"én vagyok a fellegajtó-nyitogató"

"bolond volnék, ha búsúlnék" vagy másképp, máshol: "lábam alatt bársony" 

vigaszul, magamnak, magunknak.

úgyhogy megyek, egy kicsit még muszáj vagyok az ilyen zenéből vénásan tölteni, ne bőgjek már, ez jó itt.

azon kívül hadd röhögjünk egy kicsit:

tor

nagyon jó volt a temetés utáni tor.

a nagynéném szerint a nagyapám az ilyet szerette, ezért lettünk ilyen kevesen, és attől egészen olyan volt, mintha most is ott üldögélne csendesen a foteljében, háta mögött a kutyával, amelyik túrja-túrja.

rengeteget nevettünk, végigdumáltuk, néha kicsit csend lett, de minden olyan jó volt.

csak a kutyán lehetett észre venni, ahogyan időnként leheveredett, a dolgok azért mégsincsenek rendben. nagyon sajnáltam őt is, egy kutya hiánya annyira valódi és fedetlen bír lenni néha.

a miénk akkor érződött igazán, amikor a temetőben meghallgattuk a papám dalát.

munkamorál

ja, úgy amúgy könnyebb volna, ha lenne mondjuk csak másfél, jól körülhatárolt munkaköröm, és egyes illetők nem keltenék a prekamasz ellenálló képét odabent is, mondjuk csak hogy a dolgozás egy kicsit könnyebb legyen. egy leheletnyit.

persze kellene különben egy tágabb, perspektivikusabb környezet, ahol nem minden másnap kellene latolgatni, hogy hisztérikusan kacagjak-e az élet abszurditásán, vagy éppen lázasan keresgéljem a menekülőutat minél távolabbra.

gyerekek gyerekek

a kölök nagyon nagy lett hirtelen, ötésfél is elmúlt, naccsoportos (jövőre is erre ítéltük, úgy kell neki), ezt a kort a már említett fantáziavilág mellett spirális rendszerességgel belengi a prekamaszkor szele.

a kamaszkort minden bizonnyal nagyon fogom utálni, de legalább edződünk.

igaz, mostanában élem meg azt, hogy nincs elég fantáziám, kreativitásom vagy energiám (szimultán és/vagy egyik), és helyenként totálisan eszköztelen vagyok a nemakarással és nemcsinálással szemben-

ma pl. a Második Nagy Bolti Háborúnk alkalmával jöttem rá, hogy a régen fegyelmezett gyerekem teljesen kihagyja már ezt a tárából, egyszerűbb azt tennie, amit a kedve diktál. és ettől majd minden teszkó közepén szembesülünk a seggemnek ököllel rontó gyereket neveli anyja-apja képpel, amitől testenkívüli élményszerző révén egészen moziban érzem magam, nem normális, ahogyan ez van, nem stimmelünk. 

túl sokat van nélkülem, ez tény, túl sokat az oviban a gátlástalanul autisztikus csoporttársával, túlontúl másoló típusú személyiség, és túlontúl hat rá az a rokon, aki tőlünk, felnőttektől feltétlen tiszteletet vár el, míg g gyakorlatilag (szépen mondván) pottyanthat a kobakjára, ütheti ököllel, mondhat neki NEMet, nem probléma.
"rosszcsont vagy - mondja mosolyogva"

ebben egyáltalán nem elhanyagolható, legnagyobb tétel továbbra is a közösen töltött idő csekély volta.

feladat tehát adott, a három említett tulajdonság újbóli növesztése, és sok-sok idő töltése.

argh.

takonypóc

annyira vicces, ahogyan engem, aki egy hónapig szedtem a vitaminokat, nagyjából gyümölcsöt eszem, estébé, most, hogy nem rohanok a suli meg a téliszezon okán, hatodik hete valami betegség nyű. ez olyan változékony. most ép takony van és térdkattogás. előtte torokfájás volt, masszívan másfél hétig. előtte a hasmenéses izé jött ki rajtam. előtte a gerincem fájt.

egyszer még előfordulhat, hogy megyek az utcán, a szép hosszú utcán, és egyszercsak pitty, potty, elpottyan egy-egy tagom, szétpotyogok, minthogy nem tart össze a rohanás szele. (jó kis képzavar, de most így leírva tetszik)

mindenki más most éppen oké, így végül azt mondanám, én kibírom, a többi(ek) meg maradjon(anak) így.

ha hó és e ső

ja, persze, a kötelező kör arról, hogy HÓ volt még tegnap is, és az milyen röhej. itt pl. 25 cm volt, négyszer ázott be a nemlétező télicsizmám, gratulálok, plusz jubiláltunk, minthogy három hónapja kértem meg a drágát, ugyan menne el már, s hozna haza egy SAJÁT hólapátot (egy: még mindig imádok hólapátolni kettő: akkor is, ha utána minden ízületem utál három: tíz kerek éve havat SÖPRÖK, mert sosem a hó ennek a végén van az amúgy is gyépés hólapát)

megígérte, hogy jövőre, innen remélem, ez nem predesztinál a következő, áprilisi hóesésre.

azért a helyetekben vennék egyet mostanában.

mi van mostanában - kérdezhetnéd

csak úgy címszavakban.

- hát meglett egyszerre a két (befejező) félévem. ez jó azért.

- viszont nem lesz meg mostanra a szakdogám.

- az egyetlen maradék nagyapám elhunyt.

- letottyant a munkamotivációm, és az nagyon gáz. háromméteres lelki meg fogható hótorlaszokkal küzdök ebben évek óta, időszerű volt már ez is. még nem tudom, most ezen hogyan leszek túl.

- mindhárman betegek lettünk, egyik az egyik keringő izétől, másik a másiktól, én mindkettőtől, csak nálam még mindig tart. most épp köhögéstől robban szét a fejem félóránként.

- a köztársasági elnök pápaválasztó főműsoridőben váratlanul kiírta magát az én közjogi méltóságaim sorából.

- g sztárvórszőrületben él, meséiben keveredik a rendőrőrs, a hólapátolás, az űrhajó, meg joda. mindezt pedig olyan meggyőzőerővel adja elő, hogy első szavait totál elhiszem, mire rájövök, hogy hol-mi történt. ez annyira jó.

*

*

amikor anyukám néha mesélt arról, neki mi volt a legrosszabb a "régi rendszerben", akkor azt mesélte, hogy a mindent behálózó hazugságok. nem teljesen értettem. ma megnézem (nem, már NEM) a híradót az m1en, és tudom, sajnos tudom, mire gondolt. még nem tudom, ebbe hogyan lehet belenevelni egy gyereket.

4.

 szóval nagyon nagyon nagyon lassan, de a papírozás háromnegyedéhez értem, ami annyit tesz, jól haladok.

ha így marad minden, akkor a harmadik oldalon is helyesen könyvelik le a félévemet. 

kint pipa, suliban úgy tűnik ugyancsak pipa, szóval már csak a pénzosztó anyaegyetemi nyünyörgés van hátra.

és az egészben az a legszebb, hogy a sok macerát megérte: készen van a negyedik félévem is, ha akarnám, kisujjam sem kellene mozdítanom, plusz megvan az a kreditmennyiség, amitől följebb már nem is lehetne/szabadna, és még az átlagom is csilivili lett.

most tényleg csak annyi hiányzik, hogy valaki egy kis plusz szuszt pumpáljon belém, hogy iszonyú rövid idő alatt produkáljak egy szakdolgozatot. ez nagy talány, most tényleg nem tudom, belevágjak-e. jó volna a többiekkel együtt végezni. itt és most, velük együtt, szóval az jó volna.

amúgy meg nem volt semmi ez az egész, akárhogy is.

olvas ő

emlékszem, amikor akkora voltam, vagyis inkább kicsit kisebb, eléggé idegesített, hogy csak a nagybetűket ismerem. itt van az érzés, ahogy dühösen néztem a népszabadság aktuális számát, és megint nem emlékeztem, mi az a hangya-szerű betű.

most nézem, g-t, olyan jó látni ezt a küzdelmet. nem tanítjuk. csak éppen akarja tudni, mi van odaírva, ezért elolvassa, kibetűzi, betűről betűre silabizálja, megküzd minden szóért, és nagyon, nagyon boldog, ha rájön.

és én is. (mi)

ez pedig az aktuális kedvenc versek közül való, együtt mondja esténként:

Nemes Nagy Ágnes: A lopós kutya
 

Az én kutyám, Fickó, mindig
kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba.
Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a.

Az én kutyám, Fickó, mindig
szedi a tálat, veszi a polcról, eszi a csontot.
Szedi-a, veszi-a, eszi-a.

Nem lehet, te Fickó, mindig
kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a!

Nem lehet, te Fickó, mindig
szedi-a, veszi-a, eszi-a!

Baj lesz ebből, Fickó, nagy baj:
szalad-a, szalad-a, üti-a!

utol sógorék nál

a két héttel ezelőttit szerintem mégis megcsináltam, a technológiáról nem szeretnék vallani, arra nem kifejezetten vagyok büszke.

a holnapi -na ez az igazi talány, mi lesz. ha az, mint múltkor, megvan. ha itt a másik tanár lesz bent, akkor meg nem.

van az a helyzet, amikor leblokkolok. nem, mert nehéz az anyag, nem mert kínaiul van, nem mert túl sok, nem, mert beteg voltam meg dolgoztam az elmúlt két hétben is, és nem, mert nem adott kérdéseket/tételeket ez a tanár.

egyszerűen csak van bennem valami megtáltosodási gát.

elemezgettem magamban, mi ez, 

és valami olyasmi, hogy megint megint kezdenek lefelé nyomni a melóban, és amikor azt érzem, hogy amúgy is lógok a levegőben, akkor minden energiámat felemészti a normalitás mímelése. nem egy rendszerhibáért nem én vagyok a felelős, és mégis rajtam csattan az ostor.

van itt ez az új nő, és tudod, milyen az, először megélni, hogy tíz év mínusz okán egy másikat preferálnak?

ehhez hozzácsapódik a múlt hónapokban ideventilált fáradtság, az élet hiánya.

na jó, holnap ezen is túl leszek, mármint a vizsgán, nem az érzéseken. szombaton este meg hazamegyek, az is jó lesz, nagyon.

2010-ben innen indultam, amikor nulláról újrakezdve kellett a mozdulás. most az van, hogy sokkal többet tudok, de nincs még rendszerezve, és rémiszt, hogy erre nem is lesz időm, holott innen most már csak az visz majd tovább.

összeszedem magam, ez nyilvánvaló, 

most a bátorság hiányzik.

hajrá én.

öt négy nulla

egy ötös és egy négyes pipa, ezeknek örülök.

ezzel szemben a holnapi vizsga 98 %osan nem fog menni, leblokkoltam.

és még akkor két hét múlva egy.

a mostani állás azonban a címbeli. körbejárom a témát, ha a holnapi nem lesz meg, csuda bonyodalmak várhatók, ha az az egy-egy fél mondat itt nem igaz, ott meg igaz. vvvááhh.

öt kettő kettő

egy ötös pipa, ennek örülök. 

még kéne ilyen kettő.

ebből az egyikre jó lesz a kettes is.

feszkó

amúgy pedig állabála munkán belülkívül, 

feszítenek a határidők,

mindenhol.

rossz kedvem van, és aludni akarok napokig, kikapcsolva netet, telefont, az eddigi szarakodást.

mért kell itt mindent decembertől januárig lezavarni.

nyomi

ezt a bejegyzést töröltem, mert úgyse és úgyis.
ha nem biztatsz, inkább ne írj.

zúg, ezért

zúg az élet, ezért hát kikapcsolódtam,

a szó nem-lappai értelmében, persze.

:)

minthogy hétfőn elballagtunk az óvónénihez munka után. jól kitapogattuk a lehetőségeket. nem. pontosan így: kitapogattuk VOLNA, ha tudott volna konkrétat mondani, de nem tud. nagyon jószándékú, ez mindenképpen jó érzés, de semmi több, érdekvédelem, egyéni kezdeményezés, előre gondolások, hát az annyira nem nagyon jó.

talán ha a normatíva körüli aprócska problémáról is lesz hajlandó Rózsa És Csapata föllebbenteni a fátylat, akkor majd meglátjuk. (innen csókoltatom a pártkatonákat, mindet)

kedden felmarkoltam gyermekem és elballagtunk a nevtanba. ott teljesen új perspektívákat lebbentettük meg, minthogy óvónéniknek milyen feladatai vannak. (amit szerdán közölve óvónénivel, újabb perspektívák lebbentek a szélbe - jó így söprögetni) (konkrétum annyi, h az óvónéni utal be érettségi vizsgálatra, a nevtantól (egy hónapja nem) megkapott papíron, kivéve hogy egyházi óvoda, ahol egyházon belül várható egy hasonló naszád fölállítása ismeretlen időpontban ismeretlen körülmények között) szóóval letapogattuk a nevtan-útvonalat. g mérges volt rám utána, mert nem rajzolhatott a beszélgetős doktornénivel, aztán mégis jól alakult az esténk, olyan ritkán vagyunk kettesben, és ez most kivételesen így volt.

