"papucsban jár a troli"

(idézet!) (de honnan? :) ) (na, vajon...) szóval ez pontosan az az időjárás volt 2 és fél napig - nagyon-nagyon szeretem. odavagyok a hólapátolásért, aminél csak a hósöprést szeretem (aminél csak a nyikorgó, hosszú, érintetlen havas tájon túrázást szeretem sokkal jobban).

ezért hát betegség ide vagy oda, tegnap este a szakadó hóban nekiálltam, melyre végül g sem tudott ellenállni, így ketten, aztán hárman lapátoltuk-söpörtük a kertet meg a kertelőt. rengeteg felület van, mert a kocsi és a pince és a hátsóbejárat mind elérhető kell legyen. szuper volt, most izomlázacskám van, és örülök. a hasam kevésbé örül(t), de megbeszéltem vele, ezt bírni kell, mert ez egy jó muszáj. (még nem tudom, elhitte-e.)

imádom a havas fenyőt az orrom előtt (gyönyörű), most is valakik garázdálkodnak rajta (cinegék talán, de az ablakon keresztül nem kivehető). és szép, hogy senki nem kalapál, flexel, zúgatja a kocsit, most ez az a hely, ahol nagyon jó. a "főváros, de falu" vidéke.

a munka csak úgy ömlik rám, ennek ez érzete inkább a kellemetlen eső zuhogása metsző szélben, de sebaj, az jó, hogy van. 

cinegék. 

elfeledtem

elfeledtem a legfontosabbat kívánni: legyek / váljak egészséges(sé).

ezért tehát a bélgyulladásom is benyújtotta a számlát ma éjjel. volnék lúzer. 

(most egy kicsit sanyarú az a gondolat is, hogyan fogom a január első hetére tolt (decemberben megvalósíthatatlan) munkáimat időben megoldani. izé.)  nem beszélve arról a tényről, hogy emiatt is már csak úgy unom a pihenést, lapos az agyam, zsezsegne, tolná. légyszi...

évfordulói kívánságok

ettől a béndzsa kis évtől kifejezetten kedves (bűnbánó) ajándék volt ez a szilveszter esti hózuhatag. mondanám, megbocsátok, de azért nem hamarkodnám el. legyen csak ez figyelmeztetés a következőnek: nem felejtek gyorsan!

hóesésben hárman - ez egy igazi hagyomány lett, végre valami igazán érzelmes, este 8-10 között. utána egy szobányi cuccot szárítgattunk, hotdogban ettük a virslit (ma pedig lencse volt, szóval részünkről minden okés). a lámpafényben pillogó hópelyhekért minden megéri, még a hajnal 2-ig pörgés is (a mozgástól), meg a 11:25-kor ébredés (jááájj) is. ez utóbbit soha többé, légyszi, még most sem vagyok igazán álmos.

idénre kívánok jobb évet. a tökkelütött idiótáknak véget nem érő zuhanást, a felelősségteljes vezetőknek tripla örömöt. a világban a normalitás helyreállását kívánom 7,99milliárdodmagammal együtt erősen - ez azért elég kell legyen.

szeretettel buék minden idejárónak és -tévedőnek.

a. 

tanulásügyek

most végre van időm pár ez-az között rászorongani a gyermek suliügyeire. persze menni fog, meg minden, de azért látom a halogatást a szemem sarkából... amúgy tanul rendesen, soha olyan jegyeim nem voltak ilyen számban, mint neki eddig.

egyúttal egy porcikám sem kívánja a bürokráciát meg az online jelentkezést. (az egész rászorongást szívesen hessegetem, hiszen van még idő, de vissza-visszatér, régen is minden alkalommal utáltam a felvételik minden pillanatát.)

