fesztivál de könyv

vasárnap kijutottam a négy fal közül, beleszippantottam a könyvfesztivál levegőjébe. pont jó időpont volt arra, hogy összefussak pár, egymástól messze-messze az életemhez érő emberemmel, vicces volt, ahogy kiderült, vélhetőleg ismerik is egymást. 

megvettem apósom szülinapi ajándékkönyveit, meg egy verselemzőst g-nek (tuti nem fogja magától feldolgozni, de úgy döntöttem, erre rá se rántok, engem érdekel, ezért őt is kell, hogy fogja :) )

magamnak csak kettőt vettem, egy túlárazott szakácskönyvet (másikat kerestem, de ezzel meg régóta szemeztem, sajnos), meg egy amerikai angol kulturális szótárat (melyben a második felütött oldalon szerepelt némi rasszista szöveg közepén a chicano magyarázataként a "néger" kifejezés, ezúton is gratulálok) (a könyv maga érdekes, több nyelvet is begyűjtöttek hasonló kiadásban, ha sok pénzem és polchelyem lenne, persze, nem haboztam volna, de így igen, és ott is hagytam).

a könyvfesztiválon jómagam otthon vagyok, így az érzés, hogy nekem ez jó, most is megvolt. ezért ez a szerelem most nem volt olyan rózsaszín köd. például azt nem értem, hogy egy Libri, aki a Könyvhéten óriásstanddal licitálja túl az összes lelkiismeretes kiadót, most 4 sor ponyvával volt kint, plusz szerintem semmi szeretnivaló nem volt a végtelen tülekedésen a G épületben, ez milyen szűk és béna hely már, azt pedig végképp nem akarom realizálni, hogyan lőtt ki az űrbe a könyvek ára.

a végeredmény azért még mindig pozitív: van könyv, van fesztivál, van (némi) pénzem, és vannak emberek, akiket érdekel ugyanez.

kirándul

ismét bebizonyosodott, hogy egyes dolgok megoldását az állhatatos passzív várakozás megoldja (félig).

az osztálykirándulásról beszélt a szülők tömege a szülőin, általános gondolat volt, hogy minek odamenni külföldre, ha beláthatatlan úgyis mind az árak növekedése, mind a kint vásárolt szolgáltatások milyensége, ráadásul rengeteg idő oda-vissza utazni. ennek másnapján a szervezőtanár elküldte (majd hetekig attakolta a gyerekeket érte) a beleegyező nyilatkozatokat. miután én mindent zokszó nélkül szoktam másnap visszaküldeni, csak azt vettem észre magamon, hogy nem küldöm, nem küldöm.

ugyanis azt gondoltam (és most is), hogy ha egy osztályban 5 gyerek szülei azt mondják, anyagilag nem tudják megoldani az összeget, akkor egyértelmű (számomra), hogy 

1. vagy kifizeti más / össze kell dobni azok költségét
2. vagy simán nem szervezünk olyat, ahol a költség 130+ ezer fejenként

(egyébként mi éppenhogy ki tudnánk nyögni, de miért kellene nyögni egy osztálykirándulás miatt?)

és tegnapra végre megszületett a végeredmény, arra hivatkozva, hogy a mostani árajánlatokra nem lehet hagyatkozni jövő tavaszra nézve, szóval szépen fújjuk ezt le... 

a legtanulságosabb az a szülői hozzászólás volt amúgy az ügyben, hogy "mi ki tudjuk fizetni ezt, és olyan jó buli volt a gyereknek, szóval menjenek csak". amúgy az ilyenektől ment el ténylegesen a kedvem, a mostani passzív sztrájkjaim jelentős része emiatt lombosodott ki. hát hogy van az, hogy egy nyamvadt közösség része vagyunk, és nem bírunk proaktívan belátóak és szolidárisak lenni? (ezt tegnap megint aláhúzta az osztályszülői közösség: három darab nemtanár szülő mentünk el a reggel fél8-as sulis demonstrációra együttérezni) (közülük az egyik a zuhogó eső ellenére a munkahelye irányával szemben először idejött munka előtt bicajjal - mondjuk erre adok egy tízest :) )

