madárriasztó

ahol eddig a csuda kis madarak ficeregtek ablakom előtti ágakon, odahordott ez a nyavaja szél egy zizegő fóliadarabot.

ez abból a szempontból, hogy rigó nem fészkel az ablaknyitásba, kiváló. de most madárficergés helyett zacsificergés ér ablaknyitáskor, és az annyira.. hm... nem természetes.

már tervezem, hogy g kezébe adom az ügyet - szeggyeledegyorsan (megmutatom előtte neki a ronda kövér pasi böködése-részt a jóbarátokból - a távolság kb. annyi itt is)

hát mér' kell a kis nyavaja madarakat elfóliázni a fáimról?

engedetlen

mára nyert g egy bónuszhétvégét, mert végre náluk is engedetlenek a tanárok. ebből az ügyből a legbénább, hogy az ofő nem szólt, egy tanárszülő hívta föl, és írt a szülőlistára, hogy jelezzük a távollétet, és nem muszáj bemenni, mert csak egy óra lesz megtartva.

erre megírta egy másik szülő (lekerestem, súlyos munkahelye van), hogy "a te szavad nulla, nekünk nem szólt senki, megy a gyerek", mely több szempontból súlyos bácsit jelent. egyrészt mert nem érti, hogy erről hivatalosan nem szólhatnak, mert nem a suli szervezi. másrészt, ha érti, ezt vélhetőleg a munkája miatt is írhatta. és ha ez így van, és élből kell (?) így reagálnia (korábban is volt ilyenre példa), úgymond gondolkodás nélkül, erőből, tábornoki pozícióból, akkor lehet, hogy értem, amit a szegény gyerekéről mesélnek, minthogy körömmel karmolja a felkarját rendszeresen. van ott súly, ahol súly van. de azért eléggé elkeserítő volt olvasni...

amúgy pedig 207.000 forint pótlékokkal együtt ma egy elit középiskola tanárának a fizetése?

a pótlékrendszerhez hozzáteszem azt is, hogy egy rohadt nagy orbitális szemétség, a fizum több, mint egyharmada pótlék jelenleg, s ha eltörlik egy tollvonással, mert annyi kell az eltörléséhez, pl. hogy kormiváltás nélkül jövőre hiányozni fog az a most visszaadott szja, és valaki kigondolja, hogy ezen majd most megspórolunk pár milliárdocskát, szóval ha eltörlik, a bruttóm kevesebb, mint az említett középsulis tanár nettója.

szóval én most lélekben együttengedetlenkedem.

elhelyeztük

elhelyeztük a térképen a szobájában az új íróasztalát. ennek ő rendkívül örült, most egy kicsit olyan, mintha elköltözött volna, amit nekem meg kell tanulnom, hogy is van. nekem ő (is) kell ide körém, hosszú távon ez a normális, erre a lakás másik vége már a legközelebb, ott is fülessel, szóval egy másik galaxisba költözött.

szép lesz ez.

a régi asztala amúgy itt volt (van még kicsit) a szobánkban (speciális mindenfunkciós szobánkban) - ennél azért privát szférább lett az új elrendezés, csak eddig nem volt kérdés, hogy látom, néha odanézek, néha idenéz, együtt nyüzsgünk. tyúkanyó(k) és csibéje(jük).

az egész költöztetés meg egy véééégtelen művelet volt. kipakolni az eltenni/eladni/félretennivalókat raktárhelyiség híján nem tudom, ettől volt ez ilyen hosszadalmas kaland. még most is az, mert nem akarom csak egyszerűen eladományozni, kidobni, megszüntetni a maradványokat. sajnos konkrét terveket kovácsolni és megvalósítani csak darabonként lehet, ez pedig olyan hosszú, hogy belekezdek, aztán jön 10 fontosabb sürgősebb értelmesebb teendő. kellene egy 8 négyzetméteres helyiség, oda lehetne tenni a tartanivalókat, míg szárnyra kelnek, és akkor nem itt tornyosulnának az életünkben. gondoltam a garázsvásárra is - egy kicsit még fontolgatom. lehet, hogy online csinálom meg?

mézautomata

hm. a kiborgjövő első lépései között fogjuk emlegetni a mai élményem, azaz hogy

mézautomatából

vettem hársmézet a plázában.