kb. 4 hónapja g ugyanis meggondolta magát. a tisztán természettudományos racionalitásokat kedvelő énje rájött, hogy a fizikában túl sokat kell számolni (sic!), így hát inkább menne pszichológiára (sic!). klassz, állapítottam meg. ez az a szak, melyre kábé maximumponttal vesznek fel, nem lehet rendesen elengedni sem a sulis, sem az érettségis, sem az intézményi pontokat. és neki most pl. egészen jól megy minden, de ebben az idióta kimaxolt, túl- és megterhelő rendszerben kellhet még pont egy középfokú nyelvvizsga németből tavasszal (vagy egy újabb emelt érettségi), hogy biztosabb helyről induljon. ez pedig sok lesz, nem hiszem, hogy tényleg ennyit és így kell túltolni az életet. legszívesebben azt mondanám neki, hogy hagyjon ki egy évet, most annyit csináljon meg mindenből, ami jólesőn belefér. de ezek az emelt érettségik tök kiszámíthatatlanok mind szintben, mind mélységben, hogy melyik évben milyenek.

amúgy bioszból pl. a fakton már most olyan mélységben tanulják a dolgokat, mint én a főiskolán egészségtanból. és matekból is cél az, hogy az esetleges (pl. bme-s) egyetemi első félévben tündököljön a rangsorban a mostani sulija neve, azaz túltolják, hogy ott majd ne kelljen... (azért számomra ez továbbra is tök visszás, hogy MOST azért kell túltolni, hogy MAJD ne legyen nehéz...)

szóval szép kis másfél hónap lesz ez most a választásig-beadásig, aztán szép kis 5 hónap lesz, míg túl ér a tortúrán. megy oktv-re is, persze, továbbjutott, a többit meg majd meglátjuk.

 

vatta, de nem szakáll

három nap alatt négy vendégség után a negyedik nap semmittevés - megfizethetetlen.

azt az idillt még nem sikerült elérnem, hogy munkadolgokról gondolatfoszlányok ne törjenek be a jól szervezett semmibe, de ezeket módszeresen nyakon csípem, felteszem a Majd-polcra, és szevasz - már itt sincsenek. ebből a módszerből kellene január 4-től egy igazi élhető rendszert fejlesztenem.

csak 23-án díszítettük a fát, köszönjük, ez is épp elég volt, utolsó aznapi leheletünket erre áldoztuk. elképesztően nagy minden irányban, tök szép minden irányból, szóval elfért rajta MINDEN díszünk. életünkben először kikötöztük, de neki ez jár. viszont emlékeztetőnek ideírom, a tavaly vett melegfényű égősor ezerszer szebb lenne, kérlek jómagam, ne felejtsem el, mert ettől a korábbi hidegfényűtől kifolyik a szemem!

anyukáméknál kezdtünk úgynevezett "ugorjatok át délután, nem főzünk" meghívásra 5-8-ig. a tesóim egyike hetek óta pörög a szervezésen, minden nagyon klappoljon, szerencsésen balanszírozzák egymást másik tesómmal, aki határozottan hisz a nyugi, minden rendben lesz, nem kell annyit pattogni készülésben. jó is volt, estére kissé elfáradva, de kitartóan megszentestéztük magunkat. 

másnap délben anyósomékhoz mentünk ebédelni, majd kiderült, délután (a következőnapi főzésre szánt időben) szívesen megnézik a fánkat. ez ugye, minthogy egy élő traffic jam, amiben élünk, kb. egyórányi pakolást takarást, rendezést jelent (jelentem, a hálószoba-nappali-dolgozónkban áll a fa...), feljöttek, 15 perc csacsogás, lementek, visszarendezés, sütikészítés...

karácsony másnapján nagynénémnél gyűlt össze a nagycsalád - ez egy jó találmány, amúgy. pihenőt nem érzékeltünk, miután batyus buli volt, mindenki főzött-sütött és vitt. annyit amúgy, hogy vélhetőleg mára is mindannyian jóllakhattunk volna vele. kellemesen bárgyúak ezek a találkozók, most mindenki inkább csak ült és bámult. pörögni a két gyerek meg a két kutya pörögtek - érdekes dinamikák ezek, akárhogy is jó látni a körforgást.

