hetekóta

hetek óta az a legfőbb elfoglaltságom, hogy dolgozom, kevés megállással. időnként megunom, leteszem, és nem vagyok hajlandó. ezen a képességemen fogok dolgozni mostanában.
most pl. blogot írok, hehe.

a hétvége viccesen telt. benne voltam a saját bolti gyűjtésünkben szombat délelőtt. hm, kegyetlen hely egy ilyen bolt. és elég érdekes élmény maga a gyűjtés is - elképesztően sokféle emberrel futottunk össze. bizonyos aspektusaira ennek a munkának alkalmas vagyok, más tekintetben meg egyáltalán nem. szerintem nem is fogjuk csinálni, ha újra nekem kell mennem. mondjuk jó "bonding" volt ez az új kolléganőmmel, aki egy főnyereménynek tűnik lenni - bárcsak lenne több felületünk együtt dolgozni.

szombat délután meg maga volt a rockkoncert - g-vel elmentünk meghallgatni Krausz Ferencet élőben! már ott is éreztem, hogy na, ez majdnem olyan, mint a könyvfesztivál volt egykor, ugyanaz az eufória. aztán estére állt össze bennem igazán, amikor elmeséltem, miről is beszélt - kb. olyan jelentőségű, mint amikor a szervátültetést meg a röntgent meg a windowst kitalálták, csak épp ott vagy a "garázsban", és érzed, hogy hűha! egy vércseppből előre diagnosztizálni olyan betegséget, amit nem is tudsz, hogy van neked? (csak megérjem ;) )

orgonaszezon off.

halleluja.

most már csak a hideg miatt hapcizok óriásikat.

bicajozók és futók városa

most hármasban toltunk egy hétvége Bécset, köszöni, jó volt.

most megnéztük a Duna-szigetet, olyan, mint egy Margit-sziget négyszer, kevésbé kicsicsázva. találtunk egy bizarrszoborparkot (Oslo után azt hittem, nem érhet már meglepetés, de de.) ez kifejezetten béna és bizarr volt, a pucér emberi kínlódás mindenféle pózban - kb. erről szólt.

egy darab múzeumba sem jutottam el 5 nap alatt, se mozi, se színház, nem tudom, mi van velem - öregszem? viszont a hétvégén családilag kb. 80.000 lépést tettünk meg összesen, az pedig egészen rendben van. ráadásul ezt mind valami zöld meg vizes meg sétás helyen. egyúttal zsúfolt helyen, mert ezek a bécsiek nem viccelnek. természetesen ezt el is irigyeltem tőlük rendesen. mert milyen az, hogy van minimum 3-4 négyvárosligetnyi/margitszigetnyi zöldjük 20 perc metrótávolságra.

kikapcsolni jó, ezt megint megtanultuk.

érik

érik egy újabb kataklizma kívül és belül munkafronton. így megint nem bírok aludni. (mondjuk most enni sem).

ez azért nagyon terhelő, mert egyik nap nagyon magasan voltunk, mi, így a közösség. két nap múlva pedig valaki ezzel párhuzamosan bekínálta az új kollégára válaszul lemondását.

szóval akkor most megint kezdődik a meccs, és én és még páran vagyunk a malomkövek között, sérülni  fogunk, akár így, akár úgy lesz. sok hónap okos politikáját nullázzuk le pár óra alatt.

viszont nekem ez így sehogy sem éri meg. kíváncsi vagyok azért, ma hova fejlődünk - nagy ugrás lenne, ha mégsem sérülnék.

szemek és térdek és határidők

 nahh, egy kis apdét.

a szemésznő annyira bökte a csőröm, hogy szépen bejelentkeztem hozzá újra egy nemsürgősségi időpontra, és megkérdeztem, mire kellett volna a szteroidos szemcseppet használnom, mely használat nélkül amúgy másnapra nem látszott semmi a szememen, nemhogy gyulladt lett volna.

kedvesen lecseszett, hogy amit ő fölír, azt én ne írjam felül, és természetesen nem magyarázta el az indokoltságát a csöppnek. mondtam neki (már a kérdésben is :) ), hogy amúgy én bármikortól cseppentek, csak magyarázza meg, mire lesz jó, ezzel együtt nem érkezett válasz. ari, igazi barinők leszünk. és most amúgy kb 4 percig kommunikált velem, ez már szintidő, megyek még hozzá gyakorolni.

