nyarak és tervek 2.

miután beköszöntött pluszban még pár dolog (ezek egyike, a kánikula), hát hagytam is, hogy folyjanak a dolgok, ahogy akarnak. 

végül aug. 10-ig nem bírtam eljönni szabira, nemengedett a munkám (nem a munkahelyem, az csak az előzetes ok), egyszerűen nem bírtam otthagyni, mert mindig volt valami kicsi még ez, kicsi még az. nagyon sok hibával és frusztráltsággal persze, szóval utólag bosszúból törölte az elmém, mi is volt ennyire fontos...

ennek okán persze semmit sem terveztem meg, csak morzsolgattam a napokat itthon, hol lelkesen nyalogattam a lakást, hol pedig depisen és frusztráltan üldögéltem, és limonádékkal folyattam át az agyam. ja, és b@sztattam a gyerekem, hogy tanulja az angolt és csinálja a köszt, mert mindkettő a nyári agenda volt (osztályozóvizsga és az 50 óra letöltése időben). ettől persze nőtt a depim és a frusztrációm, szóval aranyos volt, ahogy a vizsga után megköszönte nekem (valahogy így: "anya, azért köszi, hogy végig elviselhetetlen voltál, egész jó, hogy nem hagytál nyugton". köszi, gondoltam.) azóta a kösszel zaklatom. (amúgy pedig elképzelhetetlen mennyiségben hallottam tőle az elmúlt két hónapban a jövő időben megcsinálás különböző szinonímáit.)

aztán elmentünk nagy nehezen aligára, és akkor ott a házban este, amikor megérkeztünk, erdei csótányokkal szembesültem (bogaras néni 2. évad), akkor ott egy kicsit úgy éreztem, hogy kibújok a bőrömből, az életemből, és világgá megyek, aztán végül telefújtam a házat a tarcsiba vitt rovarirtóval*, mindent újra kipakoltunk a kocsiba (annyira röhejes), aztán elmentünk aludni, én pedig 2-ig azon töprengtem, 1. valaha mikor fogom tényleg kipihenni magam és életem, 2. a lambériát mi a francnak kellett hagynom, hogy meghagyják, amögött simán áttelelnek ezek a rohadékok... aztán végül ottmaradtunk, mindent behullazsákolva tartottunk (klassz, amikor állandó jelleggel visszatér a kérdés, mit melyik zsákban tartasz, anya - anyád). legalább egy kicsit kiszakadtunk az itthoni hangyahelyzetből, csak sajnos elveszett az illúzió, hogy van egy menedék...

mondjuk a balaton az újra és újra és újra az, amitől megint és megint egy kicsit jobban leszek - egy nyarat oda kellene szervezni, hogy átéljem. lebegni a langyos víz tetején és az eget bámulni, na az kisimít.

itthon meg begyorsultak az események, kicsit göröngyösre sikerült az utolsó hét, hiába a szabi, ha nincs napra betervezve, mit kell tenni. amúgy a zsúfolt lakásom zsúfolatlanítása és a hangyahelyzet megszüntetése lett volna a cél, ezekere négyzetméternyi alapon került csak sor, sehová sem jutottam... de nő bennem a düh, amitől egyébként más helyzetekben egészen hatékony megoldásokat szoktam tudni létrehozni, szóval (nagyon) kicsit reménykedem még... (aztán holnap összeírom a munkadátumokat őszre, és akkor majd érzem is, amit most sejtek, hogy bilibe lógatom a kezem).

*a tarcsi rovarirtó alaptartozék, ezt is dühösen viszem most már mindenhová. amióta vannak ezek a kicsi bogárkáink, ezzel a témával kelek és fekszem. az pl. kiderült, hogy a 20 évig működő biokillemet sokkal hamarabb le kellett volna cserélnem már (konkrétan nem működik a hatóanyagváltoztatás miatt), szépen rászántam magam egy hatóanyagolvasgatásra a boltan, és azóta tudom, mit használjak. amúgy aranyáron kapható, és ettől viszem dühösen magammal. és most pl. ez jól jött, hat.

nyarak és tervek

nyár van, terv nincs.

