nekem is.

nekem is van egy kupakházam.
a helyén ma villa terpeszkedik.
mégis mindig kerülünk arra, s féltékenyen kémlelem az utca többi házát, a tamariszkot a kerítés mögött, a betonjárdát, amire egyszer két egész térdnyi glazúrom elment.
ha egyszer gazdag leszek, kivásárolom magamnak azt a kéttenyérnyi kertet.
vagy építek egy ugyanolyat, verandával, száletlivel, szúrósbokorral, három ribizlivel és két cseresznyével.
lesz mandula is.

*

ezért a blogért pedig nagyon hálás vagyok.

l. keakula & basement jaxx

ő már volt itt, (ők), de ez nem baj, ha ide kerül. jó, na.

magyarni

hát manapság tényleg kizárólag csak azért jó magyarnak lenni, mert ilyeneket szövegelhetek a gyerekemnek:

. Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
. elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
. buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
. Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
. s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.

. Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
. E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
. mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.
. Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
. és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.

és mivel nem tudja, kiaza, így élvezhetem, ahogyan nettó tetszik neki.
de mostanában tényleg ciki magyarni amúgy.

lecsó

aztán lehet, hogy mégiscsak bele kellene csapjunk a lecsóba.
álló hajó meg egyebek, így csak süllyedek.

agygörbe

a reggeli hosszúlapos után röpke másfél órára egészen énnek lenni látszottam, majd lassultam, laposodtam tovább, egészen az esti gondolatig, miszerint egy senkiéssemmi volnék.
ha vagyok, ugye, egyáltalán.
egyrészt érdemes volna alvókúrát tartanom,
de ehhez ki kellene hajítanom az ágyunkat, lévén hogy négynél többórányi alvás szolgálatára alkalmatlan,
de ugye ezzel együtt járna, hogy valami újágy-megoldással szolgáljak.
de ehhez ugye ki kellene találnom(nunk???), hogy a kiváló terepelrendezésű U alakú idétlenségünk (lakás másként) mégis melyik szegletében kívánjuk ezt az (és a milyen) ágynak használhatót elhelyezni.
de ehhez ugye ki kellene ötölni (és ebbe ugyebár építészt meg belsőépítészt meg önkormányzatiügyosztályt belevonni), hogy akkor most építsünk-e hozzá valamit (nem vagyunk hajlamosak mostanában a saját kezünket harapdálni, tehát nem vágyunk NAGYON az átépítésre, harapdálja elég dolog a kezünk-lelkünk) (dehát ezt muszáj lenne/lesz)
de erre ugye soksoksok energiát és időt kellene szánni, és azt meg ugyebár ugyancsak be kellene szereznünk.
ezért hát maradok még a hosszúlaposoknál meg a senkiéssemminél, az
egyszerűbb
ha nem is jobb.

hír

kiváló hír, ahogyan a munkahelyem létét fenyegeti konkrétan az új rezsim. vagy nevezzük az állásomnak.
és még pár tízezer másik sorsnak, konkrétan _élet_nek. a szó szoros értelmében.
olyan szinten haragszom, hogy valójában magamra sem ismerek.
itt senki sem szól semmiért?

ahogy alább

ahogyan alábbhagyott a takonypócság, úgy derült ki, hogy a szabadságnak nevezett alkalmas rég nem látott sarkak kipiperészésére. piperészek is, meg még tenném a nekem járó újabb héten át, de ehelyett bemegyek holnap, és egyre-másra hasítanak belém a jajjeztiskellmégcsinálni, uhhaziselmaradt-dolgok.
kikérem magamnak, hogy ez sose múlik el.

összefoglaló, csak mert

az nyilván lejött a blogból is, ahogyan végigkínlódni látszottam az évet, miután ez így is volt.
munkaügyileg ért a legjelentősebb megrázkódtatás, a jóég gondolta volna, pedig mindenhol le van írva, miszerint sokaknak nehéz visszamenni dolgozni a gyerekezés idejei után. igen, tényleg nehéz, de nem a kirúgós, hanem inkább a komolyanvevős-helyfoglalós értelemben. mostanra egy újabb lépcsőfok elé kerültem, ez nehezebb lesz, és csak reménykedem, hogy menni fog. jó volna komolyan vennem magam.

