csak szép sorban

ahümm, a jó ég tudja, hol tartottam. így akkor most leírom röviden a kb. múlt hetünket
szóval mikulás, koncert, munka, mikulás, mikulás, munka, kórház, majd 600 km odavissza, munka, munka, mikulás, munka, izé, láblógatás.
*
hosszan meg így volt.
hétvégén tartottunk vagy négy mikulást. ez ugye helyi sajátosság, mindenki külön szereti ezt a családunkatnyúzó foglalatosságot élvezni (KELL ide még LEGALÁBB EGY gyerek, ezt most akkor ide ÍGY), hasonlóképpen a karácsonyhoz is (erről most egyébként nem jutnak eszembe szép szavak, ezért nem gondolom, hogy gondolok rá :)
téma on.
szombaton éjjel egészen új szín került a fejfájásosdiba, ami kicsit elmúlt, helyette valami meleg öntötte el a fejét meg a kezeit belülről. anyuka áll, néz, lélekben felhúzza a vállát, vicsorítja a fogait, mi a sz.r lehet ez, hívjak-e orvost, menjünk-e ügyeletre (NEM)(NEM MÉGEGYSZER). elaltatom, erőm izgulni már nincs. megállapítjuk, hogy hétfőn reggel újra házidoki, hátha-alapon.
vasárnap Vilmos bácsi-koncerten a momban, gyerekünk csuda fáradt, valahogy nézni is rossz, mert valahogy nem kialvatlan, csak nem tudjuk, mi. este fej alig fáj, remény, nyilván.
hétfőn reggel g kiperdült az ágyból, én kissé kábán támolygok, lévén, hogy hétvégi minden percem amúgy munkával telt (innen is hálás köszönetem főnökömnek), kettő órányi alvásom azért megvolt. hamar fölébredtem, minthogy g mellettem rogyott le a földre: ő nagyon fáradt, mondta. fölnyaláboltam, nagyon sápadt, lefektettem, mondja, a mellkasa rossz, felkelni 5 p múlva sem bír. tojósgalamb, kábé ilyen lehettem, p már elment, fél8, mit tegyek. anyósomat felhívtam, én szaladgálok, rendezem soraim, reménykedek, egyre idegesebben látom, nem változik semmi, most a nagyszobai heverőn nem bír fölkelni. szomjas, vizet, kortyonként itatom. majd szépen sugárban kihányja. ezalatt én hívom sorban, 3/4 8: házidoki (nincsen, minek hívom 8 előtt) ügyelet (van, de majd elmúlik a rosszullét, hívjam különben a házidokit majd) hányás (házidoki, nincsen, minekhívommá'). na itt nyomkodtam félre háromszor a mentőt, Isten látja lelkem, én innentől kezdve ügyeletet csak anyázni hívok föl, KIZÁRÓLAG mentőt hívok, ha gond van. mentő ki, mi vele be. az mondjuk fontos adalék, hogy fél9kor már nem dobogott úgy összevissza a szíve, ezerrel, mint reggel a kezdéskor. nem is mértek kirívóan magas vérnyomást, semmit, csak épp rosszul volt. bent kétágyas, benne kedves, gégegyulladásos gyerek és anyuka. "anya, mi itt nem nézzük a fejfájást, azt mi nem tudjuk, mi csak a hányást vizsgáljuk"
ki fogok találni egy hasonlóan bunkó megszólítást ezeknek a vágóhidas banyáknak, csakhogy végre kidühönghessem magam ezen is, ide szabad, úgy döntöttem.
miután megint hányt, estig koplalás, és infúzió nagy nehezen beköttetett (egy óra várakoztatással). g-nél amúgy elemi tartozék, hogy mindent MINDENT el bír viselni, kivéve az éhezést. onnantól lesz sírós, tizenötszörkérdezős, hogy de mikor már?!
a tízperces délutáni alvást amúgy a napi háromból egy másfélperces vizsgálattal, az ekg-val hessentettük el (ez mit mutatott ki, nem tudom, hiszen addigra elmúlt a rosszullét, feküdt egész nap, visszajött a színe és még aludt is--- hosszúekg-t meg hogy a jóégbe kell kierőszakolni a rendszerből, nem tudom, a házidoki pedig ezt nyomta telefonban korábban...
jól van, nem nyivákolok, estére végül keksz és zsömle mehetett, őszintén szólva bármit megevett volna, -annyira szeretem :) -, apja is látogatott, aztán úgy aludtunk el, mint két darab fa. fejfájást elfelejtettük abszolválni.
másnap az egyetlen emberi hang a családi ismerős, hál'Istennek normális, kedves, szakszerű, megnyugtató.
haza is küldtek aznap, javasolták a már futtatott szálat, a pszichológust, minthogy MINDEN JEL arra mutat, ez kell. (anyuka itt törpül, megérzéseit, tapasztalatait lenyeli, kételyeit elhessenti, minden biztatásnak örül, mint majomafarkának, nem beszélve a kórházutálatáról, s arról az aprócska tényről, hogy fejfájásügyileg egy darab vizsgálat vagy gondolat nem történt)
itthon minden szép, itthon mindent fölfalunk, ez végülis jó.
másnap futottam én a 600 kilométert 8 óra alatt, egy aláírásért, meg két megbeszélésért, szóra sem érdemes, kisujjból ment. (vagy mondjuk muszáj volt)
szerda bent, csütörtökön meg a konferencián ülve dolgoztam végig, bementem még utána, pénteken meg csak azért jöttem el hamarabb, mert újabb mikulás érkezett, gyári. szombaton rendezvény.
g egész héten jól volt, az infúzió szerintem sokat lendített rajta, de a fejfájás két nap után vissza-visszatér, hol kicsit, hol nagyon. elaludni el tud, mást nem érez, ma csak annyi volt, hogy előrehajolva egy fura pózban a feje tetejére azt mondta, szúr, mintha szög lenne benne.
egyszómintszáz, nincs hátradőlés, pedig elkelne, kedden teszünk egy próbát egy fejfájásambulanciának nevezett helyen, csütörtökre került a pszichológus (és milyen boldog leszek, ha csak ennyi lesz)
az alternatív helyekben is gondolkodunk, csak éppen elég nehéz bármit is szervezni ezügyben, a téli őrület hajt mindent, elvileg nem árt, ha van munkahelyem, bár belefutottam a fejemben a föladomcsírába az elmúlt hetekben többször. hess.

