kettő liter vizet vedeltem be ma, még mindig itt vagyok.
a vördben nyúzom a tizenhatoldalas kiadványt, gyanítom erőssen, nem ez a program való erre, így állok, most még egy tizenhatoldalat kijavítok, aztán hazaszambázok az esti vonattal. ha jön. ha elérem.
a villamos rendszerint ugyanis (ha egyáltalán megérkezik), úgy megy, mintha jönne. vagy mintha szemből tolnák. életemben ennyiszer nem késtem le vonatot. helyesebben életemben kizárólag mostanában kések le vonatokat. ritka filmes érzés.
viszont így lehetett olyan, a mozgó vonatra is felugrom élményem. előtte nem hittem el, hogy ez _az_ a vonat, sem azt, hogy _tényleg_ elindult. és már közben megfogadtam, hogy soha többé, na persze, miközben párhuzamosan lepergett az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése