hajhaj

mit teszel akkor, amikor egy/a párt szól le valahova?
amikor nyilvánvalóan a véleménynyilvánítási szabadságot korlátozzák?
mit tesznek az emberek ilyenkor?

cukikám

arany pofikám tegnap rendkívül kellemes csalódásban részesített.
utóbbi félévben nem hajlandó elfogyasztani magától: a kenyereket, a lekvárokat, a semmilyen szószókat, a tésztát, hacsak nem sima vagy kakaós, ésatöbbit. levest egyébiránt viszont szinte mindenkor mindent.
és akkor tegnap az oviról mit mesél a szentem? hát a levesből nem evett annyit (??), de megette a (lekváros-grízes) tésztát. és kétszer kért belőle. mert nagyon szerette.
ő.
áhháhááháá.
jó, mondjuk nemrég kitalálta, hogy csak és kizárólag a "fenti"paradicsomlevest szereti, a "lentit" nem.
illetőleg az is megesett a nyári pesztrálások alkalmával, hogy az (általam készített) meggylevesből velem csak a levét, csak a levééét!!! ette meg, míg az én anyukámmal a meggyet is simán. ugyanaznap, ugyanabból.
gyerekek...

'láttalakatévébe'-érzés

...és akkor mindent megbeszéltünk már, és énnekem csak le kellett volna gépelnem a jegyzeteim, és akkor fölhívtak, hogy z lemondta a helyszínt...
go to 10
vááá
akkor hát most legépelem a jegyzeteim, s reménykedem a holnapban, hogy minden éppenpont klappolni fog mégis.
nemhiába mantrázom pár hete nonstop:
meeennifoog, meeennifoog, meeennifoog

árnyék

olvastam egy (több) cikket a nehéz évforduló okán, de
ez csak egy lapát arra a hónapok óta kerülgető végtelen rossz érzésre, ami
nem hiszem, hogy egyedül engem kerülget itt ezen a szélesség/hosszúságon (is)
egyre vallásosabban hiszek az örkényi világfelfogásban.
sem nem racionálisak, sem nem normálisak vagyunk, valami más, aminek a megfogalmazásával nem bajlódom.
nagyon ambivalens érzés, miután egyik oldalról tisztelem az embert, másik oldalról elfogadhatatlan megjelölésnek tartom.
na mindegy.
időnként kiakadok ezen, szorongok egy jót, aztán reménykedem abban, hogy sem igazam nincs, azon túl, hogy majd megy minden tovább rendesen...

nyírek

voltam a nyíreknél, hihi-
jó élmény volt mindent összevetve, bár úgy néz ki, hogy én ezt a képzést (már megint) sokkal komolyabban vettem, mint annak a rendje volna. egyszerűen nem történt semmi, összesen kettő alkalommal éreztem, hogy valóban egyetem meg mi ez, ahol 8-10 órákat csücsülök naponta.
a to máig gyakorlatilag be sem íratott (ha én nem írattam volna be magam magam), a diáktanácsadók szó szerint leszúrtak, hogy mért voltam olyan gyors a diákért otp - neptun útvonalon átutalt - átrakott (kettő művelet, érted) kerek 360 forinttal, index az nincs, csak valami füzet, amit azért alá/be kell íratni majd, de tantárgyak/nevek/részletek/oktatási kód nullinfó. és sorolhatnám a felkészületlen tanárokat, de inkább a két felkészültre emlékszem, mert tényleg, ahogy ott ültem, körmöltem és koncentráltam, és
tényleg
tanulásérzésem volt. ábólbébe jutás-érzésem. és az jó.
inspirált ez a hét, és ez a lényeg.
közben meg a fizikai valóm loholt irodából irodába, sorból sorba, majd telefonnal ki-be, szerda estig senki nem nyugodott ugyanis. megnéztem a város belsejét is, egész okés.
aztán az is vicces, ahogyan az ember az állatkertben bóklászva beszélget a főnökével, de még jobb érzés az esti szkájpkonferencián családocskával megvitatni a nap eseményeit, hihi.
szóval, mint az látszik, továbbra sem unatkozom, jó, jó.