g térde úgy-ahogy rendbe jött, most a rávaló gyógytornát nem csinálja, de hajtom, ez a mostani korszak egyik alapvetése, jómagam, mint mindenkori és mindenholi basztatógép. időnként kitörök, hogy nem csinálom, olyankor nem megy aludni éjfél előtt, és gond nélkül alszik délután... köszi, Vekerdy bácsi, hogy felkészítettél a kamaszkorra, de azért ejnye.

ma megírtam a végét egy többszázezres (dollár) pályázatnak, 7 perccel az ajtók zárulása előtt be is adtam. vicces az a látkép, hogy ülök a kis közép-európai otthonomban, egy leszakadó régió szélén, és new yorkban holnap valaki letölti a kétszer feltett egyik papírt a többi másikkal együtt, és átfutja a szavaimat is tartalmazó cuccot is...

amúgy meg 50-et választanak ki világszerte, szóval csupa érdekesség az élet...

térdek és szemek

ez a g-féle térddolog, akárhogyan is nézem, egy élhető országot villantott fel nekem. az eü. problémáira vélhetőleg lehetne az a megoldás, hogy a gyerekegészségügy szellemiségét valahogy rá lehetne oktrojálni a felnőttegészségügyre.

az, hogy a térdét megizélgette sebészügyeletes bácsika, lehetővé tette, hogy a heimpálba mehessünk (különben szakrendelősdi lett volna, vagy másik kórház, ki tudja, kivel), itt meg ez az ortopédnő tök szuper és gondos, és érti az életet. az mr amúgy kimutatta, amit a röntgen nem, hogy térdkalácstörés, de ettől még tud járni, és csak a lépcsőzés fáj. és tegnap végre be tudtam jelentkeztetni a gyógytornára is - meglátjuk, hova fajulnak a dolgok.

szemészeten is voltunk, ő is, én is. ég és föld - így írnám le. amikor a 16 éves nagykamasz röhögve jön ki a 20 perces alapos szűrővizsgálatról, és azon meditál, érdemes lett volna-e mégis a húsdarálós matricát elkérnie, ill. ahogy én az akut problémára félszavakat odavető, nekem háttal ülő (!) orvostól kijőve 2 éjjel nem alszom a szorongástól, abban azért van némi... hm... különbség...

elkezdtük

elkezdtük az évet, nagyon imádtam az egy hét pluszt a téliszünethez (g nemkülönben). persze aztán szerdától belefolyattam a hómofiszt az életembe, mert éreztem, hogy ez a hét nyaktörő lesz, ha gyorsindítózom.

aztán csütörtök este az edzésén g kificamította a térdét. nem, nem öröm, és még nem tudom, mikor és hogyan kellene kiderülnie, hogy szakadt-e szalagja, és mi legyen, de pénteken megjártuk a sebészetet (röntgennel), majd szombaton a Heimpál sebészeti ügyeletét (mert pénteken leszedték a folyadékot a térde körül). az azért nem egyszerű, hogy mindkét orvos merőben mást mondott kezelésileg, ezeknek ma van a főpróbája, ki mondott igazat. (ma ment suliba teljes felszereléssel, mert 10 éve rábeszélhetetlen, hogy ne vigyen be minden sz.rt, meg minden könyvet, amiben egyet lapoznak és 4 sort olvasnak el órán).

mondjuk az utóbbi ügyeletes kör amilyen nehezünkre esett, hogy felkeljünk, korán menjünk, kivárjuk (alagsorban az a váró, atyaég, és még nem is voltunk annyira sokan), szóval annyira megérni látszik a macerát, mert bekerültünk (körzeten kívül!) a Heimpál ortopédiájára, és ez most nyereségnek tűnik, mert ott a korábbi (más) köreink alatt is meggyőzően uralkodik ott a normalitás, és eddig semmilyen "anyuka, tessék megnyugodni" lekezelést nem tapasztaltunk. nem beszélve arról, hogy kábé "ingyenes", ellentétben a magánvizsgálatok alkalmankénti negyvenezrével.

