ne sérülne, a másik ne bántódna. így hát említve sincs. csak amikor sok éve nem vagy már a közösség rendes tagja, jön a nagyon kedvesen előadott számonkérés, miért nem vagy ott, miért hagytad ott. aztán minden megy tovább, mindennemű érdeklődés nélkül.

nem fáj már, de elszállt az a sok idő és energia, amit ott a rózsámra fordítottam.

anyuka szíve megmelegszik

ez egy olyan elmúltegyév, amikor nagy dolgok történnek.

nem dimenzionálnám túl az ötvenet, de azért az mégiscsak egy nagy és kerek szám, gombócból sok, évekből kevés. vagyis inkább elröppenő.

volt a szalagavató, az is olyan volt, amikor elkezdhettem könnyeket gyűjteni a szemembe, egy ilyen van, jól kell megélnem, büszke is voltam rá (táncol! az milyen jó!)(nagy! mekkora már!)(mennyi év, és mintha egy pillanat lenne!)

ilyen volt ez a választás is, első, tudja, akarja, és még igaza is van. és tegnap rajta volt az a kis semmi fonott karkötő, amit a választás napján kapott a bizottságtól, és ekkor az anyai szívem elmorzsol pár örömkönnyet - örül, és okosan örül, juhhúú.

és mindjárt itt a ballagás, tuti megint a katarzis, olyan szépek, és az érettségi-felvételi, olyan okosak.

nem minden jó, de ez nagyon. 

első - kilencedik

az volt a szép a tegnapban, hogy elképesztő korán kezdtük, mintha csak nem is egy vasárnap lett volna. 10-ig elmosogattam, elindítottam egy mosást, megreggeliztünk, mindhárman (!) felöltöztünk szép gúnyánkba, és elbattyogtunk szavazni, meg vissza.

elsőszavazó volt a szentem, hárman álltunk a sorban, elöl apja, mögötte anyja, anyja szemében titkosan pár könnycsepp - ez ilyen. ez ilyen jó. pontosan tudta nélkülünk is, mit akart, egészen pontosan mérlegelt és megfogalmazott, okos véleménye van, egészen kicsi ifjonti hévvel megtámasztva. hogy pontos legyek, legelsőnek ez volt a "prioritási szurkolólistámon", miért menjen, ami/kinek mennie kell. hogy érezze, hogy van hatalma, hogy a demokrácia MŰKÖDIK. nagyon hálás vagyok neki, érte, meg a kortársaimért, hogy ezt így alakítottuk.

én kilencedikszavazó voltam, örülök, hogy olyan helyen élhetek, ahol, ha pár pillanatra is, de lehet szavam abban, mi legyen, és mi ne. 

és ma meg nagyon jól esett a sok-sok külföldi ember meg tisztség meg orgánum, hogy személyesen az embereknek gratuláltak - nagyon magamra vettem, és nagyon kellett már ez nekem - úgy 12 éve. (abban az évben éreztem meg azt személyesen, a saját bőrömön, milyen páriának lenni, egy nagyon decens, nagyon szofisztikált magyarozás után, külföldön.)

illúzióim amúgy a közeljövőre nézve a korral elmúltak. egyelőre a csendes örülgetés mellett inkább azt látom, mint azokban a nyomasztó végtelen sok részes reels videókban, amikor valaki kap egy nagy házat, melyben még bent lakik a hoarder és rohad és pisiszagú minden szőnyeg a plafonig érő cuccok alatt. és állsz előtte, és nem tudod, hol is kezd, mert annyi. és tényleg annyi.

folytatódik - vagy mégsem?

a tegnapot megelőzően több okból is rászorongtam a tegnapra időzített mr-re. ez azzal járt, hogy hullámokban elkapott a pánikérzés, melyhez elképesztően nem szoktam hozzá. ilyen intenzíven a covid alatt szorongtam korábban.

végül minden ésszel leküzdhetőt megtettem, és minden klappolt is. az orgonatüsszögés még nem érkezett meg pont (mára igen), megvolt a laborom (mindkettő, 2 nap alatt, ennyit számít, ha vagyonokat fizetünk arra, ami normálisan is elérhető lenne a Bugyorban), megvolt a váltóruhám, odaértem pontosan időben (az előző napi érdeklődésemre, mikor lesz, mit kell még tudnom telefonhívásom nyomán).

