nyolc

és igen, pénteken volt nyolc hónapja, hogy megszületett.
jó ez.

karfiol

rég rötyögtem ennyire jót pofavágáson, de ma a főtt karfiol összetörögetve rettentően nem ízlett g-nek.
igazából értem én, de szülőileg megélni az adott egyszülött valódi utálkozását, na hát abból ez volt az első, imígyen (pillanatnyilag) igen vicces (hát ilyen ez-élmény).
a világ összeesküdött ellenem, illeőleg a szerintem itt meg akarnak mérgezni mondatokat olvashattuk le a homlokáról (ismét megjegyzem, teljesen érthetően, a karfiolt 30 éven át hevesen negáltam én is, apja még most is, és kizárólag úgy szerettem meg, hogy én főztem, levesbe, csirkenyakkal, és a csirkenyakat szeretem, s ezért még a karfiolt is finomnak találtam)
de a jó anya később újra próbálkozik majd.

újramegújra

nem ismételném magam, nagyon nem, miszerint ismét elrohant a múlthét.
egyenlege pozitív, végülis.
+ anyukám (végre) többször föltűnt a színen.
+ a húgom egészen oké volt a húsvéthétfői sonkafalatok fölött a dédipapáéknál.
- idén sem úsztam meg a pacsuliáradatot, pedig most aztán már végképp nem időszerű a hervadás-kérdés, így gyerekkel a kezemben (ő is kapott kicsit így, hiszen hozzámbújt az idegenek nyomán)
+ mégsem annyira halálosan kínos a munkahelyem előtti meg nem tett föladat, ezt ma végül tisztáztuk is a főnökömmel, ez megérdemel még egy +-t.
- az egészségügyi nehézségek még mindig azok
- és ezzel összefügg az állandó fonalvesztés, miután minden napom erről szól, hogy feltűnésmentesen és minél játékszerűbben zajoljanak a folyamatok. az, hogy a konyhámat nyolc hónapja nem használom rendeltetésszerűen, az már megér egy külön posztot is.
+ ma a drága mondott -egy amúgy kellemetlenül szomorító, de régen sejtett rossz hír kapcsán-, egy olyan spontán kedveset, hogy azóta is táncra perdül a szívem rajta.
tehát jó, mégis.

szkepticizmusom és motiválatlanságom

az a helyzet, hogy jó ideje valahogy nem hiszek el dolgokat, s annyira nem mozgat meg semmi (jó: szinte semmi), hogy csak úgy élek bele a világba, nézek ki a fejemből, s úgy tűnik, mintha lennék.
de azért a legtöbb dolgot elsőre úgy fogadom, mint ezt az alábbi cuccot is, szkeptikusan, jó, jó, de hagyjatok már békén-elsőérzéssel.
a Biblia, amikor erről ír, úgy fogalmazza meg, hogy elmúlt belőled az első szeretet.
a pszichológia meg valami olyasmit mond, hogy az ember egyszer aztán felnő. megmerevednek a struktúrák, egyre ridegebb lesz a más dolgokkal való viszonyában.
a tapasztalatom azt mutatja, hogy ahogy egyre idősödnek az emberek körülöttem, úgy fogy el belőlü(n)k a valódi jó, a valódi élés.
ma, egy olyan napomon, amikor még sétálni sem bírtam elmenni a gyerekemmel, sem nem tettem még semmi értelmesnek nevezhetőt, és olyan pöckölhetnékem támad minden apró gondolatra, hogy még azért tehetnék valamit,
tehát
összességében eltékozolt és tékozolni hagyott napon
a szemem elé került ez a videó, és arra gondoltam, hogy megint lelkes akarok lenni, motivált, életirányító, nembosszankodó.
mondjuk megpróbálom kikapcsolni az áramot arra az egy órára.
vagy mittudomén.

történelmi hűség 1.

a történelmi hűség kedvéért álljon itt a jól megalapozott hűtlenségem bizonyítéka, miszerint múlt csütörtökön már a másik dokinénihez vittem Gergőt, érdeklődve a szerinte mit tegyünk témakörében.
kábé fél órán át egyfolytában beszélt, annak eredménye pedig 71 %-os, mondott pár kardinális hüjeséget is, azokat még át kell gondoljam. de: jófej, kedves, figyelmes, gondos. legfőképpen nem kell hozzá a harapófogó, s nem jut eszembe -rágondolva-, hogy 'áhh, inkább nem kérdezem meg mégsem'.
tehát próba indult, március idusán, s ha nem válna be (csakbeváliiik), hát keresünk egy homeopatát.
idevésem a pénteki telefonhívásomat is, mellyel üzenetet hagyandó a védőnéninknek a szabotázsról, a másik védőnő, ki eddig soha nem válaszolt korrektül a kérdéseimre, merthogy ő nem az enyém, hát most elárasztott a jótanácsaival kéretlenül a frekventált témában.
dühít, hogy ezek mindig csak utólag látszódnak hozzáérteni.