gombóc és Balaton

miután pénteken még este 8 utánig tartott a megbeszélésem (jahhaj, online, jahhaj), szombaton a munkalelkes énem nyaralni volt (biztos bent volt az irodában, hehe), így az ebédre maradékkotorászóst "főztem" (szerencsénkre pont egy szilvásgombóc-adományozó nap volt anyósom részéről). ezek után a délutáni indulást is 8 perc alatt készítettem elő (konkrétan összekotortam minden maradék nasit és ehetőt, vizet inni és melegvizet kezet mosni (meg is lepődtek!), felöltöztem, pótruhát kerestem, teregettem, kinyitottam, lecsavartam, becsuktam, eloltottam p.4.).

lementünk a Balcsira a telekre, mert fát akartak vágni. ennél több részletet nem közölhetek a szervező szigorú kérésére, de azt szerintem hozzátehetem, hogy a favágók élete boldog és nehéz :)

én meg örültem, hogy nem kell fát vágnom amúgy, de még jobban annak örültem, hogy g nem egyedül jött, mindig mondom, hogy ha csak egy délutánra is, de nem árt a tesó-érzés se neki, se nekünk. én mérickéltem, mert abban a szobában soha nem lesz úgy, ahogy én akartam (falba süllyesztett szekrény megfordítása), így új haditervet kell kovácsoljak (6 négyzetméteres szobába beleféretek még egy állópolcot is, nem gond).

és még a naplementét is láttuk a Magaspartról. ennek minden perce érték, miután a legújabb tervek szerint szeretnék lebontani (megbontani, hogy pontos legyek), mert nagyon fontos szállodát és komplexumot szeretnének odaépíteni, meg kell pár telek is, gondolom ezt is a törvényes kiemelt beruházások címke alatt a törvényesen befizetett adómból átláthatóan és nem olyan borzalmas természetrombolással, mint amit eddig ott a környéken elkövettek. hányok.

rögzítem

2012-ben, azaz pontosan 10 éve kezdtem ezt a projektet, amiben most a láthatáron felbukkant a változás. munka, egészen más, mint amire eddig volt jogsim (volt-e, van-e, amire eddig, ezt most itt hagyjuk), de ezt én egy évtizede hajtom, és most lehet, hogy én leszek a felelőse is. izgalmas, és szerintem nagyon akarom. még éppen most mérem fel, mekkora dolog, és hogy mennyire nem vagyok tudatos úgy, hogy mennyire tudatos vagyok. hogy mennyire kell elköteleződnöm ebben, és hogy amiket eddig feszegettem, motiválás, projektmenedzsment, hasonlók, vajon hova és hogyan férnek majd bele. belém. na szóval, hogy hogy lesz. :)

volt kedvem, de

volt kedvem, de közbeszólt az élet (nem, a munka) - kb. 6 órát töltöttem telefonálgatással, szerződésírással, elmaradt ügyek bekapálásával. közben időnként kitört belőlem az utálat, hogy mekkora balek vagyok, de ez van, most így kelletett ezt megoldani. és a postára meg boltba loholás egészen felüdített. minden napra ki kellene találnom valami ilyet.

holnap g-nek nem kell suliba menni, mert osztályozóértekezlet van. erre annyira kíváncsi lennék, mégis mi folyik ott. vannak ugye a kamutanárok, részükről vagy mindenki ötös (kiégett nyanyák), vagy mindenki rossz jegyet kap (kivéve, akik puskáznak) (ezek a kiégett, nemtanító, de számonkérő nyanyák), és vannak a tanár tanárok, akiket a Jóisten is erre teremtett (személyiségük nem egyenletes képet mutat), náluk meg úgyis mindenki megtanulja és normális korrekt jegyet kap - szóval nem tudom elképzelni, mi zajlik egy ilyen értekezleten. megbeszélik? felolvassák? vitatkoznak? 550 gyereken? beleszólnak a másik jegyosztásába? statisztikákról hablatyolnak? vagy inkább a sztrájkról dumcsiznak?

lehetséges, hogy megkérdezem, hátha kiadják magukat a (természetesen nemnyanya) tanárismerőseim. 

amúgy vicces, ahogyan a félnap szabit úgy kezeli minden áldott alkalommal, mint a nyári szünetet.  rögtön kiveszi, miután boldogan hazaér, és ordibál velem, amikor megemlítem, hogy 10-15 perc leckeírással túl lenne a nyomáson a hétvégére, és akkor nyugiban lehetne tervezni bármit. kamaszkor, szevasz.

egyébiránt meg mekkora kontraszt vagyunk.

hómofiszszabadság

hát otthon töltöm.

a semmit nemcsinálás akarja magát tetetni velem, én meg nem állok ellen neki.

holnap reggel azért van kedvem hústfeldolgozni - ez is valami.