élvezte a tábort, hasonló kis nördökkel volt összezárva, semmi hosszútávú kapcsolat, de voltak Pakson, még pont becsúsztak az a tomenerget ikaimúze umba (szevasztok keresők, talán nem dob fel), amit konkrétan aznaptól tartanak zárva, mert a pakskettő területén van, és így -szerinte is- egy tök érdekes dolog nem látogatható már :(

jómagam a takarításban veszek el, amikor nem a munkában, és ez annyira untat és frusztrál egyszerre, hogy minek is említsem. még van 5-6 hét a nyárból, az utolsó hét mindenfélével terhelt, szóval ki kellene találni, mi van, mi lesz... energetikailag -finoman szólva is- alul vagyok töltve, valahonnan lelkesedés kellene. valaki?

cseppek a hómofiszban

semmi küli, csak csepeg a víz a fejemből minden ötperces megmozdulás után. éjjel a hálóhelyiségünk 33 fokról 32-re hűlt 2 óra alatt - ünnep, na. hangyák özönlöttek tegnapelőtt - most épp a konyha másik szegletében, majd a hűtő nem volt hajlandó 17 fok alá hűteni, mindent kiszedni, jégteleníteni a lakás33fokban, az nem hm kellemes. ezzel torpedózom az amúgy sok-sok egyéb dolgom, pl. a munkám. kolléganőm nekemesett közben, gyerekem meg nem hajlandó tartani a megállapodásokat.

hisztis vagyok, na, naponta kétszer kiborul a bili. 20 éve nem bírom szervezni a nyarunkat, állandóan más jön közbe, állandó munka van, állandó másokhoz alkalmazkodás. elképesztően béna vagyok, ilyenkor bebizonyosodik ez is.

amúgy meg mozog a levegő, zöld a fa az ablakkal szemben, csak egy távoli légkalapács és egy 10000 lábon felszálló repülő szól (3-4 másodperc csönd közben - hevön)

jut eszembe, éjjel a dominó: a csendben egy szarka kezd csacsogni, felháborodottan, pár percre rá szomszéd ormótlan kutya rohan neki a kennelfalnak, az előbb még orvul támadó macska méltatlankodik. mindenki a magáét.

ötvenek és elsők

 ötven lett a jobbik felem, szép kor, jó állapot, örülünk. vasárnap családi(as) buli a palotakertben, és bár alig volt teendőm, egész nap talpon voltam. jó volt, a családi agymenések most egészen emberiek voltak, a lehetséges viszályok szokás szerint nem oldódtak (de nem is mélyültek), mindenki jól lakott, jól érezte magát. az jutott eszembe, mennyire jó, hogy mindenki itt volt, aki számít, aki fontos. ritka, és talán egyszeri.

első pedig a tábor, melybe gyermekem küldtem. hétvégén egyre intenzívebben utált engem emiatt, latolgatta, mikor lett volna még lehetősége lemondani, és utált, hogy nem álltam kötélnek. de tavaly nyár végén tényleg eljött a pont, amikor végignéztem az otthon ínségeskedést, párhuzamosan a barátai hasonló történetével, és akkor asztalra csaptam magamban. erre most innen 25 percre táborozik az egyetemen, vélhetőleg csak jól érzi magát, mert nem hajlandó jelezni nekünk azt sem, hogy jól van-e. gyakorlata nincs pl. ezekben a koleszszobákban, éjjel lefekvés előtt felhívott, hogy nézzem már meg, milyen az ágya... szóval vagy jól van, és élvezi, és ezért nem jelez, vagy utál még mindig és ezért (jobbára tán mindkettő), de a lényeg, hogy nincs itthon, és nem valami ismert helyen van, és kortársak és érdekes témák, úgyhogy a másodikról tudomást sem véve én mégis az elsőre szavazok.

két napig Piliscsabán voltam, munkaelvonulás másokkal, jó is volt, meg nem is, e meleget nehezen feledem. meg azt, ahogy az egyik legkedvesebb kollégám elkezdett síkoshalat játszani, efölött nehezen térek napirendre.