azvan

a mai nap nem fényeskedett így önmagában, de már lassan vége van, ez pölö jó.
délutánra (alvása, alvása alatti anyai csacsogás ismerős kismamákkal kakikról, szülésekről, hasrafordulásokról, papiról, estébé 'momtalk') valahogy a nyomás is elszállt, g (és én) egyre vidámabban szemléltük a világot.
aztán este, fürdéshez készülve, ahogyan szoktuk, a nagy ágyon játszottunk. édes volt, előtte majdnem állva elaludt, ott föléledt, lelkesen mászkált ide-oda. végül fölállt a fal előtti ágytámlánál, s én azt gondoltam, megint a fűrészporos tapétának szól a lelkes (kettő napja fejlesztett) hangos 'háhh' fölkiáltás-, de nem.
rám nézett félig kifordulva, vigyori, majd kisfiús mozdulattal elrugaszkodott, és hopp, beleugrott a nagypárnámba hasmánt.
ezt követően fölállt, s ha nem hittem volna el, hogy jól láttam, amit láttam előtte, hát megcsinálta még háromszor.
muszáj volt nagyon röhögnöm, miközben fölsejlett a jövőkép, miszerint pár hét múlva a napi nyafogásom arról szól majd, hogy a gyermeket képtelen vagyok utolérni, amikor fut, négy hét múlva a lépcsőfrász lesz majd rajtam, két év múlva pedig valami sportra kell beiratnom a levezetendő energiák okán.
(most még) hehe.

rudi

rosszkedv és hiszti okán kétpofára zabálom a pöttyöst, gyermekemmel nem bírván türelmesnek lenni, sem más rokonaimmal, sem magammal, jogom van föltételezni, hogy már megint valami front van.
franc a frontba.
gyermek öt napja hisztizni is tud, csoda dolog látni, ahogyan nyiladozik az értelme tovább, s deríti ki egyes dolgokról, hogy azt ő akarja vagy éppen nem. szájtartást is fejlesztett hozzá, s ha nem lenne olyan hirtelen a dolog, készítenék fotót róla, csak úgy, az utókor számára.
most pedig tennivalósztrájkolok, hónapok óta tartó nonstop szolgálatomat fél órára leteszem. nem különben az elmúlt hét (hetek?) heroikus sziszifuszait, naponta kitartóan nyúzott tevékenységeit.
janikovszky aranyeső a kezembe, dívány alám, szevasz világ.
néha azért jól esne egyszerre lenni megdicsérve/elismerve/kényeztetve/tisztelve.

elugrik kínába

vannak, akik bicajjal mennek boltba.
vannak, akik bicajjal járnak dolgozni, jelenleg trendie (és fitt) vagyok dolog ez amúgy.
vannak, akik kirándulni mennek így, ezzel.
és akkor vannak olyanok, akik évekig szépen elálmodoznak dolgokról, aztán egy napon szépen elindulnak PEKINGBE bicajon. (ez amúgy egy amolyan rajongói oldal.)
most, hogy így belegondolok, igencsak nagyléptékű történet ez.

megkerestem, végre

a(z ötperces!) zene magában is tetszetős, számomra a hétvégi ikeázásba menet derült ki (kösziköszi petőfirádió), hogy ez zene is, nem csak valami kis idekitalált szösszenet, szóval odafelémenet meghallottuk, föltekertük, és akkor nagyon jól éreztük magunkat, még a budaörsi kopárság sem ért el a szemünkig, még egy kis torokszorítás is volt, mert jól esik, ha valami tényleg jó.
és még a grafika is tetszik, csak úgy mondom.

szél szól

kifújja az agyam is ez a szél, rakoncátlanná teszi az éjjeli visszaalvást, áthűti a lakást, pfuj.
a vasárnapi tél fejbevert, s a vendégségbe lemenni képtelenül, mint kit fejbevágtak, aludtam délután g-vel egyidőben.
jó hogy mondjuk a tegnap éjjelt prímán végigaludtuk, legalábbis én, ami egyenlő a mindannyiannal, höhö, szegénykém hiába volt éhes, ha szólt is, anyu a fülén aludt.
egy hete lassan, hogy nem bírok kimenni sétálni, hol esik, hol fúj, hol szétnyom az időjárás.
szeretném már, ha kicsit kevésbé lennék ennek kiszolgáltatva.