és ma a dolcsefárniente, jó, elég is, maradékevés, olvasás (egy hét alatt a második lötyikönyv, tökéletes), amit meg-megszakítok egy-egy félig megnézett Jean Austen-filmmel, meg rílszekkel, ahol MÁSOK diklatterelik a lakásukat, meg MÁSOK sütnek-főznek.

a karácsony előtti hónap hajtása után megállapítom, minden percet megért az ajándékokkal bíbelődnöm. és jó volt, hogy több részletben csomagoltam. és egy kivételével megjött minden ajándékrendelés is. de a munka közben az agyamra ment, azt csináljam úgy, hogy december elejétől magnéziumot szedek, és jövőre is engedjem el egyszer csak a MINDENT.

amúgy pedig milyen úgy elkapnom a hazahozott hurutos vírust, hogy egy hete tolom, szaladgál ki-be, most éppen ráhúzódott a problémás jobb fülemre... vattaafülbe, szevasz

átfolyt

igen, a november átfolyt észrevétlen száguldással a decemberbe. (mondjuk arra emlékszem, hogy elképesztően mindig ilyen. mindig másért, de az eredmény és az érzés ugyanaz.)

most Brünn meg a szalagavató után próbáltam felvenni a fonalat, ami többnyire munkát jelent. összmunkahelyi értekezletre készültem, ott kikészültem (amúgy csak a szóvicc miatt írom, megszokható a hangulat), majd az itthoni munkákhoz fordultam, amikor úgy éreztem, nincs mit tennem (ez utóbbi természetesen megint vicc, csak nem olyan vicces vicc.) 

a könyvespolcomat nyár után most újra átporszívóztam, aminek nagyon örülök, a nyárival szemben most összesen volt 3 óra meló. ezek után úgy döntöttem, ha jól lesz az egészségem, ezt tényleg megcsinálom háromhavonta, valahogy megérdemlik ezek a könyvek és polcok. persze van még hátra polctakarítás, meg rendezkedés, de ez nem riaszt annyira, inkább csak az időt keresem hozzá.

a múlt hetem megint egy laza kis hárommilliós pályázat egynapos megírásával kezdődött hétfőn, majd kedden megcsináltam a heti munkámat lóhalálában, aztán szerdán elautóztunk Ljubljanába. még sosem jártam ott, sosem terveztem, hogy ott járok majd, éppenhogy csak készültem is rá, még arról sem volt fogalmam, hány óra oda kocsival az út. egy képzés volt ott, amire most az úttal együtt azt mondom, nagyon megérte, annyira lenyugtatott. mondjuk a téma is a kiégés megelőzése volt, amiben nem hangzott el túl sok újdonság, de lehetővé tette, hogy legyen egy kis időm eszerint átgondolni magam.

a város amúgy nagyon meglepett. szép és csúnya egyszerre, valahogy így fogalmaztam meg. persze a városközpont egy kis ékszerdoboz, még zuhogó esőben meg féligködben is, de minden de minden tele van grafitifirkálva ész nélkül, minden kis helyes utcácska. ami viszont végtelenül jóleső élmény volt (beleértve a kanizsai éttermet is) mindenhol kedvesek, közvetlenek voltak az emberek, puha meleg jó élmény volt így. 

jó, most még 2 hét egyfolytában munka lesz, aztán meg idénre szevasz, ne tovább.

eléggé várom, az idei évem rohanásból és önmagam összekapirgálásából állt, kellene már egy kis löket ennél többre. 

kapkodom a

a fejem kapkodom. hogy máskor is ilyen durván rohan a november?

volt ugye a szülinapozás, előző héten a kollégám dolgát is én csináltam (ilyenkor az én dolgom áll, persze, azt nem csinálja más), meg voltunk a biffen, megnéztük a hamnetet (és ha egy film van, amit szeretnél megnézni mostanában, ez legyen, igazán jó és megrendítő). a múlt héten volt egy beszámolóm a város másik végében, onnan pedig Brnoba utaztam. ott két napig füstölgött a fejem a témától, amire képeztek - durva volt. 

az a város amúgy novemberben elég felemás - sikerült a leglepukkantabb környéken szállót találni, aludni sem nagyon sikerült, az egyetlen vigasz volt a sarki bábszínház, megnéztem csehül Szent Ferenc életét (nem nevet, hát 4 éveseknek szóló darabban vajon milyen szöveget kellene értenem? :) ) cuki volt. ja, és az étterem is klassz volt (az első, ami a főtéren volt), bár megtalálni kisebb erőfeszítés volt, minthogy egy láthatatlan plázabejárat mögött a másodikon volt (4szer mentem el előtte guglival)...