szerdán loholtam munkába, miután reggel óvónénit agitáltam, majd temetésre mentem.
szerintem például az enyémen ne ordítson erikklepton gitárszólója, és ne beszéljen engem nemismerő lelkipásztor rólam, ha kérhetem. nagyon nagyon lehangoló volt nem hallani az elhunytról, csak a nagynevű prédikátor meg nem bocsátásait és feladatránkrovását, nem volt sem fair, sem szép, sőt, rossz volt, mert hiába rándult össze annyi ember emiatt az igazán undokul korai haláltól, mintha nem értette volna ez az ember, itt siratni kell, és megvígasztalni. nem tette meg, és ez most így marad.

és a szerdai iskolaügyi lépést is megtettük: elballagtunk a potenciális iskola mai szülőijére. reklám reklám reklám, de reménykeltő. azt mondjuk REZIGNÁLTAN akarom csak venni, ahogyan _éppen_most_változik_a_ és _még_nem_tudtuk_meghozni_a_döntést_mert_még_nem_tudjuk_-féle fontos mondatok itt is tucatszor hangzottak el. de legalább megtekintettük a tanítónéni-kínálatot, a suli, ha fölvennék, közel lenne, tanulna, mert okos, tehetség-gondoznak, meg igény szerint oktatnak, szóóóóóval, ez is jó lenne. a körzeti sulink volna amúgy, de nem, mert már egyházi, innentől kezdve nincs rá garancia, amit én múlt hétig nem tudtam. a körzetes suli kocsival 15 perc, mondjuk én nem vezetek, így ha én leszek a vivő, negyvenperec, kifelé a városból. _nem_racionális_, hogy mért oda tartozunk, de az ilyenek vonzására amúgy hajlamom van.

holnap a saját suli(jaim)mal foglalkozom.

írásbeliség

azon egyszerre kellett röhögnöm és kellemetlenkednem, ami a minap történt.

mert milyen az, amikor egy tündér okos fejecskében egyszerre csak összeállnak a dolgok - írás, olvasás, számolás...

nagybetűket betűz, kiolvas, leír. feladatokat old meg, összefüggéseket talál. minden második szava, "játsszunk", és tényleg, minden játék (bár maradna így örökre, élvezné így az életet). és annyira boldog, amikor csak egy pici dicséret is éri, valamilyen alkotmányát megcsodáljuk őszintén, szóval nagyon gyerek, és nagyon ügyes, és nagyon szeretem.

és azt az ambivalenciát hova tudtam volna tenni, midőn

hozza a cetlit

rajta az írás

az ELSŐ 

egyesegyedül leírt

magától kigondolt, 

senki-által-nem-diktált-betűs szó, miszerint

picsa

(nem írom naggyal, mert el is olvassa :)

nehéz volt rendet vágni a megrovás, a röhögés és a büszkeség erdejében olvasván a cetlit.

vá gyá lom

mostanában kezdenek olyan vágyálmaim lenni, hogy egy hétig minden este könyvet olvasok, vagy filmet nézek. fél11kor elmegyek aludni, de csak, ha későig fönn akarok lenni. minden harmadik este átlagban leülünk egymással szemben és egymás szemébe nézve diszkrét hangerővel egy órát csacsogunk. (mármint én. ő beszél.)

kilencre beérek reggel a munkahelyemre, fél5kor hazaindulok. nem jut eszembe semmi benti dolog, minden aznapi kész. (itt egy kis izé most sikítva röhög az agyalapom magasságában jííííhiihhíííí, éles hangon. igaza van.)

minden harmadik héten vendégséget szervezek, mert beszélgetni, együtt lenni jó. havonta egyszer kirándulunk----

őőő izé, ez már csak a prolongált vágyálom, bocs.

no, természetesen én választottam ezt a sulit, meg ezt a bonyolított módú suliváltozatot is, de azért szépen ott toporgok a határaimon, mostanában kicsit mindig egy lépéssel túl rajtuk. szeretek tanulni, de nem úgy, hogy közben minden egyébből is sok van.

