most is persze

nyínyí

sütfőzcsörögmorog

ja, ma ilyen készült, itt találtam az ötletadó csodákat. g meg én főzte, és a drágám fényképezte. adventi családi vállalkozók lettünk, koszorúbiznic.

ma megjegyeztem. g minden alkalommal azt énekelte, amit én, általában második-harmadikra már az addig nemhallottakat is. ez egy ilyen gyerek. (a vidróckihíresnyája volt az egyik)
mi az a csörögmorog.

esték

ma este is, mint annyiszor máskor elkarattyoltuk az időt, hogy mi volt ma, mi lesz holnap, sokszor figyelmeztet is rá. most például a a sok brühühűt helyettesítendő elmeséltem a holnap reggelt, hogy az úgy lesz, hogy egyél már g, ne húzd az időt, gyerekem, egyél már, g, egyél már, ne köpd vissza, ésatöbbi. végigmeséltem a szokásos mondatainkat indulásig, és
és annyira rötyögött, hogy nem bírt aztán elaludni.
én is rötyögtem.
jó ez a rötyögés.
amúgy ilyenkor estetájt böki ki azt is, ami gond, vagy amit érez. most pl az egyik ovistársáról bökött el egy mondatot. jól sejtem, sajnos jól sejtem az embereket, ezt mindig is nehéz konstatálnom.
de hogyan kezel az ember egy ovistársi agressziót. szerintem ugyanis háromévesen egy ilyen óvodában nem helyénvaló elszenvedtetni ilyen helyzeteket. túl mélyre hatoló a sérülést okozhat. gondol, gondol.

londonba

a londonba menéssel amúgy gondjaim vannak. ott áll a félrakat pénz, amit csak meg kellene szerveznem "elkölteni" (nem saját, nem elkölteni, nem pénz) jövő tavasz-nyárra és nem és nem megy, minden ajtó rámcsapódik, pedig tudom, hogy kellene, ami mindebből jön.
csakhogy amikor túlcsordulnak a kétségeim (és már egy ideje megint ezt teszik) magamat illetően, olyankor még sokkal inkább toporgok, ajtókat rugdosok egy jó belépő helyett. látszólag minden oké, de nem, ez nem az.
egyszerű huszárvágások:
- türelmesen várok, míg a) megoldódik b) valaki megoldja c) elúszik a lehetőség
- fölhívom / írok az összes lehetséges élő és mozgónak, és akkor ez annyira ááhh, és pattogok, pattogok
- eldöntöm, nem megyek
- eldöntöm, nem oda megyek
mint tudjuk, valami lesz. csak én vagyok képtelen.

hmmm

és akkor agnusnál járva milyen jóba botlottam.

és akkor továbbhallgattam, és megtaláltam ezt, és kérlek szépen, ez üt.

és ilyenkor mindig azt érzem
- kellett volna ragaszkodnom az énekléshez (noha így soha akkor se)
- Londonba kellhetne mennem
- úgy általában van még remény, de ez annyira félreérthető, hogy inkább bele sem kezdek
- művészet van

mester és az épület

az alkotó

és az alkotmány (ez pl teljesen szabad, és igen, mért keverem ide a közéletet)

szóval csak azt akartam mondani, miszerint az olyan jó, hogy g-t még nem rontotta meg kreativitásában a körülvevő világ, és amiért a gyerekrajzokat imádom, úgy a valódi gyereképítményeket is. szerintem minden ember kiskorában gaudi meg hundertwasser, csak aztán jól kimunkálja belőlünk a világ nemtörődömsége.
ilyen házban akarok élni.

öhhöm

ha most megint idenyígok, az jóe lesz. ugyebár mindenki unhatja rendesen, így hát kérlek, UGORGYÁL.
majd rakok be mindjárt képet a következő bejegyzésbe, hogy kompenzáljak.
csak hogy ma megint az inkompetenciámat bizonyítandó landoltam popóra. nekem ez a külföldi útszervezés - a dolog specialitása okán - nem megy. ilyenkor mindig egy valag pénzt kívánok magamnak, hogy amit tanulni akarok, azt már legalább ne kelljen összekoldulnom, mondhassam meg én, mikor ki mit adjon. nem az alázat hiányzik belőlem, hanem a hasznos érdekkapcsolatok kialakításának, meg az erőszakos préselésnek a képessége.
egyáltalán. ilyenkor mindig oda lyukadok ki, hogy vannak áldott és nem áldott helyzetek az élet(em)ben. ha ennyire kapaszkodnom kell, ha ennyire állandóan minden és mindenki akadályoz, és mindenki az akadály voltomat hangsúlyozza, akkor vajon a helyemen vagyok-e. azon túl, hogy igazából még mindig kompetensnek érzem magam a dolgaimban...
akkor húzták ki a szőnyeget a lábam alól, amikor szülni indultam. akkor még ez csak látens volt, mostanra a rojtokat is huzigálják ki egyesével a kezemből. a kényszerpályák okán pattogni pedig jobban már nem megy.
ezt a fajta tehetetlenséget, megalkuvást végtelenül elviselhetetlen stresszben élem meg. egy-két mondat hetekre ellát az adagommal, talán ezért is van, hogy sok hónapja masszívan éjszakázom. valami idióta gondolathelyettesítő irányzék azzal (vezet félre) nyugtat ilyenkor, hogy ha időt nyerek, valami mást is (vissza)nyerek majd.
de nem. vagy nem tudom. fejem tetején állok, pedig kívülről mindenki felé normálisnak látszom.
és akkor még ott van a valójában mi is a valóság-kérdés.
valójában szavakba leképezni ezt az egészet is már valami.