szombaton pedig Bécsbe mentem (vonatom itt kerek egy órát késett), családom a Praterben fölzárkózott soraimba, megnéztük a helyi felsőoktatási kiállítást (semmi küli, csak németül van), találtunk valami felejthető éttermet (rossz helyre mentünk, de ott is volt egy, hát bementünk), vásároztunk a Tanácsháza előtt, aztán elfáradtunk és hazajöttünk. minden ilyen másnapot úgy képzelj el, hogy mosok, mosok, teregetek, pakolok ezerrel.

a héten a munkám megtréfált, volt pár totálisan felesleges köröm, amin most a héten felhúztam magam - most éppen a magam abból a munkából kihúzását fontolgatom, és nem is tudom, miért rontom a saját sorsom ezzel, hogy hűség és lojalitás és ígéret... még egy kicsit van időm töprengeni rajta...

és a legfontosabb: csütörtökön szalagavató volt - csodás, csodás, mekkora volt! jó anyuka voltam, természetesen végigbőgtem, kezdve a zenére felvonulásukkal. olyan jó, hogy ekkorák és olyan nagyon elszaladt ez a pár év. van súlyuk az elmúlt éveknek, fontosak voltak, hasznosak voltak. de a legjobb azt a reménységet látni, hogy megállják a helyüket majd, szépek, okosak, felnőttek. partit szervezni persze nem tudnak (belvárosi lebujba szervezték a fő önszervezők) - nem bírtak beszélgetni az üvöltő hangzavar okán, cukikám meg nem iszik és ordibál, (ja, meg zuhogott az eső). de ez is egy tapasztalat volt, nem bánta.

erre a hétvégére meg kifingtam, ez a szakkifejezés fedi, hogy állandóan itt lebeg a fejem felett két centire, mi lenne, ha ezt a hetet kivenném szabinak. (nem fogom, telt ház van a teendőknél) 

napom

a szülinapom utólag sikeredett ünneplése volt vasárnap délután. (valahová föl kellene jegyeznem, hogy ez máskor legyen szombat délután, mert előtte és utána 1-1 teljes nap kell a készülés miatt kieső napok pótlására, és az nem praktikus, ha utána egy hétfő érkezik gyorsvonati sebességgel).

szóval ez olyan találkozó volt, ahol úgy-ahogy ott volt a legszűkebb család, étterem, svédasztalos, sokatevős-szusis. vittünk tortát (ami finom volt), rokonom jött és ment is, minthogy elrontotta a szemét indulás előtt. az egész olyan kis esetlen, alulszervezett, de nagyon kellemes alkalom volt. mindenki kedvesen beszélgetett, nevetgéltünk, másodszori kérésre már a hangszórót is lehalkították a fejünk felett.

az volt még érdekes, hogy most volt az a történelmi pont, ahol még úgy-ahogy ott volt együtt a legszűkebb család - a következő tízest nehezebb lesz így összehozni - vagy még inkább úgy mondanám, most mindenkit igyekeztem jól megnézni magamnak így együtt. ez volt egyébként az igazi ajándék.

miután tegnap

miután tegnap jött a hír, hogy nem nyert náluk a pályázatunk (10-11 milliót kértünk), ma jött a másik hír, hogy közben megszavazták, 500 millió legyen a kommunikációs büdzséjük a következő évre.

ez az az alapítvány, amelyikről a büdös életben itthon semmit nem hallasz, közben milliárdokat vernek el romániai fociakadémiákra, a kuratóriumában pedig 5 belül rohadó díszpinty ül. ezek azok, akiknek arra, hogy szerencsétlen embereket újra adófizető állampolgárokká tegyünk, kemény melóval minden oldalon, "NEM TÁMOGATJA A KURATÓRIUM a pályázatot".

gondolom, szakmailag. vagy emberileg. vagy etikailag. vagy mi.

