A Bugyor

szóval tegnap (életemben nem először, de először magam okán) hagytam magam lesokkolódni az ún. Egészségügytől.

mostantól társak leszünk (igazán remélem, hogy csak időleges ismeretlenek egymás számára), így most szépen megkeményítem magam. használom a józan eszem, visszatüremkedem az ablakon, ha kidobnak az ajtón - mindent a szent cél érdekében.

jól hangzik, de azért a tegnapot csak mementónak tartom meg. 

amúgy a címben nevezett lesz ezentúl a fent említett entitás neve, számomra legalábbis. 

ui. csak egy kis epizód a tegnapból, ahogyan 5 eü. személyzet próbálja megfejteni a fejem felett a velem való foglalkozás helyett egy másik páciensnek hatodik eü. személyzet által javasolt gyógyszeradagolási felírást, és igyekszik fellőni a felhőbe, miközben én a sírás szélén ülök, rémülten a mi vár rámtól, és próbálom megértetni az oda-odafigyelgető eü. személyzettel, hogy b+, írjátok már rá a papírokra, hogy SÜRGŐS, mert enélkül 2-8 hónap múlva lesz meg a vizsgálat. majd rám néz a hetvenes papa (főorvos?), hogy "hát nekem felmegy a vérnyomásom ettől a mai egészségügytől, ha sokat gondolok rá!" mindezt teszi vérkomolyan, először 10 perc után rámnézve. (ha viccesen mondta, sem derült ki, én nem fogom ilyen állapotban azt a humorizálást, ami ráadásul faviccnek is szar.)

b+, Bugyor. 

vers mindenkinek és magamnak

        Nemes Nagy Ágnes: A gondolj-rám-virág

        A gondolj-rám-virág,
        az volna szép, az volna szép,
        a gondolj-rám-virág,
        az barna-kék, az barna-kék
        (csak volna barna, volna kék,
        a gondolj-rám csak volna szép,
        mert nincs ilyen).

        A nefelejcs azt mondja: nem,
        a gondolj-rám: igen, igen,
        azt mondja, hogy: igen.

csak semmi különös

megint volt egy képzés, megint Bécsben a múlt héten. volt egy ilyen üres-érzésem, minden túl flottul ment, rutinróka a császárvárosban (bár az odautazás napján úgy éreztem, harcolok az elemekkel, helyesebben láthatatlannak láttatott a világ - tudod, amikor mindenki neked jön, majd felháborodik :) - de ezt egy albertinával és egy mozival orvosoltam, ez a szexepilem, a bécsi, hogy minden annyira közel van, és annyira utálatosak a szállodaszobák egyedül, hogy mindig megyek, és mindig jól esik, most is)

a képzés egy teljes tévedés volt, itt be merem vallani, folyamatosan azt éreztem, hogy humbug-humbug-humbug (hát hogy lehet két napig azon vergődni, hogy ELMÉLETILEG miért adnak meg bíznak az emberek... a két nap itt a túlzás, meg az, hogy ebből minimum egy könyv és egy életmű is született...) amúgy itt nyugodtan lehetek undok, ott nem voltam, csak végtelenül unatkoztam, és kiolvastam a teljes FB-ot és internetet. viszont nyelvgyakorlásnak jó volt megint, szóval nem hőzöngök tovább.

aztán utánamjött azuram, így köszi szépen, jól alakult a maradék. sok-sok kilométert mentünk ide-oda, vettünk könyvet nekem, lekvárt a mindenkinek, és megint megállapítottuk, hogy ott valószínűleg többet mennénk ide-oda, ha ott élnénk.

nap süt polc áll

tavasz.

múlt vasárnap nekiálltam, és ezt a hóhányó, nyomasztó, undok polcot, sarkot, könyveket átpucoltam. jó lett volna konmarisabban csinálni, de ennyi idő és nyomasztás után a hozzányúlás is konmari már, az a helyzet.