bocs

bocs, de valahol ventilálnom kell a feszültséget.
nem, nem múlt el a fejfájása, minden este köszönthetjük, ma kétórányi időtartamban tombolt.
srófol rajtam a munkahelyi stressz is, egyszerűen oda kell koncentrálnom, kellene, kell, miközben folyamatosan szétesem a fejfájás miatt.
létezik olyan, hogy nappal semmi, de semmi, este lefekvés után 10 perccel meg iszonyú fájás, szúr, kezei-lábai szurkálnak, közben egyfolytában karattyol, időnként össze-vissza? létezik, hogy kijön, és vidáman csinál bármit, csak le ne kelljen feküdnie? miközben azt mondja, hogy kint is ugyanúgy fáj. létezik az, hogy a fájdalmat így el lehet tűrni?
általában az van velem, hogy nem tudom utolérni magam. (na ki nem) már évek óta érzem ezt az ostoba világszűkülést, a helyi állapotokat a balkáni fasizálódást. (utálok túlérzékeny lenni) nyilván vannak egyéni, itt ki nem terített gondjaim magammal, sokszor, sokféleképpen. (de ezek azok, amikkel a harcot naponta fölveszem, amitől még szerethető marad az életem)
ez a fefájás-dolog, a kéthónapnyi hiábavaló körök, a tehetetlenségem viszont komolyan veszi el naponta a küzdeni akarásomat, az életkedvemet. itt ülök éjjel háromkor, és nem tudok aludni menni, hiábavalónak érzek mindent. soha ilyen nem volt velem, de minden szabadnapot gyűlölök, karácsonyt nem várok, csak azt látom, hogy nem bírok segíteni rajta, és neki fáj.
tudom, menni kell, orvostól orvosig, de hova még. inkább úgy: kihez és minek.