úgy felment a vérnyomásom, hogy most először gondolom azt, ebből ügyet csinálok. ez jobban felbaszott ugyanis, mint a korábbi kakaspöri fesztivál, amire 11 milliót adott az ottani "kuratórium" (bazdmeg), az életmentő autó támogatása helyett. 

kilencvennégy

94%-os lett az írásbeli érettségije - megdicsértük, illetve mindketten bevetettük azt a fals poént, ami szállóige elsős kora óta (akkori barátocskája apukája nem bírt elmenni 2 eltűnt pont mellett a szemrehányásával, csak ő tök komolyan gondolta), hogy "de hát hol van az a maradék hat?"

most épp mindenki örül, szombaton remélhetőleg jutalomjáték lesz a szóbeli.

semmi úgy

semmi úgy ki nem tud hozni a sodromból, mint bármelyik digitális felület jelszópoblémája.

megőrülök minden jelszóval védett jelszóval védett pin kód kiküldött autentikátortól kódot beírós padláson elrejtett egérrágta cetlin tartott páncélszekrényben lezárt lakattal és vacappkóddal védett föld alá rejtett összetett kisbetűnagybetűjel, de olyanjel nem csak ilyenjel, jegyezd meg régijelszónemjó hülyevagy pár nap múlva talánbeengedlek, de te voltál, aki ebben a pillanatban ide beléptél jészóellenőrző f@ságtól.

de tényleg.

és ebben élen jár a fészbúk, olvasom a cikket, két mondatig jutok, erre kidob arról az eszözömről, amiről soha, és nem enged vissza sehogysem. miközben jelszót írok (8x), jóváhagyom a másik eszközön (4x), várom a jelszót, amit ígér (megérkezik 0x). miközben a másik idióta felületet meg pont arra nem tudom rávenni, hogy ne azt használja más hasonló esetben.

utálom, ez egy ilyen vasárnap esti fészbúkérzés. 

egy régi

egy régi tortabejegyzésem okán csak az jutott eszembe, hogy talán jobb inkább akár minden hétvégén megsütni azt a tortát, mint bármi kötelező kört megtenni muszájból, mert egyszer csak elfogynak azok, akik azt a tortát úgy szerették.

fél

évszázad - pipa.

inglis és más iskolás dolgok

tegnap meg megírta az emelt angolt - szerinte jó lett, nem idegeskedett, elmondta, milyen nagyon kényelmesen volt ideje még lapozgatni is a szótárat az írás résznél, és hogy szerinte nem is nagyon fogja azt már lapozgatni többet, nana, mondta anyukája, milyen ez már.

de tényleg, milyen (jó/fura/érdekes) ez már, hogy manapság szótárazgatás nélkül, szépen, kényelmesen egy éppfelnőtt kiválóan meg tud tanulni angolul.

érettségi után meg átvette a nyelvvizsgabizit, majd megvettük a ballagós öltönyét :) elképesztően jól nézett ki.

a sulijában a tanárok pedig úgy érzik, ha kiképzés, akkor legyen combos, a héten le kellett adjon egy kézzel írt magyar tételt, elolvastatták vele a Mario és a varázslót, volt egy biosztémazárója, majd tegnap ez az érettségi vizsga, és ma matektémazáró, kedden egy újabb biosz, majd filmforgatás a szalagavatóra, és már el is jött az őszi szünet. mondjuk azt meg mindig lelazázzák, alig lesz feladva valami, amit majd ő is lelazáz, és aztán jön a megszakadós november érettségi-oktv-szalagavató nyomással, meg az őszi érettségi 63 plusz "kötelező odamenni"-jével. 

költői kérdés forog minimum 6 éve a fejemben - vajon miért nem lehet a terhelést egyenletesen elosztani, minden számonkérést (és leadott anyagot) beidőzíteni, majd hagyni arra időt, hogy a számonkérésben feltűnő hiányokat bepótolják? 

csehül állt

mármint a vonat, ami Prágába vitt.