megmérlegeltem

ő például ma 16 és fél kiló volt és 105 centi. ezt a gyereket húzzák.
aztán meg már két hete oviba jár. pl remélem, hogy holnap nem lesz gond az ottalvással (múlt héten ő lett volna egyedül pénteken)
most éppen vontatottan beszél (o és f az oviból, elnyújtott uááááá-val műsír, illetőleg egy-egy papás együttlét után után kizárólag akkó, máá, és egyéé-ben hajlandó beszélni) ezektől én, a magyaros, egyrészt megőrülök, másrészt szétröhögöm magam - általában egyszerre.
"anya, mi az az ebrúd?" (merthogy szókincsfejlesztő rémuszbácsit mesélünk sok furasággal)

a másik pedig fotóz, fotóz, fotóz, egyre-egyre jobb, kéretik figyelemmel kísérni! (mondjuk a fészen) jahh, és tegnap elvitt a gátra cukrászdázni.

én nem tudom, asszem én is jól vagyok, csupán feszít a tempó. mikor nem. de most nagyon.
ja, egyébként nagyon érdekes tanulság volt az a munkaátadósdi szórakozás. nem szaladt fülig a szám a bejelentéskor, sőt, elfancsalodtam (asszem, jó intuitív vagyok), pedig mégiscsak megkönnyebbülés volt. bár ki tudja, mi lesz ez igazán.

kelet

és ez most akkor tényleg úgy zajlik, amint azt a nehézkedés törvényeinek ismerete alapján feltételeztem: valóban kettőésfél munkakörnyi szakadt a nyakamba. előbb-utóbb csak elválik, mi is vagyok. (és ez itt a kérdés már vagy két éve, hátha most.)
és csak mint megjegyzés, álljon itt ködösen, hogy az (egyik), akinek mindezt "köszönhetem, természetesen ugyanezen törvényeknek megfelelően az új életében is kisért, nem, nem szabadulhatok... najó, ezt félig viccesen mondom.

amúgy pedig csatároztam egyet a TO-val a vidéki város egyetemén telefonon, és egyhónapnyi nyugodt semmitsemsejtés után (lévén idejekorán lefoglaltam a koleszszobámat - hittem), a két kollégiummal is.
ma megjelent továbbá a weboldalon végre az órarend is, érdekesen vicces: tegyük fel, hogy tényleg minden nap 8-18-ig ott fogok ülni (remélem, ülünk -ezek után) egy messzi város padjaiban (SZ-CS csak négyig, huhú), ahol a könyvtár 8-16ig van nyitva, azon felül, hogy a TO innen a távolról és messziről tényleg nem túl izé... és még a pötty a tortán: pénteken 6-ig tart a nyelvóra (???) ezeknek nyilván (már) nincs családjuk.

g rendkívül mérges volt, amikor konkretizáltam a most vasárnapi indulásomat, teljesen jogosan. így hát ha volna időm, folyamatosan fontolgatnám, mit tegyek. de valahogy azt gondolom még mindig, bele kell vágjak legalábbis, hogy lássuk, mi lesz.
a családomról pedig ezúton is jelentem, hogy minden egyéb ellenére egy csuda-