és akkor ott állok az Ablaknál, és gondterhelten rámnéznek, és jelentik: "törölték szerintem az időpontját". nézek, hogy mi a k.anyja, és akkor szépen tanakodnak egy sort és felküldenek az ambulanciára, ahol pont nyitvatartási idő után vagyunk már, és kopogok, és mondom, és nem értik, ők miért törölték volna, és nem derítenek ki semmit, de egy fél órán belül kikönyörögnek (sic!!!) (a fejem felett) egy jövő szerdai újabb időpontot. én közben a korábbi napok pánikjai feszültségét éppen bőgve adom ki kint a folyosón. 

kellemes hely a Bugyor. traumatizáló.

egyik sem mutatkozik be, még a pozícióját sem közli. egyik sem tudja, ki csinál és mit. semmilyen infó nem érkezik előre, hogy most mi lesz, milyen úton visz tovább a rendszer, és mi a dolgom benne. mit kellene megkapnom, mit kellene fölírnom, megtudnom stb. pl. a két hete hétfői látogatásomnak a beutaló papíromnak a dátuma bizonyítja összesen, hogy csak ott járhattam mégis, miután ambuláns lap nem készült arról. mint ahogy a tegnapinak is csak az újabb pecsétes ficni a bizonyítéka. az eeszt-ben az újabb foglalt mr időpont sem látszik.

hát akkor, kérem szépen, szorongásra fel. 

pár perc tavaszi nyár

pár perc boldogság volt ez a hétvége, kicsi, tartalmas, együttlét, ilyenek voltak.

pénteken még zizegtünk a feszkótól, amit a munka/suli hozott, de már együtt ebédeltünk, gyorsankészülős finomat, takarítottunk meg mostam meg port töröltem, aztán én befejeztem az agyrém könyvem (egészen az utolsó 2 fejezetig idegesített, így mire jött a Csavar, addigra már csak arra vágytam, hogy na, legyen már vége, fejezzem be, van ennél jobb elfoglaltság is...).

szombaton elpályáztunk Balatonra - megnéztük a házat, a kertet, elszórtam pár ezt-azt (virág meg rebarbara), meglátjuk (vélhetőleg a madarak már meglátták, mert nem sikerült túl mélyre helyeznem a virágmagvakat, és érezhetően izgatottan csiripeltek egyre közelebb és közelebbről, sebaj), a tavalyi étteremke nyitva volt már (hipergyorsak, hiperkedvesek, ehető sokféleséggel), megnéztük a partot (még nem bontották le a partot, még le lehet menni a strandra, még nincs belépő, és konkrétan alig van valaki, bár maradna minden a régiben), fújt a szél, hullámoztak a hullámok, hangya helyett pók akart megenni, sütött a nap, meg elment a nap, egészen Balaton volt a Balaton. aztán átsasszéztunk a délipartvégibe, megnéztük ott is, hullám, stég sehol, tűző nap, sima, kedves, zöld víz meg a Badacsony. aztán család, meghívás, közlés, kutyák, süti, ücsörgés, hazaindulás. egész nap mentünk, jó volt, nagyon. előtte, utána Anyukámhoz ugrottunk - ez is milyen jó volt.

itt körül derült ki, hogy nem csak emlék a boldogan éltek: mindhárman visszarázódtunk a pár éve még élő idillbe, csak ennyi kellett. 

vasárnap nekiálltam ilyen apró, régóta néző dolgaimnak, majd a szokásos ünnepi közös ebéd, hümmögve jóllakás, aztán csak folytattam, de tényleg, ilyen marhaságokat, hogy az ebédlőszékek talpát pótoltam-lecseréltem, le is bútorápolóztam mind a hármat, meg rendbe raktam a szalagos dobozom, meg a konyhai szúnyoghálót is kiporszívóztam. a 4-5 napot tekintve valójában szépen, kényelmesen, olyan feltűnés nélkül kinagytakarítottunk...

ma meg újra megnéztem a sorozatkám végét (ez egy új szokás, amit építgetek), elkerültem a kölnivel locsolást (örök hálám a vízzel locsolásért, hát mégiscsak locsolás, hát mégiscsak az én fejem), és folytatom a munkát, mert az is van, tegnap kezdtem, hátha így kis darabokban jobban megy.

és most épp csak a térdem fájt szerda óta, ilyen ez az év. 