hümm és atn

hümm.
tegnap titkos utam ny-ra teljesítettem. tulajdonképpen a vonatút összesen 6 órája volt a dolog lényege, a plusz háromórányi vonathoz-vonattól-stb. az csak amolyan szükséges bénaság, nem beszélve a 10 helyett négyésfélórányi tömény és hihetetlen semmitmondásról. viszont felírták a nevem, hátha ez jelent valami pozitívumot vizsgaidőszakban. és viszont hamar, sokkal hamarabb lett vége, így a sokkal korábbi vonatot is elérhettem (mondjuk pont akkor gördült be a vonat, midőn én rohanva odaértem a peronhoz, szóval volt ott áldás meg hajszálhíja)
így az is eljövendett, hogy pont olyankor értem haza, mint az elmúlt hét majd minden napján, így végül nem kellett bőgő gyereknek referálnom e kései (elalvásutáni) hazatértemről (amint az valamelyik nap megvolt).
iszonyú fáradt voltam, mert mondjuk az utóbbi tíz évben nem nagyon űztem a hajnali ötkor lefutok a hegyről a buszhoz, de lehet, hogy lekésem még ezzel együtt is a vonatot, miközben totál hulla vagyok, hiszen kétésfél órát aludtam előtte csupán-sportot. váhh, izomláz szevasz.
-
amúgy meg g fejfájása vissza-visszatér, nyomasztó és idegrendszerinek tűnő dolog. kapott rá egy antiepileptikumot, amit nem vagyok hajlandó (még) beadni, annyira ellenszenves a gondolat, hogy meghatározhatatlan időre olyat adjak be neki, ami
1. előtt nem végeztek laborvizsgálatot
2. májkárosító és addikt hatású, életvégig szedendő, adagemelős
3. gyakori mellékhatásként jegyzi a fejfájást, szédülést, mozgáslassúbbodást, koordinálatlanságot, stb.
így hát megyünk a nevtanba hamarosan, csak sajnos elveszítettem az optimizmusom 68 százalékát az interneten olvasottak hatására, ha ez a dolog az, amire gondolok (szóval nem pszicho, hanem idegi eredetű a fájdalom, én így látom.)
csuda rossz érzés ez, csak hogy ezt is tudjuk.

toporgás

para maradt. inkább úgy: megint érzékelhető az én fejemben.
ez annyit tesz mint: újra fejfájás, oldalszúrás, elaludni nem tudás (g).
iszonyúan koncentrálok minden percben, ettől nem bírok koncentrálni amúgy általában.
a felírt gyógyszer megérkezett, elolvasván a tájékoztatót nagy valószínűséggel számolni lehet fejfájással, oldalszúrással, szédüléssel.
melyik-e jobb.

fejfáj ás

és: a fejfájás -párnapos szünet után- visszatért estéinkbe.
nem nagyon tudom, mit tegyek, ráadásul apukám volt oly tárgyilagos, hogy beparáztatott szívügyileg.
közben tegretolt írt fel a legutolsó dokinénink, sedatif pc-t mondott valaki más, én meg annyira bizonytalan vagyok már mindenben, hogy semmit sem adok be, csak éppen szétmaszatolódik így minden estém nekem is-

hibaüzenet

amúgy, csak mondom, a blogspot most a második hibaüzenetet hozta a mai működésem során, tegyük fel, hogy két éve nem tapasztaltam ilyet.

nahát

a mai csudás napsütés igazán kedvet csinált a régóta esedékes programhoz.
mert az úgy kezdődött, hogy mentünk ama cété után a bethesda felé, s egy óvatlan elszólásomból eredeztetve g azon nyivákolt, hogy márpedig ő _tényleg_ metrózni fog.
miután abban a pillanatban éppen jóllakott volt, nagyon fáradt meg nem, így le bírtam szerelni. ellentétben a három órával későbbi önmagával, aki sem jóllakott, sem pihent nem volt finoman szólva, nem beszélve a háromhetes alvásgondokról, hát akkor-
na akkor az elég nehezen ment, hogy ne büntessen. miután mostanában első helyen áll a listán, ha valami nem a kívánsága szerint alakul, hogy na, anya, akkor büntetést kapsz (velünk ellentétben ezt ő precízen be is tartja, múltkor pl. későn jöttem haza, ő bőgve ment emiatt nélkülem aludni, így hát mérgében beígérte nekem a büntit, melyet reggel az ágyunkba torpedózás után meg is kaptam: mondjuk bekapott.)
egy szó mint száz, metrózni mentünk ma.
mester utca - négyeshatos - kélmetró - földalatti - hősök tere - vajdahunyadvár - liget - levelek - földalatti - negyvenhetes - ez volt az útvonal, csudára elfáradt, egy helyütt még a fűre is leheveredett (miután hallótávolságon kívül futott, ilyenkor hálás vagyok a vadidegen nénik öntudatlan segítségéért, mert jó eséllyel, ha leszólítja egy ilyen egy ilyen esetben, szó nélkül feláll és visszaszalad az én nyúlgyerekem, hála az Égnek)
és délután még arra is akadt időnk, hogy a holnapi névnapos ajándékokat a levelekből megalkossuk. még holnap fotózom is, annyira elbírnám magamnak őket.