bojler

 kettő darab jóember, megszerelték a kétéves bojlert (kiszedvén a vízkövet katód- és anódcserét is végrehajtottak), s azzal a félkövérrel szedett dilemmával hagytak itt, hogy ne tekerjem magasra a forrót, mert akkor túlzottan működik, azonban ha nem tekerem forróra a forrót, akkor a kézmosó (mely naponta 40-szer kerül használatba) lefolyója a hidegvizes kézmosás után letapadó szappantól dugul el.

osztok-szorzok, remélem, most a víznyomás segít eldönteni, ugyanis én inkább veszek új bojlert, mint szedetem szét a lefolyórendszert.

gyönyörű

egyúttal tegnap elmentünk a szívultrahangra, megnézték, és kijelentették, gyönyörű szíve van!

egyrészt anyailag aláírom, mondom is neki, hogy ez tökéletesen így igaz. és szeretem, hogy pont így, ezzel a szóval jelentette ki az amúgy rendkívül fő orvosnő.

másrészt tökéletesen elégedett vagyok orvosilag, így van rendben, és örülök, hogy csak egy estényit vettem komolyan az anyai parázást az ügyben (jó-e a beutaló, mi lesz, ha mi derül ki stb.), és hálás vagyok, hogy így történt/alakult.

majd jön még konzultáció ezügyben, ez most csak egy képalkotás volt, annak viszont tökéletes.

kesztyűs kézzel

az vicces, ahogyan tegnap este végre rájöttem, arra a banális triviára, miszerint a megtört kéz fáj, ha nem melegítem, a _kesztyű_ megfelelő megoldás. szóval tegnap este végre felvettem a gyönyörű (szöszölős) fekete egyujjas bundakesztyűmet, és láss csodát, három törött ujjam nem fájt a hidegtől. (jegyzem meg, míg eszemben van, törni nem csak úgy törhet egy ujj, hogy "fáj, ha hajlítom", "létszik" meg hasonlók. ezt most határozottan kiderítettem, ez van.)

titaniki magasságok

tegnap este rendkívüli ülésezett munkahelyem vezetőgárdája, kösz szépen, nem most zárunk be, talán év elején már igen. addig viszont levegőt sem veszünk, úgy spórolunk mindennel. kb. ugyanolyan a helyzet, mint 2020 márciusában, amikor egyik napról a másikra újra kellett szervezni 600 ember életét (hogy kap enni, hogy fog dolgozni, hova megy karanténba ésatöbbi egyszerűségek). akkor nem bocsátottunk el senkit. most megvan a _teljes_ lista, ki mennyi végkielégítésre (lenne) jogosult.

mostantól HIVATALOSAN vagyok hómofiszban. így éppen azon töprengek, hova a hajamba helyezzem el az irodai cuccaim, mert mostanra végképp elegem van a mindent felemésztő mindenholvanvalamiből. a hétvégén (törődött ujjaim kiszolgálnak már ennyire, és szédülni is csak keveset szédülök, a térdem pedig nem kellett ehhez) átrámoltam a legkritikusabb gócpontjaim a polc-nempolc-minden Bermudában. az eredmény az lett, hogy minden kézre van, csak egy folyóméternyi átlapoznivaló bámulászik rám, és egy icipici lendületet kaptam élni (ebből loptak el a hétfő-keddi orvosos bejelentkezős körök).

egyúttal apdételem az egyetemi jelentkezésem: egy hónap múlvára adhatok be esszét, tanulmányi projekttervet, pépétét erről és készülhetek a felvételi dumcsira. ejh.

lentek

a tegnapi mindenrossz napot nem tudom rekonstruálni, mitől volt (csak a tények szintjén: elviselhetően sikertelen volt, megint a gyerekorvosokhoz bejelentkezős köröket futom). benne volt a levegőben. most, hogy olvasom, az a szociopata f.sz összehívta a 300ezer katonáját, akkor ennek a számlájára írom.

