síp-szó

mikor ugye az ember belemélyed a bárányfazonötletkeresésbe, akkor például egész jókat talál, amin jókat röhög.

na, most van az az idilli

időszak, amikor nyakamra zúdult munkák és teendők hullámán néha-néhol közéjükpancsolok, kialászok egyet, oszt durr bele, vagy megcsinálom,
vagy félig megcsinálom, de
mindkettő esetében végtelen büszkeség is tölt el, megint tettem valamit.

ma például lemostam a konyhai meg a hálóablakokat, eltoloncoltam előtte (majd utána haza) G-t az oviba, ahová egy hét után nem akart menni, aztán ahonnan vidáman jött haza, mostam hármat a megjavult mosógéppel, megnéztemhallgattam egy negyvenperces dvdfelvételt, töröltem másfél órát (ez egy 80órás merevlemez esetében életmentő nálunk, asszem ezzel együtt kell élj, drágám), meghallgattam a tavalyi karácsonyi ajándékom felét (lackfi-lovasi, jó), nagyjából kitaláltam, hogy ki és milyen manőverrel kap mi(lyen könyve)t (utálok mást venni, mert minden tárgy lehet akkora bénaság, hogy minek, a könyv meg, hát izé, add vissza, ha nem kell, hihi) (ezért veszek kizárólag olyan könyvet, mely nálam is megüti az érdeklődésmércét, hátha egyszer visszaadják, de sajnos eddig nem), jó, van köztük hangoskönyv is (kettő)

mondjuk a kiindulásként fölvázolt munkahullámok azért a héten előbb el is borítottak, lehet, hogy ez már csak valami maradék belőlem, egyik nap 10 után jöttem el, akkora béna voltam.
szóval
minden rendben, még a szeptember végén szerzett köhögőstakony is itt van velünk (G ezzel tengette ovinélküli hetét, na meg a mamájáékkal)

ja, és vasárnap bárány lesz, és ő azt mondta, hogy igazából inkább G lesz, de a pásztorból és a bárányból mégiscsak az utóbbit választotta. izgi na, főleg hogy még nincs jelmeze. (egy szál szőrménk sincs, amit egyébként még soha nem sajnáltam)

karácsonybiznisz

nem, azért nem csak ez a biznisz, meg a manapság.
az is a manapság, ahogyan a sok embernek mintha csak most jutna eszébe az a töméntelen szenvedés és hiány, ami van a világon.
én ezt tartom képmutatásnak, és itt nem a mai világ van elrontva.
ilyenkor adományhegyek dőlnek be kapukon, meg amikor árvíz van ilyen-olyan, mindenki büszkén ad és küld,
de mi van akkor, amikor csak simán április nyolcadika van, már sem hideg, mégsem meleg, mindenki megy dolgozni, a nap süt, a folyók, iszapok épp a helyükön, karácsonyfát kidobtuk rég?
csak mert akkor nyugi van? egy csövi sincs az aluljáróban (te jó ég, ez milyen sztori amúgy!), a gyerekek meg biztos esznek valahol, fogyik, azok kik, mi van velük, hát igen szegény szegények,
bocs, de oly gyakran élünk csak bele a világba,
mért karácsonykor zuhan mindenkire a felismerés?
nem magyarázat a jobb, mint soha.

ahümm

körülményeimből fakadó csúcsszezoni csúcsrajáratás volna, ha bírnéktudnék egy dologra koncentrálni, egyáltalán koncentrálni.
mert ugye mire. munkaezer? itthonezer? karácsonyajándék? diétabeállítás? leszakadtmosógép? gyermekemlelke? férjemlelke? családomebédje?
aludjakevalaha?
minden idő kicsúszott, és ez már megintcsak tény, de itt a blogban persze -leírva- megintcsak nyígás.
pedig ilyenkor egy levél készregyártása is nagy sikerélmény. ilyenből kellene ötvenet persze, na akkor lennék ott, ahol.
mondás helyett tevés kellene, ahhoz viszont szufla.
valakinek van örökbe egy kevés?

