péntekek

annyira cuki a rendszer.
tegnap másfél órás késéssel sikerült nemlezárnom a munkaügyi kérdéseket. munkakörplusz megvan, honorárium egyelőre nullamínusz. ez nem kifejezetten vonzó, nem beszélve a feszültségről, amin tegnap egész esteéjjel volt alkalmam kérődzni.
ma szupernapot tartottunk, g-t vonszoltam be magammal a dolgozóba, anyukámat utánunk, ők sétáltak a városban, míg én tárgyaltam, aztán pecsételtek, lyukasztottak és ragasztottak, míg én tettem-vettem. aztán g-vel mi még mentünk tovább, és felszálltunk minden lehetséges járműre, a drágám úgy nagyjából a déliig bírta, onnantól volt kritikus a túra. haha, délután még én is aludtam.
most meg este ugrált a díványra, és kiváló érzékkel hozzávágta az egyetlen kemény részhez a támlában a homlokát. szédülés, fejfájás, aluszékonyság. enyhe, nemorvosi eset, REMÉLEM, de mért ne pénteken este 1/2 9-kor essen meg ez megint, midőn egyedül vagyunk kettesben. azonkívül viszlát holnapi éves futóverseny, és ez annyira elszomorító.
elszomorítást folytatja az idétlen egyetem is, az egyik lényegi tantárgy a jövő héten elmarad, egy szombaton kívánja az ürge megtartani "majdvalamikor", ez nekem most két délután lógás, illetőleg 5500 pénz mínusz, nem beszélve arról a mellékkörülményről, hogy család- meg sokmunkabirtokos vagyok, vagy arról a tényezőről, hogy otthonomtól 1/2 5kor indulva is csupán 10 órára érek le a vidéki város oskolájába, ha megszakadok is... a tantárgyfelvételi mizériákról ne is beszéljek. (vagy a felkészületlen tanárokról)
hát továbbra is jelszavam az innen szép nyerni, s most hogy leirkáltam, egy kicsit átláthatóbb.
ja, ma fészbúkprofivá képeztek, ez milyen. ("gáz")

intuitív

ja, az meg vicces, ahogyan kiszúrtam béről, hogy babát vár. hét hetes ugyanis. (mondjuk valamiért én ezt egy hónapja már "tudtam", ez az, az intuíció) éljek én, de inkább ők legyenek jól, nyilván.

okos

okos mint a nap, nem számít, hogy csak négy múlt.
teljes mértékben átlátja a helyzetét, minden egyes rezdülésről tud, pontos látlelet, éles következtetés, és tényleg az van, és úgy, ahogyan látja.
egyfelől büszkeséggel tölt el, másfelől rémiszt, ahogyan hasonlít.
ja
a téma, ahogy ez megint napvilágra került ovis barátság-témakör, a leuraló kisbarát kontra mit is szeretnék igazán esete, súlyos, nehéz, sírást (!) kiváltó mélységek. eléggé sajnálom, hogy ebbe keveredett, ezt felnőttként sem könnyű megoldani, bár ebben a korban legtöbbeknek vállrándítással megy más a mások lesz.rása, annak kimagyarázása. ehh.

azmindig

az mindig olyan vicces, ahogyan éjjel-nappal dolgozol, aztán ha megbeszélnéd, hogy ez milyen alapon, mondjuk elvárás volna-e és milyen alapon, és hogyakkor milyen alapon, és akkor te érzed magad hülyének.
ez az, amin most kiakadtam, de vagyok olyan jó ló, hogy húzom tovább az igát.
szeretném tudni azért, hogy milyen alapon.