túl a visszhangon is

 túl vagyunk az idei Tihany-körön, mindig mindenkor nagyon jó. mindig mindenkor másképp jó. most egy kicsit kevés volt, mert természetesen előtte még jó ötletnek tűnt, hogy úgyis ott leszünk "közel", és akkor Aligán tapétázunk egyet egyik nap közben... hát izé. tapétázni öten kicsit sokan voltunk (úgy különösen, hogy én adom a tanácsokat, mert emlékszem, mire kellett anno figyelni, de azt senki sem fogadja meg, majd ideges mindenki és felváltva orrolunk meg egymásra :)  aztán persze abbahagytuk a nyünyögést és este végre mindenki hallgatott rám, és lementünk a strandra, és CSODÁS volt) (btw még nem rombolták szét teljesen a strandot és már épp kevesen voltak és még pont sütött a nap)

a Tihany idén azért is tűnt különösen rövidnek, mert hagyományosan ebben az időben Fenyveseztek anyukámék, és g persze kitalálta, hogy ők lesznek a menedék évzáróilag (hagyományosan nagyon utálja az évzárókat, hagyományosan s megrögzötten nem jár, a bizije sem érdekli (négy négyes a többi ötös két dicsérettel, basszus :) ), ezért, ha teheti, kitalál valami ürügyet). így bár szombaton mentünk Tihanyba, ő külön jött komppal, nagyon cuki volt, végre egyedül akar mindent intézni. és aztán pénteken (jó korán) visszament ugyanoda...

az a jó a Tihanyban, hogy többnyire kisimít, megnyugtat, érezteti velem, hogy nyugi, ez a normális, a víz, a szél, a nap, az őzek, a pókok, a vaddisznók (meg a részegen asztalon táncoló kopasz szomszédok :))

kedden lejöttek a kollégáim is, lehoztak egy emberkét egy napra nyaralni Tihanyba, hát ez nagyon helyes történet volt. végtelenül lassan történt minden, a döntések is, a mit csináljunk is, mégis az emberke menet közben mondta, neki milyen túl gyors minden :) tehát tovább lassítottunk - szedtünk levendulát, majd ellassúztunk Sajkodra, strandoltunk a vihar peremén, lötyögtünk, eljátszottuk a visszhangot az önkori parkolójában :) nagyon jó visszagondolni is rá.

mi meg pénteken elkísértük a pókhálószőtte erdei úton g-t a komphoz, aztán kettecskén bepótoltuk a szokásos köreinket, elmentünk Szigligetre fagyizni (most őszintén, 37 fokban kinek van kedve várat mászni - ezt megint kihagytuk, de a fagyival ezt nem lehet megtenni, ez tudjuk), majd elkóvályogtunk Pécsely meg Vászoly környékén (egy csoda, még mindig), végül este elmentünk a Bondoróra Almádiba. szombaton meg Fűzfőn megnéztük, milyen a strandteltház, Aligán hekkeztünk. kimaxolt balcsis nyaralás, na.

hazaérve pedig a következő 6 órán át takarítottuk a lakást, mert hangyáink és bogárkáink így gondolták. vasárnapra végtelen mennyiségű mosás maradt, majd mire a fele eltűnt volna, hazaért gyermekem, mondjuk kicsit elnagyolta, ezért még egyszer hazaért gyermekem (autóval Balcsiról anyukámékhoz mentek, ottfelejtette a szatyrát, visszament érte vonattal, majd haza) - elképesztő, mit kibír :)

hetekóta

hetek óta az a legfőbb elfoglaltságom, hogy dolgozom, kevés megállással. időnként megunom, leteszem, és nem vagyok hajlandó. ezen a képességemen fogok dolgozni mostanában.
most pl. blogot írok, hehe.

a hétvége viccesen telt. benne voltam a saját bolti gyűjtésünkben szombat délelőtt. hm, kegyetlen hely egy ilyen bolt. és elég érdekes élmény maga a gyűjtés is - elképesztően sokféle emberrel futottunk össze. bizonyos aspektusaira ennek a munkának alkalmas vagyok, más tekintetben meg egyáltalán nem. szerintem nem is fogjuk csinálni, ha újra nekem kell mennem. mondjuk jó "bonding" volt ez az új kolléganőmmel, aki egy főnyereménynek tűnik lenni - bárcsak lenne több felületünk együtt dolgozni.

