mindaddig

és én most mindaddig itt ülök és kotlok, amíg ki nem kel ez a 3-4 oldalas életbevágóan fontos dolgozat, enélkül ugyanis lekapják a fejem egyes helyeken, minthogy holnap (ma) ezt el kell küldjem.

azaz eddig is elküldhettem volna, de ez az utolsó időpont... bénabenő-e vagyok.

orr facsar ó

egy szó mint száz allergia ÉS nátha egyszerre ez a dolog, őrülök meg.

minden tavasszal jött régen ez a két napra elmegy a hangom-dolog, aztán pát évig kuss.

aztán elkezdett viszketni a szemem, ilyenkörül (hársfa, szösz), mely idénre úgy mutálódott, hogy felváltva megy el a hangom, dől az orromból a takony, vagy épp tüsszentek és orrfacsaródom iszonyúan. ez egy szemét dolog, ennek megfelelően gyakrabban megadóan tűröm, ezt-azt szopogatok, fújkálok, nyeldesek, néha pedig ordítva, mint szamár, tüsszögök. hadd őrüljön meg más is bele. 

mondjuk legyen elég, miután a nátharészét pingpongozzuk egymás között már vagy három hete.

áááá, itt a bizonyíték!!

szerintem normális

"... úgy megy, hogy meghajolsz, kimégy, és ha tovább tapsolnak, legalább egy kicsit, akkor ráadást kérnek. De ott nem, abbahagyták, majd kérdezték, hogy miért nem adtam ráadást? Mondom, mert nem tapsoltatok."

ritkaholló - inerjúLajkófélixszel

nátha, máv, iskola - a három rém

naplózván az elmúltakat ilyenek voltak nálunk:

tegnap, vagyis a rémkedd

nem aludtam. ha lefekszem, elalszom, ha elalszom, elalszom. és nekem el kellett érnem a 3órás vonatot, nem volt választás. így tehát 8kor már ott topogtam az egyetemnek nevezett főiskolán - ott is az egyetlen ember előtt, akire már hétfőn délután olyan mérges voltam, mint egy zsák, minthogy csütörtök déltől hétfő este 9ig volt képes megcsinálni a negyedórás munkát, amitől aláírásszerzőbe mehettem kedd reggel.

tehát szépen mosolyogva fogadtam, ahogyan őneki természetes, hogy én persze majd a valamikori, ámde teljes mértékben tőlem távoleső témában ott, a vidéki városban, ahová 9 óra alatt jutok oda-vissza, hát majd előadok ismeretleneknek a nem szakterületemről ingyér. na hogyne. a korrektség csimborasszója-e vagyunk.

és nem is bírom leírni azt a miliőt, ahol az ajtóra kiírt időpontok csakis arra szolgálnak, hogy éreztessék, a diák, legyen 37, mint én, vagy 46, mint mások, lószart sem érnek, kuss a nevük, üljön le még egy kicsit, most INTÉZNIVALÓM VAN, majd jöhet. ebből volt négy aznap. tanárurak és ügyintézőnők, innen jelentem, ha rajtatok múlik, nem fogom Bécsben tanulni a szakom, mely nemzetközi átjárhatóságot ír le a szakleírás harmadik sorában. 

a pozitív oldaláról pedig úgy néz ki, hogy végül mégis beadtam a hajdúság fővárosában a még soha nem látott egyetem megfelelő irodájában személyesen az aláíratott kupac papírt, elértem a haza fél4kor induló vonatot, ami tökjó.

a kettő között pedig megírtam két vizsgát, egyiket négyesre (ha a másik is ilyen kegyelmes volna, megköszönném, tekintettel, hogy azt még tudni is látszottam) (de az persze sosem mérvadó)

mindenesetre este -úgy fogalmazta a drágám, hogy - nagyjából a párnára fejem hajtása előtt elaludtam - én semmire nem emlékszem.

a mávról és a hajnal3-as vonatról regényeket írhatnék, szürreál, még félálomban is.

hétfőn minden elcsúszott úgy két órával, így sem ebédelni, sem tanulni nem volt alkalmam.

vasárnap kibattyogtunk a Könyvfesztiválra, szerettem, de idén harmadmagammal voltunk náthásak, amitől igazából csak röplátogatás lett. pénzügyileg amúgy ez a lehető legrentábilisabb, hisz csupán 4 könyvet vettem, azt is 75%-ban g-nek.