szóval ez az év is elindult, már telik be a táncrendem, első félévre nem vállalok új időpontot :)

húszhuszonhárom utolsója

gyors év volt ez, sok nagy nehézséggel, melyekből nem oldódott meg semmi igazán alaposan, de fogyott, legalább érzésileg.

nagyon sokat dolgoztam, idén egy kicsit még jobban felvállaltam, hogy ott, ahol dolgozom, akár lehet mondani, hogy az enyém - ezért jó ilyen helyen dolgozni, mert tényleg az lehet. ettől persze nem is volt könnyű, mert a gyakorlatban ez azt mutatja, hogy nincs is másra időm.

fogorvosra persze kellett, hogy legyen, hasznos is volt a vagyon, amit ráköltöttem. viszont a decemberi édességhegy megtette a hatását, érzem, hogy van fogam, és őszintén - ebből a fogból az szokott a jó lenni, amikor nem érzi az ember, hogy van... szóval megyek vissza, nézetem, mert az talán segít.

jövőre sok teendős a lista: ki kell pakolni és rovartalanítani a lakást, ezzel együtt ablakcsere (még mindig utálom a gondolatot is, de már nem kergetem el, és én se szaladok ki a világból), g-nek kisérettségije lesz, a munkában meg a mostani nagy levegő és januári repülőrajt után kemény évet várok (az idei fejlesztési pályázatokat meg is kell valósítani), és utaznék, ha maradna rá pénzünk, most nagyon érzem ezt.

azért nagyon hálás vagyok, hogy az idei advent Bécsben ért, a nagy hóval, családilag. utána a négy nagy elszámolásból kettőt csont nélkül tudtam megcsinálni, majdnem mindennel el is készültem (röhej, de hiába készítettem el a karácsonyi képeslapunkat, ezen a munkahelyen egyszerűen csak újévi küldésére van lehetőségem, annyi a karácsony előtti feladat - idén is - lehet, hogy be kellene látni és láttatni...). hálás vagyok, mert a nagy erőfeszítések ellenére a karácsony ideért belül is. együtt vettük-díszítettük a fát és volt családozás Érden, Zuglóban, meg lent, aranyos ajándékok, szuper ételek és jó társaság...

'24-re egészséget, élhető országot, teljes feledésbe vesző hatalommániásokat, normális világot és áldást kívánok magunknak és nektek.

kaizersmarrenstadt

múlt péntektől tegnap estig Bécsben éltem, jó volt.

felfedeztünk egy újabb kerületet, bár a hó miatt a Dunaszigetet elnapoltam végül (csak kíváncsi lettem volna rá, mi mindent lehet(ne) ott csinálni, de sebaj, majd legközelebb.

kicsit aggódtam, hogy unjuk ezt a pótgyerekes, tengős-lengős bécsi hétvégéket, de nem, nem, nagyon is kedveltük a dolgot. mind a négyen (többször is) biztosítottuk egymást arról, hogy nagyon is rendben volt minden. kivéve persze a közös vásárlást, az egy agyrém volt, olyan érzés, mint a társasutazásokon a két szervezett program közötti idétlenkedés (amikor mindenkire várni kell, majd sorban mindenkinek pisilnie kell szinkronizálatlanul...), mondjuk abban a ménkű nagy spárban szerintem nem is lehet rendesen vásárolni, akkora...

főztünk együtt, havaztunk együtt a Praterben (20 centi is volt), koriztunk együtt a Városháztéren, voltunk a szokásos könyvesboltszentélyben is, és havazott a mariasilferfrasszén, ami egészen szép volt és ünnepi, és olyan igazi adventérzés. és jó volt teljesen kikapcsolni és leereszteni a gőzt, és elfelejteni, hogy mi minden volt és lesz teendő. aztán ők hazajöttek.