a korábbi kalkulációm, hogy egy légköbméternyi lakás valódi átrámolása 8 órát vesz igénybe, reális. az állópolcok cseréje bizonyította, azt tényleg csak kirámoltam-áttettük-visszarámoltam némi portörölgetéssel, és az 1 óra alatt mindennel együtt pontosan azt tudta, amit kellett. a nagypolc, ami az íróasztalom mögött tornyosult, na, az tornyosult, időben is, átgondolásban is, hogyanlenneelfogadhatóbbban is. most amúgy az, s kiderült, hogy tényleg hobbim a nyelvtanulás, ha hajlandó vagyok egy polcnyi könyvet tárolni emiatt. (és még elő-elő is veszem őket, na ez az igazi bizonyíték!) 

most még az van vissza, hogy a mappákat is egyesével leemeljem újra, és könyörtelenül kiszelektáljam apródonként az elmúltharmincév minden nem kellően megalapozott emlékét. egészen rózsás állapot ez.

ezzel párhuzamosan az eszemkában nyomulok az elmúlt hónapokban, kell még ide pár simítás, és átadom a stafétát, aztán az egésznek vége, középiskoláskor, szevasz.

minden hétre

minden hétre egy kis újabb minor kínlódás egészségügyileg. volt ugye az ilyen-olyan szkópia (előtte éhezés, utána rosszullét, majd hasfájás, az eredmény, hogy okés vagyok), majd utána kezdődött az influenza, ami jött, aratott, kis láz, nyamvadtság, torok, aztán ment, aztán jött, aztán péntekre (mikorra) lement a hörgőimre (légcsősipoly, szevasz) - erre beparáztam, próbáltam a háziorvoshoz jutást, nem adták könnyen (szabadság, míg a helyettes paranoid - majdhogynem vegyvédelmi ruhában fogadott a _szomszéd_ rendelőben), a "kezelés" (semmi) hatására másnap jól voltam (kinagytakarítottam a fürdőt), majd vasárnapra sipoly, köhögés decensen vissza. ma már minden jó lett volna, de nem, ma a hasam fáj, és megint nem jó enni (csupáncsak szédülök az éhségtől).

kettő hónapja tolom a mindig van valamit - unom, és talán érthető, nem múlt el több gyanú, így nyomaszt is. ráadásul a nőgyógyász nem akart látni valamit, amit az uh és a ct is láttat, klassz.

régi januárok

ahogy belenéztem az archívumba, kiderült, 10 éve nem írtam ennyit januárban a blogba...

ez persze nem nagy dolog, viszont ösztönzött arra, hogy belenézzek, amikor még "sokat" írtam. és lőn, és akkor megfordult a napom kereke, igazán jókat röhögtem, és eszembe jutott, hogy a januárok, na, azok mindig ilyenek, örülni kell a legkisebbnek is.

jó, most mi van, hát minden porcikám fáj az izomláztól*, mert tegnap én voltam a hóhős, aki 3 kerek órán át lapátoltam a havat, majd a jól megérdemelt pihenésemként elmentem egy két és fél órás UTOLSÓ szülőire. (jó, a szokás nem változott, maradtam utolsó évre is szmk vezér, hehe, azaz én írom össze, mi mindent kell még kinek csinálnia, meg elküldenem emaileket, táblázatokat...)

*amúgy rájöttem, valami hasonló testmozgás tenne boldoggá, mondhatnám, ösztönözne magától, vagyis valami olyan helyen kellene élnem, ahol nem kétévente 1, hanem hónapokig napi 1 hólapátolással tarthatnám karban magam... 

bakancs

akár bakancslistás is lehet, hogy cétén voltam, mondjuk így nézem. amúgy egyelőre szerencsére nagyon kívülről kapirgálom az egészségügyet, szóval szavam sem lehet, nincs is.

kicsit azért röhejes, hogy a rutinlabor szúráshelye, valamint a rutin cétés branülnyomok folyamatosan emlékeztetnek, figyi, van valami, de nem tudod, mi, te csak szorongj kicsit. ja, nyomok: mindkettő véraláfutásos... mindkét néni hasonlóképpen szisszent fel (decens káromkodáselnyomó fogon keresztül beszívott, hallható levegővétel), amikor elszúrta (hehe, SZÓ szerint).