ihaj, szabadság szevasz

hát így telt el szép csendben ez a hét is, idén várhatóan az utolsó szabad hét (még nem realizáltam, csak most jól emlékeztetem magam).
itthon, mi több házimunka (csak nem?), végre olyanokat csináltam, amit már vagy két éve nem, eredmény a kiporolt könyveim, átpakolt polcok, negyven centi szabad hely, ami -valljuk be- kellett, mint egy falat kenyér.
az évfordulónkon barátaink jártak nálunk, g egy héttel korábban kapott tájékoztatást jövetelükről, onnantól kezdve számolta a napokat (naponta négyszer), ajándékokat készített (melyeket végül úgy eldugott, hogy csak elmentük után jutott eszébe, hogy vannak), aztán ugye két napig könyveztem (szomszédok utálhattak, bocs) (a látvány és az érzés mindent megér) (és nem baj, mert az apósom tüzelése okán habzó szájjal ordibálni átjövő nő ma legalább revansot vehetett, ahogyan egész délutáni alvásidőben gyakorlatilag g ablaka alatt flexeltek, kattanásosak vagytok, innen is üzenem), mosogatni pedig csak nagy dózisokban sikerült, ma csak egy órányit-
hát ilyen ez.
holnaputántól realizálódik a munkaváltozás, nem, nem várom, jó, vegyes érzésekkel vagyok, de akkor sem. annyira kellene magabiztos proaktívnak lennem, amire csak külön kellett volna egy hét felkészülőidő.
hát tényleg ilyen ez.

gyerekvigyázz

a családi felvigyázó rendszer új fejezete a mostani, anyukám bevetésen, g teljesen jól fogadja a dolgot, bár két nap még nem a világ, de nem is lesz több négynél a mostani álláspont szerint.
voltak kapálni, homokozni, vonatotnézni, bicajozni, kapálni, homokozni, homokban kapálni, ésatöbbi kombináció.
az a szépséghiba sajnos megvan, hogy négy napja aluszékony, és két napja hőemelkedése van időnként. aggaszt a sztori annyiban, hogy
1/ megfázhatott (szeles idő), legegyszerűbb magyarázat
2/ allergia megint elért minket (minden nyáron a szülinapja körül megszokott - ezt utálnám, de adottság)
3/ valami komolyabb, mert feljegyzetlenül, de már bujkált ugyanez egy hónapja benne.
sajnos előbb-utóbb be kell iktassunk mindenféle orvososdit, bár ezt a kört kihagynám, ha lehet.

na például gond

x kilépett.
x nagyon gáz, hogy volt, de jobb volt úgy, megszoktam félig, és csak néha jutott eszembe az a seblázas egy év, mialatt a stressz szétrágott a betegségig, meg a követő egy év, amikor semmi, de semmi nem sikerült, de semmi, tényleg.
x kilépése azért nagyon gáz, mert most jön az őszi-téli rohamidőszak, nagyon sok munkával, nekem sulival, többit nem sorolom, és látszólag természetes módon fogják a nyakamba varrni a dolgai(ma)t, a régieket, nulla kompenzációval, ami a legkevesebb.
sokkal gázabb történet, ha helyettesítik valakivel, ebben még gondolkodni sem merek.
és még gázabb az a hír, hogy marasztalni akarják. semmilyen racionalitás nem áll emellett, s mégis.
legyőzött, elhagyott stressz, szevasz.

egyedem

jelentem megvolt az első (és reménybeni utolsó) afférom a TO-val, igen, így hogy még oda se járok, köszi, ebben nagy vagyok. csak annyit érdeklődtem volna meg, mi legyen azzal a 2-ai beiratkozással, amennyiben 5-étől egy hétig úgyis ott fogok dekkolni.
a/ menjek le 3órás vonatúttal oda + 3 órás vonatúttal vissza pénteken és ugyanezt tegyem meg vasárnap is (-6000 huf, -1 munkanap)
b/ menjek le 3órás vonatúttal oda+ dekkoljak ott szombat-vasárnap a családomtól 284 kilométerre egyedül egy (esetlegesen még foglalható másik koleszszobában) (- 1 munkanap, - 1 otthoni hétvége, - 5000 huf)
c/ menjek le a tervezett vasárnap délután 3órás vonatúttal oda, lefoglalt koleszszállással, és iratkoznám-e be hétfőn, ha volnának olyan kedvesek (- 0 munkanap, - 0 otthoni hétvége, - 0 minuszköltség)
én cére szavaztam.
nekik az első két válaszuk mindegy volt, a vagy bé.
második telefonomra annyira tenyérbemászóan kedvesen kérdeztem (és tényleg, pedig kedvem lett volna üvölteni), hogy muszáj volt a valódi ügyintézőnénivel beszélnem, aki igazán peckesen azt átallotta mondani, hogy akkor najómenjekhétfőn, de nem ígéri, hogy lesz rám ideje, próbálkozzam.
mivel nekem aznap a jelek szerint reggel 8 este 6-ig órám lesz, ezt csak mint buta kis sértődést fogom fel, mert egy államitámogatott mesterszakos képzett után nyilván jár valamiféle pénz az iskolának, ugyebár, ami manapság triplán elemi érdek ottan.
hát így esett, mindazonáltal én ígérem, meghúzom magam nagyon, van elég gondom nekem ezen kívül.