blog rip

hát ez a fríblogos elszállás arra az egyre jó volt, hogy legalább eszembe jutott, január óta én se mentettem semmit.
persze írni is alig-alig sikerült, de azért most még ezt is veszteségként élném meg, imígyen egyelőre szorítok, hogy a sok bizalmi alapon blogoló valamiképpen megtalálja az elveszett irkálmányokat. elsősorban természetesen az énolvasta blogok felé küldök sok türelmet: nincs veszve semmi :(
mellesleg Ágihoz az imént nem sikerül kommentelnem, szóval a rencer úgy béna, ahogy van.

itt

nohát, köszönöm ezúton is a ránk gondolásokat, ez, meg az imák lendítettek előre.
jól vagyunk, a szó fizikai értelmében, a tegnapi ct sokat jelentett.
azt egyúttal muszáj leszögeznem, hogy a fejfájás maradt, él és virul, így a köreink futnak tovább, csak a feszültsége nem akkora már. elmondom, hogy volt.
szóval nem írtam (se), mert gyakorlatilag minden percem be lett osztva, dolgozni is csupán tömörítve, másfél napot végig, majd éjszakai 3-4 órákat tudtam a héten. a négy napot változó sikerrel vettük, napközben igyekeztünk normális hosszúhétvégéző családot játszani: elmentünk a Katicaerdőbe (ún. Kamaraerdő), elmentünk a gátra (ún. Kopaszi), majd igyekeztünk sikeresen elnyomni a gyomorgörcsöt, amikor láttuk, a feje, szíve szúr, fáj. esténként kétórás mesemaratonnal fárasztottuk egymást, minden esti súlyos, fekvésben előjövő fejfájással.
a teóriám volt, maradt, miszerint fájna neki napközben is, csakhogy nem hagy rá teret. minden lehető percét végignyüzsgi, ha kicsit elfárad, szédül, akkor gyorsan elkezd mondjuk forogni, fejét ingatni - de lefeküdni napközben, a délutáni alváson kívül soha.
így ment a hét, szerdán dokinénink a tarkótáji ütések említésétől beparázott, ez vitt magával engem is, és mondjuk nem baj, így lett, hogy péntekre szereztem időpontot a város másik legjobb neurológusához (anyaoroszlán báránybőrben, így megy ez).
egy szó mint száz __nagyon__ vártuk a pénteki cétét heim páléknál, és hadd mondjam, ha nem lenne pont cété, ajánlanám mindenkinek, annyira jófejek voltak, g-höz hasonlóan, aki mozdulatlan volt, és pontosan úgy csinálta, ahogyan megbeszéltük. a végeredmény pedig az lett, hogy minden teljesen oké a felvételeken, negatív, minden szervi dolga (erek, üregek, csontok, többi) ép, eltérés nincs.
ezzel a lelettel meglehetősen megnyugodva mentünk az ilka utcai neurológiára, ezt a várakozást pedig féllábon is kibírtuk, és most úgy tűnik, megérte, noha nem tűnik hatalmas előrelépésnek, hogy neurológiai értelemben minden rendben lenni látszik.
mi van most.
sokat gondolkodtam a lelki oldalán a dolognak, ezek után ezt a kört futjuk. volt mostanában elég nyomasztó dolog (én távolléteim, ovis baráti krízis és szabadságharc, ovis furabarát, életkor), hátha ez, töprengek, s valószínűleg keresünk egy pszichológust (mondjam azt, hogy elsősorban nekünk?).
lesz körünk szemészeten, mert nem hagy nyugodni a konvergenciagyengeség, amit megállapítottak nála.
megyünk valamikor allergológiára is, mert a korábbi erősen felületes vizsgálat volt, és a családi terheltségek okán lehet akár lisztérzékenység is.
egy szó mint száz, a fájdalomcsillapítót mellőztük, nem segített, ezzel most nem tömöm. este viszont, miután lefekszik, továbbra is fáj a feje, sivít, kalapál, hol meg szúr. amit tehetek, hogy elterelni igyekszem a figyelmét, "rávenni" a normalitásra, hátha ez segít. egyébiránt nagyon nagy amplitúdóval éli meg minden érzését, végletekig szeret vagy utál, általában itthon, minket, máshol ez nemigen jön ki. összességében tanulom a megértését, azt is, hogyan szereljem le, és nem könnyű ez. (de könnyebb, mint az elmúlt három hét, ezerszer.)
hát így vagyunk, hálásan és gondban :)