A Bugyor

szóval tegnap (életemben nem először, de először magam okán) hagytam magam lesokkolódni az ún. Egészségügytől.

mostantól társak leszünk (igazán remélem, hogy csak időleges ismeretlenek egymás számára), így most szépen megkeményítem magam. használom a józan eszem, visszatüremkedem az ablakon, ha kidobnak az ajtón - mindent a szent cél érdekében.

jól hangzik, de azért a tegnapot csak mementónak tartom meg. 

amúgy a címben nevezett lesz ezentúl a fent említett entitás neve, számomra legalábbis. 

ui. csak egy kis epizód a tegnapból, ahogyan 5 eü. személyzet próbálja megfejteni a fejem felett a velem való foglalkozás helyett egy másik páciensnek hatodik eü. személyzet által javasolt gyógyszeradagolási felírást, és igyekszik fellőni a felhőbe, miközben én a sírás szélén ülök, rémülten a mi vár rámtól, és próbálom megértetni az oda-odafigyelgető eü. személyzettel, hogy b+, írjátok már rá a papírokra, hogy SÜRGŐS, mert enélkül 2-8 hónap múlva lesz meg a vizsgálat. majd rám néz a hetvenes papa (főorvos?), hogy "hát nekem felmegy a vérnyomásom ettől a mai egészségügytől, ha sokat gondolok rá!" mindezt teszi vérkomolyan, először 10 perc után rámnézve. (ha viccesen mondta, sem derült ki, én nem fogom ilyen állapotban azt a humorizálást, ami ráadásul faviccnek is szar.)

b+, Bugyor. 

vers mindenkinek és magamnak

        Nemes Nagy Ágnes: A gondolj-rám-virág

        A gondolj-rám-virág,
        az volna szép, az volna szép,
        a gondolj-rám-virág,
        az barna-kék, az barna-kék
        (csak volna barna, volna kék,
        a gondolj-rám csak volna szép,
        mert nincs ilyen).

        A nefelejcs azt mondja: nem,
        a gondolj-rám: igen, igen,
        azt mondja, hogy: igen.

csak semmi különös

megint volt egy képzés, megint Bécsben a múlt héten. volt egy ilyen üres-érzésem, minden túl flottul ment, rutinróka a császárvárosban (bár az odautazás napján úgy éreztem, harcolok az elemekkel, helyesebben láthatatlannak láttatott a világ - tudod, amikor mindenki neked jön, majd felháborodik :) - de ezt egy albertinával és egy mozival orvosoltam, ez a szexepilem, a bécsi, hogy minden annyira közel van, és annyira utálatosak a szállodaszobák egyedül, hogy mindig megyek, és mindig jól esik, most is)

a képzés egy teljes tévedés volt, itt be merem vallani, folyamatosan azt éreztem, hogy humbug-humbug-humbug (hát hogy lehet két napig azon vergődni, hogy ELMÉLETILEG miért adnak meg bíznak az emberek... a két nap itt a túlzás, meg az, hogy ebből minimum egy könyv és egy életmű is született...) amúgy itt nyugodtan lehetek undok, ott nem voltam, csak végtelenül unatkoztam, és kiolvastam a teljes FB-ot és internetet. viszont nyelvgyakorlásnak jó volt megint, szóval nem hőzöngök tovább.

aztán utánamjött azuram, így köszi szépen, jól alakult a maradék. sok-sok kilométert mentünk ide-oda, vettünk könyvet nekem, lekvárt a mindenkinek, és megint megállapítottuk, hogy ott valószínűleg többet mennénk ide-oda, ha ott élnénk.

nap süt polc áll

tavasz.

múlt vasárnap nekiálltam, és ezt a hóhányó, nyomasztó, undok polcot, sarkot, könyveket átpucoltam. jó lett volna konmarisabban csinálni, de ennyi idő és nyomasztás után a hozzányúlás is konmari már, az a helyzet.

a korábbi kalkulációm, hogy egy légköbméternyi lakás valódi átrámolása 8 órát vesz igénybe, reális. az állópolcok cseréje bizonyította, azt tényleg csak kirámoltam-áttettük-visszarámoltam némi portörölgetéssel, és az 1 óra alatt mindennel együtt pontosan azt tudta, amit kellett. a nagypolc, ami az íróasztalom mögött tornyosult, na, az tornyosult, időben is, átgondolásban is, hogyanlenneelfogadhatóbbban is. most amúgy az, s kiderült, hogy tényleg hobbim a nyelvtanulás, ha hajlandó vagyok egy polcnyi könyvet tárolni emiatt. (és még elő-elő is veszem őket, na ez az igazi bizonyíték!) 