mostanában a világ emocionálisan is egy hullámhosszra került, és tegnap egy nagy gonosz löket ért ide. előszele valami nagyon rossznak.

egyúttal utálom, hogy minden napomon küzdenem kell a haragom ellen, szélnek ereszteni az átkaim, hogy semmiképpen ne gondolódjanak se ki. és ettől fáradt is vagyok, ott belül, nagyon.

nem én

nem én lennék, ha ezt a múlt hetet ne fejeltem volna meg a bécsi egyetemi jelentkezéssel. jó, semmi nagy dolog nincs benne, nem "igazi" diploma, és csak egy éves (olyan okj-szerű izé), de megint egy apropó gondolkodni. majd akkor ráérek szidni magam, mi a fenét gondoltam, mért lesz ez jó nekem, amikor éjszaka-hosszan kötelezőket kell írnom-olvasnom.

addig meg vicces, hogy megvan angolul a cévém, meg hogy le bírtam írni a semmit* tupírozva, és hogy motiválatlan ember is tud motivációs levelet írni, csak akarni kell. (érted.)

*jó, nem semmi, de azért egy helyen 25 évet mindent is csinálva után nehéz olyan Linkedin-szerű tervszerűséggel leírni a fejlődési egyenesem a talaj alsó szintjétől az égig és tovább. ez nem ilyen, csak az nem néz ki egy cévében szépen.

és _előző_ nap leadtam este a jelentkezést, még a leckekönyvem is megleltem és szkennelni is bírtam, együtt a (kétnyelvű**) oklevelemmel (**lehetett volna egynyelvű, és akkor az egész motiválódás is hiábavaló lett volna, de most jó, hogy annyi kínlasztással nem csak H lettem, de angolul is megírták azt a ficnit.)

amúgy még több hét, míg kiderül, mikor és mi lesz a szóbeli dumcsi, és hiányzik még az az el nem hanyagolható kis részlet is, hogy megkapom-e a 20+ezres tandíjfelmentést :) ha megkapom, akkor jó, ha nem, hát kár ("si non, tant pis" - by Amelie)

csak hogy

természetesen egy dolog sem bír befejeződni azzal, hogy elintézem, ezt a honlapos szériát például megfejeli, hogy feltörték az oldalt (ki az a hülye állat, akinek ez jó szórakozás - évek óta kérdezem), azért most a tartalmat nem tudom feltenni arra a gyönyörű menürendszerre generált posztjaimba.

ez természetesen a T (nagyonfontosdátum) előtt 1,5 nappal derül ki, és még most nem őrülök meg teljesen, mert lehet, hogy ma este (T-0,5 nap) a jó kis emberem megcsinálja. ha lesz ideje és energiája. ha.

szeptember elején elveszített lelkesedés, ahoj.

apdét: megszerelte, szuperember, én meg feltettem mindent este, amit munkaidőben kellett volna. kész.

hogy megy ez

az mindig a nagy rejtélyek közé tartozott az életemben, hogy van az, hogy egyszer csak megy megint, ami egyszer már ment.

jó, azok a korábbi alkalmak nem voltak annyira simák, de mostanában tanultam meg magamnak megtanítani, hogy ha már egyszer a semmiből ment az a valami, akkor a valami emlékéből (inkább: lenyomatából) már hogy ne menne a valami most újra.

és többnyire ez beválik. így készültem el hajnali fél 2-re végül a honlapmódosítás szerkezeti részével, és szerintem nem is éltem át annyira a diadalt, mint tehettem volna. végtelenül hálás vagyok, csak úgy, hogy ez ment, biztat a jövőre nézve.

amúgy megint elémvetődött egy sulilehetőség, egy év távtanulás és helyi váltakozása Bécsben angolul. most még van 3 napom leadni a jelentkezést, és talán le is fogom. most az a sürgető motiváció hiányzik belőlem, hogy na majd itt olyat tanulok, amit még soha, de az (összerázott) tudatom mélyén ott van, hogy de, de, ez jó lenne neked. 