nevelős dolgok

csuda vicces, és amint azt említettem egyúttal csudaidegesítő az ovisszokások begyűrűzése mindennapjainkba.
a vontatott beszéd (szótagonkénti szünetek plusz e betűk minden m és n után) mellé (számomra idegbaj, muszáj szólnom) felsorakozott a kakipukistb repertoár újra (áldottnyár, szépvoltál), de annál cifrább a dolog, mert ha eddig vicces volt mindez, akkor most ez tényleg a "vicc Himalájája", egy-egy kipécézett szavon ('bazi', 'kaki', 'pisa') félórákig képes tipródni (értsd egymás után mondogatja fél órán át percenként háromszor), azonkívül megérkezett a lelőlek és a mondhatokvalamit?-korszak is. a mamit múltkor nemes egyszerűséggel felrobbantották az oviba érkezéskor (az nem bírt kiderülni, végülis most ezt g csinálta, vagy csak a szokásos furagyerek ovistárs, de mindenképpen gáz a viccesség közepette).
egy szó mint száz, remélem, lassan elkezdik ott is a foglalkozásokat, kicsit ebből a legelőre kicsapjuk, s majd ők játszanak úgyis-dologból (nyilván számomra) kellene egy kis rendszer, agytorna, valódi elfoglaltság. persze, tudom, négy éves. természetesen első a játék és a barátkozás, nem kérdés. és persze, itthon sem minden tejfel. ezzel együtt ezek a gyerekek olyanok mint a szivacs, isszák az infót a világról, és azt isszák, amit kapnak. ha egymás hülyeségeit kapják, akkor azt.
mondjuk mindezt azzal a tudattal mondom ráadásul, hogy ez a hely jó hely.
egyrészt persze szeretnék lazább lenni, de nem megy, csak látszatra. így én már régóta megöregedtem, meggyőzhető vagyok ugyan, de ahhoz valódi érveket várok.
másrészt tényleg megöregedtem, ma a buszon (diákjárat kolesz felé haza, este), hol nagyjából velünk együtt volt 21 év az átlagéletkor, na ott nagyjából majdnem elordítottam magam, hogy akkor most mindenki kicsit elhallgat, beszélgetést kettő hangerővel lejjebb vesz, és különbenis, mit tanított neked az anyukád, hogyan utazunk a buszon. aztán hagytam, most utólag vicces, hogy erre tényleg gondoltam.

tegnapok

a tegnapi mélypont kifejezetten irritáló volt, csak mert nem a körülmények a fokmérői az önkritikus dolgaimnak, hanemhát mindig magam vagyok az. hogy jó-jó, hogy ebben a szervezésben tényleg minden összejött, és jó-jó, hogy hát ez az első élesben történő ilyenem, soha eddig ilyet nem, jó-jó, hogy tisztázatlanok a viszonyok, és a téma is kifejezetten lecsóba csap, de Uram bocsá', ez mért mentene mind föl bármilyen személyes bénázás felelősségétől.
mert bénázok, az nem kifejezés-
rendkívül tanulságos kettő hét áll mögöttem, a jövő hetet meg nem merem magam elé képzelni, most áltatom magam egy kicsit még a holnap este túl vagyunk az egészen-gondolattal. de ha azt tisztázom, hogy az elmúlt két hétben egészen mást kellett csinálnom, mint a fejbéli ütemtervem diktálta dolgok, akkor tán nyilvánvaló, mért írok erről húszsoros unalmas nyünnyögést ide. ideventillálok, pofozgatom magam, hogy megmaradjon az elszántságom a valódi teendők iránt is...
mert ugye október elején megint a vidéki szanatórium-egyhét, addigra két-három feladatom volna is (hú, tényleg) ezügyben, nem beszélve arról, hogy a gyermekem ma kifejezetten megtiltotta, hogy holnap ő aludjon, mire hazaérek. férjekről elhallgatott hasonló gondolatairól nem is beszélve.
hát így állunk, beszippantott a rencer.