szombat délután meg maga volt a rockkoncert - g-vel elmentünk meghallgatni Krausz Ferencet élőben! már ott is éreztem, hogy na, ez majdnem olyan, mint a könyvfesztivál volt egykor, ugyanaz az eufória. aztán estére állt össze bennem igazán, amikor elmeséltem, miről is beszélt - kb. olyan jelentőségű, mint amikor a szervátültetést meg a röntgent meg a windowst kitalálták, csak épp ott vagy a "garázsban", és érzed, hogy hűha! egy vércseppből előre diagnosztizálni olyan betegséget, amit nem is tudsz, hogy van neked? (csak megérjem ;) )

orgonaszezon off.

halleluja.

most már csak a hideg miatt hapcizok óriásikat.

bicajozók és futók városa

most hármasban toltunk egy hétvége Bécset, köszöni, jó volt.

most megnéztük a Duna-szigetet, olyan, mint egy Margit-sziget négyszer, kevésbé kicsicsázva. találtunk egy bizarrszoborparkot (Oslo után azt hittem, nem érhet már meglepetés, de de.) ez kifejezetten béna és bizarr volt, a pucér emberi kínlódás mindenféle pózban - kb. erről szólt.

egy darab múzeumba sem jutottam el 5 nap alatt, se mozi, se színház, nem tudom, mi van velem - öregszem? viszont a hétvégén családilag kb. 80.000 lépést tettünk meg összesen, az pedig egészen rendben van. ráadásul ezt mind valami zöld meg vizes meg sétás helyen. egyúttal zsúfolt helyen, mert ezek a bécsiek nem viccelnek. természetesen ezt el is irigyeltem tőlük rendesen. mert milyen az, hogy van minimum 3-4 négyvárosligetnyi/margitszigetnyi zöldjük 20 perc metrótávolságra.

kikapcsolni jó, ezt megint megtanultuk.

érik

érik egy újabb kataklizma kívül és belül munkafronton. így megint nem bírok aludni. (mondjuk most enni sem).

ez azért nagyon terhelő, mert egyik nap nagyon magasan voltunk, mi, így a közösség. két nap múlva pedig valaki ezzel párhuzamosan bekínálta az új kollégára válaszul lemondását.

szóval akkor most megint kezdődik a meccs, és én és még páran vagyunk a malomkövek között, sérülni  fogunk, akár így, akár úgy lesz. sok hónap okos politikáját nullázzuk le pár óra alatt.

viszont nekem ez így sehogy sem éri meg. kíváncsi vagyok azért, ma hova fejlődünk - nagy ugrás lenne, ha mégsem sérülnék.

szemek és térdek és határidők

 nahh, egy kis apdét.

a szemésznő annyira bökte a csőröm, hogy szépen bejelentkeztem hozzá újra egy nemsürgősségi időpontra, és megkérdeztem, mire kellett volna a szteroidos szemcseppet használnom, mely használat nélkül amúgy másnapra nem látszott semmi a szememen, nemhogy gyulladt lett volna.

kedvesen lecseszett, hogy amit ő fölír, azt én ne írjam felül, és természetesen nem magyarázta el az indokoltságát a csöppnek. mondtam neki (már a kérdésben is :) ), hogy amúgy én bármikortól cseppentek, csak magyarázza meg, mire lesz jó, ezzel együtt nem érkezett válasz. ari, igazi barinők leszünk. és most amúgy kb 4 percig kommunikált velem, ez már szintidő, megyek még hozzá gyakorolni.

g térde úgy-ahogy rendbe jött, most a rávaló gyógytornát nem csinálja, de hajtom, ez a mostani korszak egyik alapvetése, jómagam, mint mindenkori és mindenholi basztatógép. időnként kitörök, hogy nem csinálom, olyankor nem megy aludni éjfél előtt, és gond nélkül alszik délután... köszi, Vekerdy bácsi, hogy felkészítettél a kamaszkorra, de azért ejnye.

ma megírtam a végét egy többszázezres (dollár) pályázatnak, 7 perccel az ajtók zárulása előtt be is adtam. vicces az a látkép, hogy ülök a kis közép-európai otthonomban, egy leszakadó régió szélén, és new yorkban holnap valaki letölti a kétszer feltett egyik papírt a többi másikkal együtt, és átfutja a szavaimat is tartalmazó cuccot is...