az azért föltűnt, hogy gazd.válság van, több műhely nem volt kint, és mintha minden egy kicsit kevesebb lett volna. nagyon tisztelem őket azért, hogy ettől még a belépő 500 pénz maradt, diákoknak, kölköknek (nekem, g-nek) ingyenes, és hogy azt, amit megveszek mégis belépőt, azt meg levásárolhatom. cukik, na.

szombaton itthon tüsszögtünk, meg megszentségtelenítettük a vasárnap törvényét, és szombati ebédet ebédeltünk együtt a dédivel, szentségtörés, meg is említette (előzőleg nekem is eszembe jutott, hogy valami jól irányzott fricskával errefelé irányítom a beszélgetést, értsük már meg, jó a szombati vasárnapiebéd is :)

pénteken sajtós voltam, tájékoztatót tartottam, annyira béna vagyok ebben, hogy erről aztán tényleg nincs mit mesélnem.

aznap reggel kb 20 perc alatt például tönkretettem az előző este (!) kapott újdonat új fényképezőgépemet. brühühü, vagy annál is több.

hétfőkedden meg megtudtam, kaptam egy félév ösztöndíjat a sógorékhoz.

osztok-szorzok: végülis jó. csak sokat őszültem.

szomorú

új személlyel bővült az én személyes arcképcsarnokom, akik személyes ismeretség híján is űrt hagynak maguk után, elvisznek valami számomra pótolhatatlant, egyedi kincset, rokon lelket:

Palásthy György

hetek vége?

nem, nem lesz vége ennek a mérgezettegér-üzemmódnak, de ma a lehetőség szerint kissé lelazultam, köszönet érte a családnak, mely szülinapot ünneplendő megszabadított a főzésmosogatás terhétől, és én is (7 és 3/4 órát aludtam) kellőképpen diszponált voltam, hogy csakkizárólag 5 dolgot tegyek, mely közül az egyik a gyerekemmel lenni volt.

este viszont szépen lassan összeszámoltam a következő 3 hét le és beadandóit, és vicc vicc vicc. (8 és fél + két vizsga jövő kedden)

talán, ha nem megyek dolgozni, vagy valami ilyesmi. (de, megyek)

annyi azért a javamra írható, hogy

1. még nem adtam föl

2. ha ez mind megy (not), május közepére vége lesz a vizsgáimnak

3. a hétvégi rendezvény a fejlesztéssel együtt kifejezetten jól sikerült, ami feldob(ott eddig)

kerülget a torokfájás és a hörghurut, szevasztok vírusok, már egy hete pedig, hogy túlvagyunk a hányóson. g is köhécsel.
de legalább azt a nyavajás ántsz-utat megspóroltuk, ami a fejünk felett lebegett múlt keddig.

most meg nem érzem álmosnak magam - hát kellett nekem ennyit aludni?

esetleg idióta, tényleg hülye

nyilvánvalóan unalmas, ugorjunk, amennyiben munkadolgokról nem olvasnál.

hétvégén program van. a hétvégén a szabadidőmből előre nem látható, jövő ilyenkor ESETLEG megvalósuló díjazásért.

ha valaki visszamondja, minthogy megteheti, meg is teszi, meg is tette.

ez most úgy verte ki a biztosítékot nálam, hogy csak ülök a szívdobogásommal, bőgni van kedvem, és azt fontolgatom, hogy holnapi nappal fölmondok.

nagyjából két hete, hogy nem adtam be a jelentkezésemet egy helyre, ami nagyon bejött volna, igen, hülye barom vagyok, de még élnek bennem azok a tragikusan elavult, IDIÓTA képzetek, hogy nem hagyok cserben embereket, eszméket csak a megélhetésért, az egyéni nyereségekért.

de én TÉNYLEG HÜLYE vagyok. most hirtelen nem tudom, kiért, miért csinálom ezt. 

előfordulhat, hogy... ilyenkor mit csinál az ember?

hogy sosem lépek már ki ebből a cipőből?