élelmetlen

azt a részét ezeknek a tanároknak nem értem, ahogyan tavalyi suliévben be voltak tojva, hogy jaj, vissza kell menni, miután a hullám csitult. most, meg amikor felrohannak az omikron-esetszámok, jövő péntekre 470 fős farsangot rendeznek, 3 hét múlvára meg színházteremben előadott táncos-énekes támogatói bált.

ez a suli kikészít, pedig nem is járok oda.

hetek végei

apropó, maradnak az itthoni munkák a hétvégére - eddig ezt tartottam, izgi és szokatlan!

múlt hétvégén egyik drágaságom elkészítette másik drágaságom új íróasztalát - most már csak én jövök (nyehh, ez sokkal nehezebb, hidd el!) lepakolni egy teljes lomos polcot (nekünk nincs kamránk, pincénk vagy padlásunk, szóval minden egyes használható de nem kell dolog velünk egy légtérben él, helyzetük változik, mennyiségük iszonyú lassan csökken), elhelyezni a dobozokat, gyerekkori univerzális anyukámék együtt készítették polcomat szétszedni és elhelyezni, hogy ne a pokol kapujába kerüljenek... na ez még vár rám-

helyette a szombatomat kirándulással töltöttem (szerintük séta), ez a KIRÁNDULÁS jó volt, végigdumáltuk M-mel, és szerintem csak csinálunk még ilyet, ha már ilyen jó volt.

a vasárnapomat meg az ablakok keretezték, melyek hosszabb-méghosszabb ideje törve voltak, most addig abajgattam a ---rendszert, hogy lettek üvegek, lécek, elhatározás, idő, és megcsinálta ezt is a drágaságom, azóta éjjel nincs huzat az ágyam (és fejem) felett, viszont van még pár nap radiátorállítgatás, el ne feledjem, a kettő együtt jár, viszont ez örömteli nyafogás.

közben kicsit készítettem egy aranygaluskát (jaj, de szeretem), egy borsólevest, mostam sokat, takarítottam, ordibáltam a nemtanuló tanulóval, hogy tanuljon (szegény egész nap ki volt rugdalva a jó kis minecraft- és terráriavilágából, ja de sajnáltam, ezért szépen lement a pincébe és naphosszat baltát tisztított)

tegnap este eljutottunk oda, hogy én* (én!!!) elmeséltem neki, mit mesélhetett volna a kutyaütő földrajztanárjuk az embertelenül unalmas és követhetetlenül sz.r föciórájukon, elmondtam neki (én!), hogy volt egy vulkánkitörés szombaton, ami mivel járt, elmondtam neki a kihűlő földet, hogy honnan tudták meg, hogy gyorsabban hűl, mint korábban gondolták, meg megbeszéltük a tölcsér- és deltatorkolatot, hogy én láttam-e már olyat, és egyébként ennek milyen kapcsolata van a fizikával (én! hahaha). egyszer ezt a nőt és a matektanárt úgy kiosztom, hogy nem köszönik meg. lesznek szívesek cserébe elvégezni a tegnap esti két órányi énmunkámat helyettem, felár a kedvcsinálás.

*földrajzból az átlagom 3 volt, fizikából emelkedő számsorrendben haladtam a középsuli alatt. ez tükrözi is talán mennyire hiányos a tudásom e diszciplínákban. (nem beszélve arról, hogy a metánt most is ő magyarázta el nekem, nem én neki, hahaha)

a huszonkettes kezdése

felnőtt életem (létezik ilyen?) (na erről ellamentálhatnék egy sort, hehe) idei éves első hetét úgy kezdtem, ahogyan a tavalyi éves utolsót fejeztem, nahát, dolgoztam ezerrel.

most a hétvégékből igyekszem kipucolni minden munkahelyi munkát, maradnak az itthoni munkák (sok), így a hétköznapjaim agyonzsúfoltak. állandóan ülök és pattogok (itthon) és rohangászom és nem bírok felállni (bent). 