45 perc késést szedett össze már a Nyugatiban, ott adtam föl minden mávval kapcsolatos reményem. további 50 percet meg menet közben szedett össze. 8 és fél órát utaztunk, kb. nulla infóval (ahol nem volt éppen mobilnet, ott konkrétan azt sem tudtam, hol járunk). a reggeli rohanást tekintve nem volt ez annyira jutányos. visszafelé, a magánvonat-társasággal persze más élmény volt az út (proseccot vagy narancslevet kérek? haha!)

a szakmai találkozó felejtős - 2 érdekes mondattal lettem gazdagabb, igazán társaság sem volt, csak helyes emberek. a maradék két félnapomban meg felváltva néztem várost és mentem moziba. ilyen ez, ha egyedül hagynak egy várossal... :) 

Prágában jó lehet lakni, tiszta, igényes, de kelet-európai, ezt állapítottam meg újra. a csókák nagyon viccesek (vélhetőleg azért, mert itthon nincsenek nagyon), különösen az tetszett, ahogy a fényűző luivutonboltok felett óriási, egyáltalán nem elegáns zajt csaptak. csillogó kristálykirakatok, logók és csókahangzavar - így tetszik.

hogy pontosan mi is a látnivaló a főtéren, és miért kell ott hemzsegni tízezredmagunkkal, azt most sem értettem, egy téren átvágtázással megoldottam most is. de azért a szentvitust körbejártam-fényképeztem, sznob módjára, aranyművesek utcájában (este) egyedül bámészkodtam, szóval várost néztem, csak többnyire tömeg nélküli pár percekben. a károlyhidat sem tudom értelmezni igazán - a szentszobor-jelenetek előtti fotózkodások továbbra is felhúzzák a szemöldököm - a jó égre, hát az sem tudja senki, mit is ábrázolnak, és hát annyira nem is szépek...

és, nagyon helyesen, az időjárás is megkönyörült énmagamon, csak az utolsó 800 méteren, már a pályaudvarra tartva esegetett (csak semmi zuhogás), addig szép napos hideg volt, pontosan mindent megnézhetővé tett, ami most érdekelt. a falfestmények kivételével - arra most nem volt időm / alkalmam, de talán lesz majd egyszer azokra is. 

cé1

sikerült!

beérett

ajvé, beérett a sok-sok diklattervideó meg a nyomasztás, tényleg haladok a Nagy Pakolással - tyúklépésekben. (említettem, hogy egy légköbméter mennyi idő TÉNYLEGESEN? annyi!) az a legviccesebb, hogy amúgy egyáltalán nem látszik a ténykedésem. mert például a tegnapi pakolás, hogy a vendégség előtt és után (nem hozzánk, ez a jó) órákat töltöttem régi dobozok, fiókok, polcok átpörgetésével, ruhák és ruhácskák ide-oda teszegetésével, majd dobozok, fiókok, polcok pont úgy visszarendezésével, meg az oda eljutással, hogy van 3 telizsák adományruhánk, na az semmiképpen nem felfedezhető. ez azt is bizonyítja amúgy, hogy egyébként szuperpakoló vagyok, minden hely tökéletes kitöltését nyugodtan rám bízhatjuk, a mindent elpakolom pontosan akkora helyre, ami éppen pont adott... ez egyébként nem olyan nagy gond - más esetekben, mondjuk, amikor a kocsiba kell a végtelen cuccot betölteni...

de azért látszik!!! ha valaki figyelmes szemlélő (és/vagy évek óta elszenvedője a mindenhol van valaminek). legalábbis ezzel biztatom magam.

pénteken kiszabadítottam magam a rabságból, elbumliztam az olaszintézetbe, mert évek óta vágyom a  nyelvi délutánt meglátogatni, és most akartam, és lemondtam két munkáról, ahh, micsoda veszteség, és beslattyogtam, és megállapítottam, hogy egy része teljesült annak, amire vágytam (cseh, portugál és spanyol lecke :) ), másik részét nem vágytam, de kivártam, és persze nyertem (tombolahülyeség - a szatyor és a nápolyi megérte, a többit nem értem, de tényleg nem), viszont a tolongás és az, hogy nyelvtanfolyamot/kedvezményt nem lehetett nyerni, nem esett jól. na sebaj. s miután mostanában nagymamásan rosszul alszom, estére ismét kancsítottam a fáradtságtól, így utána jót aludtam (majdnem).