nahátén

nahát én azt tettem, hogy a vidám történet következtében ötösbe kapcsoltam, aztán csak loholok, loholok, s nem érzem hasznomat.
nagyon gáz ez a helyzet, mert tényleg loholós a tempó, tényleg ultra a bizonytalanság, és igenis szemét dolog otthagyni dolgokat dolgavégezetlenül a mások kárára. említhetném ebben a történetben a művészlógósokat, meg a munkaletolósokat, meg a régen utáltuk egymást, de most azonos oldalon állunk, és őkaselejt, nem mi - klikket alakítókat.
hogy egész hétvégém minden szabad perce meg az éjszakáim fele a nappalaim kiegészítőjéül szolgálnak gyakorlatilag ingyér, na azt meg aztán végképp nem szeretem.
slusszpassz, indulás aludni.
ez most egy kiadós morgás volt, holnap talpraesetten megvalósítom enmagam. csók.
ja,
barátokat akarok, és egy kicsit kikapcsolni.

hajhaj

mit teszel akkor, amikor egy/a párt szól le valahova?
amikor nyilvánvalóan a véleménynyilvánítási szabadságot korlátozzák?
mit tesznek az emberek ilyenkor?

cukikám

arany pofikám tegnap rendkívül kellemes csalódásban részesített.
utóbbi félévben nem hajlandó elfogyasztani magától: a kenyereket, a lekvárokat, a semmilyen szószókat, a tésztát, hacsak nem sima vagy kakaós, ésatöbbit. levest egyébiránt viszont szinte mindenkor mindent.
és akkor tegnap az oviról mit mesél a szentem? hát a levesből nem evett annyit (??), de megette a (lekváros-grízes) tésztát. és kétszer kért belőle. mert nagyon szerette.
ő.
áhháhááháá.
jó, mondjuk nemrég kitalálta, hogy csak és kizárólag a "fenti"paradicsomlevest szereti, a "lentit" nem.
illetőleg az is megesett a nyári pesztrálások alkalmával, hogy az (általam készített) meggylevesből velem csak a levét, csak a levééét!!! ette meg, míg az én anyukámmal a meggyet is simán. ugyanaznap, ugyanabból.
gyerekek...

'láttalakatévébe'-érzés

...és akkor mindent megbeszéltünk már, és énnekem csak le kellett volna gépelnem a jegyzeteim, és akkor fölhívtak, hogy z lemondta a helyszínt...
go to 10
vááá
akkor hát most legépelem a jegyzeteim, s reménykedem a holnapban, hogy minden éppenpont klappolni fog mégis.
nemhiába mantrázom pár hete nonstop:
meeennifoog, meeennifoog, meeennifoog

árnyék

olvastam egy (több) cikket a nehéz évforduló okán, de
ez csak egy lapát arra a hónapok óta kerülgető végtelen rossz érzésre, ami
nem hiszem, hogy egyedül engem kerülget itt ezen a szélesség/hosszúságon (is)
egyre vallásosabban hiszek az örkényi világfelfogásban.
sem nem racionálisak, sem nem normálisak vagyunk, valami más, aminek a megfogalmazásával nem bajlódom.
nagyon ambivalens érzés, miután egyik oldalról tisztelem az embert, másik oldalról elfogadhatatlan megjelölésnek tartom.
na mindegy.
időnként kiakadok ezen, szorongok egy jót, aztán reménykedem abban, hogy sem igazam nincs, azon túl, hogy majd megy minden tovább rendesen...

