hajnali kettő

hajnal kettőkor, midőn már  a szakdolgozgatásnak is éppen búcsút intettem (majdnem), jött g, hogy nagyon fáj a feje.
ott, pont.
elaludni háromig nem tudott.

gyomorszorítás bekapcs, mondanám, hogy egy jóideje pedig rendes ütemben élünk.
adalék, amit eddig elfelejtett említeni, hogy az ovis délutáni alvások is fejfájás okán maradnak el, vagy hogy délután időnként (?) fáj a feje.

ez speciel pont egy olyan dolog, hogy megint nem tudom, mi van. kb. 5 hete takony van és köhögés - akkor ez vírus? valamiüreggyulladás? allergia? szorongás? valami komoly?

most milyen kör(ök) jön(nek)? hétfő van, félnyolc, és én most pl nem tudom, ma hogy megyek dolgozni (mint afféle huszadrangú kérdés). sokkal inkább izgat, MI EZ?

dömdödöm

nagyon büszke vagyok rá, amúgy. (amúgy mindkettőjükre :)

a g-re most pl. azért, mert szépen elment a versmondófesztiválra a suliba (a közeli), és noha ott kiderült, hogy ez egy verseny, az cseppet sem zavarta, és _tényleg_ kiállt (ha ismernétek, tudnátok, milyen kiálló ő), és _tényleg_ elmondta: neve, költő neve, cím, egy vers, négy sor, hangosan, érthetően, és ha nem is volt (még :) egy Latinovits, nagyon is ott volt. olyan ez, hogy én csak megkérdeztem tőle múlt előtti héten, van-e kedve egy verset elmondani a suliban, és volt, ezt a verset mondta. gondoltam, majd szól, ha nem akarja. aztán vasárnap előkaptuk a könyvet (itt reklámoztam nemrég), és vicces, de mindegyik verset elmondta nekünk kívülről.
nagyon is megérdemelte azt az enyhe díjat, amit mindannyian kaptak, akik kiálltak. és nagyon is örült neki, nemkülönben annak a gratulációnak, amit egy teljesen idegen nagylánytól kapott :) meg az ovistársaktól.

hat barack, tengeri gugg

annyira tré, hogy most jubiláltunk: negyedik hete gyűrjük ezt a taknyos-hurutos-köhögőst, a fejem szétesik időnként, köhögéstől görnyedve éééélek/ünk, és újra mehetünk vissza a gyerekdokihoz is. volt úgy egy 5 nap szünet közben, az új kört a zéndrágám kezdte el, aki korábban meggyőződésesen vallotta: a Béres csepp mindenek felett (nem vagy csak közepesen). a kilégzésnél légcsövemből kiszűrődő kelthető zaj azonosíthatóan süsüasárkány.

de az élet nem áll meg, sajnos, egy kicsi szün-szün megint jól jönne a hét elején, kihevernénk.

a tavasszal meg úgy vagyok, hogy hiába nagyon szexi a gondolat, hogy már az van - zsigerileg nem tetszik. egyrészt nem tudtuk használni g mindhárom téli felszerelését (amikor összevateráztam, a tavaly téli havak jártak a fejemben), másrészt már milyen gáz, ahogyan nem fagytak el a poloskák, szúnyogok, ilyenek, nem aludtak a növények, nem fagyott be a Velence-tó meg a Balaton? utálom a gondolatát is, hogy mondjuk idén újra elfagynak majd március-áprilisban a gyümölcsfák, és megint aranyáron lesz a sárgabari meg túlérett éretlen almákat vadászom jövő télen a piacon... engem nagyon zavar ez a fejetlenség, vagy bibliai nyelven vajúdás---

az isiválasztás finise ez a következő hónap. beadtuk a kötelesbe, mert oda azt hittük, köteles (most nem is tudom), meg abba, ami közel van, a jelentkezést, van is ott egy darab néni, akit áhítunk, legyen ő, kérlek. de miután a 81 helyre két hete már 70+ jelentkező volt, és még mindig lesz nyílt nap, még mindig lesz 4 hét, hát muszáj lesz a másikat, a távolabbi, de nem köteles sulit is beadni. ott is van (még mindig) egy "kiválónak tűnő" tanító néni, a suli pedig egy fészek. jegyzem meg: kellene félúton a kettőnek jól összegyúrt elegye, na igen.

plusz a szakdolgozatom gyakorlati része, elmondhatjuk, befulladt, szóval most jön a kapálódzás. uhh.

mért jó ez az otthon

mert pl. péntektől hétfőig nem nézem meg a hivatalilevelezésem, és akkor csak hétfőn derül ki, hogy a pénteki munkaidő végeztével megírták a csak egy hét múlvára várt levelem, mely alapján mondhatom (hurrá, hurrá), megint benéz pár hét bécs. jessz.

jó is az.