én meg ottmaradtam a kétnapos képzésen, és tartogattam a jóérzést, amit a hétvége adott, és mindenki normális volt, és mosolygott (a képzősrác és a témája az agyamra ment, de még ez sem bántott). aztán a tegnapi nap összegyűrt és kiköpött, köszönhetően a SZABÁLYTALAN időjárásnak. ez Ausztriában amúgy nagyon érdekes bír lenni (talán mert tényleg annyira szabály minden). pontosan ezerkétszázötvenszer mondták be mindenhol (metró, villamos, múzeum, vonat), hogy nem jön, nem megy, de majd valamikor valami lesz, az tuti (nem), és mekkora óriási elnézést kérnek (talán a hó nevében?) a kellemetlenségért.

konkrétan egy teljes nap alatt összesen egy kiállítást tudtam megnézni félig az erre maradó egy órámban, az összes többi oda- és vissza-, valamint hazautazás volt. (mondjuk ráéreztem, hogy talán jobb lesz a korábbi vonattal szerencsét próbálni, és tényleg, ez csak 110 percet késett Bécsig, és tényleg elértünk Kelenföldre 5 és fél óra alatt). úgy kimerültem estére, ahogy ritkán szoktam.

voltak valamik

igen, vannak dolgok, csak sosem tudom, fontos-e annyira, hogy ideírjak.

nagyon dolgoztam (mikor nem), amikor is egyszer csak nagyon és alaposan magamra hagyott a főnököm. nem elemeztem, most kivételesen nem, hogy miért és miért és megértés - egyszerűen csak nagyon megharagudtam rá. erre úgy jöttem rá, hogy valami megbeszélés volt egy külsőssel belső ügyekben, és én előtte egy kollégának egyszerre csak nem tudtam abbahagyni a sértett megjegyzéseket a főnökömre. elég nehéz volt, mert ez az indirekt, háta mögötti, tartós harag nem annyira jellemző rám, legfeljebb az országvezetést illetem ilyen elementáris erővel manapság. szóval nagyon, nagyon kellett figyeljek, és egy ponton teljesen tárgyilagosan mondtam is pár mondatot erről neki. ezt az érzést megkoronáztuk egy szükségtelen hajnalig tartó beadással azóta, és én a beadás óta azt érzem, hogy minden egyes pillanatot megragadok, hogy ne dolgozzak a közös témánkkal kapcsolatban, mert ez pont olyan, amit ha csak én akarok, akkor megette a fene. így most erőltetetten 2 napot lecsúsztattam, hétvégén és éjjel nem dolgozom, és közben próbálom felfújni a lelki gumilasztim, amit 25 éven át felfújva tartottam, hogy menjen tovább az álomprojektem, amit 8 éve várok... két nap múlva végső leadási határidő, és érzem, hogy megint nem leszünk kész, de most a leadás utáni napot várom, nem a kész-séget... (ilyen volt az első diplomámkor is, szóval most is ellopták az élményemet. remélem, akik felé a leadás megy, visszaadják, tényleg remélem, és nem a javakért mondom, tényleg nem.)

g egy kicsit lépett egyet a felnőtt élete felé. belöktem kicsit, ez igaz, mert nyár végén megéreztettem vele, hogy döntései vannak, és annak következményei (nem ment el egy sulin kívüli suliba), és most erre apellálva elég sokat tudunk beszélgetni arról, mit ad a suli neki, mit nem, mit kellhet magának összeszednie, amihez mi mit tudhatunk segíteni... most megtetszett neki a BME, izgatja egy-két természettudományos dolog - hát ez annyira izgalmas, hogy leírni sem bírom. :) egyúttal nagyon bevált a b terv, a különangol, nagyrészt ő intézi, amit imádok. közben persze bizonytalan vagyok, mikorra érik meg, hogy mindkét nyelvéből nyelvvizsgáznia kell hamarosan, de kitartóan papolok :), az hátha segít.

vasárnapi munka

és a legutáltabb, ha már vasárnap: kitalálni/átírni/átgondolni mi volt a jelszavam, azt a jelszót használva átállítani az emailküldésfogadást egy új szerver adataival. vasárnapi utállak, szevasz!

ha végeztem, apdételem, mert most ez nyomaszt. försztvörldproblemsz level ezer.