na, a mai nap jól és kiakasztóan zajlott.
legyen elég annyi, hogy elegem lett a 45 perces reggelizésinkből. a gyerekem látványreggelizik, nyammog, majszol, olyan mintha, és iszonyú végigülni, ha van más teendőd / célod az adott tevékenység után...
(nevezzük ovinak, házimunkának, munkahelyre érésnek, akármi)
megint késtem, ez mostanában sztenderd, és igazából őrjítő, merthogy tolom tolom a dolgokat ennek okán.
egyre vissza kellett érjek a világ végére az oviba, menet közben elment a telefonszolgáltatás, ennek okán újra munkatolódás következett be (háromig 20as nem volt, négyig földi). A majdnem oviban felejtett hátipakkomról nem is beszélve.
este is kávéztam, így most még bírom, ahogyan dolgozást, fejtörést valósítok meg, amortizáció, kétlábon járó, ez vagyok.
csak röhögök magamon. (ez jobb, mint a nyígás)

nyí

nyínyínyí
most állok neki annak, aminek egész nap nem tudtam.
szerintem egy gáz ez, és nyígok.
nyí.

és akkor amidőn

japp, ma a csúcs a játszózás volt, g annyira jó társaság, amikor nem nyíg.
(ja, mert pár hete megkezdődött a nyígok - csúnyán beszélek - rugdosok- korszak, melytől hajam szálanként áll égnek / hull ki / tépem ki) azt hiszem olyasmi az indíték / mögöttes, hogy keveset vagyunk együtt nemfáradtan, mely magyarázattól persze még sem megoldás, sem nemnyígás nem jön létre.
ám midőn a kínai tányérpörgető tudniillik szembe megy az árral, és leszja, hogy hány tányér pottyan, olyankor egészen türelmes-normálissá bír válni vele együtt az egész pereputty.
ez pedig a mai tanulság, kedves gyerekek.

és amidőn

minthogy a hétvégén negálódott mindennemű munkaügy, egészen pofásan telt maga a hét innenső vége, inkluzíve a pénteki ajándékhajkurászós őrületet, a szombati félangolt, a szombati ajándékhajkurászós őrületet, a mindenkimindenkitajándékoz-ünnepélyt, meg azokat a végre együtt és jól együtt töltött órákat-félórákat, amikből volt egy egész bő választék.
és ma még főztem is, ami az elmúlt hetet tekintve kiemelkedő volt, lássuk be, a virslifőzés azért nem főzés. és például egészen föl tud dobni, hogy a kardamom meg a koriander mennyire zseniális íz volt a húson.
pipát nekem az ovis második százoldal újratördeléséért is, meg a vasárnap esti holnapra ide a babzsákot is félig elkészült. keddre.
egyszerűen csak az alvás nem fér bele ezekbe az időkbe, mondjuk ettől meg tönkremegyek.

amidőn

midőn a munkámra gondolok iciri-picire szorul össze a gyomrom, és olyan hegynyi hullámot érzek nyaldosni a tarkómon. aztán továbbgondolom, és racionális érvekkel eljutok valami szörfdeszkás egyensúlyhoz, de a cápáimmal nincs mit kezdeni.
csak a világos látásért: én volnék béna, mások csak olyan izék.

haha, "szkrollozni lehet? nem, lapozom."

a héten Both Gabi ír naplót a Literán, én megvettem, kifejezetten jól esik olvasnom.
a literára amúgy a helyesírásozó a citerát ajánlja javításra. haha.