ááááá átváltottam áááá

hát izé, innen az új szerkesztőfelületről kínlódok, na _ez_az, amit nem nem nem nem nem.

na mindegy.

ma vágta volt, éjjel dolgozatírás (ha legalább írtam volna, de ppt-sablonokat válogattam, meg a brosúrát terveztem, meg a marketinget és szocpolt kutattam)

hogy is van az, hogy életemben minimum három alkalommal elhatároltam magam ez utóbbi tárgytól, s hogy ismét belekevertem magam (bénaevagyok) (kelleakreditennyire - kérdezzük meg)

reggel g ugrált rajtam, egészem meglepett, hogy ki bírtam küldeni apukájához, aki kint próbált regenerálódni. 

aztán belefogtam, szokásos takarítás-rendrakás-négymosásteregetés-mosogatás-főzésextra roham, mint mindig, ha van itthon időm, mondhatnánk. húsvéti díszek elő, karácsonyimaradék vissza. húsvétiajándékocskák elő.

aztán hazajöttek, g álombaájult ebéd előtt (most nem tudom, ez valami új nyavaja, vagy csak a korábbi nyúzza még mindig... azalatt meg újra belecsaptam a 8féle teendőlecsóba (munka1, munka2, munka3, szerdai prezentáció, hét dolgozat három nyelven négy hét alatt - optimistán kezelem) (még)

délután g (és saját) kívánságunkra sütni vágytunk, így lett fonott kalácska, kuglóf, meg egy összerakott linzertészta kisütésre várva bármikorra. minthogy a kuglóf jobbra dőlt (a szemét), viszont kalácsot eddig ilyen egyszerűt és minőségűt még sosem készítettem, megállapítható, hogy kalácskák még fognak teremni nálunk. amúgy g is tudja csinálni, úgyhogy a következőkben egyre inkább ő lesz a főcsináló. 2:1 viszont ahogyan a keverőturmixgépem egy laza megállással (örökre?) megadta magát. ez olyan... fúj, na.

minthogy két hete a porszívófej esett hasonlóan pillanat alatt atomjaira, ezt most zokon vettem.

a húsvétra szánt tojásokból viszont maradt kettő. meg kell becsüljem, holnap mázolunk. persze, ha addig meglesz a festék.

mevammá

igen, azt hiszem a szabadságom vész el, míg a szabadságomat vívom ki, akármilyen hülyén hangzik.

jó, a mevammá a lényeg: múlt héten voltam utoljára ebben a félévben a vidékivárosegyetemén, egy napos hosszabbításra készültünk azzal, hogy a családom meglátogat pénteken, megnézzük együtt is az állatkertet ott, buli, pályamatrica, kocsiút - aztán adódott inkább egy újabb, sokkal földhözragadtabb programunk családilag: a hányósvírus ismét lecsapott (calici, ha minden igaz), mellyel el is töltöttük az elmúlt 6 napot. (persze g már túl van rajta, ő kezdte, most éppen a nátha felé halad öles léptekkel, bódottá)

ez az egyetemi félév amúgy eléggé silány volt, van, ezt a véleményemet nem egyedül képviselem, így azért kíváncsi vagyok duplán, mit dönt a bizoccság az ösztöndíjpályázatomról.

a munkafélévem pedig határozottan egyre nyomasztóbbá válik, határ a csillagos ég, ezer dolog tornyosul, a balról jobbra módszerem mostanában nem segít, annyira egyedül vagyok hagyva. egy olyan illető kellene, akivel munkacsoportot tudnék alakítani, és szárnyalhatnék, de nem nem nem nem nem. nem. és persze elszalasztottam egy alkalmat mostanában, próbálom nem a lelkemre venni, de azért motoz.

g amúgy cuki, a napokban lerajzolta az ezerévessólymot,

és hadd tegyem hozzá, hogy én, aki minden típusú illusztrációt (gyerekeknek és gyerekektől) szenvedélyes figyelemmel kísérek, el vagyok ragadtatva, mert annyi de annyi minden van ezen a képen, hogy ihaj. van pl 9 ágy. egy duplaágy hanszólónak és csubakkának. artuditu is ott van, éppen szerel. van rajta _parabolaantenna_, 2 ajtó, vezérlőfülke, út, hajtómű, egy kutya (annyira cuki!), 2 propeller, melyből az egyiket szereli éppen r2d2, és persze az elnevezés logója (találjátok már ki, melyik ez!)

smittelem magamnak én is

tehát
ha és amennyiben írok egy 215 oldalas szakdolgozatot, s ebből 200 oldalnyit kimásolok innen-onnan, akkor abban nem én leszek a probléma, hanem az opponensem/bírálóm, minthogy nem figyelmeztetett rá, az nem doktori szakmunka.