ág is húz

azért az kedves a bloggertől, hogy végül ma beengedett a blogomba - idióta gmail folyamatosan ellenőriz és ellenőriz és biztosan? de tutira? de én voltam? és amikor végre beenged, akkor azt a szimpla kérdést teszi föl, hogy tényleg én akartam belépni? 

mert - teszem föl - nem én vagyok, aki ide illetékes belépni, és megnyomom a gombot, akkor ő lett én? és akkor már mindegy? ezt a logikai bukfencet nem bírom megugrani...

amúgy meg zajlik az élet: kis nyaralás 2-3 nagykamasz fiúval, drága-drága Balaton, fogászaton pénz- és idővagyonok elköltése (ama kiinduló fog még mindig bajos, így a többire költött vagyonoknak sem bírok maradéktalanul örülni), iskolakezdés (10. osztály - egy rémálom, csak az a vigasz, hogy visszakapta a jólmegérdemelt biosztanárát, és jól választott prefaktot, így töménytelen természettudománnyal van teletömve a 3+4 nyelv és 4 matek közötti "űr", és szerintem ezt ő szereti), rovarfolytatás (vélhetőleg a teljes lakást ki kell pakolnunk, ha dűlőre akarunk jutni ezzel - már látok megoldásrészleteket, csak erőt kellene vennem magamon és az önsajnálaton, és fővezér, trombita, projekttervezés, lebonyolítás, segítő kezek, időzítés, eltávolítás, stb stb stb, majd visszaköltözés... és tavasszal mindezt újra, mert az ablakcserét nem vagyok hajlandó tovább halogatni (bár eddig is én voltam az akadálya...) szóval semmi még, de már majdnem mindent tudok, hogyan KELLENE) (és az is fontos amúgy)

ja, és 1 darab könyvet kiolvastam a nyár alatt! és 2 filmet is megnéztem! (és nem a Barbit)

alagút

pénteken itt volt az írtóember, és nagyon korrektül elintézte, akiket el kellett, meg még a spejzomba is befújkált. ez így összességében hozott egy félnapnyi pluszmunkát és egy félnapnyi reménysugarat a címbéli alagút végén. 

csak egyszerűen az van, hogy nem tudok reménykedni, mert hol itt, hol ott - már kamrán kívül - felbukkannak a liszt/kenyérbogarak, tudatják, hogy 1. ők vannak többen 2. kitartóak (azaz ez az idegek harca) 3. mindent szeretnek, ami étel és fa és papír 4. ők még többen vannak, és a kis résben is elférnek (ellentétben velem és a tekintettemmel) 5. ők fáradhatatlanok
ja, és a spejz sincs kész.

ha csak ez lenne az egyetlen plusz teendőm, nem nyígnék, de basszus, annyi minden van megint, hogy fulladozom (még nem pszichoszomatikusan, de az agyam mindenképp). pl. az egyik nagy munkám már annyira a lelkembe épült, hogy a kollégáimmal álmodom... (mondjuk éjjel mostanában 30+ fok van az ágyam környékén, szóval tudjuk be ennek). 

a tavalyi nyaram úgy telt, hogy egy nagy veszteségévem volt, és nem mentem el rendesen nyaralni, így ősszel első volt, hogy azt a nagy zakózást intéztem ama lépcsőn (ahol agyrázkódásom lett, meg elrepedt pár ujjam, máig hatón), szóval idén ezt nem fogom megengedni. elmegyek 3 hétre, és kész. csak tartsam be.

csak tartsam be.

a hölgy egy kissé

bogaras. 

ja, nem a hölgy, a spájz. kenyérbogár, melyet nem csíptem el időben. szevasz spájzom, szerettelek.

tegnap 10 órán át pucoltam - délutánra már nem volt meg a csí. ma meg a kukások a felét itthagyták, szóval legalább egy hétig nézegethetem majd a szeretett szalvétáim, meg dobozkáim, meg meg meg

egyelőre még az is nyomaszt, ahogyan a harmada még hátra van (üvegek, de ezeket is mind le kell kezeljem). az kiderült legalább, hogy a bogárkák még a gyilkos szernél is jobban utálják az esetet. elég bőven kaptak is.

