erős négyötöd

az évutolsó-elsőnapok értékelése az erős négyötöd :)

semmi igazi értelmeset nem csináltunk (pl. fogalmam sincs, honnan vettük, hogy ne menjünk egyáltalán rendesen kirándulni végig a 2 hét alatt, csupa egy-másfél órás sétákat tettünk a _környéken_ - a végére természetesen őrülten meguntuk a környéket, így végre rá tudtam venni magunkat a Duna-látogatásra) (amúgy valószínűleg a sár tartott vissza)

a Dunánál egy pillanatig azt lehetett érezni, hogy minden rendben van/volt/lesz. valahogy a víz teszi azt velem, amit szinte semmi más: leszívja a lelkem ráncait, kisimítja az agyam, feltölt szupererővel, normális emberré tesz (vagy mittudomén) - ez lehet Balaton, lehet Duna, de volt már patak meg volt a Temze is-
szóval szerintem nekem ez a víz-dolog jó.

itthon felszámoltam menet közben pár kupac felszámolni valót, és még karácsony előtt átrámoltuk a gyerekszobát (uhh, abból még annyi minden van hátra, képtelen vagyok egyszer s mindenkorra mindent kitolni a lakóterünkből - számtalan dolgot úgy látok, hogy még kell az valakinek, csak a felszámolás hogyanját érzem egy fölém tornyosuló himalájának) (de mondjuk én amúgy is olyan hirtelen cunamihullámokban tudok a leghatékonyabb lenni, szóval még nem adom föl)

a fánk megint csudaszép lett, mit tegyünk, mindig az. és minden karácsony előtt azt gondolom, kellenének más színű díszek mint ez a hagyományos barna-bézs-átlátszó vonal, aztán meg mindig kiderül, hogy de nekem (nekünk) mégiscsak ez tetszik a legjobban. szóval marad. kíváncsi vagyok viszont, hogy eszembe jut-e jövő decemberben égősort venni - a négyből kettő maradt csak (és ennek megfelelően elég reménytelen is, hogy ilyen fehér gömbégőket találjak, a világ totál elledesedett, mert néztem égőt amúgy, csak nem vettem, mert nyugiban voltam, van elég, gondoltam) (nincs)

voltunk vendégségben is, mindenhol maszkban, ami tök béna (és talán hasznos), anyukámnál 24-én, anyósoméknál 25-én, nagynénémnél 31-én. szeretek vendégségezni, szóval ez is több volt a semminél, de most aztán már nagyon vágyom a tömegre, a tömegben jóízűt dumálásra mindenkivel, a tömegben sok kedves emberre, szóval ha átoltattattunk, akkor tartok egy lagzit csak úgy - szerintem. :)

amúgy pedig minden nap késő keltünk és későn feküdtünk - ez a mai napra meg is hozta a gyümölcsét, midőn gyermekem (ágyába visszafekve, csukott szemmel) megkérdezte, hogy délután (7 órája van ma) alhat-e majd egyet...

iskolába ülés

iskolába járás helyett méltón fejezzük be az évet, két hét online - egy hét benti suli után egy hét online suli majd 2 hét szünet

most a bal

most a bal vállán kezdett el fájni az izma - 4 napja tart, az oltás(ok) helye(i).

lécci, csak múljon el.

update: ma reggel a beadó iskolaorvos szerint ez nem az oltások miatt van. gyulladáscsökkentő krém, meg úgyis elmúlik a gyógymód.

rendben, csak múljon el.

legoadvent

azért a (bazinagy) doboznyi legó elhelyezése adventi kalendáriumban, hogy ez nem csak nekem van meg, az megnyugtató.

2 végtelen éjszaka és meg is van :)

etika

az online iskola 10 napja köztes hétvégéjén az egyik osztálytárs 4fős ottalvós bulit szervezett magához.

tehát.

bekerülnek a gyerekek a karanténba, és az a gyerek, aki felett a fertőzött tanár (akkor még látens, hiszen másnap szűrték) az órán végig maszk nélkül dumált, meghívja magához a másik osztálytársakat. 

erre mit lép egy, a helyzetről értesülő fellow anyuka?

mit lép az szmk vezetője?