és simán lehetek köztársasági elnökasszony, s majd ha kiderül, nem stimmeltem, rájuk hivatkoznék, mert amúgy is első helyen említeném őket, illetőleg a 200 oldal gazdáját. én maradnék, ami vagyok.

vagy meneküljek innen? szerinte a hazugság nem gond.

apdét:
igen, még mindig nagyon rosszul esik, ugyanis a televízióban nyilvánvalóan beszélt nekem egy ember, akit én azért fizetek, hogy máshol engem képviseljen, és hazudott. kenegetett. hablatyolt.
ennél kísértetiesebb csak azok látványa volt, akik röhögtek rajta. első körben teljes mértékben röhögnék én is, a humor gyógyít, de ez kínos nevetés, kétségbeesett.
én tényleg azt hittem, hogy van megállj a mai dolgokban, egyszer csak majd minden jóra fordul.
alighanem ez is hazugság volt, most már TUDOM.

heveredem

törvényszerű a kettő átdolgozott éjjel és nappal, meg a szardíniásdobozban töltött háromésfélórás vonatút, és a szaladgálósügyintézős délelőtt, és unalmassemmitmondó délután után, hogy
besztrájkoltam
(magyartalanságom monteveresztje, bocs)
csak hasalok, néha kicsit felülök laptoppal a kezemben, de törvényszerűen semmi értelmeset nem tettem mindeddig, noha órákra elegendő írni- és tanulnivalóm van (mint mindig)
most, amint ezt mind jól leírtam, nem is annyira elképzelhetetlen már, hogy végre nekifogjak valami egyébnek is, hihihi (és itt marcipán nevetését kelletik érteni)

péntekszombatok

na, azért azt az élményt, ahogyan péntek este azon szorongok, mikor csinálom meg az elmaradást a munkámat tekintve, na azt nevezhetem meghatározónak, mely egyben a hányinger fogalmát is üti.
kaptam egy gellert amúgy ezen a héten, valami kikattant nálam, rengeteget rugóztam a nincsjövőmitt, mittegyek-ügyön.
olyan mostanában, mint amikor a lengőtekét egyszer csak egy kéz belendíti, az kettőt pördül a felső, egyet a függőleges csövön, majd lefelé száguldtában hirtelen képbe kerül hogy mind a 9 bábut letarolhatná MOST.
borzasztó érzés, na.
ehhez képest holnap még eldöntök valamit, nyilván már megint a nyilvánosblog-mivolttól rejtjeles megjegyzés ez.
aztán ha minden rendben megy, holnap még dolgozni is beugrom, aztán hétfőn hajnalban irány a suli négy napra.
amúgy a borzongatás ott sem marad el, pl lesz egy vizsgánk kedden, egy prezentáció szerdán (mmmmiiiiiiiivvaaaanmár?),
ja, és ne feledjem, hogy a beadott ösztöndíjkérelemhez 15 rugóba kerülne a korábbi indexem teljesen irreleváns másolata. annyira földhöz csap időnként a földhözragadtság, hogy arra szó nincs.
ide gyorsan bejegyzem a mai fejfájását g-nek, csak hogy hab is legyen a bejegyzéstortához. na.

éccaka

már megint itt és nem alva, ez nem jó, állandóan van mit tenni, ez jó is meg nem is, megint belekevertem magam pár dologba, ez nem jó, de lehet, hogy az lesz, ehh.

csak valahogy megtanulni, hogyan kell egyszerre egy lépésekkel _előre_ haladni?

na mindegy. a napokban belém kötöttek, amit én egészen jónak értékeltem. vicces, amikor a semmiből egyszerre elém bukkan valaki, aki hirtelen szóra méltat. végeredmény még nincs, de azért jóra értékelem. az jó, ha szólnak _hozzám_.