Kaláka meg az Erdély-élmény

karácsonyra, honnan, honnan nem, lett egy gyönyörű-furcsa kalákakönyvlemezünk.

erdélyi költők gyerekversei, erdélyi illusztrátorok rajzaival.

miután évekkel ezelőtt a friss tintáért rajongtunk, s amúgy is mindent nagy lelkesedéssel olvasunk-hallgatunk, ami vers, hát nagyon örültem a hírnek: született egy új, tintához hasonló formátum, ráadásul a Kalákáék zenésítették meg.

itt a fészbúkos magyarázat >>>

mint afféle őskritikus, persze, mondhatom, amit a Kaláka megzenésített belőlük, azok hangzanak igazán jól,  persze, mondod, volt módjuk mazsolázgatni, meg ami zenés az jobban a fülbe mászik, hja. illusztrációban megintcsak nagyon eklektikus. a legviccesebb amúgy a nyelvi szépség és különbség, olyan ügyek, amikor én tudom, miről szól, mert jártam ott, hallottam így, tehát tudom, de pl. g-nek meg kell magyarázni, mert olyan dolgok manapság ebben a nagy kusza városban már hol volnának (mondjuk pl. a legegyszerűbbek közül a pajta... :)

de!

de zenével!

hú, az milyen jó!

a szünetben / hétvégén / betegségben naponta hétszer hallgattuk meg, és én ennyiszerre mindig el szoktam unni, most meg megyek a kálvin téren, és azt fütyörészem, hát bocs. nem véletlenül mondom, hogy a Kaláka Egy Hungarikum, Tessék Már Levédetni!!!

és tessék nyugodtan megnézegetni, elolvas(gat)ni, meghallgatni, különösen, ha korábbi kalákák is megvannak - szépen ível az életműben.

ja. és holnap megyünk a momba, ahol szépen meghallgatjuk élőben! ezen alkalmat amúgy egy hónapja dédelgetjük szívünkben, és ma még azt is megtudtam, van még bőven jegy oda. gyertek!!

2014 jaguár***

japp, hháppcihh.

nem tudom, mit nyaltunk be, de g-vel együtt ugyanaz az orrfolyás, tüsszögés kerülget*.
amikor itthon dolgozom, ez különösen béndzsa, akkor hát a héten be kell menjek, hátha elmúlik... (?)

amúgy szerintem szombaton kaptuk attól a kis taknyostól a sulinézegető egyórában, ezúton is köszi, szimpi rögtön, hogy ilyen betegen is, mint az a kiscsaj, is hoznak szülők egyeseket közösségbe.

iskolát nézni.

ja, merthogy tartanak a körök. a novemberi szombaton voltam a kerületi sulinézegetőn, hasznosnak találtam, a közeli suli matekos tanítónénije megfelelő modorban, megfelelőképpen válaszolgatott, bejött, pipa.

aztán most eltöprengtem, milyen lesz egy-ből választani, így megnéztük ezt a művészetist, ahol ugyancsak nagyon kellemes tyúkanyó-tanítónénit találtunk. pipa kettő - dilemma on.

a tyúkanyó amúgy most szépen hívószó lett, minthogy egy őszi epizód okán megint köröztünk egy neurológusnál, és tökjól megfogalmazta, amit ki akartunk szedni őkelméből, ez volt az egyik.

g-nek amúgy bejött a 20 perces sulilét, menni kíván legközlebb is, bár most szívesebben legózott volna helyette, ha hagyom (karácsonyi rendőrségi helikopter, a héten hetedszer kívánta szétszedni-összerakni - elgondolkodtató - szerintem így kezeli a vágyát egy újabb kéthetes karácsonyi szünetre**)

*nem beszélve arról, ahogyan csütörtökön elhatároztam, influenzát oltatunk magunknak a köv. hét elején, hát akkor keblemre betegség, már most barátkozom a gondolattal...