nyírek

voltam a nyíreknél, hihi-
jó élmény volt mindent összevetve, bár úgy néz ki, hogy én ezt a képzést (már megint) sokkal komolyabban vettem, mint annak a rendje volna. egyszerűen nem történt semmi, összesen kettő alkalommal éreztem, hogy valóban egyetem meg mi ez, ahol 8-10 órákat csücsülök naponta.
a to máig gyakorlatilag be sem íratott (ha én nem írattam volna be magam magam), a diáktanácsadók szó szerint leszúrtak, hogy mért voltam olyan gyors a diákért otp - neptun útvonalon átutalt - átrakott (kettő művelet, érted) kerek 360 forinttal, index az nincs, csak valami füzet, amit azért alá/be kell íratni majd, de tantárgyak/nevek/részletek/oktatási kód nullinfó. és sorolhatnám a felkészületlen tanárokat, de inkább a két felkészültre emlékszem, mert tényleg, ahogy ott ültem, körmöltem és koncentráltam, és
tényleg
tanulásérzésem volt. ábólbébe jutás-érzésem. és az jó.
inspirált ez a hét, és ez a lényeg.
közben meg a fizikai valóm loholt irodából irodába, sorból sorba, majd telefonnal ki-be, szerda estig senki nem nyugodott ugyanis. megnéztem a város belsejét is, egész okés.
aztán az is vicces, ahogyan az ember az állatkertben bóklászva beszélget a főnökével, de még jobb érzés az esti szkájpkonferencián családocskával megvitatni a nap eseményeit, hihi.
szóval, mint az látszik, továbbra sem unatkozom, jó, jó.

megmérlegeltem

ő például ma 16 és fél kiló volt és 105 centi. ezt a gyereket húzzák.
aztán meg már két hete oviba jár. pl remélem, hogy holnap nem lesz gond az ottalvással (múlt héten ő lett volna egyedül pénteken)
most éppen vontatottan beszél (o és f az oviból, elnyújtott uááááá-val műsír, illetőleg egy-egy papás együttlét után után kizárólag akkó, máá, és egyéé-ben hajlandó beszélni) ezektől én, a magyaros, egyrészt megőrülök, másrészt szétröhögöm magam - általában egyszerre.
"anya, mi az az ebrúd?" (merthogy szókincsfejlesztő rémuszbácsit mesélünk sok furasággal)

a másik pedig fotóz, fotóz, fotóz, egyre-egyre jobb, kéretik figyelemmel kísérni! (mondjuk a fészen) jahh, és tegnap elvitt a gátra cukrászdázni.

én nem tudom, asszem én is jól vagyok, csupán feszít a tempó. mikor nem. de most nagyon.
ja, egyébként nagyon érdekes tanulság volt az a munkaátadósdi szórakozás. nem szaladt fülig a szám a bejelentéskor, sőt, elfancsalodtam (asszem, jó intuitív vagyok), pedig mégiscsak megkönnyebbülés volt. bár ki tudja, mi lesz ez igazán.

kelet

és ez most akkor tényleg úgy zajlik, amint azt a nehézkedés törvényeinek ismerete alapján feltételeztem: valóban kettőésfél munkakörnyi szakadt a nyakamba. előbb-utóbb csak elválik, mi is vagyok. (és ez itt a kérdés már vagy két éve, hátha most.)
és csak mint megjegyzés, álljon itt ködösen, hogy az (egyik), akinek mindezt "köszönhetem, természetesen ugyanezen törvényeknek megfelelően az új életében is kisért, nem, nem szabadulhatok... najó, ezt félig viccesen mondom.

amúgy pedig csatároztam egyet a TO-val a vidéki város egyetemén telefonon, és egyhónapnyi nyugodt semmitsemsejtés után (lévén idejekorán lefoglaltam a koleszszobámat - hittem), a két kollégiummal is.
ma megjelent továbbá a weboldalon végre az órarend is, érdekesen vicces: tegyük fel, hogy tényleg minden nap 8-18-ig ott fogok ülni (remélem, ülünk -ezek után) egy messzi város padjaiban (SZ-CS csak négyig, huhú), ahol a könyvtár 8-16ig van nyitva, azon felül, hogy a TO innen a távolról és messziről tényleg nem túl izé... és még a pötty a tortán: pénteken 6-ig tart a nyelvóra (???) ezeknek nyilván (már) nincs családjuk.

