a hétvége utolsó huszada aztán a dohogásommal telt (igazságtalanul sokat dohogtam, valljuk be. ugyan igazam volt, de nem volt igazságos annak a nyakába varrnom ezt, aki maga is nehezen veszi ezt a mindenhétvégénünnepiebéd éspunktum-akadályt), lévén hogy beköszöntött a név- és szülinapok szezonja.
ilyenkor (rajtam és az én drágámon kívül) mindenkit egyesével kell megköszönteni (minket ugyan mindig mással összevonva), mindezt kötelezően összekötve a háromfogásos, mért nem eszel még egy kis sütit, jaj ezt a keveset ne hagyd a tálban már, már mentek is, pedig csak félhat van-maratoni ebédekkel.
tavaly karakánul megmondtam (előre), hogy kész, vége a szelíd érzelmi terrornak, ha nem jó nekünk, amikorra a fejünk felett eldől, mikor éppen kihez, hát akkor mi nem leszünk ott.
aztán mégis mindig győz az irracionalitás.
most pl az október még egész pofás, csak három vasárnap van kilátásban, ámde novembertől gyakorlatilag mindenki neve napja lezajlik, hajrá imrék, erzsik, szilvik, andrások. ha gyerekem lesz, kizárólag nyáron szülök és nyári nevet adok neki. esetleg kiszúrok vele, s az aznapi névnapokból keresek neki nevet, témahatékonyság és logisztika okán. (esetleg egy, a családban már jól bejáratott nevet kap, nem tudom még. agyő, lista.)
a beszólásokról, melyek tegnap a fejünk felett röpködtek, már nem is szólva.
3 megjegyzés:
csak azt akartam mondani, hogy ittvagyok :-)
de ezt nem is ide mondtam!!
akkor ide azt is akarom mondani, hogy valaki adjon értelmes, józan tanácsot Andalgónak a nagynénik és sógorok végeláthatatlan témájával kapcsolatban, mert szegény be fog csavarodni, viszont megbántani senkit nem akar.
aki meg a fejetek felett bunkózik, az mondjon le.
szia :)
oké, monnyon le.
Megjegyzés küldése