valami egy hónap plusz kéne még karácsonyig a meglévő két héten túl. vagy egypár jószó.
vagy csak sok alvás (not)

orr

dugulás. fülpercegés (most a mindenkor szokásos jobboldali mellé betársult a balpercegés is.)
ismeretlen eredetű megszokottnak mondható állapotom átadó-

mi van még

örökké tartó ? 160 g-os CHdiéta
kérdőjelek
három pont

hja, mikulásom, mikulásom

mondjuk az idei mikulás rátett egy lapáttal a különben sem meleg viszonyra: nagyjából csak negatívumokat sorolt föl g-nek (a listaíró nem nagyon találkozik g-vel, csak hallomásai vannak róla, ezért a problémákat sorolta föl, ezúton gratulálok neki), plusz úgy kívánta szóra bírni (ilyet más gyerekkel nem tett), a Vén, Akiben Egy Pszichológus Veszett El, hogy föl kívánta soroltatni idegenek felé köztudottan néma gyerekemmel a barátai (!!!!) névsorát (!!!!).
mondjuk ott adtam föl, amikor a Gyerek, Aki Inkább Nem Találkozik A Télapóval, Hacsak Nem Fogja Anyja A Kezét helyett anyukája próbált köszönetet mondani a Nagy Pirosnak, aki erre rámripakodott, hogy mégis mit képzelek.
teoretikusan igaza van.
de azt azért picike kérdőjelekkel látnám el, hogy mért pont egy utált és félelmetes ikon közelében táltosodna meg a gyerekem éppen három évesen. mondjuk a csokiért?
*hisztérikus röhögés*

az a mikulás

na, csütörtöktől máig minden napra jutott egy mikulásos dolog.
miután g eredendően utálja a mikulással való találkozás gondolatát, nagyjából előre elképzelhető minden erre vonatkozó mondata, és a valódi találkozás mozzanatai.
elsősorban az a lényeg, hogy NE kelljen találkozni / beszélni vele. igazából az ajándék akármi sem bír annyira érdekes lenni, hogy ettől legalább kedve legyen hozzá.
így hát a legjobb megoldás, ahogyan és amikor M teszem föl -garantáltan- alvásidőben érkezik. a mai érkeztetések ilyenek voltak. megelégedésére utódunknak.
innentől már csak annak a félrenevelésnek a következményét kell kezelni, ahogyan gyermekünk nem és nem fogyaszt édességet.
ma ennek jegyében fölírhattuk a nemkérúgysem-listára a (természetes anyagokból készült) gumicukrot, a smartiest, a csokimikulást, a csokipénzt, meg a bio csokismogyorót. (ezúton gratulálok magunknak kettőt: egy pluszt és egy mínuszt adok mellé.)

most is persze

nyínyí

sütfőzcsörögmorog

ja, ma ilyen készült, itt találtam az ötletadó csodákat. g meg én főzte, és a drágám fényképezte. adventi családi vállalkozók lettünk, koszorúbiznic.

ma megjegyeztem. g minden alkalommal azt énekelte, amit én, általában második-harmadikra már az addig nemhallottakat is. ez egy ilyen gyerek. (a vidróckihíresnyája volt az egyik)
mi az a csörögmorog.

esték

ma este is, mint annyiszor máskor elkarattyoltuk az időt, hogy mi volt ma, mi lesz holnap, sokszor figyelmeztet is rá. most például a a sok brühühűt helyettesítendő elmeséltem a holnap reggelt, hogy az úgy lesz, hogy egyél már g, ne húzd az időt, gyerekem, egyél már, g, egyél már, ne köpd vissza, ésatöbbi. végigmeséltem a szokásos mondatainkat indulásig, és
és annyira rötyögött, hogy nem bírt aztán elaludni.
én is rötyögtem.
jó ez a rötyögés.
amúgy ilyenkor estetájt böki ki azt is, ami gond, vagy amit érez. most pl az egyik ovistársáról bökött el egy mondatot. jól sejtem, sajnos jól sejtem az embereket, ezt mindig is nehéz konstatálnom.
de hogyan kezel az ember egy ovistársi agressziót. szerintem ugyanis háromévesen egy ilyen óvodában nem helyénvaló elszenvedtetni ilyen helyzeteket. túl mélyre hatoló a sérülést okozhat. gondol, gondol.