és mit lép a gyerektársaság mindegyikével (mínusz a meghívó) igen jó barátságot ápoló gyerek anyukája?

mert mindhárom én vagyok.

miért nem tudnak az emberek legalább akkor fegyelmezettek lenni, amikor csak kis időt kell kibírni, és tudjuk mennyit (10 nap) és tudjuk miért (hogy újra gond nélkül járhassanak ebbe az oroszrulettbe)?

további kérdéseim, hogy miért kellett megtudnom, 

és az is, hogy amúgy kihez fordulhatnék, ha az ofő egy passzív-agresszív, aki minden egyes segítségkérésemet kioktató tempóval hárítja (nem válaszol, majd kioktat, ha még egyszer vagy bárki mástól kérdezek), valamint ha egy osztálytárs szülei az igazgató és egy helyi tanerő? ja, és az osztályszülők egy része vírustagadó vagy csak simán inaktív.

így gondolom, hogy hétfőn szépen bemegy az iskolába, és további hosszú hónapokig nem megyünk családi buliba a 70+ nagyszülői gárdával. és szorítunk, hogy ne kapjuk el továbbra sem.

megint online

ismét online iskolában toljuk, 10 nap karantén, mert a tesztelés az egyik tanárnál (tünetmentes) pozitívat mutatott. hmm... 9:22, és már le is tudok ülni dolgozni: az imént még megszereltem a guglimítszet, de még előtte kilobbiztam egy mikulásajándékot, és még előtte leordítottam egy fejet (félévente egyszer, de olyankor szörnyű vagyok, viszont szörnyen kell), és még csak most kezdődött a nap.

bénázás level 1000

ezt az évemet nem a "sima év, úgy elszállt, mintha nem is lett volna"-ként emlegetem majd.

szépen idesorolgatom tehát a múlt szerdától ható vidámságot a bélgyulladással, ami nem rosszabb, csak ezért jobb. viszont mostanra szédelgek már a háromóránkénti éhségtől (szigorú diéta), meg hogy minden eresztékemen át vándorolnak a kicsi, de tartós fájdalmaim, melyek eredete rejtély egyelőre.

emlékszem a januáromra, amikor azt kínlódtam ki magamból, hogy idén úszni járok majd, nos, ezt nem magyarázom, miért nem váltottam be. de hogy napi 8 órákat ülök a hómofiszban is, az tönkretesz. a jótanácsok (mozogjál!) annyira jóindulatúak, hogy csak néhányszor harapok - egyszerűen vannak olyan napok, amikor nem megy másképp, csak ülök és bent a lakásban pattogok egyik végfaltól a másikig. persze csütörtökön a sebészeten voltam, minthogy sérvnek gondoltam, most jobb volna gasztrobigyóra átváltani, de hova. annyira nincs rendes infóm ezekről, hogyha lenne rendes eü. ellátás, akkor sem tudnék megbízható helyet/orvosokat hirtelen. nyehh.

13

már nem kicsi és még nem nagy - mindig gondolkodtam a bar micvó értelmén, miért pont akkor tartják, miért nem később, a napokban jöttem rá, látva a saját 13 évesem

tegnap a barátjával együtt krumplit meg mézeskalácsot sütöttek itt a hátam mögött. egyszerűen nem volt időm a hómofisz mellett nagyon anyáskodni, tudtam előre, rájuk bíztam mindkettőt. gyönyörűen teljesítették (mínusz a rendrakás), szuperül elfáradtak, és úgy tűnik, élvezték. elégedettek voltak magukkal (én is velük)

azt is a napokban fogalmazgattam, amiből aztán megírtam lappánál, milyen ez a 13. a saját 14-ségemre emlékszem már nagyon, az olyan karakteres érzés volt, tudtam, hogy még egy kicsit gyerek vagyok, de mint egy kalickából, repülni fogok hamarosan, vártam rá, akartam, féltem tőle, de jónak és elkerülhetetlennek látszott. végtelenül hálás vagyok a szüleimnek, hogy valahogy hagyták ezt, rámhagyták, de nem mert nem volt fontos nekik, hanem mert valahogy tudták, milyen fajta és alakú szabadságot kellett hagyni nekem. rám szabva.