kicsit attól tartok, hogy ha levakarom az illendőség és a mindennapok sarát erről a dologról, inkább csak azt látom benne, hogy ez kiváló kijárat lenne innen oda. és azért ebben van jó adag taktikai elem is, hogy okosabban kellene tervezni ezt az ügyet, akarni is kellene, és hasonlók. meg van ebben azért rendesen lelkiismeret-furdalás, tanult tehetetlenkedés és így tovább.

agy

tulajdonképpen vicces, vélhetőleg tényleg agyrázkódásom volt, tegnap kábé huszadszorra esett le: nem hülye vagyok, hogy egyik mondatról a másikra elfelejtek egy-egy szót, meg estére szédülök és fájogat a fejem, hanem csak simán ez van.

a pihentetés csodákat tesz: térdem vízszintesen járva, nem csavarva nem fáj (kár, hogy csak lépcsőn tudok kimenni a házból), ujjaim bizonyos határig szuperálnak (nem fognak, de ez javul), még az agyam is simul. na jó, azért ma lesz egy-két gyűrődés, mivel honlapot kell macerálnom. legutóbb ennél a feladatnál konkrétan leoltottam az oldalunkat. ezt most akkor nem lenne jó fényes nappal megismételni, ugye? :) (esélytelenek nyugalma)

elintézem

márminthogy elintézem magam. most a keddi benti dolgozás végén például kiválóan elintéztem magam és a mozgásos és munkás és itthoni terveimet egy laza seggre csusszanással a kőlépcsőn. bal térdemet és jobb kezem ujjait zúztam meg alaposan (hálás vagyok a gerincem, farcsontom és egyéb szerveim látszólagos nem eltöréséért).

ezzel elintéztem a tegnapi teljes fekvéses üzemet (szerintem enyhe agyrázkódásom is volt, esti hányingerrel, tegnapi szédüléssel), valamint a hétvégi terveim, meg a jövő heti terveim bizonytalanba küldését.

a motivációim nulláról felemelését minden iránt még nem intéztem el (minden alatt a tornyosuló rengeteg lehetséges munkát értem), viszont a hétfői háromórányi szülői ez-azon már kaptam löketet arról, milyen lesz ez a szülői összefogás erősítését intézni dolog. 

lúzer-e vagyok.

szeretem

kicsit töprengtem, ezek után úgy vélem, kedvelem a szeptember előtti időszakot. nekem jót tesz, ahogy bekúszik már nyár közepén a gondolataimba, hogy még kb. mennyi vonalas füzetet kellhet vennem, meg van-e otthon rotringhegy. persze egyre kevésbé kiterjesztett mátrix ez, de szeretem. ezért jóelőre gondoskodtam a "folytatásról": már másodszor szerzek be, gyűjtök össze, küldök le a világvégére ezt meg azt, akiknek nincs. nehéz megvárni, amíg tényleg pont az kell, ami nekünk van, de mindig megnyugtat, amikor mondjuk egy szervezet úgy keres ruhát, hogy személyre szabott méreteket mond, milyenséget, mennyiséget. az mindenkinek jobb.

egyúttal azért most már nagyon zavar a raktár a lakásomban. leginkább a raktárosi munkakör, meg a látvány (dobozok). pincénk nincs, padlásunk nincs, raktárhelyiség pedig úgy lenne jó, hogy van egy szoba, ahová minden kérdéses tárgyat berámolok, s a raktárban szortírozok, nem a lakásban, s a szortírozott dolgokat jól látható óriásfelirattal ott tudok tartani, míg a rendeltetési helyet megtalálom és beiktatom a szállítót... (egyébiránt tök szakszerű, amit leírtam, csak épp a helyiség hiányában vonogatom a vállam.)

mondjuk a dobozok áramlanak ki-be, ez jó, és igenis túl fogok jutni ezen a béna fázison, az elmúlt hetekben kicsit ezen is tudtam dolgozni.

ucca embere

kimentünk pénteken az uccára, megmondtuk a magunkét, aztán tökfáradtan hazacaplattunk.