barátügyileg ebben az évben a levitációt éltem át: lebegés a valami volt még régen fölött, aminél újabb nincs, és már a blog sem visz kijjebb az érzésből. ilyen szempontból egyszerre mentsvár és ok a munkaidétlenkedésem, elfed és betakar, ha akarom, nem is zavar. elkanyarodtam magamtól pár éve, és én nem vagyok én ebben. mondjuk most olyan erre a dologra nézni, mint egy nagy hómezőre, még tíz lépésem látszik vissza, meg messze-messze mindenféle házak fényei, de ennyi.

egészségügyileg szépen föladtam magamnak mindezzel a labdát, valóban itt a perc, hogy megtartsam a maradék egészségem, s elkezdjek sportosan élni, meg diétásan zabálni. (oximoron, szép) nem mondták meg mikorra, de saccperkábé a következő terhességem alatt akár ki is alakulhat amúgy ez a szép kerek családi cukorörökség, nem beszélve a szépen meglebbentett összejönnek-e a reménylett dolgok egyáltalán.

gyerekügyileg örülök. állandóan tele van minden napom tőle vele neki, okos mint a nap, meg pimasz, mint én, határokat feszeget, csúnyákat mondva lesi, mit lépünk, bosszant, majd a következő percben odabújik, és jelenti, hogy mindig te leszel a legjobb barátom. ma az apjával kegyetlenül összevesztek, zord komor arc kontra kétségbeesett hüppögés, és némi ölelgetés után ő simogatta meg és bújt az apjához.
nagyon szeretném, ha több időt lehetnék vele, annyira szaladnak az évek, hetek, napok, és nagyon szeretném, ha sok energiám lenne ehhez, annyira élvezetes minden nyígás- és provokációmentes félóra. csudára élvezem a humorát: mostanában a Bors néni-versekenmeséken rihegünk-röhögünk sokat, különös tekintettel arra, hogy
"...vagy jobb volna, ha most zsiráf lehetnék, és Afrikában szép csöndesen legelnék..."
(amúgy jó dolog ez a Nemes Nagy Ágnes néni)

férjügyileg is örülök. ennek a részleteit majd neki mesélem el, legyen elég annyi, hogy én ezt jól kifogtam, akárhogy is, most már csak maradjon is ez így meg a következő tízszertíz esztendőnkre.

éljen a 2011, legyen inkább áldás, építsünk, gondolkodjunk, szeressünk kicsiben és nagyban, kicsik és nagyok.
ámen.

kehhköhhtüsszprüssz

ja, igen, ezen a vonalon pedig úgy alakulunk, hogy a szeptember 27 körül kezdődött holköhögős, holtaknyolós laza heteink láncolatát megdobta egy mikulásünnepségegyüttmindenkiazoviban, amitől g szépen egy újabb hétig itthon hörgöttmorgott. huszonharmadikára mindnyájan egészségessé nyilváníttattunk, a kimerültséget leszámítva meg a fél9es hazaérésemet.
hogy aztán huszonhatodikán vidáman hazahozzuk a krupposköhögősfulladós taknyoslázas idétlenkedést, 39 fok, éjjeli kehes nemalvás, szevasztok, háromféle csepp és egy kanalas, no meg a pORRszívó.
mégsem panaszkodnék, csak a napló kedvéért véstem ide. haha, nem is beszélve az ünnepek utáni végrevannak-percekben kinyuvvadó videókártyámról pluszban,
merthogy
a köhögések kevésbednek, szerdára az ovit is belőttük, meg mert
ettől még spájz, ficak, íróasztal-rendrakós takarítás azért így is belefért a napokba.
és, mint látjuk egy rendszergazdival élek egy fedél alatt, hiszen ide írok, hihi.

szabadság

nem tudom eléggé jól leírni, megírni, kimondani, mit is jelent ez nekem.
mit is jelentett nekem az a csalódás, ami a második otthonomon keresztül ért úgy uszkve hat évvel ezelőtti kezdettel.
amikor arra kellett rájöjjek, ha érvényesülni és megélni akarok, akkor bizony meg kell tanulnom a képmutatást, az éldegélést, a manőverezést.
én azóta is hányok ettől, rögtön bizseregni kezd a farkincám, ahogyan színlapra kerül az aktuális na most mi legyen-helyzet, és időről-időre csak sodornak magukkal az események, amitől pedig hevesen úgy kezdem gondolni, hogy egy jókora nulla vagyok.
ezt az egyensúlyt a mit még igen, mit már nem-témakörben pedig nemigen bírom kezelni. én ezt börtönként élem meg, nem mintha minden mindenkire tartozna, nem mintha mindent mindenkinek tudnia kellene, de a nyíltság, őszinteség, igazság jelentik nekem azt a szabadságot, ami nélkül megfulladok.
ilyen könyveket olvasok, ilyen filmeket szeretek, ezt tanítgatom a gyerekemnek, ezt élem meg a belső körömben.
és ettől szenvedek harmincöt éves koromra, hogy olyan köröket rovok, ahol nem és nincs. vagy rossz helyen járok, vagy rosszul csinálom, és mégsem ezt teszem, vagy csak a körülmények így adódnak. tipródásom sok dologban arra jók, hogy mint a vajúdás, egyszercsak lesz belőle(m) valami több. ezt a tipródást azonban most már viszem sok éve, és még nem lett egyszercsak.
amúgy most épp a konkrétum a politikai rajongások kapcsán a teljes kuss, ahogyan viselkedem, bár ebben azért jócskán a félelem dominál, valljuk be. azt is iderovom, azt az igyekezetet, ahogyan másképp, más oldalról is akarok látni, jóhiszeműen, jóindulattal.
2011. január 1. hát azért nem a szabadság dominál.