**ja igen, már a húsvétra készül, kamera- és lehallgató-rendszert tervez, lefülelendő a nyulat. hajrá, nyúl, kösd föl a gatyád!

***jahh, és ez a(z itt) közzétett kétezeredik bejegyzésem. haha!

túl túl, már 2014

túllettünk ezen a percnyi kétezertizenhármon, most, hogy visszanézek, egy nagy sodort látok csak.

az elejét a sulikkal töltöttem, ez tiszta, aztán persze jött a törvényszerű leplattyanás fáradtság okán, a szakdolgozatom azóta is várogat rám, most megint tettem egy fontos lépést a kész felé, de kevés, kevés, kevés...

a tavaszt úgy töltöttem, hogy mentem még a suliba itthon, de nemigen volt értelme: ami az elején igazán földobott, azt a távollétemben valami titokzatos erő végérvényesen fölrobbantotta, azt az inspiráló, sokszínű közeget teljesen elveszítettem, ez nagyon bántott. nemigazán teremt lehetőséget a levelezős rohangászás az elmélyült egyetemi tanulmányokra, közös eszmecserére - különös tekintettel a sokszáz kilométeres távolságokat utazásban, időben, energiában, munka mellett...

nyáron emlékszem, jó volt együtt Győrben meg a Balcsinál, a Balaton meg a július meg a fejére kenheti az időjárást, idén sem fürödtem különösebben a tóban, csudavigye. és nyáron is dolgoztam, de (!) azt hiszem, idén rendes leszek magunkkal, mert idén, ha úgy alakul, lesz egy nagy szünetem, 16 éve nyomom itt a bányában, most kelleni fog egy hosszabb szabaccság, szóval én most ezen leszek.

ősszel nagyon is hamar elkezdődött az őrlődés a munkában, sok is volt, tisztázatlanok a körülmények is ahhoz, hogy ki tudnám hozni a maximumot magamból, szétestem úgy kéthetenként egyszer, kár, hogy nem úgy, mint régen, ebben nem volt semmi melankólia, simán csak blokkok, amiket újra meg újra átugrottam, mert kellett, de nem számoltam föl őket, és mint vakond a most telepített fűben, újra alámkerült a lik két héten belül.

viszont élmény volt bankot váltanom, olcsóbb is, inspirál is, akármennyire furcsán hangzik is, vagy inkább hülyén. amúgy sosem jutott volna eszembe, hogy a bankom több lenne, mint egy eszköz, mint a pénz, amit muszáj keresni, kapni, kiadni, vagy a bérlet, amivel utaznom kell, vagy a cipő a lábamon... most meg úton-útfélen említem, és büszke is vagyok rá: van ilyen (közösségi bank, azért)

ősz végére jöttünk rá erre a tornadologra is g esetében, most megint kihagytuk ugyan a hónapot, de őszintén: ez a két hét is arra kellett, hogy újra azt érezzük, emberek vagyunk, nem gépek, emberek, nem dolgozók, család és nem együttélők, meg hogy vannak rokonaink, netán barátaink, szabadidőnk, stb. szóval most majd újrakezdjük megint.

és akkor már csak annyi hiányzik, hogy végre tél legyen, ezért legyen hó meg hideg.

meg boldog új év(et)!

intő jelek

miután már egy hete ordító farkas a hangom (avagy nulla, kedve válogatja), taknyom ömlik, kint (nem)alszom, öszebalhézom egy vaterás nővel (legyek pontos, nemigen szoktam ilyenekkel így elkeveredni ügyekben, és a tét, hogy is mondjam, pitiáner: 30 forinton pattogunk), egyéb nyavajákkal küzdünk családilag, majd letörik a fogam reggel, egy kilátástalanul zsúfolt hét hétfőjén... öööö.... hogy is mondjam - ez a nap, amikor nem nagyon várom a mai értekezletet, igazán-igazán nem. mert ugye mi jön még. (sosem kérdezem meg, ezt megtanultam, ez csak egy afféle fölvont váll mellé éterbe lógó mondat, súlytalan!)