három és háromnegyed órát töltöttem végül a 12 négyzetméteres váróban 17-edmagammal a 15+ hűlési időt igénylő cétéfelvétel kedvéért. amúgy élménynek maga a felvétel jó volt, csillagkapu- és metróélmény fagyasztva, tök jót relaxáltam, jól esett. majd megvettem a belsőségeimről szóló dévédét, melyről tegnap a benti gépem le is akadt (anno a gyerekét meg tudtam nézni, most sem adom fel, űrhajóba ülök és megtekintem, milyen ott bent). szerencsére az eredményre 8-10 napot ígértek, szóval semmi sem rohanás. mondjuk azért remélem, a következő kiváló vizsgálatig talán kiderül, mi is van. nem annyira egyszerű félretenni naponta a szorongásaim. egyelőre úgy kezelem, semmi komoly, érzésre amúgy így is van, általában jól vagyok. továbbra is össze-vissza diétázom, kevesebbet eszem, ez így együtt ledobott rólam pár kilót, ami nem esztétikailag, de érzésileg fontos, jó.

 

eseménytelen...

na, eseménytelen nem lesz az év. 

lezavartam egy gasztroenterológiát, két nap múlva ultrahangot, és akkor szépen kiderült, hogy mehetek tovább, nagyjából minden irányba. nem vidám, inkább vészjósló, de fejem a víz felett tartom. a bélgyuszim van, javul, ez csak úgy van, ha csak ez lenne, vidámabb lennék. mondjuk az, hogy egy hete szigorú diétázom, elég ambivalens, közérzetemnek jó tesz, mínusz az, hogy mindent, de mindent IS megennék, és amikor főzök, ez duplán érvényes. a vasat IS. és a rossz időben odaérkező családtagjaimat IS.

"papucsban jár a troli"

(idézet!) (de honnan? :) ) (na, vajon...) szóval ez pontosan az az időjárás volt 2 és fél napig - nagyon-nagyon szeretem. odavagyok a hólapátolásért, aminél csak a hósöprést szeretem (aminél csak a nyikorgó, hosszú, érintetlen havas tájon túrázást szeretem sokkal jobban).

ezért hát betegség ide vagy oda, tegnap este a szakadó hóban nekiálltam, melyre végül g sem tudott ellenállni, így ketten, aztán hárman lapátoltuk-söpörtük a kertet meg a kertelőt. rengeteg felület van, mert a kocsi és a pince és a hátsóbejárat mind elérhető kell legyen. szuper volt, most izomlázacskám van, és örülök. a hasam kevésbé örül(t), de megbeszéltem vele, ezt bírni kell, mert ez egy jó muszáj. (még nem tudom, elhitte-e.)

imádom a havas fenyőt az orrom előtt (gyönyörű), most is valakik garázdálkodnak rajta (cinegék talán, de az ablakon keresztül nem kivehető). és szép, hogy senki nem kalapál, flexel, zúgatja a kocsit, most ez az a hely, ahol nagyon jó. a "főváros, de falu" vidéke.

a munka csak úgy ömlik rám, ennek ez érzete inkább a kellemetlen eső zuhogása metsző szélben, de sebaj, az jó, hogy van. 

cinegék. 

elfeledtem

elfeledtem a legfontosabbat kívánni: legyek / váljak egészséges(sé).

ezért tehát a bélgyulladásom is benyújtotta a számlát ma éjjel. volnék lúzer. 

(most egy kicsit sanyarú az a gondolat is, hogyan fogom a január első hetére tolt (decemberben megvalósíthatatlan) munkáimat időben megoldani. izé.)  nem beszélve arról a tényről, hogy emiatt is már csak úgy unom a pihenést, lapos az agyam, zsezsegne, tolná. légyszi...