az első

életem első olyan hoszzúhétvégéje, amit gyűlölök, és az első olyan óraátállítás, amit ha tehetnék, betiltanék.
borzasztóan szorongok, ezt ide le merem írni, de még bőgni is félek.
szuper.
kéthetes jubileumát ünnepelhetjük a fejfájásnak, ma délután sem tudtam problémamentesen letenni aludni, asszem, fél a lefekvéstől. kis bogaram.
ha hétfő lenne, addig mennék, míg ma megcsinálnák a péntekre ígért ct-t.
igazán mondom: ha nem találnak semmit, más fogalmam sincs, jó-e az vagy sem.
egész nap annyit nyüzsög, hogy a jó ég tudja, mit érez, nem akarom állandóan kérdezgetni. én úgy látom, és ezt persze hogy tudnám alátámasztani, hogy időnként össze-vissza beszél, időnként szédül, este hányingerig szédült.
hiszen 4 éves, nem 10, és nem felnőtt, hogy minden olyat elmondjon, ami kellhet aktuálisan. egyáltalán, miért nyugtatnak azzal az éjszakai ügyeleten, hogy nincsen semmilyen sürgősségi panasz, ezzel ne menjünk sehova.
két hét esti fejfájás alvás helyett, dübörgő, sivító bal homlok, tarkótáji hirtelen "ütések", szédülés.
vajon mért kellhet megvárni a sugárban hányást, féloldali bénulást, bármit, hogy orvos lássa? nyilván kényelmesebb letudni 10perces (kioktató) telefonnal vizsgálgatás (munka) helyett.
ez az orvosrendszer, ez olyan, mint egy idegen bolygó, kit kell ismerned és mennyi pénzt kell adnod kinek és milyen hangon kell beszélj, hogy ahhoz juss, amihez jutnod kell... mintha mindent ómandarinul kellene lefordítani, majd marsi nyelvre tovább, mindezt üvegfalon keresztül.
tegnap azért volt pofám visszakérdezni az egyik ilyen nyanyának, amire az első emberi válasz érkezett: nem tudom, én mit tennék.
hát én sem.
az a legszarabb, ahogyan ebben olyan egyedül vagyok, mint az ujjam, a legjobb belátással is, minthogy nekem kell köröket futnom minden siker nélkül.

fej

ezt a gyomorösszeszorulós időszakot senkinek sem kívánom.
ma este megint nagyon fájt a feje, másfél órán át nem volt hajlandó elcsendesedni/lefeküdni, annyira.
a négynapos ünnepeket pedig egyúttal gyűlölöm.

beteg?

a jó ég tudja, mi van.
két nap alatt végigjártuk
az éjszakai ügyeletet
a kardiológiát
a röntgent
a neurológiát
a fülorrgégét
a szemészetet
a háziorvost
és még mindig fáj este a feje, úgy hogy csak fájdalomcsillapítóval bír elaludni.
és közeleg a hosszúhétvége, elmondhatom, hogy orvosilag nekem minden hétvége rémálmot is hordoz magában.
jövő péntekre meg lesz egy céténk, nevezhetem utolsó szalmaszálnak is, onnan kezdhetjük elölről, ha az is ilyen szuper negatív lesz.
egész nap amúgy megállíthatatlanul nyüzsög, fejfájásról, egyébről nem számol be, mindenki egészségesnek nézi, az orrcseppen kívül jel nem utal arra, mire föl marad itthon. este (most már nem csak) lefekvéskor meg annyira elkezd fájni a homloka jobb oldala, hogy nem bír elaludni.
én meg meghülyülök.