sulikör 2013

nyomozóénem a hétvégén jó koncot talált, a változatosság kedvéért még (talán) időben - a sulikérdésnek estem neki. 

van ugye ez a részképességizé, amit ugye a tornával kívánunk javítani, de most éppen a suliválasztás szempontjából kiesett a koncentrált figyelmet elváró direkt zenei vonal. noha dallamot elsőre visszadúdol, ha már szöveg is van, vagy kellene egy kis ritmus alá, egyszerre nem megy. persze az is van, hogy a szöveg megy (idézetek második olvasás után, és rámszól, hogy nem az van odaírva), kívülről, de kérésre az sem feltétlen akaródzik :) legalább eggyel kevesebb.

van ez a metekdolog, ahogyan kettesével, ötösével, tízesével számol sokat sokat, most éppen a felbontással bíbelődik, ahogyan összead, időnként szoroz egy kicsit, én meg persze így hívom, de neki játék. múltkor kiszámolta, hogy 15 évvel ezelőtt milyen év volt. (ahh, a londonos év.)

vannak a betűk meg a szavak, meg hogy elolvassa, vagy éppen leírja, ami eszébe jut. nem adom a kezébe a könyvet, hogy olvassa el, sőt, de mégis rajtakapom, hogy a nagyobb méretű írásokat silabizálja, és annyira cuki, ahogy sikerül is.

angoloznak hétfőnként ovi után, azt is szereti, érti, hogy egyes szavak máshol másképp vannak.

s miután szenvedélyesen térképeket nézeget, előfordulhat, hogy karácsonyra innen-onnan Balaton meg Budapesttérképet kap majd. szomorú csak az, hogy ilyen térképek papíron tíz éve nem jelentek meg újra... 

szóval egy nagyon is érdeklődő gyerek,
én meg egy nagyon is elvárós anyuka, tele vágyakkal,

meg van itt ez a figyelemizé, amivel naponta összefutok az életünkben, és most először mondom azt, hogy habár egyes helyzeteket intuitíve kiválóan oldunk meg, azért mostanra sokszor érzem, hogy hiány van a repertoárom/unkban, kellene az utánpótlás.

azaz valami ilyet keresgélek, hogy okos és "tanult", miközben vannak fejlesztenivalók rendesen, szóval jelentős differenciálásra szorulna, amit persze az iskolának / tanítónak kellene tudnia még, milyen módszerrel...

szombaton volt a művházban egy sulibemutatkozós nap, ahol a fele kerületi iskolák fele tanítónénijeit kikérdezgettem, nagyon hasznos volt ez a dolog, de sajnos két suli kimaradt, nagyon is bánom most. arról a suliról pl, amire eddig azt gondoltam, mégsemsemmiképp, ott egy meglepően karakán, koncepciózusan csoportbontogató tanítót találtam, amitől most kicsit visszatért a kedvem a suli fontolgatásához.

szép hosszan ennyi, jó lesz, ahogy lesz.

go to 10

ilyesmi bejegyzésem volt már, deja vu, ahogy írom, de pipa, ma is megvolt a János traumatológia.

hál'Istennek nem találták agyrázkódottnak, de persze az, tehát marad a megfigyelősdi.

a goto10 meg az előző bejegyzés abcd kérdéseire vonatkozik, továbbra sem jön át, mi van előbb: nem mennek dolgok, és ezért szorong, vagy nem mehetnek ezek a dolgok, ezért nem mennek dolgok, ezért szorong, vagy szorong, ezért nem mennek dolgok, vagy szorong, ezért nem mehetnek ezek a dolgok, ezért nem mennek a dolgok.

aki erre választ bírna adni, az ugye ki?

ja, amúgy most a (tornasorbeli) bukfencek után jött a homloki fejfájás, hullámokban, mire aludni ment már nem tudott aludni sem tőle, hányinger, öklendezés, sápadtság, ájulásközel, ettől nálunk is remegős idegbaj, aztán ülve (meg a korábbi Nurofentől) jobban lett, orvosjelölt bácsi ezek után 40 perccel már nem talált nála semmit.
szóval ilyen már volt, most ez van, ilyen, ejnye már, ne legyen több. és hess, esti fejfájás.