azt gondoltam, amikor 28-án kampányzárás volt, hogy én egy percig sem bírom tovább, ha meghosszabbodik az automata hosszabbodással a kampány, szóval 27-én stresszeltem, éjjel dolgoztam, 28-án meg mindenfélét kikampányoltam, és bejött! szuperörültem** (csak az agyam, de ott külön a pihenésért felelős agyterületem is pezsgőt bontott, gondolta, véééégre).*

akkor még hátravolt a 29-ei mindenkinekköszönömlevél személyesen egyesével, ennek okán a késői indulás nagynénémhez. ott amúgy alig bírtam beérni a kaputól a házig, annyira komikus az új kutyusa. nagy, fekete bárány, amelyik úgy örül, hogy pont úgy ugrál, mint egy teve (nem vicc, a tevekölykök tényleg hihetetlen röhejesen ugrálnak). elaléltunk tőle. ez volt a karácsony egyik felvonása, nála keskenykörben, a nagycsaládiból idén kiloggoltunk, szerintünk járvány van. így legalább nem kellett előadást tartanunk (énekelni? táncolni? vers? jaj, ez így utólag is megnyugvás)

30-án apukámhoz ballagtunk el - új lakásuk ugyanolyan messze van, mint a régi, de legalább láttuk. és szerencsére korábban eszembe jutott, hogy a tavaly márciusi meghívásnak engedünk (annyira gáz!), és meghívatom magunkat az öcsémhez, aki arrafelé lakik (2 perc autóval, 4 gyalog). új lakás, kutya itt is, dumcsi, jó volt.

amúgy a családdal 24-25-én szépen egyesével találkoztunk, öcsém nálunk, mi anyukáméknál, ők nálunk, másnap anyósoméknál, és valahogy a nagynéniék is belefértek, szóval végre vendégség és találkozás és ajándék, és és.

most már csak egy vírusmentes évet kérek, baráti és családi nagybulikat és kisbulikat, meg egészséget. lécci.***

* és akkor azt gondolta a pezsgőgőzben a agyam, hogy dejszen itt a január eleje, kiveszem a múlt évi 3 hét szabim az elején, és akkor majd minden rendben lesz, erre a fél hétfő nyugis pakolászás után egyszercsak megérkezett a VALÓSÁG, nesze, kicsi ez, kicsi az, és mit csináltam? A) egész héten heverésztem? B) letakarítottam a polcom/asztalom a tervek szerint? C) dolgoztam egyre gyorsuló tempóban?
találd ki.

** annak örültem szuper, hogy az emberek milyen jófejek.

*** és ezt most a szorongó énemnek is mondom, mert lesz sajnos idén sok-sok körünk: nyugi, majd jó lesz.

cipős- és ajándékdobozos poszt

még az jutott eszembe a cipősdobozos akciómról, hogy én pl. szívesen kaptam volna meg, ha most gyerek lennék, amit küldtem, főleg a lányost, de a fiús is jó. és milyen kár, hogy nincs visszajelzés, afféle vakon a sötétbe lövöldözés ez, azaz hogy így név és cél nélkül vagy tetszik vagy nem alapon megy ez a dolog. miközben még így is mennyi energia sokak részéről.

van persze olyan is, ahol konkrét listát kapsz, múltkor azonban fel kellett adjam, hogy válasszak abból, amit láttam, amikor olyanokat olvastam, hogy X (13) stúdiózás (???)... kicsit röhögtem, és kicsit szomorkodtam ezen, hogy mennyire más a világ ma, és valójában nem is olyan könnyű ajándékozni, még a családtagoknak sem. pedig én decemberben (vagy máskor) egyszerűen szeretek ajándékozni. gondolkodni, nézegetni, kitalálni arra gondolva közben, akinek. egyszerűen az is jó, hogy van kinek és van mit és van miből. 

mégis mostanában ez is nehéz lett, tárgyakból sokkal kevesebbet akar bárki, dolgokból meg sokkal bonyolultabb személyre szabottat találni. és persze ott vannak a jóféle, de nehéz szokások. pl. idén g nem kért úgy, ahogy eddig, de aztán mégis eszébe jutott, hogy mennyire vágyik egy legóra, és bár tavaly kicsit leszögeztem, hogy kb. utolsó volt, hogy éjszakákig szelektálok 1600 darabot 24 felé, de aztán mégiscsak összejött az ügy. ha kész lesz, és eszembe is jut, idefotózom az eredményt. mint vigasz :)

hosszú-hosszú hetem

hosszú-hosszú hét volt ez, minden volt benne, a hétfő, amit hülyeséggel toldott meg a főni, szétcsapta minden tervem, és csak megint az lett a benyomásom, hogy egy hülye vagyok, nem elég erőszakos, ennek az ügynek az elején mondtam, főni, ezt ne te ügyezd. most meg ügyezem, de hogyan találjak meg egy teherautónyi cuccot, amiről éppen senki sem hajlandó tudni?