és akkor (bogarasposzt) álljon itt, hogy talán pénteken sikerül valamit tenni a szigetelés mögé költözött darázsfészekkel és az óriáshangya-támadással (ugyanott, igen, emelet, igen, utálom, igen).

jahh, és egyébként mindkettő munkanapokon zajlik, s mindkettő elég reménytelen, mert az eredmény ilyen esetekben sosem azonnali, még jó pár hét, mire _esetleg_ lesz kamrám újra, és nyitható konyhaablakom.

beköszönt a

fogfájás.

szerdáig volt az a nagy munka, este hazajöttem, és onnantól egészen szombat estig fájt, mint a nyavaja.

bal alul hátul 2 fog, kezelésük sorrendje egyelőre ismeretlen. vasárnapra a kikönyörgött antibigyó lejjebb vitte a gyulladást és a fájdalmat is. ma meglátom, mit tudok intézni. eddig nekem még egyik fogorvosom se jött be (csak a nagyon drága, de azért szimpatikus sem lett igazán). 

fárasztó a gondolat, hogy ezzel most sokat kell járni kezelni. ez a nyaram, vajon?

tihany örök

megint ott, mint minden évben azóta.

szeretjük, bár idén a gyorsvonati sebesség és a sok félbehagyott itthoni meg munkaügy miatt nem volt teljes a kisimulás. azért most (még, reggel 9 van) sokkal jobb minden, mi volt, dacára, hogy mik várnak.

a tegnapot is teljes kikapcsolódásban éltem, hálás vagyok családom gondoskodásáért, ez idén az első ilyen napom volt (reménykedem, hogy nem az utolsó...). olvastam (ez se volt idén gyakori), ilyenkor azért rászólnék az író-kiadói szerkesztő párosra, hogy vajon mért kell 70 oldal egy lektűrben a bevezetéshez, de aztán az utóbbi 60 oldal már egészen jól alakult, szóval csak akkor írok nekik, ha elbénázzák a végét.

megnéztem a bridgerton spin-offot is, 4 rész teljes hallmark csenöl, aztán egyszer csak jó lesz az 5. rész, és a legvége, az meg kárpótol. kikapcsolódásnak jó is, szóval nem hari, de azért nem hiszem, hogy gyakran újranézném majd.

strand, stég, napsütés, szél, kirándulás, poszáták, nemfőzés, hamburgercsoda - elröppenő hét. végigkirándultam a belsőtihanyt egyedül*. a fogam begyulladt, valami foltok is megtaláltak, szóval hoztam is még egy kicsi tennivalót haza is. itthon az eresztő mosógép, a bogaras (!) spájz, a vadméhes külső szigetelés vár, és persze a szerdai bemutató, ami annyira nyomaszt, hogy inkább ideírok... szóval most megyek. s minő váratlanság: dolgozom.

*a legviccesebb az volt, ahogy a szürkemarhák elveszítették érdekesség jellegüket, minthogy a körülöttük csoportosuló nénik-bácsik-gyerekek az ürgékért voltak oda, akik _kézből_ esznek ott. bizony.

péntek éjjel

kamaszokkal azért vicces a világ, mert hol kicsik, hol nagyok. most pl. pénteken bármi kérés ellenére is csupán 11-kor ment fürödni (jó, örülök, hogy rendben fürdik minden nap :) ), de az egy kicsit betett mindhármónknak, hogy megmutatta, szépen összeszedett (hosszú gatyában, zárt cipőben, ingben) (azalatt a félóra alatt a töritanár búcsúztatásán a suliudvaron) egy kullancsot.

kettő órán át szedegettük, nagyítóval, tűvel, akkora volt, hogy a cérna nem fogta be. a feje bent maradt, egyszerűen nem volt eszköz, ami segített volna, másnapra begyógyult a sebezés, benne is maradt a maradéka. most az egészet egy kis piros folt övezi (nem karika), és egyaránt stresszelek a fertőzésen, a Lyme-on és az agyhártya-gyulladáson. eddig még minden nyár előtt volt valami ilyesmi, két hét múlva Balaton, szóval esélyes...

emellett a munkáimat kellett volna csinálnom a hétvégén is, de megöregedtem, nem ment, csak tegnap este, és most egy kicsit konfúz a fejem, hogy is lesz ma, ha sebészetre kell mennünk.