még a szomszéd kisfiú jut eszembe, nem is tehetek másként, elmúlt három hónapban bevezette, hogy hangját lézervágóként (g nevezte így, pontos) használva sikít, ha nem tetszik neki valami. s miután dackorszak, elég gyakran vág. egyébiránt nagyon hálás vagyok a környék minden lakójának azokért az órákért, amikor -mint most újra- éppen csendesség van. 

hétköz- és vasárnapok

tegnap este még egy kicsit beletoltam az egyszer csak rend lesz nálunk tematikámban a befejező kört (2022 végétől máig) a könyvelésembe (jó, még van egy kicsi statisztika, de kábé megvagyunk)

az volt a saccom, hogy a lakásunk egy légköbméterének pontos, alapos és végleges rendberakására (és olyanra, amitől nem lesz egy másik légköbméter újra elviselhetetlen) úgy nagyjából 4-8 óra munkabefektetés kell, és hát ez a sejtés bevált. (osztok-szorzok 140 egység, azaz nap kell ehhez a Nagy Rendhez. ebből pl. a nyáron meglett úgy 20 - csodás!)

nyelv

ma nyelvvizsgázik (angol felső). annyira nagy!

holnaptól

holnaptól dolgozom. mostanában azért nem írtam, mert nem volt időm, mivel nem dolgoztam :)
na jó, ez vicc. viszont nem a munkahelyemen dolgoztam, és az egészen olyan (illúzió a helyes kifejezés), mintha nem is dolgoznék.

sok idő után letakarítottam az L alakú falipolcot könyvestül, a böhöm nagy szekrény felső kétharmadát (válogattam is!), állandóan ágyneműt és takarót és függönyt mostam, végre csak azért, mert meleg volt és hamar megszáradt (és mert egymillió van), kitakarítottam a konyhaszekrényeket (egy-egy ficak maradt, ami nem is annyira érdekel, diklatteroltam, de nem nagyon volt mit, penésztelenítettem a falakat), rendbe és tisztába raktam a fürdőszobát, mindezt részenként, meg elvittem az eddig elvihetőt a cseritibe meg a munkahelyemre.

ez az egész úgy a felénél jár, de ezt mondtam is, négyzetméterenként átlagosan egy napot kell szánni az alaposságra, van, amiben többet, szóval a lakás teljes rendbetétele min. 2 hónap. ennyim amúgy nincs, így egyelőre fogalmam sincs, mikor lesz meg g szobája (faltól elpakolás, polc tartalmának kitolása a lakásból, lemosózás, minifestés, visszapakolás - ez a minimum). de annyi diklattervideóval izélget a fészbúk, hogy úgyis megcsinálom. a nagyszobánkban meg megmaradt az asztal melletti polcom, az asztalom és a sarok, ezeket mostanra terveztem, csak laaaasssaaaan ment a többi. van még a számtalan használt, de nagyon jó gyerekcipő - ilyenekre nagyon jó lenne egy kereskedő barát, aki némi jattért átvállalná az egész ügyletet...

amúgy pedig kijelenthetjük, hogy a klasszikus nyaralás számomra (és persze családilag) kétszer két nap volt, azt jól megbecsülöm majd a szär dolgozós éjjel-nappalok idején. (amúgy ezen a fronton fejlődni tervezek, elengedni, és nem lebetegedni, melyek mindegyike nagy vállalás (amúgy). az utóbbiban pedig egészen nem vagyok biztos, pár helyen nyilall és fáj és másképp, mint szokott, ezeket kivárom vagy kivizsgáltatom - még nincs eldöntve.) (erre is jó lenne egy személyi asszisztens, aki azokat az orvosi köröket, mint teendő- és időpont-egyeztetés, menedzselné helyettem...)

csak és kizárólag ilyenkor irigykedem a korlátlan erőforrással bíró emberekre, akiknek e kettő megadatik, gondolom én, így messziről.