na a hogyishíjják

izé, ez a hét ismét elröppent a fejem mellett, csak győzzek visszagondolni.
szép kis stresszben indítottam a meg nem csinált dolgaim okán, melyhez pásszentos volt a sehová sem akarok menni-érzés. elsősorban a vasárnap esti indulás béna az életszervezésünk okán (g számára elviselhetőbb a reggeli indulás, az a tapasztalat), és ehhez még hozzájött a kiakadásom, minthogy egyes otthoni bébiszitterek hihetetlen empátiáról és pedagógiai készséggel megáldva hagyták híradót (!) nézni a gyermeket, aki ily módon még előttem tudomást szerzett a szombati nagy varsókörnyéki vonatbalesetről... mire a drágám hazaért, addigra g kérdése azzá finomodott, hogy anyával összeütközött a vonat? (még most is rossz érzés, amúgy, minthogy csütörtök este találkoztam g-vel, aki az ovis rajzát hozta, és mesélte, hogy az ott rajta egy izé, meg egy vonat, amelyik nekiment a valaminek... három pontot fűznék hozzá csak, meg hogy legalább direktben beszéltem végre vele erről, amitől megnyugodni látszik.)
.
e kis kitérő után mesélném, hogy odafelééjjel 4, visszafelééjjel 1 mozdonycserével úsztuk meg az alvásszerűt. határozottan többet jelentett az alvás fogalma másodjára.
.
reggel érkezni Varsóba amúgy teljesen szürreális. kilépek a vonatból, mintha zugló állomáson tenném ki a lábam, majd átkerülök a londoni metróba. onnan egyszerre kilépek a mínuszkétfokos napsütésbe, és fejbe kólint a palac nauki
(elsőre igenis szép, amitől még nyugodtan utálhatják a helyiek :). aztán meglátom a felhőkarcolókat, annyi, olyan, hogy csak a szerda este jöttem rá, van valami üveghullámzás a lábuknál is. elsőre ugyanis csak felfelé bambultam.
aztán trappolunk csomagokkal a tréninghelyszínre, az a környék meg olyan, mint a dózsagyörgyút és hungária kereszteződése. a szállodánk környéke a pesti hétkert idézi (noha a tréninghelyszín volt a régi zsidónegyed határán),
bérházakkal (a szállodabelső meg a balatoni szállodákat, hihi). onnan meg csak egy köpésre volt sopron belvárosa, vagy valami osztrák kisváros a főterével (kétszer :). és volt ott valamennyi Bécs is,


már ami az egyetemi és palotarészt illeti... mindebből azt akarom kihozni, hogy Varsó az egy végsőkig fura város, meghatározhatatlan. mindenhol metrót építenek most,


és szerintem a közlekedés gáz (lehet), de minden valóban régi házat olyan becsben tartanak, hogy először tégláig kopasztják, majd gyöngéd betonozással agyonerősítik, s végül csilivilire újjáépítik. ez pedig elég jó benyomást tett rám. ja, meg a chopin-padok, azok kellenének ide a kertbe :) ja, meg a koprnikusz szobra körüli bolygók a járdán.
krtek alkalmazása amúgy rendkívül pikáns egy naponta változó, minden közlekedési útvonalat meghatározó
építkezés píárjában, különösen pikáns, hogy volt szerencsé(tlensége)m összefutni a vélhetőleg ebben is hatást gyakorló (?) főmukival.
képekért ezúton bocs, a mobilommal fotóztam, látszik.
.
a lengyel nyelv egy természeti csoda, nagyon sokat röhögtem a kiírásokon, ahogyan 6-7 mássalhangzó fut egymás után, és ők ki is mondják gond nélkül. viszont a visegrádinégyek részvétele a tréningen nyilvánvalóvá tette azt is számomra, hogy ők hárman _értik_ egymást, akárhogy is. azaz ajánlatos volna egy északi szláv nyelvet elsajátítanom, ha hosszabban beszélgetni kívánok velük :)
.
a tréning jó volt, emitt nem térnék ki rá jobban, kellett, minden szempontból hasznos volt, nagyjából látom már a határaim, nem kevésbé magam, meg a dolgom.
.
evés. na az nagyon megoszló élmény volt. a déli éttermünkben csapnivalóan főztek. az első napi uborkás-répás-gombalevesünk volt egyedül elviselhető, majd ettünk este a főtér mellett blinkit (nevezzük dumplingsnak, piroginak, vagy nemtudomminekmagyarul), ami egy csuda volt (nem felejteni itthon magunknak újjáteremteni, olyan csuda volt), meg még ettem egy sült fagyit is, ami ugyancsak 9 pontot kapott a 10ből.
.
barátfélék. a tréningek meglehetősen kevés időt hagynak az embernek valódi barátságok kötésére, de adódott pár ígéretes illető ott, két varsói is köztük.
maga a légkör viszont szuper volt. inspiráló környezet, ahol még a legfélszegebbek is észreveszik, hogy kíváncsiak rájuk. mondjuk az utolsó délutáni élmény kissé szürreális volt, ahogyan én adtam "tanácsot" egy olyan csoportban, melybe magam tanácsért érkeztem...
.
három nap után az van, hogy bármikor szívesen megyek vissza oda, és még ismerősöm is volna. és ez több, mint vártam.