ly és alvás és tánc

úgy aludtunk el ma, mint ahogy még soha - időátállítás után egy héttel - 9-ig aludtunk mind a hárman.

amúgy teljesen más hármónk rendje, én csinálom a legfegyelmezetlenebbül, a késői fekvéssel, meg a g kiskorából átmentett mindegymennyitalszomokkal, de mindig arra lyukadok* ki, hogy

A) ez totál egészségtelen

B) annyi minden élés van a világban, hogy muszáj kiélni minden percet, mert olyan rövid is az élés

mondjuk az is igaz, hogy az elmúlt 7 hónap egy rémálom volt a szónak abban az értelmében, hogy nyár végéig tényleg minden lehetséges rossz dolgot összeálmodtam, minden létező emberrel szinte, akit ismerek, majd azóta szinte minden éjjel rossz érzésekre ébredek, melyek tökéletesen megalapozottak, mert mondjuk az egészségemmel kapcsolatosak, vagy a jelenlegi világ rendjével...

ide tartozik amúgy (mit csinálok, amikor nem alszom-téma), hogy valamelyik este totál a semmiből érkezett az élmény, hogy (én, aki gyűlölök tömegbe menni), látván a 2011-es flashmob videót a St Pancras-ön táncoló tömegről, egyszerre csak úgy éreztem, ha kiszabadulok (márpedig ki fogok), egy flashmobban fogok részt venni. boldogan fogok táncolni.

*tejóég, leírtam teljesen spontán pontos jével - azért javítottam...

recseg-ropog

elkriplisülésem stációi rémesek, az amúgy is minden ízületem recseghez ma beállt a beállt a derekam is állapot.

hómofiszban a nem tudok ülni milyen már?

mondjuk járni rosszabb, úgyhogy trónolok, vonszolok, slattyogok, nyögök, vicsorgok, a köztes időben meg csinálom a dolgom

rámment ez a társadalmi állapotalatti állapot

füles

prózai: a jobb fülem kripli. évek óta.

ezen túlmenően minden hurut úgy köszön be, hogy a fülem belül recseg, minden hang úgy szól a fejemben, mint egy régi rádió, a szabad európa, vagy ahogy a 2. világháborús filmekben a foszlányos, elhaló hírek, amiket a főhős izgatottan hallgat - biztos valami fontos szól.

amúgy békeidőben is hangfrekvencia-érzékeny vagyok, háklis a jobb fülemre - nem süket, de kripli.

és akkor most - tádámm, szevasz 2020 - beleült a jobb fülembe a hurut - így és ennyire soha még (és soha többé, ha kívánhatom)

erre mit tesz a dörzsölt orvoshoz nem járó? igen, magánfülorvost hívom, persze, hiszen az tuti jó (mesélték). és akkor ez a hívás beállt a szürreális élményeim közé: közli - az eljárásrend, hogy akkor most ő kikérdez (covidkérdések után a következő kérdése): torka fáj? (wtf?) nátha tünetei? (egyébként miért telefonálnék, de tényleg), jó (megkönnyebbült hangon), mert ha ezek vannak, akkor hívjam telefonon a háziorvosomat (belgyógyász-üzemorvos), és majd az telefonon (!) ad antibiotikumot, meg ha kell, küld az sztk-ba (ezt kikerülendő hívtam a professzorsszonyt), de oda se menjek, hanem telefonon... vagy inkább menjek kórházba! majd ott megállapítják, hogy mi a bajom. mi a jóégért nem mondta az elején, hogy csak dumálni akar, rendelni nem?

szeretném megúszni a középfülgyulát - ezt tehát teával, aszpirinnel, fülvattával, esetleges hétfői sztk-val kívánom ezen túl orvosolni. és kicsit izgulok is, hátha az segít.