álldiga és várdiga

és csak áll, és áll, és áll, és mosolyog, és nemmosolyog, és komoly arccal rágja a korlátait, és (egyelőre két) kézzel kapaszkodva hátrahajtja a fejét, mivel a világ úgy SOKKAL érdekesebb, s ma volt pár bátor lépés a kimászás felé, amit az intoleráns szülők azonnali hatállyal nemlegesen értékeltek, és inkább... felkiáltással manuálisan átállítottak járókaközépi izgalmasjáték-üzemmódba.
egyébként pedig ezt a fránya jókisfiú-frizurát szoktam egy mozdulattal csibésszé borzolni, mert hiába jógyerek, azért jobbára és mindenek fölött csibész, csak hát a forgók és veleszületett hullámok...

görcsölök, asszem

ami miatt panaszkodnék az a négy hónapja tartó székrekedésesdi, ami csudára bír amortizálni (mindkettőnket), lassan ott tartok, hogy. nem tudom, hol tartok. a dokinéni utasítása, miszerint kapjon aktimelt meg egyen búzakorpát, ott bukott el, ahogyan az egyik tejszármazék, és g minden korty tejre vagy nagyobb kanál tejfölre, amit én megeszek, kipöttyöződik, illetőleg a búzakorpa BÚZAkorpa, vagyishogy glutén, és ejnyemár. tegnap egykor éjjel még szerencsésen utána is olvastam a dolognak, és jól lelombozódtam. én nem vagyok táplálkozási szakember (akármennyit is tudok ELMÉLETILEG a témáról) sem pedig belgyógyász-gasztroenterológus-proktológus, így hát csak kínlódom. nem utolsó sorban megint megmérgelt ez a dokinéni, így hát holnap a tettek mezeje, nyomozás új után, de persze ezt is orbitális bizonytalanságban tapogatózva vakon, mert a csuda tudja, ki a jó.

ezek a hétvégék

ma végül ikeába mentünk. elköltöttük a jó kis karácsonyi kártyán lévő maradék összegeket. fontos volt beszereznünk egy nagy hengerkrokodilt, kellett egy jó kis teknőcpárna, tarka képkeretek, tevés-majmos-madárkás rácsvédő a járókába, ja, meg egy teflonedény. micsináljak, egy gyerek, első, hát ha egyszer nem nőttünk föl? mondjuk ahhoz a föladathoz fölnőni, miszerint a hétésfélhónapos Gergely legkedvesebb kedves szórakozása rácsba (tetejébe) kapaszkodva ácsorogni, lassan reszkető lábakkal nem hallgatva a csüccs vezényszóra (míg nem fárad el totálisan, addig ráadásul röhög is rajta), de EGÉSZ NAP BÁRMIKOR, hát ehhez a föladathoz holnap egyedül leszek, és neeeem. édes, ügyes, tündöklő kis elme, csillagszemű juhász,

de kérem szépen én ezt még úgy két hónap múlvára prognosztizáltam. amúgy, ha éppen azt kell, mászik is, helyesebben szőnyegen parkettáig mászik, parkettán kúszik, egészen a járókarácsig, melyen fölkapaszkodva ismételten áll. igaz, odakünn van egy pár érdekes madzag, szőnyegszél és szőnyegszösz, mely pár percig elfoglalja, de ma a százaszsepis zacsikáig nemigen volt megállásunk. az azért bevált. a legbosszantóbb a dologban a hasonló korű gyerkőcök fejlődési mutatóit hallani, miszerint 'jajj, hát már hasra fordult kétszer!' anyaaaa! de tudod, mit, ezen én nem panaszkodom. ezt én nem generáltam, ő ilyen, max. elfáradok hamar.

mi volt

minden napomnak van amúgy mondjuk egy tevékenysége, ha az van, más nincs.
ma gergőegészségügyi nap volt, a részletei nem ide kerülnek.
a tegnap viszont vicces volt, és reménykeltő, sikerült (rám) jónak látszó ruhákat kotornom a neten, hétfő-kedden ide is kell érjenek, nagyon izgulok, mert egy csomó ruhát vettem egy (kisebb, de) csomó pénzért. jahhaj.
és mind színes, zöld, lila, bordó, fehér, sárga, barna, rózsaszín. piros már van.
hát mit tegyek, megnőttem.
holnapra meg ma egész nap az ikeábaéskikábaeljutást terveztem, estére értettem meg, hogy ma március tizennegyedike van, vagyis holnap nem megyek, odákba biztosan nem. és ha ilyen csuda idő lesz, akkor sehovába sem, s mert még a "levegőn" sem voltam a héten, hát egy kicsit bele leszek zárva ebbe az ünnepbe, amit sajnálatos módon tavaly és azelőtt sikerült a politikai mázzal (pfujj, ragacsos) leöntve egy időre számomra nemvárttá tenni.
ugyanígy a kossuth-díjról azt gondolom, nem pártpolitikai díj. bárcsak ezt tudná mindenki.