ja, és persze megint megkérdezték, hogy "iskolába jár, ugye?" na b+, persze, szerintem is szorong, mellesleg hülye is vagyok, egy "kedvesanyuka", akinek egy kváziorvos is lekezelően megmondhatja, hogy nem ájult el a kezemben a gyerekem majdnem azelőtt 40 perccel, hanem biztosan szorong, holott holnap ovi van (amit szeret), 4-től angol (amit vár), és úszás meg (esetleg) pénteken, ami most nem forog az eszében. csak bénán bukfencezett, amitől persze maradok, mint fent, hülyeanyuka. ááhh.

tornás beteges útifüves leveles

nahh,

az úgy volt, hogy elmentünk a bhrg-s nénihez, akinél végre kiderültek dolgok.

szóval már hónapok óta gyötröm az agyam, hogy nem, nem stimmel az, amikor a gyermek vasárnap este már a pénteki úszástól szorong. nem, mert úszá nélkül megáll az élet, csak mert szorongással, rögeszmésen rossz az élet, azért.

volna most egy sor egyéb, ami mér kezdett zavarni abban, amit és ahogy G csinál / nemcsinál, és egyre több dolgot tettem föl a polcra, amikről nem bírtam eldönteni, hogy azok
a) természetéből fakadnak, mindenkinek vannak heppjei, neki is lehetnek, hagyjuk
b) genetikus adottságok, egyes dolgokat ki fog nőni valahogy (de hogy és mitől?), x is ilyesmi a családban

c) kicsi még, majd megtanulja ezeket a dolgokat valamikor később (de mikor / kitől?)

d) valami nem stimmel, de mi. 

az úszásból indultam ki. az nem igaz, hogy egy vizet szerető gyerek, aki a haverjaival van együtt, nem csúfolják, nem nehezek a feladatok, plusz még ott van a Budapest egyik legszívderítőbb úszómestere, és ő mégis minden pénteket végigbőg, szétizgulja magát, haditerveket eszelünk ki, háromutánlegó, és mégis mégsem.

akkor jutott eszembe a korábbi úszásos bhrg, elkezdtem keresni a közleben, mert az egy játékos, mozgásfejlesztő, vízbenmozgást segítő cucc. nem volt a közelben, de a bhrg alapítvány oldalára ráleltem, és akkor ott jött a megdöbbenés: az 5-7 éves tünetek szépen leírták G-t, ahogy és amit ő szokott / nem szokott.

semmi különös amúgy, minden ilyen mondat kábé a 4 fenti verzió egyike is lehetne, de egyszerre mind annyira egyértelmű volt, legalábbis egy felmérést megcsináltatunk, aztán meglátjuk.

és múlt héten - hála Istennek - egy sokkal közelebbi helyre tudtunk elmenni, és "felmérettük" a gyereket, és nagyon, nagyon tanulságos volt.

nagyon.

van egy pár visszamaradt csecsemőkori reflexe, sok féloldalassága , egy sor fontos nemmenős dolga, amikből egy sokkal telejsebb kép állt össze, sürgető is, magyarázó is.

és tényleg az van, amit gondoltam: az úszás víz része teljesen oké. a gond a sokfelől igényelt figyelem kihagyása. vagyis miközben fönt van a láb a "levegőben", tartani kell a gerincet egyenesen, miközben valami mozgást kell folyamatosan csinálni szabályosan, miközben fröcsköl a víz, miközben X bácsi magyaráz, miközben fázik, na ez az, ami organikusan nem megy neki. és ettől kudarcot él meg, és ettől (vagy emellett?) nem kíván újra nekifutni.

egy szó mint száz, kaptunk egy tornasort, melytől mindketten(hárman) ki fogunk purcanni hamarosan,
most

azonban

kaptunk egy kis fórt, minthogy egy fura vírus támadta meg, mely ugrálás-futásra lázat aktivizál.

mind a betegséget,
mind a torna szükségességét utálom,
monnyonle.

de azért legalább tudom már, kábé mi van, ez mindig jó.

rendőrjáték

kicsi fiam, szerintem meleg van, vedd le a sapid (ellenzős, fekete, menő)
nem, anya, nem veszem, most rejtőzöm a kollégák elől. szabadnapon vagyok.

játszma

belerángattak.
belerángattattam.
belerándultam.

belesüppedtem.