most még az van vissza, hogy a mappákat is egyesével leemeljem újra, és könyörtelenül kiszelektáljam apródonként az elmúltharmincév minden nem kellően megalapozott emlékét. egészen rózsás állapot ez.

ezzel párhuzamosan az eszemkában nyomulok az elmúlt hónapokban, kell még ide pár simítás, és átadom a stafétát, aztán az egésznek vége, középiskoláskor, szevasz.

minden hétre

minden hétre egy kis újabb minor kínlódás egészségügyileg. volt ugye az ilyen-olyan szkópia (előtte éhezés, utána rosszullét, majd hasfájás, az eredmény, hogy okés vagyok), majd utána kezdődött az influenza, ami jött, aratott, kis láz, nyamvadtság, torok, aztán ment, aztán jött, aztán péntekre (mikorra) lement a hörgőimre (légcsősipoly, szevasz) - erre beparáztam, próbáltam a háziorvoshoz jutást, nem adták könnyen (szabadság, míg a helyettes paranoid - majdhogynem vegyvédelmi ruhában fogadott a _szomszéd_ rendelőben), a "kezelés" (semmi) hatására másnap jól voltam (kinagytakarítottam a fürdőt), majd vasárnapra sipoly, köhögés decensen vissza. ma már minden jó lett volna, de nem, ma a hasam fáj, és megint nem jó enni (csupáncsak szédülök az éhségtől).

kettő hónapja tolom a mindig van valamit - unom, és talán érthető, nem múlt el több gyanú, így nyomaszt is. ráadásul a nőgyógyász nem akart látni valamit, amit az uh és a ct is láttat, klassz.

régi januárok

ahogy belenéztem az archívumba, kiderült, 10 éve nem írtam ennyit januárban a blogba...

ez persze nem nagy dolog, viszont ösztönzött arra, hogy belenézzek, amikor még "sokat" írtam. és lőn, és akkor megfordult a napom kereke, igazán jókat röhögtem, és eszembe jutott, hogy a januárok, na, azok mindig ilyenek, örülni kell a legkisebbnek is.

jó, most mi van, hát minden porcikám fáj az izomláztól*, mert tegnap én voltam a hóhős, aki 3 kerek órán át lapátoltam a havat, majd a jól megérdemelt pihenésemként elmentem egy két és fél órás UTOLSÓ szülőire. (jó, a szokás nem változott, maradtam utolsó évre is szmk vezér, hehe, azaz én írom össze, mi mindent kell még kinek csinálnia, meg elküldenem emaileket, táblázatokat...)

*amúgy rájöttem, valami hasonló testmozgás tenne boldoggá, mondhatnám, ösztönözne magától, vagyis valami olyan helyen kellene élnem, ahol nem kétévente 1, hanem hónapokig napi 1 hólapátolással tarthatnám karban magam... 

bakancs

akár bakancslistás is lehet, hogy cétén voltam, mondjuk így nézem. amúgy egyelőre szerencsére nagyon kívülről kapirgálom az egészségügyet, szóval szavam sem lehet, nincs is.

kicsit azért röhejes, hogy a rutinlabor szúráshelye, valamint a rutin cétés branülnyomok folyamatosan emlékeztetnek, figyi, van valami, de nem tudod, mi, te csak szorongj kicsit. ja, nyomok: mindkettő véraláfutásos... mindkét néni hasonlóképpen szisszent fel (decens káromkodáselnyomó fogon keresztül beszívott, hallható levegővétel), amikor elszúrta (hehe, SZÓ szerint).

három és háromnegyed órát töltöttem végül a 12 négyzetméteres váróban 17-edmagammal a 15+ hűlési időt igénylő cétéfelvétel kedvéért. amúgy élménynek maga a felvétel jó volt, csillagkapu- és metróélmény fagyasztva, tök jót relaxáltam, jól esett. majd megvettem a belsőségeimről szóló dévédét, melyről tegnap a benti gépem le is akadt (anno a gyerekét meg tudtam nézni, most sem adom fel, űrhajóba ülök és megtekintem, milyen ott bent). szerencsére az eredményre 8-10 napot ígértek, szóval semmi sem rohanás. mondjuk azért remélem, a következő kiváló vizsgálatig talán kiderül, mi is van. nem annyira egyszerű félretenni naponta a szorongásaim. egyelőre úgy kezelem, semmi komoly, érzésre amúgy így is van, általában jól vagyok. továbbra is össze-vissza diétázom, kevesebbet eszem, ez így együtt ledobott rólam pár kilót, ami nem esztétikailag, de érzésileg fontos, jó.