jó, hát ha ennél többet nem is ért, az azért benne volt, hogy itt eléggé el vagyunk ám szigetelve a nagyváros történéseitől, szóval vinni kellett, és csinálni kellett. az utcára kimenésnek ez a light formája nem csinál gondot.

az igen, hogy a tüntetést valóságban délelőtt 11-re kellene szervezni, vagy épp reggel nyolcra, amikor tényleg zavar és nem csak a 47-es villamos nem megy át a Szabi-hídon. szóval amikor nem csak a takinénik könyökölnek ki a BM (sic!) erkélyén kedélyesen nevetgélve. és amikor tényleg mindenki ott van, akit kicsit is érint... (na persze, bili a kezem alá, itt ilyen sose lesz, mindenki csak élni akar valahogy)

mondjuk társadalmilag ez fontos volt, de nem a hatás, hanem a helyi kép kapcsán. a sulis tanáraihoz csatlakoztunk (gyerekek a suliból, egyúttal az osztályukból hárman voltak...) és mint olyan, legalább az orcáját megismerték :) mindazonáltal megállapítottuk, hogy ezek a jobbfej tanárok voltak a suliból, így még kicsi remény van valami normális suliéletre.

szeptembeeer eeeelsejee énekszó és táánc köszöncse

a suli kezdődött, ez nekem is segített értelmet találni a mindennapokban :)

egyelőre az új tanári névsor szerint egy igazi veszteség van: az egyetlen jó biosztanár nem fogja őket tanítani, így "betonsírba helyezték" a bioszt (ismerve a mostani nőt - igaz a dráma). a matekot még kérdés övezi, ott a haladó csoportba került, de nem derült ki a tanár személye sem a kartársaké (jahhaj, tulajdonképpen ez volt a két fontos tantárgy eddig, jó, még nem zokogok). tegnap, a hír hallatán újra megfogalmazódott bennem a suliváltás gondolata. és elhelyeztem az októberig meglátjuk-polcra. (ezzel kellett vigasztaljam, amikor újra realizálta a legjobbbaráttalan évkezdést a fél kiégett tanári karral együtt szerdán...)

ennek okán ma kimegyünk az utcára, és megmondjuk a magunkét. és most jön ő is. (hacsak nem maradok alul a programkínálatommal a terráriával szemben :) ) (nem.)

a munka világa sűrű bozót

visszatért a munka világa, és nem úgy, ahogy terveztem, hogy egyszer az életben majdnem 2-3 hétre elmegyek, és a hátam közepét se lássák.

na persze.

a múlt heti Balatonozás alatt a főni talált meg egy nála 3 hete álló levél ügyében, hogy ja, határidő, ja körbeküldenéd. hát körbeküldtem, aztán megemlítettem neki, hogy szerintem a szabi alatt munkával ellátnit Franciaországban börtönnel büntetik.

egy kollégám 4 smst küldött, hogy mikortól zavarhat (az sms amúgy megbocsátható, ezt megállapítottam, tök diszkrét, rövid, rögtön látom, és nem kell rá azonnal válaszolni :)). a másik hétfő délelőtt hívott, hogy akkor most miért nem úgy van, ahogy lenni szokott. hétfő este is felhívott egy kollégám, hogy őt annyit hívogatják, és gyorsan vegyük meg azt a repjegyet, mert összedől a világ. őt pl. le tudtam szerelni, értette, de a másikat, aki kedd délelőtt hívott, azt nem, és addig pusholt, amíg a keddem a finn légitársaság jegyében töltöttem. és mivel tényleg nem kaptunk számlát a cégtől, ezért a mai napom is ezzel (is) telik. két másik kollégám pedig mindenképpen 13 levélfordulóban egyeztetendő találkozót szervezett mára (a mentő napomra, amikor, gondoltam, lecsúsztatom az átdolgozott órákat, persze). mert így praktikus.