g rendkívül mérges volt, amikor konkretizáltam a most vasárnapi indulásomat, teljesen jogosan. így hát ha volna időm, folyamatosan fontolgatnám, mit tegyek. de valahogy azt gondolom még mindig, bele kell vágjak legalábbis, hogy lássuk, mi lesz.
a családomról pedig ezúton is jelentem, hogy minden egyéb ellenére egy csuda-

ihaj, szabadság szevasz

hát így telt el szép csendben ez a hét is, idén várhatóan az utolsó szabad hét (még nem realizáltam, csak most jól emlékeztetem magam).
itthon, mi több házimunka (csak nem?), végre olyanokat csináltam, amit már vagy két éve nem, eredmény a kiporolt könyveim, átpakolt polcok, negyven centi szabad hely, ami -valljuk be- kellett, mint egy falat kenyér.
az évfordulónkon barátaink jártak nálunk, g egy héttel korábban kapott tájékoztatást jövetelükről, onnantól kezdve számolta a napokat (naponta négyszer), ajándékokat készített (melyeket végül úgy eldugott, hogy csak elmentük után jutott eszébe, hogy vannak), aztán ugye két napig könyveztem (szomszédok utálhattak, bocs) (a látvány és az érzés mindent megér) (és nem baj, mert az apósom tüzelése okán habzó szájjal ordibálni átjövő nő ma legalább revansot vehetett, ahogyan egész délutáni alvásidőben gyakorlatilag g ablaka alatt flexeltek, kattanásosak vagytok, innen is üzenem), mosogatni pedig csak nagy dózisokban sikerült, ma csak egy órányit-
hát ilyen ez.
holnaputántól realizálódik a munkaváltozás, nem, nem várom, jó, vegyes érzésekkel vagyok, de akkor sem. annyira kellene magabiztos proaktívnak lennem, amire csak külön kellett volna egy hét felkészülőidő.
hát tényleg ilyen ez.

gyerekvigyázz

a családi felvigyázó rendszer új fejezete a mostani, anyukám bevetésen, g teljesen jól fogadja a dolgot, bár két nap még nem a világ, de nem is lesz több négynél a mostani álláspont szerint.
voltak kapálni, homokozni, vonatotnézni, bicajozni, kapálni, homokozni, homokban kapálni, ésatöbbi kombináció.
az a szépséghiba sajnos megvan, hogy négy napja aluszékony, és két napja hőemelkedése van időnként. aggaszt a sztori annyiban, hogy
1/ megfázhatott (szeles idő), legegyszerűbb magyarázat
2/ allergia megint elért minket (minden nyáron a szülinapja körül megszokott - ezt utálnám, de adottság)
3/ valami komolyabb, mert feljegyzetlenül, de már bujkált ugyanez egy hónapja benne.
sajnos előbb-utóbb be kell iktassunk mindenféle orvososdit, bár ezt a kört kihagynám, ha lehet.

na például gond

x kilépett.
x nagyon gáz, hogy volt, de jobb volt úgy, megszoktam félig, és csak néha jutott eszembe az a seblázas egy év, mialatt a stressz szétrágott a betegségig, meg a követő egy év, amikor semmi, de semmi nem sikerült, de semmi, tényleg.
x kilépése azért nagyon gáz, mert most jön az őszi-téli rohamidőszak, nagyon sok munkával, nekem sulival, többit nem sorolom, és látszólag természetes módon fogják a nyakamba varrni a dolgai(ma)t, a régieket, nulla kompenzációval, ami a legkevesebb.
sokkal gázabb történet, ha helyettesítik valakivel, ebben még gondolkodni sem merek.
és még gázabb az a hír, hogy marasztalni akarják. semmilyen racionalitás nem áll emellett, s mégis.
legyőzött, elhagyott stressz, szevasz.