évfordulói kívánságok

ettől a béndzsa kis évtől kifejezetten kedves (bűnbánó) ajándék volt ez a szilveszter esti hózuhatag. mondanám, megbocsátok, de azért nem hamarkodnám el. legyen csak ez figyelmeztetés a következőnek: nem felejtek gyorsan!

hóesésben hárman - ez egy igazi hagyomány lett, végre valami igazán érzelmes, este 8-10 között. utána egy szobányi cuccot szárítgattunk, hotdogban ettük a virslit (ma pedig lencse volt, szóval részünkről minden okés). a lámpafényben pillogó hópelyhekért minden megéri, még a hajnal 2-ig pörgés is (a mozgástól), meg a 11:25-kor ébredés (jááájj) is. ez utóbbit soha többé, légyszi, még most sem vagyok igazán álmos.

idénre kívánok jobb évet. a tökkelütött idiótáknak véget nem érő zuhanást, a felelősségteljes vezetőknek tripla örömöt. a világban a normalitás helyreállását kívánom 7,99milliárdodmagammal együtt erősen - ez azért elég kell legyen.

szeretettel buék minden idejárónak és -tévedőnek.

a. 

tanulásügyek

most végre van időm pár ez-az között rászorongani a gyermek suliügyeire. persze menni fog, meg minden, de azért látom a halogatást a szemem sarkából... amúgy tanul rendesen, soha olyan jegyeim nem voltak ilyen számban, mint neki eddig.

egyúttal egy porcikám sem kívánja a bürokráciát meg az online jelentkezést. (az egész rászorongást szívesen hessegetem, hiszen van még idő, de vissza-visszatér, régen is minden alkalommal utáltam a felvételik minden pillanatát.)

kb. 4 hónapja g ugyanis meggondolta magát. a tisztán természettudományos racionalitásokat kedvelő énje rájött, hogy a fizikában túl sokat kell számolni (sic!), így hát inkább menne pszichológiára (sic!). klassz, állapítottam meg. ez az a szak, melyre kábé maximumponttal vesznek fel, nem lehet rendesen elengedni sem a sulis, sem az érettségis, sem az intézményi pontokat. és neki most pl. egészen jól megy minden, de ebben az idióta kimaxolt, túl- és megterhelő rendszerben kellhet még pont egy középfokú nyelvvizsga németből tavasszal (vagy egy újabb emelt érettségi), hogy biztosabb helyről induljon. ez pedig sok lesz, nem hiszem, hogy tényleg ennyit és így kell túltolni az életet. legszívesebben azt mondanám neki, hogy hagyjon ki egy évet, most annyit csináljon meg mindenből, ami jólesőn belefér. de ezek az emelt érettségik tök kiszámíthatatlanok mind szintben, mind mélységben, hogy melyik évben milyenek.

amúgy bioszból pl. a fakton már most olyan mélységben tanulják a dolgokat, mint én a főiskolán egészségtanból. és matekból is cél az, hogy az esetleges (pl. bme-s) egyetemi első félévben tündököljön a rangsorban a mostani sulija neve, azaz túltolják, hogy ott majd ne kelljen... (azért számomra ez továbbra is tök visszás, hogy MOST azért kell túltolni, hogy MAJD ne legyen nehéz...)

szóval szép kis másfél hónap lesz ez most a választásig-beadásig, aztán szép kis 5 hónap lesz, míg túl ér a tortúrán. megy oktv-re is, persze, továbbjutott, a többit meg majd meglátjuk.

 

vatta, de nem szakáll

három nap alatt négy vendégség után a negyedik nap semmittevés - megfizethetetlen.

azt az idillt még nem sikerült elérnem, hogy munkadolgokról gondolatfoszlányok ne törjenek be a jól szervezett semmibe, de ezeket módszeresen nyakon csípem, felteszem a Majd-polcra, és szevasz - már itt sincsenek. ebből a módszerből kellene január 4-től egy igazi élhető rendszert fejlesztenem.

csak 23-án díszítettük a fát, köszönjük, ez is épp elég volt, utolsó aznapi leheletünket erre áldoztuk. elképesztően nagy minden irányban, tök szép minden irányból, szóval elfért rajta MINDEN díszünk. életünkben először kikötöztük, de neki ez jár. viszont emlékeztetőnek ideírom, a tavaly vett melegfényű égősor ezerszer szebb lenne, kérlek jómagam, ne felejtsem el, mert ettől a korábbi hidegfényűtől kifolyik a szemem!