amúgy meg 50-et választanak ki világszerte, szóval csupa érdekesség az élet...

térdek és szemek

ez a g-féle térddolog, akárhogyan is nézem, egy élhető országot villantott fel nekem. az eü. problémáira vélhetőleg lehetne az a megoldás, hogy a gyerekegészségügy szellemiségét valahogy rá lehetne oktrojálni a felnőttegészségügyre.

az, hogy a térdét megizélgette sebészügyeletes bácsika, lehetővé tette, hogy a heimpálba mehessünk (különben szakrendelősdi lett volna, vagy másik kórház, ki tudja, kivel), itt meg ez az ortopédnő tök szuper és gondos, és érti az életet. az mr amúgy kimutatta, amit a röntgen nem, hogy térdkalácstörés, de ettől még tud járni, és csak a lépcsőzés fáj. és tegnap végre be tudtam jelentkeztetni a gyógytornára is - meglátjuk, hova fajulnak a dolgok.

szemészeten is voltunk, ő is, én is. ég és föld - így írnám le. amikor a 16 éves nagykamasz röhögve jön ki a 20 perces alapos szűrővizsgálatról, és azon meditál, érdemes lett volna-e mégis a húsdarálós matricát elkérnie, ill. ahogy én az akut problémára félszavakat odavető, nekem háttal ülő (!) orvostól kijőve 2 éjjel nem alszom a szorongástól, abban azért van némi... hm... különbség...

elkezdtük

elkezdtük az évet, nagyon imádtam az egy hét pluszt a téliszünethez (g nemkülönben). persze aztán szerdától belefolyattam a hómofiszt az életembe, mert éreztem, hogy ez a hét nyaktörő lesz, ha gyorsindítózom.

aztán csütörtök este az edzésén g kificamította a térdét. nem, nem öröm, és még nem tudom, mikor és hogyan kellene kiderülnie, hogy szakadt-e szalagja, és mi legyen, de pénteken megjártuk a sebészetet (röntgennel), majd szombaton a Heimpál sebészeti ügyeletét (mert pénteken leszedték a folyadékot a térde körül). az azért nem egyszerű, hogy mindkét orvos merőben mást mondott kezelésileg, ezeknek ma van a főpróbája, ki mondott igazat. (ma ment suliba teljes felszereléssel, mert 10 éve rábeszélhetetlen, hogy ne vigyen be minden sz.rt, meg minden könyvet, amiben egyet lapoznak és 4 sort olvasnak el órán).

mondjuk az utóbbi ügyeletes kör amilyen nehezünkre esett, hogy felkeljünk, korán menjünk, kivárjuk (alagsorban az a váró, atyaég, és még nem is voltunk annyira sokan), szóval annyira megérni látszik a macerát, mert bekerültünk (körzeten kívül!) a Heimpál ortopédiájára, és ez most nyereségnek tűnik, mert ott a korábbi (más) köreink alatt is meggyőzően uralkodik ott a normalitás, és eddig semmilyen "anyuka, tessék megnyugodni" lekezelést nem tapasztaltunk. nem beszélve arról, hogy kábé "ingyenes", ellentétben a magánvizsgálatok alkalmankénti negyvenezrével.

szóval ez az év is elindult, már telik be a táncrendem, első félévre nem vállalok új időpontot :)

húszhuszonhárom utolsója

gyors év volt ez, sok nagy nehézséggel, melyekből nem oldódott meg semmi igazán alaposan, de fogyott, legalább érzésileg.

nagyon sokat dolgoztam, idén egy kicsit még jobban felvállaltam, hogy ott, ahol dolgozom, akár lehet mondani, hogy az enyém - ezért jó ilyen helyen dolgozni, mert tényleg az lehet. ettől persze nem is volt könnyű, mert a gyakorlatban ez azt mutatja, hogy nincs is másra időm.

fogorvosra persze kellett, hogy legyen, hasznos is volt a vagyon, amit ráköltöttem. viszont a decemberi édességhegy megtette a hatását, érzem, hogy van fogam, és őszintén - ebből a fogból az szokott a jó lenni, amikor nem érzi az ember, hogy van... szóval megyek vissza, nézetem, mert az talán segít.