mivan?

ablakommal szemben kettő tűzoltóautó. asszem oltanak. minek maradok fönn éjjel, ezt mondd meg.
a frász ettől a környéktől, és már megint az a ház az.
(nem, nem minket)
apdét: ... és miután elhúzott a mentőcsapat, a bagoly újrakezdte a nyivákolást. (ablakomtól 5 méterre a fán)

eseménytár

nem volt eseménytelen az elmúlt pár hét, pedig úgy van, hogy nyár van.
a múlt csütörtökön tehát bebizonyosodott, hogy fölvettek ama egyetemre, így ezt most hol nagyon, hol nagyon nem várom, szokásomhoz híven.

tegnap (az egy külön könyv lenne, hogyan baltázok ezzel el egy egész napot) végre a nyelvvizsgám is kiderült, oké, köszi, B2, grade B, ami majdnem grade A, ami sokkal szebb lett volna, de nem lett, viszont nem jelent semmit, és egy kis morc minden örömbe belefér ugyebár nálam.

holnap pedig négyéves (+) gyerekes család leszünk, ami borzasztóan jó, ez már egy akkora nagyfiú, hogy csak kapkodom a fejem, minden percet várok vele (és minden perc leszippantja a maradék idegeim is időnként). kész a torta, melyet a négyéves asszisztálásával készítettem, melyről, mikor meglátta, hogy lekvár kerül bele (Sacher), kijelentette, hogy csak a csokit fogja lefogyasztani róla, anyád, gondoltam.
(azért anekdotikus cukiság, ahogyan lezajlott a tortarendelés:
- Milyen tortát szeretnél, G, a szülinapodra?
- ... órásat.
hihihi.
órás lesz, csak ahhoz még holnap rá kell varázsolni az időt.

és aztán ott a jövő hét, teljes gordiuszi csomó valósul meg általa, még nincs kardom, hogy miként lehet szokásos anyósbébiszitterek nélkül dolgozni járni megfelelő hatékonysággal, s ellátni teljes felelősséggel a gyerekkel levést. lesz egy rutintalan nagymamánk, mely nem a gyerekvigyázás miatt kérdőjeles, hanem merthogy az én feladatom megmondani a nyavajásoknak, mit tegyenek. vegyük hozzá még ezt az ígéretes őszi időjárást is, plusz az egyórányira lévő munkahelyem, ésatöbbi, tehát (Lappa szavaival élve) a heti mátrix még nem állt össze korántsem.

nahh, így vagyunk.

ma, ki

ma kiderül a másik is. jujj.

a.w. meghalt

emlékére

háhh, ezek így jönnek

nem tudom, a főállású angyaloktól hogyan jutottam ehhez, de mindenképpen nagyon megérte.
ezek csúcsok.

és hát akkor itt a cimbalmos-hegedűs változat is. ez is olyan ám!

cenzúra

itt nem sokszor fordul elő, de most csak elmentettem egy bejegyzést.
a mai közéletünkről írtam 3 (ez is előfordul velem!) sort.
aztán félelmemben csak mentettem.
félek?

