szabadság

nem tudom eléggé jól leírni, megírni, kimondani, mit is jelent ez nekem.
mit is jelentett nekem az a csalódás, ami a második otthonomon keresztül ért úgy uszkve hat évvel ezelőtti kezdettel.
amikor arra kellett rájöjjek, ha érvényesülni és megélni akarok, akkor bizony meg kell tanulnom a képmutatást, az éldegélést, a manőverezést.
én azóta is hányok ettől, rögtön bizseregni kezd a farkincám, ahogyan színlapra kerül az aktuális na most mi legyen-helyzet, és időről-időre csak sodornak magukkal az események, amitől pedig hevesen úgy kezdem gondolni, hogy egy jókora nulla vagyok.
ezt az egyensúlyt a mit még igen, mit már nem-témakörben pedig nemigen bírom kezelni. én ezt börtönként élem meg, nem mintha minden mindenkire tartozna, nem mintha mindent mindenkinek tudnia kellene, de a nyíltság, őszinteség, igazság jelentik nekem azt a szabadságot, ami nélkül megfulladok.
ilyen könyveket olvasok, ilyen filmeket szeretek, ezt tanítgatom a gyerekemnek, ezt élem meg a belső körömben.
és ettől szenvedek harmincöt éves koromra, hogy olyan köröket rovok, ahol nem és nincs. vagy rossz helyen járok, vagy rosszul csinálom, és mégsem ezt teszem, vagy csak a körülmények így adódnak. tipródásom sok dologban arra jók, hogy mint a vajúdás, egyszercsak lesz belőle(m) valami több. ezt a tipródást azonban most már viszem sok éve, és még nem lett egyszercsak.
amúgy most épp a konkrétum a politikai rajongások kapcsán a teljes kuss, ahogyan viselkedem, bár ebben azért jócskán a félelem dominál, valljuk be. azt is iderovom, azt az igyekezetet, ahogyan másképp, más oldalról is akarok látni, jóhiszeműen, jóindulattal.
2011. január 1. hát azért nem a szabadság dominál.