londonba

a londonba menéssel amúgy gondjaim vannak. ott áll a félrakat pénz, amit csak meg kellene szerveznem "elkölteni" (nem saját, nem elkölteni, nem pénz) jövő tavasz-nyárra és nem és nem megy, minden ajtó rámcsapódik, pedig tudom, hogy kellene, ami mindebből jön.
csakhogy amikor túlcsordulnak a kétségeim (és már egy ideje megint ezt teszik) magamat illetően, olyankor még sokkal inkább toporgok, ajtókat rugdosok egy jó belépő helyett. látszólag minden oké, de nem, ez nem az.
egyszerű huszárvágások:
- türelmesen várok, míg a) megoldódik b) valaki megoldja c) elúszik a lehetőség
- fölhívom / írok az összes lehetséges élő és mozgónak, és akkor ez annyira ááhh, és pattogok, pattogok
- eldöntöm, nem megyek
- eldöntöm, nem oda megyek
mint tudjuk, valami lesz. csak én vagyok képtelen.

hmmm

és akkor agnusnál járva milyen jóba botlottam.

és akkor továbbhallgattam, és megtaláltam ezt, és kérlek szépen, ez üt.

és ilyenkor mindig azt érzem
- kellett volna ragaszkodnom az énekléshez (noha így soha akkor se)
- Londonba kellhetne mennem
- úgy általában van még remény, de ez annyira félreérthető, hogy inkább bele sem kezdek
- művészet van

mester és az épület

az alkotó

és az alkotmány (ez pl teljesen szabad, és igen, mért keverem ide a közéletet)

szóval csak azt akartam mondani, miszerint az olyan jó, hogy g-t még nem rontotta meg kreativitásában a körülvevő világ, és amiért a gyerekrajzokat imádom, úgy a valódi gyereképítményeket is. szerintem minden ember kiskorában gaudi meg hundertwasser, csak aztán jól kimunkálja belőlünk a világ nemtörődömsége.
ilyen házban akarok élni.

öhhöm

ha most megint idenyígok, az jóe lesz. ugyebár mindenki unhatja rendesen, így hát kérlek, UGORGYÁL.
majd rakok be mindjárt képet a következő bejegyzésbe, hogy kompenzáljak.
csak hogy ma megint az inkompetenciámat bizonyítandó landoltam popóra. nekem ez a külföldi útszervezés - a dolog specialitása okán - nem megy. ilyenkor mindig egy valag pénzt kívánok magamnak, hogy amit tanulni akarok, azt már legalább ne kelljen összekoldulnom, mondhassam meg én, mikor ki mit adjon. nem az alázat hiányzik belőlem, hanem a hasznos érdekkapcsolatok kialakításának, meg az erőszakos préselésnek a képessége.
egyáltalán. ilyenkor mindig oda lyukadok ki, hogy vannak áldott és nem áldott helyzetek az élet(em)ben. ha ennyire kapaszkodnom kell, ha ennyire állandóan minden és mindenki akadályoz, és mindenki az akadály voltomat hangsúlyozza, akkor vajon a helyemen vagyok-e. azon túl, hogy igazából még mindig kompetensnek érzem magam a dolgaimban...
akkor húzták ki a szőnyeget a lábam alól, amikor szülni indultam. akkor még ez csak látens volt, mostanra a rojtokat is huzigálják ki egyesével a kezemből. a kényszerpályák okán pattogni pedig jobban már nem megy.
ezt a fajta tehetetlenséget, megalkuvást végtelenül elviselhetetlen stresszben élem meg. egy-két mondat hetekre ellát az adagommal, talán ezért is van, hogy sok hónapja masszívan éjszakázom. valami idióta gondolathelyettesítő irányzék azzal (vezet félre) nyugtat ilyenkor, hogy ha időt nyerek, valami mást is (vissza)nyerek majd.
de nem. vagy nem tudom. fejem tetején állok, pedig kívülről mindenki felé normálisnak látszom.
és akkor még ott van a valójában mi is a valóság-kérdés.
valójában szavakba leképezni ezt az egészet is már valami.