még egy palio

még nézegettem az elmúlt évek palioit, és bár tudtam róla, mégis újnak hatott, ahogy láttam, tök mindegy, van-e lovasa a lónak, a lényeg, hogy melyik ló ér be elsőnek a célba.
jó, mondhatod, sovány vigasz ez a lovaknak, amivel egyet is értek.
de mégis megható volt látni a 2001-es felvételt, a leocorno contrada lovát-, olyasmi volt, mint az amelie-ben a felvétel a lóról, aki könnyed vágtával lefutotta a tour de france biciklistáit.
és az egyébként meg tök jellemző az olaszokra, ahogyan a végén ölelgették a lovat. végülis?

a nap esszenciája

ma este, altatódás közben úgy gondoltam bele, hogy az elmúlt idők esszenciája, miszerint együtt lenni jó.
visszahozhatatlan,kell nekem, jó nekem, jó nekünk-idők ezek.
vihog, riheg-röhög, állandóan áll (ötből négyszer pedig nem ül le, ahh), icereg-ficereg, kézben folyton kiforog, annyi mindent kell nézni, kézzel (de inkább lábbal) integet, ha mennek, utcán autó jön, NÉZ, halkan sutyorog, rág, rak, fog, négykézlábaz, térdel, ül, figyel, megért, gondol, alsó szájszél beszippant, él.
a szó É L értelmében.

mindigkésőnérkezem

FÜLESNEK

boldog szülinapot kívánunk!!!

váhh

őhh.
ez előtt egy nappal jöttünk haza.
most is sír az egyik szemem, de a másik inkább nevet, tekintettel arra, miszerint jobb nem látni a falnak csapódó lovakat, vagy épp a végül örömmámorban fulladozó nyertes lovast, gyenge idegzetű lévén én.
ja, a sienai palio.
2006. július 2. Siena, Piazza del Campo. a pantera nevű kerület nyert, a feketepárduc, másnéven.
juteszembe kiskoromban teljesen logikusnak tartottam az azonosíthatatlan nagymacskákra a gepárduc elnevezést. höhö.

elhagytuk

ismét elhagytunk egy méretet, tegnap morcosan állapítottam meg a 68-as rugik kicsi voltát, behh.
elhagytuk a múlt hetet is (ma), amely kissé zsúfolt volt, minden napra jutott valaki a sok valami mellé, ami egy kicsit sok volt valahogy, bár jóleső.
tegnap amúgy az apja keresztszülei fáradtak át hozzánk, kapott hintát tőlük, meg próbálták áttörni is a gergőfalakat, ő csak nézte-nézte őket, néha egy-két mosolyt adományozott a kitartó és ezért igen hálás alattvalóknak, de jobbára az első félórát fejét a vállamba furkálva töltötte, s csak utána voltunk a járókában elérhetőek. igen, voltunk, mert ott csücsültem én is, így eshetett, hogy biztos háttérországgal már könnyebben ment az a pár vigyor.
mondjuk én szeretek a járókában üldögélni, épp, mikor szükséges.

csinálgat ezt-azt

g csinálgat ezt-azt a rezervátumában, melyről azért érdemes tudni, hogy a szoba közepén áll, minden irányban megfelelő rálátással a dolgokra és személyekre és a tévére és a számítástechnikára, egy bizonyos szögből a fürdő, az ebédlő és a konyha egy részére is, persze ez utóbbihoz virgoncan jókedv kell, mármint a megfelelő szöghöz, amivel természetesen nagyjából funkcionalitását is veszti a dolog, mert a látnivalót látni igazából csak rosszkedv esetén SZÜKSÉGES. és olyankor nincsen szög. csak nyafi.
de itt alább nincs nyafi.

itt térdelve bámulás van a szeretett (szög) sarokban, elengedhetetlen bivalybarát társaságában (mit nekünk nyulak és macik és gumikacsák).
de azért van (még néha) egyszerű fekvős-tanulmányozós pár perc - naponta pár percre.
itt például

nem igazán derül ki, hogy a betűket falja-e, vagy csak a tenger gyümölcseit.
itt pedig nemes egyszerűséggel
olvas:

hasmánt, a hármas számú gumikacsán.