ideg

valószínűleg minden agyra én megyek, föltéve, ha erre jár bárkié: megint síkideg vagyok.

ez most olyan, mint g-vel volt a fejfájás, a tehetetlenség, az ismeretlen, a lelkierő próbája. 

(jelzem, erős vagyok, tehát ugorjunk) (fekete humor, nem tudom, átmegy-e írásban)

délben hazaérve azt mondja az ember, szerinte láza van. nézem, semmi. másfél óra múlva 38,5-re kúszott a láza. karikás szem, sápadt arc, jéghideg végtagok, hidegrázás. ügyeletet hívva nem jönnek, mert túl korai bármihez. ("el tudunk-e menni") algopyrin lázat délutánra levitte. este fejfájás, láz megint elindult föl. most alszik.

én pedig egy szimpla bármivírusban reménykedem, annyira annyira

ezt az érzést nem lehet leírni, de ebből tudom, hogy ezért nem extrémsportolok.
és:
nem bírok aludni menni, ilyenkor ezzel tüntetek, és nincs mit tenni ellenem.

dalolászik

(én nem tudom sorban, ő igen)

(háttérben dalolgat)

neptun, jupiter, szaturnusz, uránusz, föld, mars, vénusz, plúúútó

mindez a starwars dallamára.

ma ezen nagyon összenéztünk az emberrel, és egyszerre röhintettük el magunkat.

mondom én - cukorfajzat, megzabálom.

hikomat

kívül-belül hikomat vagyok, erre nagyon sok szót vesztegetni is kár. 

4 napja a hátam gyakori fájdogálása új színnel bővült, lábam vénásan tropa, és még mindig nem alszom eleget.

pedig nem írom a szakdogám, ami délibábként lebeg mindennapjaim egén (tök jól ki van találva, csak olvasni-jegyzetelni kellend, amire mikor volna időm, mondd már.)

holnap (ma) utolsónak megyek le a közeljövőben a nyírségi helységbe, egy éjjelért 10+ óra utazás - fúj, de vonzó.

amúgy kész a munka, jövő héten kapom kézbe az eredményt, addig meg szorongok egyet, minthogy tavaly elrontották.

ja, és beletrollkodtak az életembe, az egyiküket kiválóan elhelyeztem a helyén. a másikukat kikerülöm.

mozgalmas ez a "hosszúhétvége" (azóta sem bírtam megkedvelni az ilyet).

fontolgatom a hosszú hosszúnyaralást a nyárra. háthaösszejönne.

múltjelenjövő

annyira kellett röhögnöm, beleolvastam pár régi posztba, és minő csoda, ezek nem változnak.

csak most már tud beszélni, és megmondja, én meg igyekszem nem árulkodni, de

minden

pontosan

ilyen.

háháhá-

hétköznapok széllelbélelve

amilyen szeles idő volt a napokban, kábé olyan is volt kívül-belül is minden.

nyomasztóan szeles, undok.

aztán mostmár jobb, bár még mindig relatív a jó,

a múltkori irkálás óta orrhegyem továbbra is facsar, bár idén állítom, hogy az orgona volt a ludas.

g is köhög(ött) nonstop (míg el nem kezdtük az orrfújkálást ezzel a Luffeel-lal, az használgat.

aztán ma meg a nyakszirtjén egy féltenyérnyi piros folttal ment aludni - ugyan mi a frász ez, tanakodom azóta is magamban. kapott kalciumot, bekentük viszketéstelenítővel, aztán várunk.

múlt hét kedd óta ma sikerült időpontot kuncsorognom az allergológián, de a rendszer csak egy időpontot enged, vagyis a vérvételes vizsgálatra tuti nem lesz már időpontunk nyaralás előtt. úgy kábé 7 dolgot mondanék én, amire várhatóan pozitív lesz. nesze neked szoptatás.

majd visszaszívom, ha mégsem.