és akkor véssük

és akkor véssük ide, ahogyan a jelenlegi vezetőség szépen szétveri a civil szféra viszonylagos szabadságának lehetőségét a közalapítványöszvérek szétbarmolásával. egyesek helyett pl létrehozHATÓ szakértői bizottság a volt kuratóriumok talaján-
magyarország, te birka. itt egyszerűen tényleg mindent meg lehet csinálni velünk.
*
ehhez a témához csak érintőlegesen tartozik az a stressz, ami nyáron zajlott, az a békétlenség intuitíve, ami az egyik ilyennel packázásomat borzolta bennem, igen, tanulságos, egyszerűen MUSZÁJ megtanulnom, hogy hallgatnom _kell_ a belső dolgokra. csak hát egy mézesmadzag akkor is mézesmadzag marad.

beköszönő kisstibivel

"... Mikor zömében még ösztönösebb lények vagyunk, nagyon furcsa helyzetek jöhetnek létre, ezekkel nem is tudunk mit kezdeni. Ilyen például, amikor elmúlik a szerelem, amikor valami érdekel minket, de a következő pillanatban már nem. Ma már az érdeklődést tudatosan újra és újra tudom generálni. Fordítva gondolkodok: előbb lépek, később pedig meglátom, hogy érzem magam egy adott helyzetben. Ha rosszul érzem magam, és nincs kedvem megölelni egy embert, akkor arra gondolok, mi lenne, ha megölelném, és majd kiderül, jobban érzem-e magam tőle vagy sem. Ha nem nagyon jön az alkotás dolog, akkor elkezdem csinálni, eltelik egy óra, homályosabbá válik a külvilág, és egyre jobban beszippant az, amit csinálok. Egy idő után azt érzem, már élvezem is, amit csinálok. Az elején be kell rúgni az ajtót, be kell menni abba a világba, ahova vágyódunk. Eztán lesz, ami lesz."
hát ő izé, ezt most olvastam, és belerezonáltam. jó, hogy az ilyen kisstibik okosakat tudnak mondani, na.

még egy

még egy bonyodalmas
nap.
karácsony előtti vonat.
ez a szám most például nagyon kellett.

elég konfúz mondjuk pl az, hogyan áll össze mindenki ajándéka. nem beszélve a szokásos vidám rendetlenségről (többnyire fejben). ez a reklám viszont nagyon ott van, kábé így vagyok.

síp-szó

mikor ugye az ember belemélyed a bárányfazonötletkeresésbe, akkor például egész jókat talál, amin jókat röhög.

na, most van az az idilli

időszak, amikor nyakamra zúdult munkák és teendők hullámán néha-néhol közéjükpancsolok, kialászok egyet, oszt durr bele, vagy megcsinálom,
vagy félig megcsinálom, de
mindkettő esetében végtelen büszkeség is tölt el, megint tettem valamit.