kedden berohantam, aztán napközben haza. egészen olyan érzés volt (kb. fél órán át), mintha megint hétvége lett volna, de nem volt, és végül tök sokat dolgoztam.

szerdán kampánytírtam, ez hétfőn lett volna feladat, ez nehéz dolog, mert ebben is mindig benne van, hogy mi és ki mindennek kell megfelelni stb.

csütörtökön megmondták az audiológia után, hogy hallóidegkárosodás, menjek szépen mr-re. nyehh. kompenzáltam egy allee-s körrel, megnyugtatóan sok zoknit vettem, de sajna a legjobb fele ottmaradt (!) ja, és kiderült, hogy ugyanaz a Gellért-hegyen olcsóbb, mint a Vár alatt (röhej).

a hét vége pedig munka volt, váratlan, meg itthoni, sok-sok. idegeskedés volt, meg időhúzás, de aztán minden meglett. pl. most csináltam először cipősdoboz-ajándékot. rögtön kettőt. eddig tiszta marhaságnak tartottam, de kiderült ez _nekem_ jó, szóval oké, feladom, ez jó muri. mondjuk szkeptikus vagyok, hogy tényleg megtalálja-e a gazdáját majd...

péntekéjjel

hát én minden advent előtt egy hónappal megfogadom, hogy idén megtartom.

aztán karácsony előtt jövök rá, hogy ez a munkahely megint beszippantott. most még gyorsan időzítek reggelre egy kis FB posztot, aztán eloldalgok alunni. nyehh.

de reggel megint nem voltam jól, és ki kellett heverni is, ez a betegség ilyen nyamvadékony, nemelmúló természetű. pedig a szerda olyan volt, mintha mégis az lenne.

szendergő

vicces, ahogy amortizálódom, kedd délutántól szerda délutánig megint kipurcantam, valami a bélzetemmel nem oké, most megint diéta van, már csak az alvást kellene megoldanom, miközben dolgozom :) annyit léptem előre, hogy ma nem fáj semmim, elvileg kialudtam magam (tegyük fel, mégsem, minthogy megint alhatnékom van, 9:30-kor), és felkészítettem a kollégáimat, hogy ez most olyan, amitől egyszer csak vagy kidőlök váratlanul vagy nem (nincs helyettesem, és szezon van, ezért ez vicces gondolat, el is hessegették), és akkor most megy tovább az élet, és bőszen gondolkodom, melyik az az orvosi ág, ahová így 4. hullám idején a piszlicsáré kis összetett gondjaimmal fordulhatnék.

betegblogot is írhatnék ezzel az erővel, haha. (majd átírom a címet szenvelgő-re)

vasárnapok és hétfők

így visszanézve kellemesen zúzós volt e két napom.

vasárnap reggel épp elkezdtem volna pedzegetni, hogy nem lesz korizás, ha nincs korija annak, aki menni akar (hihhetetlen ellenállásban volt, hogy őőőőőő, na őőőő nem megy sehová vásárolni - VASÁRNAP!). hú, ez a kamasztempó mintha elvinné az a tündöklő eszét időnként, vagy csak most éli a valódi dackorszakot (anno nem emlékszem ilyenre - mindent bepótol).

és épp pedzegetek, amikor a munkadokibácsi (!) (jesszus!) felhív (8.30), és mondja, hogy na, ma akkor lehet a 3. oltás... jó, beprogramoztuk, és akkor onnantól estig sürgős teendők sorára bomlott a HÉTVÉGE...

39 helyébe 43-as kori pipa, sajáthamburger ebéd egy óra alatt pipa, barátgyerekig rendrakás pipa, barátgyerek úgynevezett "ppt-t tanulni" érkezik pipa, édösanyám hajatmosni érkezik pipa, névnap pipa.

aztán kicsit befáradtam, de egyúttal azt is bizonyítottnak vélem, hogy februárban a 2. oltáskor voltam covidos, mert mára csak minden tagom fájt, és ez cseppet sem hasonlított az előzőhöz, amikor egy hétig beteg voltam, melyből egy napig ébren lenni sem bírtam, úgy összetört.

ma pedig özönlenek a munkamegkeresések, és ez olyan váratlanul ért, mintha nem minden november-decemberem zajlana ennek a jegyében... most álltam föl a mai egyéb, egyúttal értelmesebb dolgaimból. 