jól van, mondjuk

jól van, mondjuk úgy, egy kicsit kiakadtam. már rég nem akadtam ki csak így magamban, magamnak,
pedig
volt a múlt két hónapban munkatúlterhelés (ez nem is fog változni, és az is ingyé'),
volt csatoltrokonoldali kiakadás (ez sem fog változni, hiszen van egy szintje a szeretetnek meg a mások fölötti hatalom élésének, és ennek itt van, nincs mit tenni, egyszer majd túl kell tennem magam ezen is, tudom, van rá lelki szemem, és viszonoznom kell majd kérdés nélkül a meg nem kapott szeretetet, és fogom, persze, csak most dacolok a szavaimmal),
van permanens kiakadás a világ és azon belül továbbá a magyarország hovatartása okán is (hányingerközeli történetek élesben, bőröm mellett csapódó gránátszilánkjai a gyűlöletnek és önzésnek)
és valahogy ezek felett még egy kicsit tartottam az orrom felfelé, ott még volt levegő,
de most
ettől az azonosítatlan gyerekbetegségtől
tényleg megzuhantam, nem hiszem, hogy holnap (ja, ma) kompetensen fogok bírni dolgozni.

pfuhh

-sóhajtom.
ezt a mai estét nem kívánom többé soha. a gyula még mindig él és virul, ha ez tényleg az, csak csúnya szavak jutnak eszembe, amikor erre az egészre gondolok. csütörtökön -minthogy semmi sem változott a nurofen-kúrára- visszamentünk a gyerekorvoshoz. jó, na jó, szedjen ospamoxot, az 2-3 nap után már hatni fog, tuti, mondta.
takony azóta szinte nulla, előtte is nullával konvergált, napközben most is szinte semmi, egy ugri gyerek, sok dumával. de. esténként nem bír elaludni, annyira fáj a homloka. annyira, hogy ma el sem bírt aludni, simogatás, nurofen együtt eddig segítettek. aztán kinyögte fél11-kor, hogy ott szúr (a szíve, konkrétan).
meghallgattam, és totál összevissza dobogott a szíve. az enyém megállt, kupaktanács, ügyeletet hívom, menjünk be. 3/4 12-kor kerültünk sorra, az orvos valami vidéki hümmögő, felírt Cataflamot (kiváltottuk, nem ettük) meg valami lórugást (ki sem váltottuk, mert a patikus elmondta, hogy azt még felnőttnek is ritkán ajánlja), fél1re hazaértünk, addigra úgy kifáradt, hogy alszik bármi vegyszer nélkül is-
kérdem én, hol a jó életben van egy darab rendelő, ahová éjjel-nappal bevihetem a gyerekem és egy helyen ekágézzák, fülorrgégézik, röntgenezik, szívultrahangozzák, csak hogy a szokott, ez mindig úgy van-típusú mondatok esetén pofon csaphassam a megszólalót? csak mert hogy én már megint túlfizettem ezt a palit is a kettőnk eü hozzájárulásával, ha ezt nevezzük orvosi ellátásnak.
és akkor most holnap fussak neki -munka helyett???- ennek az egésznek, heimpálostul háromórásgyerekorvosrendelésestül, köhögőstaknyosváróstul, kevesetkeresekmintorvos és túlvagyokterhelvezőstül???

a.gy.

annyi kiváló átdolgozott szabadidő után itt köszönthetjük gyulát, a kezdődő arcüregit, így segít gyermekem, hogy annyi "átnemdolgozott" munkaidőben is lehessen részem. nagyon idézőjelesen.
csak sajnos fáj a feje, csak sajnos ez tényleg betegség.

munkaságos

az van, hogy itt ülök péntekszombat éjjel, és egyfolytában jár az agyam, hogyan hordjak arrébb tíz centivel egy hegyet.
kellene a szaktudás, de ettől még idétlenebb, hogy mégis az időmenedzselésen bukik el minden, meg nehéz nem ezen pörögni nonstop-