a munkafronton rájöttem, hogy növesztenem kell az önvédőmechanizmusokat, olyan, mint zsepit vagy vattát tépni, ha megrángatom, nem enged, ha lazítom, a munkatornyok is pöckölődnek tovább napról.napra. kicsit kínos néha, de én nyugodt vagyok, haha.

azta, most jut eszembe, hogy holnap hiába jönnék haza befejezni a munkát, ha egyszer ovis szülői lesz. szevasz, púp a háton.

nahh, *dohogva elmegy aludni*

kényelmes szamár

a tavalyi és a kétéves blogjegyzeteim kiválóan (jót röhögtem legalábbis visszaolvasva) jegyzik allergiás állapotom, minthogy idén (is) belefeledkeztem a későn érkező tavaszba, illatok, orgonaága, izéfavirága, szevasztok.

robbanásszerű érkezéssel négy napja erősödő orrhegyfacsarás és tüsszentések, és most nem csak nálam, csak a többi alany valahogy jobban viseli.

hááá

pcííhhh

házinéni

amióta legalább fejben azért írom a szakdolgozatot, két hétvége is eltelt a lakásgyömöszöléssel, minthogy két kezem attól még szabad. amikor éppen nem bent dolgozom, vagy itthon gyöngyöt vasalok, nagyjából állandóan pakolok, pucolok. őrülök meg.

az új mosógép egy angyal, mos, mos, nem nyafog, csendben végzi a dolgát. ennél fogva én meg mosok, mint a kisangyal, mostanra túljutottam a kéthetes restancián (addig állt az ügy), plusz ma a függönyök is bekerültek. ezért aztán ablakot is kellett, mossak, egy ruháskosarat is felszámoltam. kis nyom a nagy világban.

most még van egy kutyavasalásom, egy teregetés, aztán nyomás aludni.

könyvkönyvkönyv

fesztivál, menni kellett, jó volt. családi programmá nemesült, így az élmény tripla, nekem még mindig izgi, a többiek meg szeretnek, és még a nap is (nagyon) sütött. és énekelt a palyabea.

az viszont tény, hogy idén bevásárlócetlivel mentem, ami a szó szoros értelmében röhejes, viszont felettébb hasznos, ha a többi kettő motivációja elsősorban az, hogy szeretnek. megvettem hát a Pi életét, meg kettőt g-nek, meg kinéztem párat a gőtééktől (meg azt is megtudtam, van e-könyvtáruk, juhhé) megjelent a Titi folytatása, azt még tartogatom, mert helyette találtam egy aktuálisabbat, a sötétségről.

a legbizarrabb élmény a PIM-nél volt. vettünk egy Nemesnagyágnest, meg egy Radnótit. hűtőmágnest g-nek. olyan posztmodern élmény volt.

megint hetek

teltek el, én csak kapkodom a fejem.

voltam bécsben egy napot, a "lejártam a lában" tökéletes megvalósítását hoztam, hasznossági faktor 61 százalékos, minthogy találtam egy igazán jó könyvet és így kevesebbet költöttem, mint az tervbe volt véve, plusz a westbahnhofon az olasznál éppen még volt 5 percem tiramisut venni, és az persze mindig lendít a dolgokon. de nem sikerült megúsznom a könyvtári büntit (egy napra is fizettettek velem), plusz akartam readereket hozni, de nem volt előtte időm ezeket elkérni, szóval fuccs, és azt eléggé sajnálom.

az elmúlt hetet meg lent töltöttem a suliban, ez is úgy 59 százalékosra sikerült, minthogy volt két nap, ami eléggé okos nap volt, ha nem is őrülten újszerű, de hasznos. az éjjeleket szobatársaim csacsogás és alvás és aludni hagyás helyett szakdolgozat-írással tengették, így nagyon kifáradtam, bár ha jobban megnézem, így is töltődtem, és most már tudom, hogy valahogy csak meg fogom írni majd én is egyszer ezt a nyavaját. igazából csak annyi hiányzik, hogy asztalra csapjak és eldöntsem, melyik téma lesz a megvalósítható. ahogy ott kérdezgettek róla, rögtön hármat is felvázoltam, de persze vázolni más, mint lekutatni azt pl. a nemlétező szabadidőm és határozottságom okán. nem elhanyagolható szempont, hogy a tanárral tavaly augusztus óta semmit, de semmit nem kommunikáltam, talán nem ártott volna...