anyukáméknál kezdtünk úgynevezett "ugorjatok át délután, nem főzünk" meghívásra 5-8-ig. a tesóim egyike hetek óta pörög a szervezésen, minden nagyon klappoljon, szerencsésen balanszírozzák egymást másik tesómmal, aki határozottan hisz a nyugi, minden rendben lesz, nem kell annyit pattogni készülésben. jó is volt, estére kissé elfáradva, de kitartóan megszentestéztük magunkat. 

másnap délben anyósomékhoz mentünk ebédelni, majd kiderült, délután (a következőnapi főzésre szánt időben) szívesen megnézik a fánkat. ez ugye, minthogy egy élő traffic jam, amiben élünk, kb. egyórányi pakolást takarást, rendezést jelent (jelentem, a hálószoba-nappali-dolgozónkban áll a fa...), feljöttek, 15 perc csacsogás, lementek, visszarendezés, sütikészítés...

karácsony másnapján nagynénémnél gyűlt össze a nagycsalád - ez egy jó találmány, amúgy. pihenőt nem érzékeltünk, miután batyus buli volt, mindenki főzött-sütött és vitt. annyit amúgy, hogy vélhetőleg mára is mindannyian jóllakhattunk volna vele. kellemesen bárgyúak ezek a találkozók, most mindenki inkább csak ült és bámult. pörögni a két gyerek meg a két kutya pörögtek - érdekes dinamikák ezek, akárhogy is jó látni a körforgást.

és ma a dolcsefárniente, jó, elég is, maradékevés, olvasás (egy hét alatt a második lötyikönyv, tökéletes), amit meg-megszakítok egy-egy félig megnézett Jean Austen-filmmel, meg rílszekkel, ahol MÁSOK diklatterelik a lakásukat, meg MÁSOK sütnek-főznek.

a karácsony előtti hónap hajtása után megállapítom, minden percet megért az ajándékokkal bíbelődnöm. és jó volt, hogy több részletben csomagoltam. és egy kivételével megjött minden ajándékrendelés is. de a munka közben az agyamra ment, azt csináljam úgy, hogy december elejétől magnéziumot szedek, és jövőre is engedjem el egyszer csak a MINDENT.

amúgy pedig milyen úgy elkapnom a hazahozott hurutos vírust, hogy egy hete tolom, szaladgál ki-be, most éppen ráhúzódott a problémás jobb fülemre... vattaafülbe, szevasz

átfolyt

igen, a november átfolyt észrevétlen száguldással a decemberbe. (mondjuk arra emlékszem, hogy elképesztően mindig ilyen. mindig másért, de az eredmény és az érzés ugyanaz.)

most Brünn meg a szalagavató után próbáltam felvenni a fonalat, ami többnyire munkát jelent. összmunkahelyi értekezletre készültem, ott kikészültem (amúgy csak a szóvicc miatt írom, megszokható a hangulat), majd az itthoni munkákhoz fordultam, amikor úgy éreztem, nincs mit tennem (ez utóbbi természetesen megint vicc, csak nem olyan vicces vicc.) 

a könyvespolcomat nyár után most újra átporszívóztam, aminek nagyon örülök, a nyárival szemben most összesen volt 3 óra meló. ezek után úgy döntöttem, ha jól lesz az egészségem, ezt tényleg megcsinálom háromhavonta, valahogy megérdemlik ezek a könyvek és polcok. persze van még hátra polctakarítás, meg rendezkedés, de ez nem riaszt annyira, inkább csak az időt keresem hozzá.

a múlt hetem megint egy laza kis hárommilliós pályázat egynapos megírásával kezdődött hétfőn, majd kedden megcsináltam a heti munkámat lóhalálában, aztán szerdán elautóztunk Ljubljanába. még sosem jártam ott, sosem terveztem, hogy ott járok majd, éppenhogy csak készültem is rá, még arról sem volt fogalmam, hány óra oda kocsival az út. egy képzés volt ott, amire most az úttal együtt azt mondom, nagyon megérte, annyira lenyugtatott. mondjuk a téma is a kiégés megelőzése volt, amiben nem hangzott el túl sok újdonság, de lehetővé tette, hogy legyen egy kis időm eszerint átgondolni magam.