egyedem

jelentem megvolt az első (és reménybeni utolsó) afférom a TO-val, igen, így hogy még oda se járok, köszi, ebben nagy vagyok. csak annyit érdeklődtem volna meg, mi legyen azzal a 2-ai beiratkozással, amennyiben 5-étől egy hétig úgyis ott fogok dekkolni.
a/ menjek le 3órás vonatúttal oda + 3 órás vonatúttal vissza pénteken és ugyanezt tegyem meg vasárnap is (-6000 huf, -1 munkanap)
b/ menjek le 3órás vonatúttal oda+ dekkoljak ott szombat-vasárnap a családomtól 284 kilométerre egyedül egy (esetlegesen még foglalható másik koleszszobában) (- 1 munkanap, - 1 otthoni hétvége, - 5000 huf)
c/ menjek le a tervezett vasárnap délután 3órás vonatúttal oda, lefoglalt koleszszállással, és iratkoznám-e be hétfőn, ha volnának olyan kedvesek (- 0 munkanap, - 0 otthoni hétvége, - 0 minuszköltség)
én cére szavaztam.
nekik az első két válaszuk mindegy volt, a vagy bé.
második telefonomra annyira tenyérbemászóan kedvesen kérdeztem (és tényleg, pedig kedvem lett volna üvölteni), hogy muszáj volt a valódi ügyintézőnénivel beszélnem, aki igazán peckesen azt átallotta mondani, hogy akkor najómenjekhétfőn, de nem ígéri, hogy lesz rám ideje, próbálkozzam.
mivel nekem aznap a jelek szerint reggel 8 este 6-ig órám lesz, ezt csak mint buta kis sértődést fogom fel, mert egy államitámogatott mesterszakos képzett után nyilván jár valamiféle pénz az iskolának, ugyebár, ami manapság triplán elemi érdek ottan.
hát így esett, mindazonáltal én ígérem, meghúzom magam nagyon, van elég gondom nekem ezen kívül.

mivan?

ablakommal szemben kettő tűzoltóautó. asszem oltanak. minek maradok fönn éjjel, ezt mondd meg.
a frász ettől a környéktől, és már megint az a ház az.
(nem, nem minket)
apdét: ... és miután elhúzott a mentőcsapat, a bagoly újrakezdte a nyivákolást. (ablakomtól 5 méterre a fán)

eseménytár

nem volt eseménytelen az elmúlt pár hét, pedig úgy van, hogy nyár van.
a múlt csütörtökön tehát bebizonyosodott, hogy fölvettek ama egyetemre, így ezt most hol nagyon, hol nagyon nem várom, szokásomhoz híven.

tegnap (az egy külön könyv lenne, hogyan baltázok ezzel el egy egész napot) végre a nyelvvizsgám is kiderült, oké, köszi, B2, grade B, ami majdnem grade A, ami sokkal szebb lett volna, de nem lett, viszont nem jelent semmit, és egy kis morc minden örömbe belefér ugyebár nálam.

holnap pedig négyéves (+) gyerekes család leszünk, ami borzasztóan jó, ez már egy akkora nagyfiú, hogy csak kapkodom a fejem, minden percet várok vele (és minden perc leszippantja a maradék idegeim is időnként). kész a torta, melyet a négyéves asszisztálásával készítettem, melyről, mikor meglátta, hogy lekvár kerül bele (Sacher), kijelentette, hogy csak a csokit fogja lefogyasztani róla, anyád, gondoltam.
(azért anekdotikus cukiság, ahogyan lezajlott a tortarendelés:
- Milyen tortát szeretnél, G, a szülinapodra?
- ... órásat.
hihihi.
órás lesz, csak ahhoz még holnap rá kell varázsolni az időt.

és aztán ott a jövő hét, teljes gordiuszi csomó valósul meg általa, még nincs kardom, hogy miként lehet szokásos anyósbébiszitterek nélkül dolgozni járni megfelelő hatékonysággal, s ellátni teljes felelősséggel a gyerekkel levést. lesz egy rutintalan nagymamánk, mely nem a gyerekvigyázás miatt kérdőjeles, hanem merthogy az én feladatom megmondani a nyavajásoknak, mit tegyenek. vegyük hozzá még ezt az ígéretes őszi időjárást is, plusz az egyórányira lévő munkahelyem, ésatöbbi, tehát (Lappa szavaival élve) a heti mátrix még nem állt össze korántsem.

nahh, így vagyunk.