jövőre sok teendős a lista: ki kell pakolni és rovartalanítani a lakást, ezzel együtt ablakcsere (még mindig utálom a gondolatot is, de már nem kergetem el, és én se szaladok ki a világból), g-nek kisérettségije lesz, a munkában meg a mostani nagy levegő és januári repülőrajt után kemény évet várok (az idei fejlesztési pályázatokat meg is kell valósítani), és utaznék, ha maradna rá pénzünk, most nagyon érzem ezt.

azért nagyon hálás vagyok, hogy az idei advent Bécsben ért, a nagy hóval, családilag. utána a négy nagy elszámolásból kettőt csont nélkül tudtam megcsinálni, majdnem mindennel el is készültem (röhej, de hiába készítettem el a karácsonyi képeslapunkat, ezen a munkahelyen egyszerűen csak újévi küldésére van lehetőségem, annyi a karácsony előtti feladat - idén is - lehet, hogy be kellene látni és láttatni...). hálás vagyok, mert a nagy erőfeszítések ellenére a karácsony ideért belül is. együtt vettük-díszítettük a fát és volt családozás Érden, Zuglóban, meg lent, aranyos ajándékok, szuper ételek és jó társaság...

'24-re egészséget, élhető országot, teljes feledésbe vesző hatalommániásokat, normális világot és áldást kívánok magunknak és nektek.

kaizersmarrenstadt

múlt péntektől tegnap estig Bécsben éltem, jó volt.

felfedeztünk egy újabb kerületet, bár a hó miatt a Dunaszigetet elnapoltam végül (csak kíváncsi lettem volna rá, mi mindent lehet(ne) ott csinálni, de sebaj, majd legközelebb.

kicsit aggódtam, hogy unjuk ezt a pótgyerekes, tengős-lengős bécsi hétvégéket, de nem, nem, nagyon is kedveltük a dolgot. mind a négyen (többször is) biztosítottuk egymást arról, hogy nagyon is rendben volt minden. kivéve persze a közös vásárlást, az egy agyrém volt, olyan érzés, mint a társasutazásokon a két szervezett program közötti idétlenkedés (amikor mindenkire várni kell, majd sorban mindenkinek pisilnie kell szinkronizálatlanul...), mondjuk abban a ménkű nagy spárban szerintem nem is lehet rendesen vásárolni, akkora...

főztünk együtt, havaztunk együtt a Praterben (20 centi is volt), koriztunk együtt a Városháztéren, voltunk a szokásos könyvesboltszentélyben is, és havazott a mariasilferfrasszén, ami egészen szép volt és ünnepi, és olyan igazi adventérzés. és jó volt teljesen kikapcsolni és leereszteni a gőzt, és elfelejteni, hogy mi minden volt és lesz teendő. aztán ők hazajöttek.

én meg ottmaradtam a kétnapos képzésen, és tartogattam a jóérzést, amit a hétvége adott, és mindenki normális volt, és mosolygott (a képzősrác és a témája az agyamra ment, de még ez sem bántott). aztán a tegnapi nap összegyűrt és kiköpött, köszönhetően a SZABÁLYTALAN időjárásnak. ez Ausztriában amúgy nagyon érdekes bír lenni (talán mert tényleg annyira szabály minden). pontosan ezerkétszázötvenszer mondták be mindenhol (metró, villamos, múzeum, vonat), hogy nem jön, nem megy, de majd valamikor valami lesz, az tuti (nem), és mekkora óriási elnézést kérnek (talán a hó nevében?) a kellemetlenségért.

konkrétan egy teljes nap alatt összesen egy kiállítást tudtam megnézni félig az erre maradó egy órámban, az összes többi oda- és vissza-, valamint hazautazás volt. (mondjuk ráéreztem, hogy talán jobb lesz a korábbi vonattal szerencsét próbálni, és tényleg, ez csak 110 percet késett Bécsig, és tényleg elértünk Kelenföldre 5 és fél óra alatt). úgy kimerültem estére, ahogy ritkán szoktam.