frissítek: nem mentünk sebészetre, kivárunk, lesegetjük, remélgetjük, hogy a kis szemét nem köpködött. nyugodtabb nem sokkal lettem, de legalább az irány megvan. persze jól lesz.

perfekt hétvége

miután az (al)főnököm péntek éjjeli levelét elengedtem (és csak ma fog telibetalálni, és utálom is előre) (és milyen hálás vagyok magamnak, hogy a covid alatt ezt hellyel-közzel megtanultam, EL KELL ENGEDNI, mintha nem is hallottam volna, ha üldöz, el kell futni előle: minden olyannal kapcsolatban, ami már nem menthető vagy javítható. néha segít a pár ráalvás, néha meg megerősít, hogy az első gondolatom volt a helyes, se mindenképpen rátesz egy réteget a képre, ha nem kezdek el foglalkozni vele azonnal).

szóval ez egy perfekt hétvége volt. a fiúk utánamjöttek Bécsbe, pénteken kiismertük a környéket, szombaton 15 kilométert, tegnap 10-et mentünk. kihasználtuk a bérletet is - metróztunk, villamosoztunk is (nem is értem, hogy fért bele minden). falfestmény-túráztunk megint (na így visszagondolva, ez lehetett a sok :) ), elcsaltam őket a Picassora, megnéztük a helyi Józsefvárost, voltunk kicsit a Praterligetben, és ettünk a kedvenc olaszunkban. tegnap meg a Technikai Múzeumban tekeregtük, plusz föl lettem világosítva a fűboltokról Bécsben (bocs, eddig, a reklámokhoz hasonlóan ezeket sem fogta fel az agyam) (teszem fel ennek nyomán, lehetnek még galaxisok, amik mellett ugyanígy megyek el a való életben...)

jókat aludtunk, jókat ettünk, az emlék kellemes. most kellene még egy hétvége átgondolni és kiheverni (és mosni), de majd csak megleszek valahogy.

érzés-e csak

továbbra is kérdés, mit tehet az ember, ha állandóan azt mondják neki, hogy az, amit szarnak érez, azt mindenki érzi, de hát ez van, mindenki ezt és így csinálja.

tudom tudom

jól van, akkor most szépen utánammondom: akkor lesz más bármi, ha másképp csinálom.

mert ezt a gondolkodást, hogy nem borít el a munka majd -mittudomén- júniusban, hát ezt abba kellene hagynom.*

mondjuk az is igaz, hogy van ebben a sokaságban jó is. szeretek utazni, és szeretek máshol lenni is. valószínűleg azt (is) szeretem benne, amit itthon már elfelejttettem magammal, hogy az "ott levés" az általában egy teljesen "ott levés", és nem valami rohanós mindenhol/mindenben egyszerre levés. az itthonba mindig belevegyül az a teendő, amit éppen nem csinálok, ha azt a másikat akarom teljesen csinálni.

vannak a dilemmáim, amikre pontot kellene tenni, ezek nyomasztanak, a fent leírtak meg alakulnak. 

*mondjuk pont a héten erősítette meg a (bántalmazó típusú) főfőnököm, hogy szerinte teljesen rendben van (azaz normális), hogy manapság mindenki túldolgozza magát. szerintem -miután háromnegyed órát szónokolt este 8-kor kéretlenül ezután a mondata után, s melyben további két orbitális hülyeséget mondott, pedig okos ember- arra gondoltam, ez azért nem így van, és talán inkább fel kéne állnom onnan**, ahol a többi kis kuporgó kuporgott és rihegett-röhögött a hátam mögött ennek kapcsán (is). itt pedig kitérnék arra, milyen igaza is volt a múlt heti provokatív kérdezőnek a női vezetők arányáról nálunk. most is, akkor is arról próbáltam értekezni, hogy a női-férfi attribútum helyett az érzelmi intelligencia attribútumra kellene koncentrálni, úgy én is érteném, mit akar. 

** a szónak aznapesti és másnapi értelmében. nem tettem, mert kell a pénz éppen előtte terjesztettem be ezen a fórumon is a másfél éve kezdett munkám jelenlegi eredményeit, és amit még legalább egy évig vinni kell, hogy ne vesszen kárba, és ezt nem engedem el most.