 

eseménytelen...

na, eseménytelen nem lesz az év. 

lezavartam egy gasztroenterológiát, két nap múlva ultrahangot, és akkor szépen kiderült, hogy mehetek tovább, nagyjából minden irányba. nem vidám, inkább vészjósló, de fejem a víz felett tartom. a bélgyuszim van, javul, ez csak úgy van, ha csak ez lenne, vidámabb lennék. mondjuk az, hogy egy hete szigorú diétázom, elég ambivalens, közérzetemnek jó tesz, mínusz az, hogy mindent, de mindent IS megennék, és amikor főzök, ez duplán érvényes. a vasat IS. és a rossz időben odaérkező családtagjaimat IS.

"papucsban jár a troli"

(idézet!) (de honnan? :) ) (na, vajon...) szóval ez pontosan az az időjárás volt 2 és fél napig - nagyon-nagyon szeretem. odavagyok a hólapátolásért, aminél csak a hósöprést szeretem (aminél csak a nyikorgó, hosszú, érintetlen havas tájon túrázást szeretem sokkal jobban).

ezért hát betegség ide vagy oda, tegnap este a szakadó hóban nekiálltam, melyre végül g sem tudott ellenállni, így ketten, aztán hárman lapátoltuk-söpörtük a kertet meg a kertelőt. rengeteg felület van, mert a kocsi és a pince és a hátsóbejárat mind elérhető kell legyen. szuper volt, most izomlázacskám van, és örülök. a hasam kevésbé örül(t), de megbeszéltem vele, ezt bírni kell, mert ez egy jó muszáj. (még nem tudom, elhitte-e.)

imádom a havas fenyőt az orrom előtt (gyönyörű), most is valakik garázdálkodnak rajta (cinegék talán, de az ablakon keresztül nem kivehető). és szép, hogy senki nem kalapál, flexel, zúgatja a kocsit, most ez az a hely, ahol nagyon jó. a "főváros, de falu" vidéke.

a munka csak úgy ömlik rám, ennek ez érzete inkább a kellemetlen eső zuhogása metsző szélben, de sebaj, az jó, hogy van. 

cinegék. 

elfeledtem

elfeledtem a legfontosabbat kívánni: legyek / váljak egészséges(sé).

ezért tehát a bélgyulladásom is benyújtotta a számlát ma éjjel. volnék lúzer. 

(most egy kicsit sanyarú az a gondolat is, hogyan fogom a január első hetére tolt (decemberben megvalósíthatatlan) munkáimat időben megoldani. izé.)  nem beszélve arról a tényről, hogy emiatt is már csak úgy unom a pihenést, lapos az agyam, zsezsegne, tolná. légyszi...

évfordulói kívánságok

ettől a béndzsa kis évtől kifejezetten kedves (bűnbánó) ajándék volt ez a szilveszter esti hózuhatag. mondanám, megbocsátok, de azért nem hamarkodnám el. legyen csak ez figyelmeztetés a következőnek: nem felejtek gyorsan!

hóesésben hárman - ez egy igazi hagyomány lett, végre valami igazán érzelmes, este 8-10 között. utána egy szobányi cuccot szárítgattunk, hotdogban ettük a virslit (ma pedig lencse volt, szóval részünkről minden okés). a lámpafényben pillogó hópelyhekért minden megéri, még a hajnal 2-ig pörgés is (a mozgástól), meg a 11:25-kor ébredés (jááájj) is. ez utóbbit soha többé, légyszi, még most sem vagyok igazán álmos.

idénre kívánok jobb évet. a tökkelütött idiótáknak véget nem érő zuhanást, a felelősségteljes vezetőknek tripla örömöt. a világban a normalitás helyreállását kívánom 7,99milliárdodmagammal együtt erősen - ez azért elég kell legyen.

szeretettel buék minden idejárónak és -tévedőnek.

a.