művészúr

akkor mondjuk legyen itt vigasztalásul a drága, amint alkot:

ez már a sokadik rajza/festménye volt aznap, csuda ügyes, ha lesz időm, muszáj leszek szkennelni, annyi jó kerül ki a keze alól. eddig átlag négyhavonta született egy kiemelkedő alkotása, most minden második nap átlagban figyelemre méltó, amit készít. valami áttörés is volt ebben, mert most már képes azt megjeleníteni, amit akar, vagy amit kérek (a napokban a rossz álmát rajzolta le, olyan cuki)

a nyelv kültéri elhelyezése anyai ági örökség.

eu mo ov és a többiek

néha azt, amit gondolok, nem szabad leírni
http://www.portfolio.hu/gazdasag/kiszivargott_holnap_lesujt_magyarorszagra_brusszel.164184.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
néha gyomorforgatóan szar itt élni, tegyük föl.

tipródik is meg nem is

az mondjuk egy gáz, ahogyan itt ülök még mindig, volna még négy félnapos dolgom, és mondjuk az elsőn facsarom csak az agyamat. mi lesz, ha mondjuk ott nem lesz net.
a házi feladataim oda így sincsenek készen, de tegyük fel, a 12 órás vonatút erre ad még némi haladékot.
a + oldaláról szemlélve meg az van, hogy ezt a hétvégét, melyet a párok kiállításon töltenek nonstop, egyedül, azaz a nonstop karattyoló, éneklő, fütyörésző, játszási igényléseket benyújtó kedves gyermekem társaságában tölthetem, és ma 14 óráig 3 mosás, 3 teregetés, 1 takarítás, 1 ebédfőzés, 1 túra vonat-szemét-zöldséges-útvonalon, 28 szenesjátékozás (spec. g-játék) volt pipa, délután meg 1tepsi kakaóscsiga, plusz 1 tepsi életemelsőehető pogácsája. és mindenki jóllakot, és mindenki jólalszik (kábé mindenki).
akkor hát bepakolok, az lesz a legjobb, mert most még jár az agyam rendben.

varr só

az például jó kulcsnak tűnik a gyermekem anyukájának idegenbe távozása kapcsán, ahogyan lebontottuk a városneveket érthető részletekre, majd elmutogatjuk minden fölmerüléskor. ettől neki mindig rötyögnie kell, és ez icipicit enyhíti az ehhez kapcsolódó amúgy vacakság-érzését. az enyémet nemkülönben.
így lett nyír 1 ház a, meg varr só.
ja, merthogy holnap este odaindulok. aztán majd jövök.
ez a hónap például azért kemény, mert minden nemszünet pénteken tuti lent kell lennem a szabolcsban (600 km naponta ajtótól ajtóig) (10 óra utazás) (elvileg 8 óra ott ülés), ezen kívül van ez a varsói képzés (a km-t nem számoltam ki, de hála a malévcsődnek 26+ órát jelent),
és bár most voltam kéthete, a második képzési hetem is márciusban van...
egy szó mint száz, sok, de áprilisban már vizsgák is lesznek, meg van benne +5 kredit, meg hát tanulni kell.
a szorongatós pillanatnyilag kicsit az, hogy élesben kellene gyakorolnom pont mindazt, amit tanulok, és ez nagy súly, ezt a hetet az ettől már szokásos gerincfájással indítottam. az egyszer fent, egyszer lentet is van alkalmam gyakorolni ezalatt, szóval ismét tömény valóságban élek.
és fura, de azt a súlyt, amit ama kollégám távozta lekapott a hátamról, azt a nehézségek ellenére sem sikerült visszakapnom oda, szóval
ez olyan,
mint amikor a három hónapos fejfájás-rémület után mondjuk egy köhögős-magaslázas kap el mindannyiónkat, "szinte" örülök neki, hogy "csak" ennyi.
ilyen ez a mostani kettő helyett dolgozom-dolog is.