ma például lemostam a konyhai meg a hálóablakokat, eltoloncoltam előtte (majd utána haza) G-t az oviba, ahová egy hét után nem akart menni, aztán ahonnan vidáman jött haza, mostam hármat a megjavult mosógéppel, megnéztemhallgattam egy negyvenperces dvdfelvételt, töröltem másfél órát (ez egy 80órás merevlemez esetében életmentő nálunk, asszem ezzel együtt kell élj, drágám), meghallgattam a tavalyi karácsonyi ajándékom felét (lackfi-lovasi, jó), nagyjából kitaláltam, hogy ki és milyen manőverrel kap mi(lyen könyve)t (utálok mást venni, mert minden tárgy lehet akkora bénaság, hogy minek, a könyv meg, hát izé, add vissza, ha nem kell, hihi) (ezért veszek kizárólag olyan könyvet, mely nálam is megüti az érdeklődésmércét, hátha egyszer visszaadják, de sajnos eddig nem), jó, van köztük hangoskönyv is (kettő)

mondjuk a kiindulásként fölvázolt munkahullámok azért a héten előbb el is borítottak, lehet, hogy ez már csak valami maradék belőlem, egyik nap 10 után jöttem el, akkora béna voltam.
szóval
minden rendben, még a szeptember végén szerzett köhögőstakony is itt van velünk (G ezzel tengette ovinélküli hetét, na meg a mamájáékkal)

ja, és vasárnap bárány lesz, és ő azt mondta, hogy igazából inkább G lesz, de a pásztorból és a bárányból mégiscsak az utóbbit választotta. izgi na, főleg hogy még nincs jelmeze. (egy szál szőrménk sincs, amit egyébként még soha nem sajnáltam)

karácsonybiznisz

nem, azért nem csak ez a biznisz, meg a manapság.
az is a manapság, ahogyan a sok embernek mintha csak most jutna eszébe az a töméntelen szenvedés és hiány, ami van a világon.
én ezt tartom képmutatásnak, és itt nem a mai világ van elrontva.
ilyenkor adományhegyek dőlnek be kapukon, meg amikor árvíz van ilyen-olyan, mindenki büszkén ad és küld,
de mi van akkor, amikor csak simán április nyolcadika van, már sem hideg, mégsem meleg, mindenki megy dolgozni, a nap süt, a folyók, iszapok épp a helyükön, karácsonyfát kidobtuk rég?
csak mert akkor nyugi van? egy csövi sincs az aluljáróban (te jó ég, ez milyen sztori amúgy!), a gyerekek meg biztos esznek valahol, fogyik, azok kik, mi van velük, hát igen szegény szegények,
bocs, de oly gyakran élünk csak bele a világba,
mért karácsonykor zuhan mindenkire a felismerés?
nem magyarázat a jobb, mint soha.

ahümm

körülményeimből fakadó csúcsszezoni csúcsrajáratás volna, ha bírnéktudnék egy dologra koncentrálni, egyáltalán koncentrálni.
mert ugye mire. munkaezer? itthonezer? karácsonyajándék? diétabeállítás? leszakadtmosógép? gyermekemlelke? férjemlelke? családomebédje?
aludjakevalaha?
minden idő kicsúszott, és ez már megintcsak tény, de itt a blogban persze -leírva- megintcsak nyígás.
pedig ilyenkor egy levél készregyártása is nagy sikerélmény. ilyenből kellene ötvenet persze, na akkor lennék ott, ahol.
mondás helyett tevés kellene, ahhoz viszont szufla.
valakinek van örökbe egy kevés?

valami egy hónap plusz kéne még karácsonyig a meglévő két héten túl. vagy egypár jószó.
vagy csak sok alvás (not)

orr

dugulás. fülpercegés (most a mindenkor szokásos jobboldali mellé betársult a balpercegés is.)
ismeretlen eredetű megszokottnak mondható állapotom átadó-

mi van még

örökké tartó ? 160 g-os CHdiéta
kérdőjelek
három pont

hja, mikulásom, mikulásom

mondjuk az idei mikulás rátett egy lapáttal a különben sem meleg viszonyra: nagyjából csak negatívumokat sorolt föl g-nek (a listaíró nem nagyon találkozik g-vel, csak hallomásai vannak róla, ezért a problémákat sorolta föl, ezúton gratulálok neki), plusz úgy kívánta szóra bírni (ilyet más gyerekkel nem tett), a Vén, Akiben Egy Pszichológus Veszett El, hogy föl kívánta soroltatni idegenek felé köztudottan néma gyerekemmel a barátai (!!!!) névsorát (!!!!).
mondjuk ott adtam föl, amikor a Gyerek, Aki Inkább Nem Találkozik A Télapóval, Hacsak Nem Fogja Anyja A Kezét helyett anyukája próbált köszönetet mondani a Nagy Pirosnak, aki erre rámripakodott, hogy mégis mit képzelek.
teoretikusan igaza van.
de azt azért picike kérdőjelekkel látnám el, hogy mért pont egy utált és félelmetes ikon közelében táltosodna meg a gyerekem éppen három évesen. mondjuk a csokiért?
*hisztérikus röhögés*