nahh. most meg pótolom az elmúlt évek háztartását.
ja, és vettünk egy mosógépet, a régi feladta. kedden érkezik, addig púposítjuk a ruhahalmokat.

úgy fél

úgy fél12 tájban ma rámjött, fogtam, és felére vágtam a hajam.
ezt így én nem szoktam, úgyhogy köszöntlek, stresszhajvágás.
holnaptól másfél hétig nem látom rendesen a gyerekemet, ezt kompenzáltam nyilván.
gáz-e vagyok.

"én vagyok a fellegajtó-nyitogató"

"bolond volnék, ha búsúlnék" vagy másképp, máshol: "lábam alatt bársony" 

vigaszul, magamnak, magunknak.

úgyhogy megyek, egy kicsit még muszáj vagyok az ilyen zenéből vénásan tölteni, ne bőgjek már, ez jó itt.

azon kívül hadd röhögjünk egy kicsit:

tor

nagyon jó volt a temetés utáni tor.

a nagynéném szerint a nagyapám az ilyet szerette, ezért lettünk ilyen kevesen, és attől egészen olyan volt, mintha most is ott üldögélne csendesen a foteljében, háta mögött a kutyával, amelyik túrja-túrja.

rengeteget nevettünk, végigdumáltuk, néha kicsit csend lett, de minden olyan jó volt.

csak a kutyán lehetett észre venni, ahogyan időnként leheveredett, a dolgok azért mégsincsenek rendben. nagyon sajnáltam őt is, egy kutya hiánya annyira valódi és fedetlen bír lenni néha.

a miénk akkor érződött igazán, amikor a temetőben meghallgattuk a papám dalát.

munkamorál

ja, úgy amúgy könnyebb volna, ha lenne mondjuk csak másfél, jól körülhatárolt munkaköröm, és egyes illetők nem keltenék a prekamasz ellenálló képét odabent is, mondjuk csak hogy a dolgozás egy kicsit könnyebb legyen. egy leheletnyit.

persze kellene különben egy tágabb, perspektivikusabb környezet, ahol nem minden másnap kellene latolgatni, hogy hisztérikusan kacagjak-e az élet abszurditásán, vagy éppen lázasan keresgéljem a menekülőutat minél távolabbra.

gyerekek gyerekek

a kölök nagyon nagy lett hirtelen, ötésfél is elmúlt, naccsoportos (jövőre is erre ítéltük, úgy kell neki), ezt a kort a már említett fantáziavilág mellett spirális rendszerességgel belengi a prekamaszkor szele.

a kamaszkort minden bizonnyal nagyon fogom utálni, de legalább edződünk.

igaz, mostanában élem meg azt, hogy nincs elég fantáziám, kreativitásom vagy energiám (szimultán és/vagy egyik), és helyenként totálisan eszköztelen vagyok a nemakarással és nemcsinálással szemben-

ma pl. a Második Nagy Bolti Háborúnk alkalmával jöttem rá, hogy a régen fegyelmezett gyerekem teljesen kihagyja már ezt a tárából, egyszerűbb azt tennie, amit a kedve diktál. és ettől majd minden teszkó közepén szembesülünk a seggemnek ököllel rontó gyereket neveli anyja-apja képpel, amitől testenkívüli élményszerző révén egészen moziban érzem magam, nem normális, ahogyan ez van, nem stimmelünk. 