voltak valamik

igen, vannak dolgok, csak sosem tudom, fontos-e annyira, hogy ideírjak.

nagyon dolgoztam (mikor nem), amikor is egyszer csak nagyon és alaposan magamra hagyott a főnököm. nem elemeztem, most kivételesen nem, hogy miért és miért és megértés - egyszerűen csak nagyon megharagudtam rá. erre úgy jöttem rá, hogy valami megbeszélés volt egy külsőssel belső ügyekben, és én előtte egy kollégának egyszerre csak nem tudtam abbahagyni a sértett megjegyzéseket a főnökömre. elég nehéz volt, mert ez az indirekt, háta mögötti, tartós harag nem annyira jellemző rám, legfeljebb az országvezetést illetem ilyen elementáris erővel manapság. szóval nagyon, nagyon kellett figyeljek, és egy ponton teljesen tárgyilagosan mondtam is pár mondatot erről neki. ezt az érzést megkoronáztuk egy szükségtelen hajnalig tartó beadással azóta, és én a beadás óta azt érzem, hogy minden egyes pillanatot megragadok, hogy ne dolgozzak a közös témánkkal kapcsolatban, mert ez pont olyan, amit ha csak én akarok, akkor megette a fene. így most erőltetetten 2 napot lecsúsztattam, hétvégén és éjjel nem dolgozom, és közben próbálom felfújni a lelki gumilasztim, amit 25 éven át felfújva tartottam, hogy menjen tovább az álomprojektem, amit 8 éve várok... két nap múlva végső leadási határidő, és érzem, hogy megint nem leszünk kész, de most a leadás utáni napot várom, nem a kész-séget... (ilyen volt az első diplomámkor is, szóval most is ellopták az élményemet. remélem, akik felé a leadás megy, visszaadják, tényleg remélem, és nem a javakért mondom, tényleg nem.)

g egy kicsit lépett egyet a felnőtt élete felé. belöktem kicsit, ez igaz, mert nyár végén megéreztettem vele, hogy döntései vannak, és annak következményei (nem ment el egy sulin kívüli suliba), és most erre apellálva elég sokat tudunk beszélgetni arról, mit ad a suli neki, mit nem, mit kellhet magának összeszednie, amihez mi mit tudhatunk segíteni... most megtetszett neki a BME, izgatja egy-két természettudományos dolog - hát ez annyira izgalmas, hogy leírni sem bírom. :) egyúttal nagyon bevált a b terv, a különangol, nagyrészt ő intézi, amit imádok. közben persze bizonytalan vagyok, mikorra érik meg, hogy mindkét nyelvéből nyelvvizsgáznia kell hamarosan, de kitartóan papolok :), az hátha segít.

vasárnapi munka

és a legutáltabb, ha már vasárnap: kitalálni/átírni/átgondolni mi volt a jelszavam, azt a jelszót használva átállítani az emailküldésfogadást egy új szerver adataival. vasárnapi utállak, szevasz!

ha végeztem, apdételem, mert most ez nyomaszt. försztvörldproblemsz level ezer.

ág is húz

azért az kedves a bloggertől, hogy végül ma beengedett a blogomba - idióta gmail folyamatosan ellenőriz és ellenőriz és biztosan? de tutira? de én voltam? és amikor végre beenged, akkor azt a szimpla kérdést teszi föl, hogy tényleg én akartam belépni? 

mert - teszem föl - nem én vagyok, aki ide illetékes belépni, és megnyomom a gombot, akkor ő lett én? és akkor már mindegy? ezt a logikai bukfencet nem bírom megugrani...