szóval erős lesz ez az év is, miközben most én tényleg kiskanállal szedem össze a résekből a motivációt, terveket és lelkesedést, ami asszem alkoholos oldat is egyben, úgy illan, mint ahogy a csí áramlik. 

teszem föl, beállítom a mindenki hagyjon sokáig békén üzenetet most, amikor már vagyok, csak nem akarok lenni...

közel

igencsak közeli jövő, hogy kiürül ez az ország.

most mondta a gyerekem, hogy a legjobb barátjáék távoznak angolosan nyugatra. egyúttal osztálytárs is... hajjaj.

kíváncsi vagyok (és rossz kedvű), vajon hány tanárral kezdi az évét ez az "elitgimi".

és hogy mi mikor megyünk.

15

15 lett, nagyon nagy már. csak az a banális közhely jut még eszembe, hogy elröpült ez az idő. cuki is, meg felháborítóan bosszantó egyszerre, kábé pont olyan, mint amilyennek lennie kell.

a nagyapai ajándéknak nagyon örült, meglepte a váratlanság. azóta elhangzott az is, hogy "jó, akkor anya holnap délután majd te jössz ki lőni velem hátra". (no, ez az a mondat, melyre nem számítottam sem 15 éve, sem bármikor) :)

egeret kapott, kutyát viszont nem. nem úgy történt a döntés, hogy márpedig nem, csak éppen rástresszeltem, és ebből derült ki, hogy mi a helyzet. nem tudom, hogy ha a magunk ingatlanában lennénk, akkor mit mondtam volna, de itt azért vannak háttérhatalmak, amik nagyjából kijelentették, hogy a kertben nem, és a házban sem... (és a levegőbenhöz?) (0:29)

megvolt a családi/kerti buli is, az éve eddig egyetlen váratlanul esős napján, szél, eső, ború, ma (hétfő) egy kicsit hiányoltunk is!

nyári első mukk

az tulajdonképpen szuperül alakult, ahogy a nyár indult.

évek óta képtelen vagyok a rendes táblázatosdira, ki mikor hol van. kicsi család, kicsi tervezőképesség, kicsi tervek. jóformán az események visznek. az elmúlt három év (nyári műtét, covid, covid) alatt nem volt kérdés mit (nem csinálunk). az is egy tény, hogy itthonülő gyerekem van. (jó, ezt van honnan látnia, de őszintén töprengek azon, vajon ez most már mindig így marad-e). 

szóval levittük a nagymamához nagynénihez Balatonra. idén nem a rákövetkező napon jelezte, hogy akkor hazajönne, hanem csak hétfő délután. ez is haladás, ismerve, hogy mennyire nem ő az oka ennek a dolognak (az itthonülőséggel szemben ebben az esetben nem ő a nemműködő fogaskerék). megnyugtattuk, utána volt két jó nap, aztán két rossz. szombaton hoztuk el, az északi parton utazásnak az az előnye, hogy jó hosszú, így volt arra idő, hogy beindítsuk a szanatóriumot, kibeszéltük, megmagyaráztuk, átértékeltük, jó polcra tettük az elmúlt hetet. megint megállapítottuk, hogy ezt így nehéz jövőre is betervezni, ...

a tihanyi egy hét is mindig alakul, nem betervezzük, csak éppen mindig van, és nem tudjuk elengedni. azt a részét, hogy erdő, nád, Balaton-part, ágyból naplemente, stég és mindig másarcú víz és ég, nádi poszáták, lódarazsak, szárcsák, siklók, csuka és ponty és keszeg, meg a csapat, aki általában jól működik - szóval ezt eddig nem tudtuk elengedni, nem is akarjuk. hátha lesz jövőre is, bármikor gondolok rá (már ott is), folyamatosan vágyom oda (honvágyszerű, ritka érzés).

most ez a hét amúgy 38 foktól fölfelé volt, kábé 3x meg is nyomott mindhármónkat a meleg, egyszóval a strandolás volt a fő program, és nagyon jól volt ez így. ugyan hazajőve, rágondolva olyan volt, mintha semmit sem csináltunk volna (de) (de nem nagyon), így nehéz volt visszagörnyedni a gép elé, bemenni az irodába, értelmesen dolgozni az elmúlt napokban Balatontalanul.