túl sokat van nélkülem, ez tény, túl sokat az oviban a gátlástalanul autisztikus csoporttársával, túlontúl másoló típusú személyiség, és túlontúl hat rá az a rokon, aki tőlünk, felnőttektől feltétlen tiszteletet vár el, míg g gyakorlatilag (szépen mondván) pottyanthat a kobakjára, ütheti ököllel, mondhat neki NEMet, nem probléma.
"rosszcsont vagy - mondja mosolyogva"

ebben egyáltalán nem elhanyagolható, legnagyobb tétel továbbra is a közösen töltött idő csekély volta.

feladat tehát adott, a három említett tulajdonság újbóli növesztése, és sok-sok idő töltése.

argh.

takonypóc

annyira vicces, ahogyan engem, aki egy hónapig szedtem a vitaminokat, nagyjából gyümölcsöt eszem, estébé, most, hogy nem rohanok a suli meg a téliszezon okán, hatodik hete valami betegség nyű. ez olyan változékony. most ép takony van és térdkattogás. előtte torokfájás volt, masszívan másfél hétig. előtte a hasmenéses izé jött ki rajtam. előtte a gerincem fájt.

egyszer még előfordulhat, hogy megyek az utcán, a szép hosszú utcán, és egyszercsak pitty, potty, elpottyan egy-egy tagom, szétpotyogok, minthogy nem tart össze a rohanás szele. (jó kis képzavar, de most így leírva tetszik)

mindenki más most éppen oké, így végül azt mondanám, én kibírom, a többi(ek) meg maradjon(anak) így.

ha hó és e ső

ja, persze, a kötelező kör arról, hogy HÓ volt még tegnap is, és az milyen röhej. itt pl. 25 cm volt, négyszer ázott be a nemlétező télicsizmám, gratulálok, plusz jubiláltunk, minthogy három hónapja kértem meg a drágát, ugyan menne el már, s hozna haza egy SAJÁT hólapátot (egy: még mindig imádok hólapátolni kettő: akkor is, ha utána minden ízületem utál három: tíz kerek éve havat SÖPRÖK, mert sosem a hó ennek a végén van az amúgy is gyépés hólapát)

megígérte, hogy jövőre, innen remélem, ez nem predesztinál a következő, áprilisi hóesésre.

azért a helyetekben vennék egyet mostanában.

mi van mostanában - kérdezhetnéd

csak úgy címszavakban.

- hát meglett egyszerre a két (befejező) félévem. ez jó azért.

- viszont nem lesz meg mostanra a szakdogám.

- az egyetlen maradék nagyapám elhunyt.

- letottyant a munkamotivációm, és az nagyon gáz. háromméteres lelki meg fogható hótorlaszokkal küzdök ebben évek óta, időszerű volt már ez is. még nem tudom, most ezen hogyan leszek túl.

- mindhárman betegek lettünk, egyik az egyik keringő izétől, másik a másiktól, én mindkettőtől, csak nálam még mindig tart. most épp köhögéstől robban szét a fejem félóránként.

- a köztársasági elnök pápaválasztó főműsoridőben váratlanul kiírta magát az én közjogi méltóságaim sorából.

- g sztárvórszőrületben él, meséiben keveredik a rendőrőrs, a hólapátolás, az űrhajó, meg joda. mindezt pedig olyan meggyőzőerővel adja elő, hogy első szavait totál elhiszem, mire rájövök, hogy hol-mi történt. ez annyira jó.

*

*

amikor anyukám néha mesélt arról, neki mi volt a legrosszabb a "régi rendszerben", akkor azt mesélte, hogy a mindent behálózó hazugságok. nem teljesen értettem. ma megnézem (nem, már NEM) a híradót az m1en, és tudom, sajnos tudom, mire gondolt. még nem tudom, ebbe hogyan lehet belenevelni egy gyereket.

4.

 szóval nagyon nagyon nagyon lassan, de a papírozás háromnegyedéhez értem, ami annyit tesz, jól haladok.

ha így marad minden, akkor a harmadik oldalon is helyesen könyvelik le a félévemet. 

kint pipa, suliban úgy tűnik ugyancsak pipa, szóval már csak a pénzosztó anyaegyetemi nyünyörgés van hátra.