múlthét

újra tisztem tettem a Nyírségben, ma egyébként ez volt az utolsó napos csücsök az országban, és egy negyedórás napfürdő is jutott orcámnak (mielőtt rossz buszra szálltam és szétloholtam Nyíregyházát meg a kényelmes elérem a vonatot-terveim), és végül haza is jutottam (a dugóval megtelelt Budapesten keresztül ez egyébként nem elhanyagolható teljesítmény, tudod, leesett 10 csepp eső-
a vonatutakat akármilyen hosszúak amúgy nagyon szeretem, ezt én már akár hobbinak is nevezném, annyi, de annyi érdekfeszítő dolgot bírok tenni alatta, de tényleg, ez nem vicc. most pl végig dolgoztam, a legvégén megoldottam egy függő kérdést, olvastam is pár oldalt, és mindettől szuperül feltöltődtem, jobban, mint az ötnapos "szanatóriumtól", pedig abból aztán meríthettem volna. de valahogy tényleg az motivált, hogy mindjárt hazaérek, és hogy ez jó.
mostantól még van két előadásnapom, lesz két két/háromnapos képzésem, meg nyolc vizsgám január végéig, azonkívül munkaszezon van ezerrel, nem beszélve a kéthetenként programot szervező családról, sajnos túl sokuk nyugdíjasként lógatja a lábát, és mint tudjuk az a második ifjúkor, vagy mi, s mint olyan, bulizni kell. (mindenki 60 meg 70 meg 40évesházas, huhh)
rájöttem ottan arra is, hogy jó irányba haladok, csak nem elég céltudatosan, ez mindenképpen megérte, a csoporttársaim meg egy csudák, okosak, mint a nap, meg jóravalók, ami ritka ilyen koncentrációban, szóval jó ez. azonkívül a külföldi oktató szorgalmazta, hogy menjek hozzájuk egy félévre meg gyakorlatra, ami nagyjából várható is, ha ezt az önköltségi rendszert képesek bevezetni az esetemben is jövőre. ugyanis ha minden hónapban 8ezerrel lesz kevesebb a fizetésem januártól, akkor nagyjából ezt az "ingyenes" képzést is feltehetem a polcra, nemhogy.
nagyon haragszom egyébként a világra, mert TÉNYLEG nem lesz jobb, vagyishogy tényleg lefelé megy minden, ezt most számokba öntve is volt szerencsém megérteni.
de attól még érezhetem percekre jól magam, főleg így hazaérkezéskor, hihi.

évi egyszer

az évi egyszeri futóverseny azért olyan szomorú, és nem térek napirendre fölötte, amíg el nem döntöm, mi a fontosabb, nyavajás fejbeverés, mert fél órával az esemény bekövetkezte előtt egy megkergült kisfiam volt, boldogan repdesett, puszikat osztott ezerrel, hogy holnap ő a többiekkel együtt futhat végre.

péntekek

annyira cuki a rendszer.
tegnap másfél órás késéssel sikerült nemlezárnom a munkaügyi kérdéseket. munkakörplusz megvan, honorárium egyelőre nullamínusz. ez nem kifejezetten vonzó, nem beszélve a feszültségről, amin tegnap egész esteéjjel volt alkalmam kérődzni.
ma szupernapot tartottunk, g-t vonszoltam be magammal a dolgozóba, anyukámat utánunk, ők sétáltak a városban, míg én tárgyaltam, aztán pecsételtek, lyukasztottak és ragasztottak, míg én tettem-vettem. aztán g-vel mi még mentünk tovább, és felszálltunk minden lehetséges járműre, a drágám úgy nagyjából a déliig bírta, onnantól volt kritikus a túra. haha, délután még én is aludtam.
most meg este ugrált a díványra, és kiváló érzékkel hozzávágta az egyetlen kemény részhez a támlában a homlokát. szédülés, fejfájás, aluszékonyság. enyhe, nemorvosi eset, REMÉLEM, de mért ne pénteken este 1/2 9-kor essen meg ez megint, midőn egyedül vagyunk kettesben. azonkívül viszlát holnapi éves futóverseny, és ez annyira elszomorító.
elszomorítást folytatja az idétlen egyetem is, az egyik lényegi tantárgy a jövő héten elmarad, egy szombaton kívánja az ürge megtartani "majdvalamikor", ez nekem most két délután lógás, illetőleg 5500 pénz mínusz, nem beszélve arról a mellékkörülményről, hogy család- meg sokmunkabirtokos vagyok, vagy arról a tényezőről, hogy otthonomtól 1/2 5kor indulva is csupán 10 órára érek le a vidéki város oskolájába, ha megszakadok is... a tantárgyfelvételi mizériákról ne is beszéljek. (vagy a felkészületlen tanárokról)
hát továbbra is jelszavam az innen szép nyerni, s most hogy leirkáltam, egy kicsit átláthatóbb.
ja, ma fészbúkprofivá képeztek, ez milyen. ("gáz")

intuitív

ja, az meg vicces, ahogyan kiszúrtam béről, hogy babát vár. hét hetes ugyanis. (mondjuk valamiért én ezt egy hónapja már "tudtam", ez az, az intuíció) éljek én, de inkább ők legyenek jól, nyilván.