1901

az egyezerkilencszázegyedik bejegyegyzésem témája a nagy klasszikustól, Gombóc Artúrtól származik (feladva posztmodern idézési technológiám, ahogy úgy esterházysan csak idézni szoktam, de nem szólok, és lesem az eredményt, hátha valaki felröhög, de nem, nem vagyok egy esterházy), szóval a következőt művelem: facsarom az agyamat.
munkafacsarás, szavak, ötletek, mondatok, hétfőre ebből egy egész tervezetet kellene összeállítanom -ráadásul- konkrétumokkal, bátor nagy lépésekkel, vállalásokkal,
és akkor pont e felfokozott facsarás közepette kell belefussak egy nagyon is testhezálló, de annál nagyobb lépést kívánó álláshirdetésbe, és minthogy megígértem magamnak, hogy az első ilyenre ugrom, amint, hát most a facsarás mellé itt a "magunknak már ne hazudjunk"-mantra is.
amúgy amitől van alkalmam facsarodni, az az itteni távollét, a csendes távoli esték, melyet hol beájulva töltök, hol a munka büdös (nem), hol meg kapcsolatépítek, egy szó mint száz, holnap haza, és ez ma még fönntart, facsarom az agyamat, mondatfoszlányokat, összefoglalókat, terveket írok, rendszerezni próbálok, csűrök, csavarok és eszembe jutnak hetek óta tolt feladatok, melyeket itt bepótolhattam volna (nem).
facsarom az agyamat.

fut, fut, fut

minden fut, de ez mondjuk nem újdonság, amióta láttam a fb-on azt a képet a két ablakról, meg a tömérdek többségről az úgy érzi semmire sincs ideje-ablaknál, akkor azt gondoltam, hogy na ugye.
ezúton keresem bal ablakos illetőt, MONDJA EL A TITKÁT.
mi jól lenni látszunk, takonypóc van ezerrel, az esti ezazfáj hol előjön, hol nem, kiszámíthatatlan. viszont végre egyik este óta bővült valami megfoghatóval, és tudod, mit, ez így jó, még akkor is, ha újra és újra összeplattyannak ettől az esték, minthogy gyermekem végre fél a sötétben.
nem a sötétben, ez így nem igaz, sokkal inkább attól, amit képzel, hogy van. pl. a háromfelé vágott krokodilt, ami egyébként számomra duplán vicces, mert
1. az égigérő fű c. filmben nincsen brutalitás, csupán egy helyen, ahol a krokodilt győzi le Misu. és most ilyen értelemben akkor nézzünk-e tomésdzserrit?
2. a helyszín megtekintése és racionalizálása után a valódi érv az elalvás és megnyugvás mellett a krokodil alvása és reggel korán távolba fáradása volt.

ma véletlenül belefutottam egy cikkbe a neten a tíz szülőkről, kiknek gyermeke meggyógyult a nagy betegségből, és bocs, de ezt a témát már soha nem fogom bírni bőgés nélkül, hála Istennek a bőgésért, maradjon inkább mindig így, csak hogy emlékezzem, minden nap jó, mindig jól vagyunk, minden nap fontos. vagy valami ilyesmi.

persze azért a borzolt kedélyek nyomokban megmaradtak, a csuda kis egyetem csuda kis dolgaival, hétfőn menni készülök, most mondjuk púp csak, és kizárólag a témák miatt megyek, remélem, beváltják a hozzájuk fűzött reményt, mert tényleg komoly áldozat öt nap máshol. és akkor a márciusról ne is beszéljünk---

jahh, és holnap farsang. nem lettem sokkal jobban ezzel az ünnepkörrel gyerekkorom óta, tavaly még csak-csak ment a kalóz, aki idén teknős lesz, és őszintén szólva nem vagyok valami elégedett a felkészülésünkkel, erre most nem volt nagy energiám.