és az egészben az a legszebb, hogy a sok macerát megérte: készen van a negyedik félévem is, ha akarnám, kisujjam sem kellene mozdítanom, plusz megvan az a kreditmennyiség, amitől följebb már nem is lehetne/szabadna, és még az átlagom is csilivili lett.

most tényleg csak annyi hiányzik, hogy valaki egy kis plusz szuszt pumpáljon belém, hogy iszonyú rövid idő alatt produkáljak egy szakdolgozatot. ez nagy talány, most tényleg nem tudom, belevágjak-e. jó volna a többiekkel együtt végezni. itt és most, velük együtt, szóval az jó volna.

amúgy meg nem volt semmi ez az egész, akárhogy is.

olvas ő

emlékszem, amikor akkora voltam, vagyis inkább kicsit kisebb, eléggé idegesített, hogy csak a nagybetűket ismerem. itt van az érzés, ahogy dühösen néztem a népszabadság aktuális számát, és megint nem emlékeztem, mi az a hangya-szerű betű.

most nézem, g-t, olyan jó látni ezt a küzdelmet. nem tanítjuk. csak éppen akarja tudni, mi van odaírva, ezért elolvassa, kibetűzi, betűről betűre silabizálja, megküzd minden szóért, és nagyon, nagyon boldog, ha rájön.

és én is. (mi)

ez pedig az aktuális kedvenc versek közül való, együtt mondja esténként:

Nemes Nagy Ágnes: A lopós kutya
 

Az én kutyám, Fickó, mindig
kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba.
Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a.

Az én kutyám, Fickó, mindig
szedi a tálat, veszi a polcról, eszi a csontot.
Szedi-a, veszi-a, eszi-a.

Nem lehet, te Fickó, mindig
kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a!

Nem lehet, te Fickó, mindig
szedi-a, veszi-a, eszi-a!

Baj lesz ebből, Fickó, nagy baj:
szalad-a, szalad-a, üti-a!

utol sógorék nál

a két héttel ezelőttit szerintem mégis megcsináltam, a technológiáról nem szeretnék vallani, arra nem kifejezetten vagyok büszke.

a holnapi -na ez az igazi talány, mi lesz. ha az, mint múltkor, megvan. ha itt a másik tanár lesz bent, akkor meg nem.

van az a helyzet, amikor leblokkolok. nem, mert nehéz az anyag, nem mert kínaiul van, nem mert túl sok, nem, mert beteg voltam meg dolgoztam az elmúlt két hétben is, és nem, mert nem adott kérdéseket/tételeket ez a tanár.

egyszerűen csak van bennem valami megtáltosodási gát.

elemezgettem magamban, mi ez, 

és valami olyasmi, hogy megint megint kezdenek lefelé nyomni a melóban, és amikor azt érzem, hogy amúgy is lógok a levegőben, akkor minden energiámat felemészti a normalitás mímelése. nem egy rendszerhibáért nem én vagyok a felelős, és mégis rajtam csattan az ostor.

van itt ez az új nő, és tudod, milyen az, először megélni, hogy tíz év mínusz okán egy másikat preferálnak?

ehhez hozzácsapódik a múlt hónapokban ideventilált fáradtság, az élet hiánya.

na jó, holnap ezen is túl leszek, mármint a vizsgán, nem az érzéseken. szombaton este meg hazamegyek, az is jó lesz, nagyon.

2010-ben innen indultam, amikor nulláról újrakezdve kellett a mozdulás. most az van, hogy sokkal többet tudok, de nincs még rendszerezve, és rémiszt, hogy erre nem is lesz időm, holott innen most már csak az visz majd tovább.

összeszedem magam, ez nyilvánvaló, 

most a bátorság hiányzik.

hajrá én.