helló, kedd!

találat

ezért a mondatért kellett elolvasnom a cikket, hihetetlen szavak, megdöbbentett a találó voltuk:

„egy sérthetetlen varázspalást egész életemben ott volt, a kudarcok sem tudtak igazán letörni, felkavarni. Rengeteg erőm volt, és az akkor egy nagyon komoly sebet kapott.”

töpreng

azon gondolkodtam, vajon miért olyan nehéz időszakonként én magam lenni.

jó, nyilván kérdés az is, ki vagyok tényleg / igazán, de mégis.

az az illető, akit kedvelek magamban, akinek örültem, amellé miért nő időnként / véglegesen (?) egy másik, akinek nem örülök, aki ha mond / csinál / nem csinál valamit, érzem, hogy én nem is ezt mondtam / csináltam / nem csináltam  volna, ha odafigyelek, számolok azzal, hogyan hangzik / látszik az pl. a másik illető(k) szűrőjén át.

számít-e a szándék (jobban mondva érdekel-e bárkit a szándék), ha egyszer az úgy mondódott, csinálódott vagy nem csinálódott általam?

de ha lecsupaszítom a kérdést, és nem veszem tekintetbe, mennyivel könnyebb lenne visszajelzésekkel élni (ebből kifogytam) a kérdést illetően, valami olyasmi marad, amit tépek, rágok, pakolgatok, hessegetek, öklendezek, lapogatok jó ideje, és végül az marad, ki vagyok úgy tényleg. elég ha az akarok lenni? vagy mindegy, hogy az akarok-e lenni és vagyok, ami / aki vagyok? mindegy?

sokkal könnyebb volt ezt nem kezelni, amikor csak úgy ész nélkül robot üzemmódban rohangásztam a tennivalók között / után, de semmiképp nem térnék mégsem vissza arra.

az úgy volt

és akkor itt volt kedden az irtó, irtott (egy pöff fehér por). azóta szegények az örök vadászmezőkön zúgolódnak. alapvetően jogosan, mert még mindig ők a fontosabbak, ha el kell számolni. de mivel darazsak (és talán valami más is), és mégiscsak itt lakunk, hát marad ez a helyzet. leginkább annak a reménye miatt, hogy jövőre csak kicseréljük végre az ablakokat, és akkor nem lenne annyira praktikus darázsfészekkel hadakozni... mondjuk a kb. 30 poloska nem fájt másnap, amikor hullákat sepertem.

aznap szabin voltam, ami a hómofisz tekintetében vicces, főleg úgy, hogy a főnököm felhívott, bent vagyok-e az irodában (valami kellett). utólag azért még röhögcsélek ezen, mert valójában miért ne lehetnék a szabimon az irodában, ha egyszer munkában itthon vagyok?

szerdán éjjel-nappal dolgoztam, aztán a maradék két nap éjjel, mert mostanra sikerült kikerítenem az új felhívást, és azzal mindig sokkal több a teendő, mint előre gondolnám. és az utolsó két napon a világ másik végén képződtem (tök megérte, végre, nagyon jó volt minden szempontból), és úgy elfáradtam, mint a kutya. ritka, hogy a Margit-szigeten végigsétálgassak, ezt most két nap alatt kétésfélszer megtettem, aztán pénteken este még bementem postázni, aztán beültem a klubba, aztán hazavergődtem. és valahogy nagyon elfáradtam :)

a péntek reggelt meg fülészeten kezdtem, valahol el kell kezdeni, majd megyek hallásvizsgálatra is nemsokára, aztán szépen lassan aprítom a bajaim. csakazértis.

ezaz

pénteken g színháza alatt végre mi is járkáltunk - esti Budapest, szevasz. étterembe ültünk be, csak úgy, vagyis ki, mert jó idő volt. és jó volt dumálni is

aztán másnap valahogy valami jött, valami betegség (de mi?) fájt a vesém körül, de őszintén ötletem sincs, hogy pontosan mi fájt. ez elfájogatott még éjjel is, aztán vasárnap szép lassan elmúlt. ezúton szeretnék gratulálni magamnak és életemnek. egyúttal jelzem magamnak és életemnek, hogy rám férne már egy nagyobb kivizsgálás, de mondjuk hol kezdjem, ahol mindent kivizsgálnak. és mi mindent. vagyishogy hol kezdjem. jó volna egy jó háziorvos, de ez szerintem nincs meg, így tanakodás van. meg pénteken fülészet. legalább ennyi.