rajzfilmes, utálós

ez a fészbúkos idétlenkedés a meseképekkel, ezzel rávettek egy képcserére, erre rögtön utána jön a következő "akciófelhívás", ezt pl úúútálom a fb-ban (is) - visszacserélem és szevasztok
utálom azt is, ahogyan a munkahelyem weboldalára nem tehetek fel élő tartalmat, mert a kezelő különböző szövegekkel végülis azt takargatja, hogy nem ért hozzá.
olyan szinten robbanásközeli vagyok több dologban, hogy jobb nem böködni semmivel.
hetek óta próbálok megint úrrá lenni a szélesedő privát válságomon, csak percekre megy, miközben hallgatom ezt a szemét dumát a hihetetlen kétharmadból, olvasom, jövőre még mennyivel kevesebbet kapok, egy gyerek ide vagy oda, s mennyivel többet fizetek (miből, miből), miközben kezelném a válságaimat (hogyan, hogyan)
szóval nem látom még, nem szakad-e az iszaptározó. az én belső vörösiszapom.
nem, persze, nem szakad, nem teheti.
és fáj a fejem.

kehesköhös

_ezt_a fajta köhögést, hogy három napja éjjel-nappal öklendezős köhögőrohamok jönnek rá, hát ezt gyűlölöm. állok/ülök a gyerekem mellett, és nem tudok többet tenni érte, mint eddig. (mézhárskamillahomeoezaz)
a dokinéni azzal vigasztalt, hogyha kibírjuk ezzel a vírussal az egész telet, akkor még szerencsénk is van.
csupa megszokhatatlan "mindenkitelér"-utálat ez, de akkor is.
csak hat és fél hete nyomjuk amúgy ezt a vírushavert.
arról nem beszélve, hogy megvolt (és remélem, hogy tényleg múltidő ez) azért a hirtelenlázfölszökős pénteki kapás is, szombaton.
nemelehetnee ugrani mondjuk egy téridőt ugyanide csak ezek nélkül?
(és akkor még nem is ért ide pont a pöttyölős izé)

süttem

süttem süteményet béradományba, vagymi, ilyennel tengetem triplán nemlétező időmet. de mivel impozáns a végeredmény (és a próbaporcukrot is sikerült nagyjából kiiktatni a tetőket illetően), hát legyen itt.

helyesebben: süttünk, merthogy g is nagyon akkurátusan részt vett a munkában, kiváló kiszúró, nemkülönben énekes, illetve lisztező.

missön impásszibül

haha, tea, persze, haha.

ja, egyébként

megint szűk a pulcsi, csak fuldoklom, amikor a mostani eseményekről hallok/olvasok/látok.
rémülten keresem az alázatot.

rövidhosszú

igen, a hétvége. igen sosem elég hosszú.
néha van az úgy, hogy azt vizionálom, csak elég erősen kellene akarni, és lehetne olyan világ, ahol csak hétvége minden nap, és nem a munka okán, lévén, hogy nem releváns a hétvége/munka meg a hétköznap/munka arányok különbözete,
egyszerűen csak a hétvége közelít az ünnepnap fogalmához, és ezen a hosszú évtizedek (immár ugye háromésfél) mit sem változtattak.
pedig nem jobb, mert a köhögős-torokfájós ismét ránkjár, megint g gondoskodott róla (igazából az ovis első és mittudoménegyelőreutolsó ottalvás, innen is vállveregetés), hogy alaposan itthon legyen velünk, megint orrszívó, megint éjjeli köhécselés, harákolás, most károgás is, és még mindig hálás vagyok a háromhétnyi talonban tartott szabim miatt (melynek kivétele amúgy reménytelen vállalkozás), mert egyszer ide is ide kell érjen valami jó kis végigfutós komolyabb betegség (pötty, meg hasonlók), de hogy még nem ért ide.
az jó.

miről nem-kutyafutta

miről nem írtam
g ma reggel két fogára ráesett nyelvvel, reggel a vér ömlésétől döbbentem meg, este meg a két luktól. mennyire nem jó, hogy csak reggel-este látom, meg mennyire béna dolog, hogy állandóan fejsérülései vannak, jahhaj. ritkán, de nagyok.
g a múlt héten összebarátkozott egy korabeli kislánnyal, majd erre pár nappal egy nagyközépsős kisfiúval is. képet a cukiságról kattintottam, csak ide nem ért el még.
anyósom távolléte alatt a következő napokban/hetekben az amúgy is fejre állt életünk kifejezetten bejósolhatatlanná válik, ez látszik már most is, amikor nem érek haza három napon át, hogy pl főzzek.
ennél fogva harmadik napja nem eszem meleget. idióta-e vagyok.
sokat dolgozom, de ez így szezonban nem újdonság. új csak az, ahogyan ezt nem bírom kezelni.
ja, meg még az, ahogyan rémisztenek a jelenlegi közéleti történések. csak állok bután, dörgölöm a szemem, gondoltam volna, de hogy tényleg, hogy ennyire??? emberek, vajon alszotok-e.
most ezek, amikről mégis írtam