legcukibb dolgaink

az megvan, ahogyan kettő majd'négyéves összevész? íme:
- én nagyon szeretem a paradicsomlevest - így B.
- én is szeretem a paradicsomlevest! - így G.
- nem, de én jobban szeretem a paradicsomlevest!! - így, emelkedő hangerővel B.
- de én is jobban szeretem a paradicsomlevest!! - kontráz G egyre morcosabban, de még gyanútlanul.
- de én nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szeretem a paradicsomlevest!! - sorolja B.
- ... (szün szün) de én jobban. - vágja el a vitát G rendkívül morcosan.
(jó, végül megnyugtattam mindkettőt, legalábbis próbáltam, hogy a paradicsomlevesnek az a jó, hogy mindketten szeretik, és hogy nyugodtan jut mindenkinek, aki szereti. lehet, hogy elhitték, nem tudom.)
mindenesetre én napokig kacagtam, akárhányszor az ábrázatuk eszembe jutott.

nekema Bala

tona rivijéééra, lesülni ott szeretek a paarton.
japp, mert aztán vasárnap átrámoltuk a mindenévszakra vonatkozó cucchegyet magunkkal és egy jókora (saját) háromnapos fejfájással együtt a déli-balaton szárszói frekvenciájára.
kölcsönnyaraló, ahol az első két óra a mi hol található és mi történt az elmúlt hetekben váltakozó meghallgatásával és a növekvő főfájással telt. azért az is vicces volt, ahogy az évi egy rendes nyaralásunk első balatoni estéjét befűtve töltöttük.
és akkor napról napra egy szelettel mindig több nyár lett, és szép lassan már nem csupán lábat tocsogtattunk a Balcsi erre kifejezetten alkalmassá tett helyén, hanem egyre mélyebbre (boka, térd, has, nyak) vonultunk pancsolásiból.
aztán egyesek barátkoztak minden erre alkalmas illetővel, és végül, utolsó délelőtt jómagam szépen pecsenyére sültem. kivéve ott, ahol be voltam fújva, amiért külön vállveregetés jár. (reklám helye: alverde naturkosmetik Körperlotion Olive Aloe Vera, ez kérlek egy este háromszori felvitellel begyógyította égő hátam. jó, ajánlom, csak így vaterásan)
összefoglalóan: ennyi sok pókkal életemben nem találkoztam egy helyen, ennyire kevés szúnyoggal szintén, ezen kívül szívesen folytattam volna a lebzselést (és főzés- és mosásmegúszást) még őszig, lehetséges, hogy tanárnak kéne mennem sürgősen. ezen kívül kiderült, mennyire jó együtt nekünk, még az agyalapot karcoló visítású pulykákkal is (ritkán, de akkor nagyon). és talán nemsokára sikerül megosztanom itt egypárképet is, reménykedjünk fotómasinahasználó (ügyes! tessék szíves fészbúkon keresztül galériát megtekinteni!) férjurak könyörületében, hogy cseppentenek ide képnek valót.
és mi értelme amúgy a kánikulának a Balatonom nélkül, he?

győrk őc

nahát, újra itthon, rázódunk bele a szokásos alvásmentes bénázós hétköznapokba, de azért említendő a széles vigyor tegnapi orcámról, mely minden munkahelymétely (személy) ellenére ott virított.
na jó, ez a múlt hét igazán kivételesen jó volt.
elmentünk ugyebár a győrkőc fesztiválra. mondhatjuk, ahogy azt szoktuk tenni.
szállodát váltottunk, itt a csend volt egy csuda, illetőleg az étkezés egy tapasztalat, haha.
az csak vicces volt, ahogyan három réteg ruhában vacogtunk, aztán ahogyan az esővel kokettáltunk. azon kívül Győrben szenespince-ablakok vannak, ez megvan?
(van ugyanis egy tiszteletbeli zsák szenünk itthon, cipelgetjük is, hihi) ja, azonkívül minden második ember szenesember itthon. csak úgy mondom.
azt viszont teljes mellszélességgel elbénáztuk, hogy nem néztem rá alaposan a fesztiváltérképre, és csak szombat ESTE jöttem rá, hogy a lényegi programok nem is a Radó-szigeten, hanem a belvárosban a sétálóutcákban vannak, ajh. hát ez ilyen.
na, egy szó mint száz, kicsit feszített tempójú, de kellemetes három nap volt ez.