Alföldi azt mondta, elvesztette a szabadságát.
ja, valami ilyesmi, csak én nem abban a kaliberben élek.

gondolatok

Anya, nagyon szeretlek! - bújik. - én is Téged, drágám. (mindig előbb mondja, gondolom) - kibontja magát az ölelésemből. - Te egyszer meg fogsz halni - néz rám, szemét elfutja a könny. - hát majd egyszer, de nem most tervezem - próbálom elvenni az élét a ténynek.
ez is eljött.

hogy ezen

a szösz kis helyen megint akad valaki, aki alámás egy gödröt. (többet)

ja, persze itt kéne hagyni, ezt most két hete EGÉSZEN konkrétan föl is fogtam.

csak amikor a hátra volna az előre, miközben magát a teendőimet nagyon is szeretem, élvezem,
hát olyankor

olyankor mi szöszt csinál egy normális ember.

azt az ajánlatot hagytam szállni, mert bízom, lesz olyan, ami PONT AZ.

fog tün dér

kipottyant az első foga. 

már most röhögök, ha eszembe jut, megkérdik, hogy esett ki, beleharapott valamibe?

igen, mondanám, belém.

szépítem: (most) tényleg csak játszott.

vissza

visszaesett a hangulatom, rég volt, hogy ennyire akarjak szabadulni a bőrömből.

majd visszanézem a blogom just for the record, ha majd egyszer lesz hozzá kedvem.

ez olyan, hogy ha megkérdik, kösz jól vagyok, tényleg minden oké, de rögtön hozáteszi az (egyelőre néma) belső énem, hogy na, persze, kívülről.

belülről nincs helyem ezekben, megülnöm kéne már megint pár lovat, miközben a hátukon fejen állok, kábé.

(színesíteni a képet még a kezemig nem érő kantárakkal tudnám, ha hatásvadász volnék, persze)

régebben gyorsabban elmúlt, ha így voltam, most csak a leszállás motoszkál bennem.

valami legalizált(ható) forma jól jönne ehhez.

családias?

volt. most valahogy csak az a mondat cseng a szülői után naponta a fülemben, ha erre gondolok: "feljelentem azt, aki nem hoz igazolást..."

természetesen mindenki fog vinni igazolást, és persze, a jogszabályok.

mégis ott, attól a mondattól nagyon sok minden megváltozott, napvilágra került, és megbocsátani lehet, de a helye megmarad mindigre.

sajnálom, eléggé, bár nem ért váratlanul. inkább szomorú vagyok csak simán.

*

mondjuk manapság nagyon is sokmindent átitat ez a szomorú félelem.

álom álom abszurdum

nahh, csakhogy a belső zajlásokról is álljon itt rövid érintés:

természetesen ki volnék akadva. mondjuk szerintem jogos, de ugye mindenki szíve-lelke rajta, hogy érez. én így. márminthogy a mostani sulis változtatásokról. már megint minden alja felülra, hátulja oldalra, teteje sehova (sem) került: minden kötelező, és majd a tanár / igazgató / senkiakárkiszámunkra eldönti (mint idén az oviban maradást). és persze egész nap, mert a család az nem ért gyerekneveléshez.

szóval a lényeg, újra felszínre törni vágynak az álmaim az otthonoktatásról.

és ahogy morfondírozok ezen, rájöttem, hogy életem egyetlen valódi értékes tanulási periódusa, ami esszenciája volt a személyemre szabott minőségi tudásátadásnak, 

dobpergés,

a  nagyapámmal töltött idő

volt.

tízévesen három hónap + 2 év suli melletti oktatással b2 nyelvi szintre hozott föl. a három hónap után amúgy két évnyi anyagból vizsgáztam, és a következő években voltam és maradtam szerényen a németes osztályelső...

hihetetlen ez micsoda érték. írjam ide, hátha. hátha. 

hátha.

ír

írországi barátaink gyerekestül jártak ma itt.
nagyon fáradt voltam/lettem.
nagyon jó volt.
jó, jó.