amúgy meg zajlik az élet: kis nyaralás 2-3 nagykamasz fiúval, drága-drága Balaton, fogászaton pénz- és idővagyonok elköltése (ama kiinduló fog még mindig bajos, így a többire költött vagyonoknak sem bírok maradéktalanul örülni), iskolakezdés (10. osztály - egy rémálom, csak az a vigasz, hogy visszakapta a jólmegérdemelt biosztanárát, és jól választott prefaktot, így töménytelen természettudománnyal van teletömve a 3+4 nyelv és 4 matek közötti "űr", és szerintem ezt ő szereti), rovarfolytatás (vélhetőleg a teljes lakást ki kell pakolnunk, ha dűlőre akarunk jutni ezzel - már látok megoldásrészleteket, csak erőt kellene vennem magamon és az önsajnálaton, és fővezér, trombita, projekttervezés, lebonyolítás, segítő kezek, időzítés, eltávolítás, stb stb stb, majd visszaköltözés... és tavasszal mindezt újra, mert az ablakcserét nem vagyok hajlandó tovább halogatni (bár eddig is én voltam az akadálya...) szóval semmi még, de már majdnem mindent tudok, hogyan KELLENE) (és az is fontos amúgy)

ja, és 1 darab könyvet kiolvastam a nyár alatt! és 2 filmet is megnéztem! (és nem a Barbit)

alagút

pénteken itt volt az írtóember, és nagyon korrektül elintézte, akiket el kellett, meg még a spejzomba is befújkált. ez így összességében hozott egy félnapnyi pluszmunkát és egy félnapnyi reménysugarat a címbéli alagút végén. 

csak egyszerűen az van, hogy nem tudok reménykedni, mert hol itt, hol ott - már kamrán kívül - felbukkannak a liszt/kenyérbogarak, tudatják, hogy 1. ők vannak többen 2. kitartóak (azaz ez az idegek harca) 3. mindent szeretnek, ami étel és fa és papír 4. ők még többen vannak, és a kis résben is elférnek (ellentétben velem és a tekintettemmel) 5. ők fáradhatatlanok
ja, és a spejz sincs kész.

ha csak ez lenne az egyetlen plusz teendőm, nem nyígnék, de basszus, annyi minden van megint, hogy fulladozom (még nem pszichoszomatikusan, de az agyam mindenképp). pl. az egyik nagy munkám már annyira a lelkembe épült, hogy a kollégáimmal álmodom... (mondjuk éjjel mostanában 30+ fok van az ágyam környékén, szóval tudjuk be ennek). 

a tavalyi nyaram úgy telt, hogy egy nagy veszteségévem volt, és nem mentem el rendesen nyaralni, így ősszel első volt, hogy azt a nagy zakózást intéztem ama lépcsőn (ahol agyrázkódásom lett, meg elrepedt pár ujjam, máig hatón), szóval idén ezt nem fogom megengedni. elmegyek 3 hétre, és kész. csak tartsam be.

csak tartsam be.

a hölgy egy kissé

bogaras. 

ja, nem a hölgy, a spájz. kenyérbogár, melyet nem csíptem el időben. szevasz spájzom, szerettelek.

tegnap 10 órán át pucoltam - délutánra már nem volt meg a csí. ma meg a kukások a felét itthagyták, szóval legalább egy hétig nézegethetem majd a szeretett szalvétáim, meg dobozkáim, meg meg meg

egyelőre még az is nyomaszt, ahogyan a harmada még hátra van (üvegek, de ezeket is mind le kell kezeljem). az kiderült legalább, hogy a bogárkák még a gyilkos szernél is jobban utálják az esetet. elég bőven kaptak is.

és akkor (bogarasposzt) álljon itt, hogy talán pénteken sikerül valamit tenni a szigetelés mögé költözött darázsfészekkel és az óriáshangya-támadással (ugyanott, igen, emelet, igen, utálom, igen).

jahh, és egyébként mindkettő munkanapokon zajlik, s mindkettő elég reménytelen, mert az eredmény ilyen esetekben sosem azonnali, még jó pár hét, mire _esetleg_ lesz kamrám újra, és nyitható konyhaablakom.

beköszönt a

fogfájás.

szerdáig volt az a nagy munka, este hazajöttem, és onnantól egészen szombat estig fájt, mint a nyavaja.

bal alul hátul 2 fog, kezelésük sorrendje egyelőre ismeretlen. vasárnapra a kikönyörgött antibigyó lejjebb vitte a gyulladást és a fájdalmat is. ma meglátom, mit tudok intézni. eddig nekem még egyik fogorvosom se jött be (csak a nagyon drága, de azért szimpatikus sem lett igazán). 

fárasztó a gondolat, hogy ezzel most sokat kell járni kezelni. ez a nyaram, vajon?