Sebaj, legyint rá Kempelen,

csak az egészség megylegyen! - ámen. és csak mert nagyon szeretem:

grrr

csendesen idevésem: amikor túl sokat csinálok valamiből, olyankor utálom magam.

de ha ezt az egész ügyintézősdit letudom, ígérem, többé nem megyek erasmusra, ha felkötnek se.

a legújabb, hogy becsületesen tartani akarom a határidőket, és senki nem tud semmit - előre. csakis utólag okoskodnak, én pedig nem vagyok hajlandó támogatást visszafizetni. egy fillért sem.

majd valamikor kapok valami levelet arról, mit kell tennem a végén, de nekem a vége kétféle, egy itt, egy ott, ettől minden nagyon bonyolult, minden nagyon fárasztó.

pedig elég fárasztó az egész önmagában is, leputtyanni a múlt hét szerdán sikerült, nem is voltam pénteken vizsgázni.

huuhh. nem mondok már olyat sem, hogy legyen már x vagy z időpont, legyek csak _szépen_ túl

1. a vizsgán

2. a szakdolgozaton

3. az ide nem véshető egyéb álmokon,

legyen így.

adszorpciós folyamatok eredménytelensége

újfent itt fent dekkolok, de tényleg.

van annak értelme, amikor a fontos helyett a sürgősből 15 oldalnál tartok, és még kétszer ennyit kellene csak ebből holnap estig megcsinálnom.

és a fontosakat meg toligálom, toligálom, de valójában ha azokat készíteném készre, az öt hatalmas pipa lehetne, nem csak optikai értelemben.

vagy hívjam föl a tanárt, hogy föladtam, keressünk megoldást?

valójában azon vagyok elcsúszva, hogy ezt a kéttanáros, négytantárgyas tárgyat a másiktanár viccesen átszervezte, ettől borult föl minden szép kerek mimiutánjön-öm.

amúgy az is igaz, hogy arra a maradék egyre hát nemigen van sikeresélyem. nyiff, nyaff. túl sok dől be, ha tényleg.

négy - pötty

először 

az előbb viccesen majdnem összekötöttem a virtuális énem a valóságossal. ezúton gratulálok magamnak az öt létező (tehát összeköthető) gugli postafiókomért.

másodszor

itt a bizonyíték, nem vagyok többé élő orvostani kísérlet - mégiscsak voltam bárányhimlős.

ez az utóbbi hetekben -idő hiányában- csak emlékszerű volt, de nem emlék. g karácsonyi oviműsorára ugyanis szép számban elslattyogtunk, még jó hogy Dédi, Aki Soha Nem Volt Még Pöttyös nem jött, majd szombaton délután, kettő nappal Karácsony előtt egy véletlen köremail tájékoztatott a bárányokról, akik pöttyöznek.

úgyhogy körbevittük a családban, mert g csak náthás volt, pöttyös nem, és sűrűn fohászkodtunk közben, hogy a dolog tényleg ne fertőzzön, csak mielőtt tényleg kijön.

ja, idegelt, minthogy g-n kijött - három napja. szegénykém. nem vakarja, csak ha nem látom. ezt hogy lehet megelőzni.

harmadszor

az is kiderült, hogy a háromkomponensű orrcseppből nem a szteroidra, hanem a nasivin(?)re reagált az öt-hatnapos esti álmatlansággal és rossz álmokkal. annyira jó, hogy ilyen cuki a doktornénink, pöttyidőszakban is segítőkészen meghallgatja hülyeanyuka nyavalygásait orrcsöppekről, és partner a mit tegyünkben.

jahaj, kellene egy ilyen nekem is, sok minden megoldódna hamar, színemet sem látná utána. becsszó---

negyedszer

gép vagyok, gépelek. gondolkodom közben, de nem veszem észre, hogy beleragadna az agyamba, egyelőre itt ez az emlékszem erre, hogy olvastam valamit erről-fázis, ami

ciki

miután csütörtökön prezentáció,

pénteken VIZSGA írásban németül. 

na jó, ez is el kell múljon egyszer, de addig egyre kerekebb a gyomoridegem, szerintem a realitás az, hogy nem fog menni.

viszont amennyit eddig megírtam, szerintem az jó.

csak kéne már egy jó normális hétköznap, amikor a munkám után hazatérve a családommal vagyok ezerszázalékosan, majd este megnézünk egy jó filmet kettesben.

nem vagyok gép.