a város amúgy nagyon meglepett. szép és csúnya egyszerre, valahogy így fogalmaztam meg. persze a városközpont egy kis ékszerdoboz, még zuhogó esőben meg féligködben is, de minden de minden tele van grafitifirkálva ész nélkül, minden kis helyes utcácska. ami viszont végtelenül jóleső élmény volt (beleértve a kanizsai éttermet is) mindenhol kedvesek, közvetlenek voltak az emberek, puha meleg jó élmény volt így. 

jó, most még 2 hét egyfolytában munka lesz, aztán meg idénre szevasz, ne tovább.

eléggé várom, az idei évem rohanásból és önmagam összekapirgálásából állt, kellene már egy kis löket ennél többre. 

kapkodom a

a fejem kapkodom. hogy máskor is ilyen durván rohan a november?

volt ugye a szülinapozás, előző héten a kollégám dolgát is én csináltam (ilyenkor az én dolgom áll, persze, azt nem csinálja más), meg voltunk a biffen, megnéztük a hamnetet (és ha egy film van, amit szeretnél megnézni mostanában, ez legyen, igazán jó és megrendítő). a múlt héten volt egy beszámolóm a város másik végében, onnan pedig Brnoba utaztam. ott két napig füstölgött a fejem a témától, amire képeztek - durva volt. 

az a város amúgy novemberben elég felemás - sikerült a leglepukkantabb környéken szállót találni, aludni sem nagyon sikerült, az egyetlen vigasz volt a sarki bábszínház, megnéztem csehül Szent Ferenc életét (nem nevet, hát 4 éveseknek szóló darabban vajon milyen szöveget kellene értenem? :) ) cuki volt. ja, és az étterem is klassz volt (az első, ami a főtéren volt), bár megtalálni kisebb erőfeszítés volt, minthogy egy láthatatlan plázabejárat mögött a másodikon volt (4szer mentem el előtte guglival)...

szombaton pedig Bécsbe mentem (vonatom itt kerek egy órát késett), családom a Praterben fölzárkózott soraimba, megnéztük a helyi felsőoktatási kiállítást (semmi küli, csak németül van), találtunk valami felejthető éttermet (rossz helyre mentünk, de ott is volt egy, hát bementünk), vásároztunk a Tanácsháza előtt, aztán elfáradtunk és hazajöttünk. minden ilyen másnapot úgy képzelj el, hogy mosok, mosok, teregetek, pakolok ezerrel.

a héten a munkám megtréfált, volt pár totálisan felesleges köröm, amin most a héten felhúztam magam - most éppen a magam abból a munkából kihúzását fontolgatom, és nem is tudom, miért rontom a saját sorsom ezzel, hogy hűség és lojalitás és ígéret... még egy kicsit van időm töprengeni rajta...

és a legfontosabb: csütörtökön szalagavató volt - csodás, csodás, mekkora volt! jó anyuka voltam, természetesen végigbőgtem, kezdve a zenére felvonulásukkal. olyan jó, hogy ekkorák és olyan nagyon elszaladt ez a pár év. van súlyuk az elmúlt éveknek, fontosak voltak, hasznosak voltak. de a legjobb azt a reménységet látni, hogy megállják a helyüket majd, szépek, okosak, felnőttek. partit szervezni persze nem tudnak (belvárosi lebujba szervezték a fő önszervezők) - nem bírtak beszélgetni az üvöltő hangzavar okán, cukikám meg nem iszik és ordibál, (ja, meg zuhogott az eső). de ez is egy tapasztalat volt, nem bánta.

erre a hétvégére meg kifingtam, ez a szakkifejezés fedi, hogy állandóan itt lebeg a fejem felett két centire, mi lenne, ha ezt a hetet kivenném szabinak. (nem fogom, telt ház van a teendőknél) 

napom

a szülinapom utólag sikeredett ünneplése volt vasárnap délután. (valahová föl kellene jegyeznem, hogy ez máskor legyen szombat délután, mert előtte és utána 1-1 teljes nap kell a készülés miatt kieső napok pótlására, és az nem praktikus, ha utána egy hétfő érkezik gyorsvonati sebességgel).