lesz még valamikor valami a nyáron, megígértem magamnak, hogy még 2 hetet augusztusban lestoppolok magamnak, magunknak. kellhet majd szülinapozni, meg csak úgy lemenni Aligára is, most ez a kívánság maradt. jó lenne, ha jó messze lenne a szeptember.

az eheti földhözvágós orvosos körünket meg majd megírom talán, ha tényleg lenyugodtam - most még nagyon haragos és tanácstalan vagyok.

könyves

aztán tegnap délután végre eljutottam a könyvhét(végé)re.

három hete úgy nézett ki, hogy minden nap megnéztem, mikor lesz a megnyitó (sokáig nem volt kiírva), mikor és ki lesz a megnyitó (NP, derült ki, meg hogy 18 órától), és végig azt gondoltam, ott nekem ott kell lennem, és akkor szépen, ahogy a napok mentek, olvadtak el ezek a terveim.

szombaton egyszerűen nem jutottam el. nap sem volt, meg tervezni sem bírtam vele. aztán vasárnap egyszer csak azt mondták nekem itthon, hogy ha g úgyis elutazik, mi menjünk ki ketten a Vörösmartyra. hát így sokkal egyszerűbb volt. és ilyenkor szoktuk magunkat teljességgel végsőkig kifárasztani, mert a 35 fokban a Budafoki útról "átslattyogtunk" a Duna-korzóra, és onnan még 5 könyvvel többel a térre. (és persze onnan a duplájával vissza is :) )

ott eléggé megvolt az érzés, hogy ez így jó, és tényleg. látni, hallani személyesen Grétsy Lászlót, Grecsó Krisztiánt meg a többieket - az mindig egy jó rockkoncert. és a közönség is olyan nem fellökős, gondolkodós-normális, csak amilyennek a világnak lennie kell.

vicces kicsit azt is észlelni, hogyan változom én és az ízlésem. van egy mag, ami nem változik - ez a könyvszeretet. de hogy mit veszek ki a kupacból, mit teszek vissza, veszek le megint, vagy veszek meg, az évtizedről évtizedre nem. a szemem nem változik persze, észreveszem, és örülök, amikor látom a 100 éve feledett könyv újrakiadását, de mégis hogy én hogy változom, na az vicces.

az elmúlt években rászoktattam magam az idegennyelvű eredetikre. nagyon élvezem, hogy nincs egy értelmező entitás köztem és az író között, nem jut eszembe, vajon ezt hogy is akarta mondani / hogyan írta le az eredetiben az író, csak jön az élmény. egyes szövegekért meg kell küzdeni, mások meg annyira élvezetesek így. a meg kell küzdeni egy C. Ahern volt nemrég (how to fall in love) - semmi komoly, de az első 30 oldalán harmadszorra jutottam túl. ez akkor volt, amikor Barcelonából hazafelé felültünk a repcsire, és nem volt más választásom, mint el akarni olvasni. és akkor ott volt egy pont, ahonnan már tudni akartam, hogy mi lesz. a Hornby-kat meg pont ellenkezőleg, mindig előre nagyon akarom tudni, akarom a könyvet, ebben a sorban pár éve a slam fogott ki rajtam - képtelen voltam eljutni addig, hogy tetsszen, letettem. most találtam megint egyet tőle, és erősen reménykedem, hogy ez megint jó lesz. mert azért tőle mennyi jót találtam már.

lehetne értekezni arról, mostanában a valódi magas irodalom mért nem foglalkoztat, de szerintem azt elütném azzal, hogy egyszerűen nincs időm elmélyedni, és nincs kedvem elmerülni bennük. túl sok nehézséggel vesz körül a világ, hogysem fussak neki még egy mélyebb lelki-szellemi utazásnak. azért vágyom arra, hogy visszatérjek abba a rendes mederbe, ahol a világ hagy erre vágyat.