na, a mai nap jól és kiakasztóan zajlott.
legyen elég annyi, hogy elegem lett a 45 perces reggelizésinkből. a gyerekem látványreggelizik, nyammog, majszol, olyan mintha, és iszonyú végigülni, ha van más teendőd / célod az adott tevékenység után...
(nevezzük ovinak, házimunkának, munkahelyre érésnek, akármi)
megint késtem, ez mostanában sztenderd, és igazából őrjítő, merthogy tolom tolom a dolgokat ennek okán.
egyre vissza kellett érjek a világ végére az oviba, menet közben elment a telefonszolgáltatás, ennek okán újra munkatolódás következett be (háromig 20as nem volt, négyig földi). A majdnem oviban felejtett hátipakkomról nem is beszélve.
este is kávéztam, így most még bírom, ahogyan dolgozást, fejtörést valósítok meg, amortizáció, kétlábon járó, ez vagyok.
csak röhögök magamon. (ez jobb, mint a nyígás)

nyí

nyínyínyí
most állok neki annak, aminek egész nap nem tudtam.
szerintem egy gáz ez, és nyígok.
nyí.

és akkor amidőn

japp, ma a csúcs a játszózás volt, g annyira jó társaság, amikor nem nyíg.
(ja, mert pár hete megkezdődött a nyígok - csúnyán beszélek - rugdosok- korszak, melytől hajam szálanként áll égnek / hull ki / tépem ki) azt hiszem olyasmi az indíték / mögöttes, hogy keveset vagyunk együtt nemfáradtan, mely magyarázattól persze még sem megoldás, sem nemnyígás nem jön létre.
ám midőn a kínai tányérpörgető tudniillik szembe megy az árral, és leszja, hogy hány tányér pottyan, olyankor egészen türelmes-normálissá bír válni vele együtt az egész pereputty.
ez pedig a mai tanulság, kedves gyerekek.

és amidőn

minthogy a hétvégén negálódott mindennemű munkaügy, egészen pofásan telt maga a hét innenső vége, inkluzíve a pénteki ajándékhajkurászós őrületet, a szombati félangolt, a szombati ajándékhajkurászós őrületet, a mindenkimindenkitajándékoz-ünnepélyt, meg azokat a végre együtt és jól együtt töltött órákat-félórákat, amikből volt egy egész bő választék.
és ma még főztem is, ami az elmúlt hetet tekintve kiemelkedő volt, lássuk be, a virslifőzés azért nem főzés. és például egészen föl tud dobni, hogy a kardamom meg a koriander mennyire zseniális íz volt a húson.
pipát nekem az ovis második százoldal újratördeléséért is, meg a vasárnap esti holnapra ide a babzsákot is félig elkészült. keddre.
egyszerűen csak az alvás nem fér bele ezekbe az időkbe, mondjuk ettől meg tönkremegyek.

amidőn

midőn a munkámra gondolok iciri-picire szorul össze a gyomrom, és olyan hegynyi hullámot érzek nyaldosni a tarkómon. aztán továbbgondolom, és racionális érvekkel eljutok valami szörfdeszkás egyensúlyhoz, de a cápáimmal nincs mit kezdeni.
csak a világos látásért: én volnék béna, mások csak olyan izék.