szóval ez olyan találkozó volt, ahol úgy-ahogy ott volt a legszűkebb család, étterem, svédasztalos, sokatevős-szusis. vittünk tortát (ami finom volt), rokonom jött és ment is, minthogy elrontotta a szemét indulás előtt. az egész olyan kis esetlen, alulszervezett, de nagyon kellemes alkalom volt. mindenki kedvesen beszélgetett, nevetgéltünk, másodszori kérésre már a hangszórót is lehalkították a fejünk felett.

az volt még érdekes, hogy most volt az a történelmi pont, ahol még úgy-ahogy ott volt együtt a legszűkebb család - a következő tízest nehezebb lesz így összehozni - vagy még inkább úgy mondanám, most mindenkit igyekeztem jól megnézni magamnak így együtt. ez volt egyébként az igazi ajándék.

miután tegnap

miután tegnap jött a hír, hogy nem nyert náluk a pályázatunk (10-11 milliót kértünk), ma jött a másik hír, hogy közben megszavazták, 500 millió legyen a kommunikációs büdzséjük a következő évre.

ez az az alapítvány, amelyikről a büdös életben itthon semmit nem hallasz, közben milliárdokat vernek el romániai fociakadémiákra, a kuratóriumában pedig 5 belül rohadó díszpinty ül. ezek azok, akiknek arra, hogy szerencsétlen embereket újra adófizető állampolgárokká tegyünk, kemény melóval minden oldalon, "NEM TÁMOGATJA A KURATÓRIUM a pályázatot".

gondolom, szakmailag. vagy emberileg. vagy etikailag. vagy mi.

úgy felment a vérnyomásom, hogy most először gondolom azt, ebből ügyet csinálok. ez jobban felbaszott ugyanis, mint a korábbi kakaspöri fesztivál, amire 11 milliót adott az ottani "kuratórium" (bazdmeg), az életmentő autó támogatása helyett. 

kilencvennégy

94%-os lett az írásbeli érettségije - megdicsértük, illetve mindketten bevetettük azt a fals poént, ami szállóige elsős kora óta (akkori barátocskája apukája nem bírt elmenni 2 eltűnt pont mellett a szemrehányásával, csak ő tök komolyan gondolta), hogy "de hát hol van az a maradék hat?"

most épp mindenki örül, szombaton remélhetőleg jutalomjáték lesz a szóbeli.

semmi úgy

semmi úgy ki nem tud hozni a sodromból, mint bármelyik digitális felület jelszópoblémája.

megőrülök minden jelszóval védett jelszóval védett pin kód kiküldött autentikátortól kódot beírós padláson elrejtett egérrágta cetlin tartott páncélszekrényben lezárt lakattal és vacappkóddal védett föld alá rejtett összetett kisbetűnagybetűjel, de olyanjel nem csak ilyenjel, jegyezd meg régijelszónemjó hülyevagy pár nap múlva talánbeengedlek, de te voltál, aki ebben a pillanatban ide beléptél jészóellenőrző f@ságtól.

de tényleg.

és ebben élen jár a fészbúk, olvasom a cikket, két mondatig jutok, erre kidob arról az eszözömről, amiről soha, és nem enged vissza sehogysem. miközben jelszót írok (8x), jóváhagyom a másik eszközön (4x), várom a jelszót, amit ígér (megérkezik 0x). miközben a másik idióta felületet meg pont arra nem tudom rávenni, hogy ne azt használja más hasonló esetben.

utálom, ez egy ilyen vasárnap esti fészbúkérzés. 

egy régi

egy régi tortabejegyzésem okán csak az jutott eszembe, hogy talán jobb inkább akár minden hétvégén megsütni azt a tortát, mint bármi kötelező kört megtenni muszájból, mert egyszer csak elfogynak azok, akik azt a tortát úgy szerették.