és bazdmegrendszer, amelyik engedi, hogy lepattanjon az egészségügy úgy, hogy 25 év befizetéseimből mindeddig egy szülésre futotta, és minden egyéb 2020-ban így működik. és hogy magánorvoslandban meg kedvre megy a hippokratészi eskü - ha van kedvem, segítek, 22 rugóért.

amúgy erről jut eszembe, hogy jobb a rovarirtósok világa, ott telefonon 15 perc alapos tanácsadást kaptam a nyári hangyainváziónk idején, normális hangon, köszönetért. nem mintha bármi relevancia lenne, de határozottan jobban esett.

vannak ezek

és akkor vannak ezek a workshopok, ezeket általában személyesen nagyon bírom, tízből nyolcszor találok valami hasznosítható mondatot, találkozást, infót, amitől jó (a maradék kettőtől természetesen angalgó-sztájl a láncot is ledobom, de mindegy)

amióta azonban online-ba költözött ez a jó kis nyelvgyakorló lehetőség, hát...

ma pl. kaptunk két 70oldalas szöveget, mely arról szól, hogy a világ amúgy perpill gyökeresen megváltozik, és csak akkor lehetsz boldog, ha megtanulsz alkalmazkodni-

olyan ellenállásba éreztem magam, hogy nem bírtam elolvasni. az a bajom, hogy felfogom. az a bajom, hogy 2050-re én ha leszek is hol leszek. de ez a gyerek itt lesz, annyi mint most én, mi, és majd mit gondol, jó, hogy a világra segítettük? nem lesz elég a good ol'életközépi válság, a gyerekek, a hajtás, de ott lesz neki a világvége... szóval ezzel a stresszel most nem bírok megbirkózni, olyan csekély az egyensúlyom alapból is...

mondjuk az vicces volt még, ahogy az eleji bemutatkozókörben a mondj magadról valami vicceset-ben a tegnap este fizikaszorgalmi indításban vettem részt (én! ahhahahaha) volt a mondatom. (ma délután aztán kiderült, hogy úgy ketten készítették el ezt az egész osztályból, így aztán tényleg ötös :) a legjobb benne nem az ötös, az melléktermék, de hogy egyébként alig van mit együtt tanulni vele (élő németszótárságomon kívül), tök jól halad, viszont ezzel a komfortzóna elhagyatás ellenére (szorgalmit? soha!-alaptétel cáfolata) a történetet nyereségbe könyvelte el egészében. ez jó, mondja a Rejtett Pedagógikus bennem.

hómofisz

még mindig hómofiszban tolom, néha megyek csak be.

tényleg minden héten megkérdezem, kellek-e bent (nem), ma épp azt is megérdeklődtem, mikor van kisebb nyüzsi (nem létezik ilyen), így itthon találom ki magam-

holnap be kellene mennem, erre ma reggeltől náthás vagyok. remélem, csak náthás vagyok. (mindkét családtagom közvetlen környezetében már van/volt tünetes, innen kell nyerni)

a hómofisz pedig az agyamra megy, végtelenül unom jómagam, nincsen vidítótársaságom, és csak azt érzékelem, hogy az elb. 2020 nem akar véget érni, minden hét hoz valami egyhelybentoporgó hátramenetet.

szárnyalni szeretnék, amihez képest már Örkény is megírta, mi van (Hogylétemről)

mondjuk a Közvélemény-kutatással most pár percre azért vigasztalódtam.

félkilences

 a sok stressz okán is kiemelt helyet foglal el a reggel félkilences menetrend szerinti, szemközti fán kergetőző fészekaljnyi szajkó az életemben - csicsognak, zizegnek, nyikkannak. jó, hogy vannak.

nagyon sok a stressz, ennek okán részemről kódolva van a tehetetlenkedés. a tehetetlenkedést utálom, így utálom magam is ilyenkor, amitől még reménytelenebbnek érzem a dolgokat, és go to 10.

kellene egy olyan nap a héten, amikor csak pozitív jelent és jövőt mutató, jókedvűen nosztalgiázó, reménykeltő dolgok érnek el hozzám (inkább hét, nem egy).

egyik nap a vas

csütörtökön a vas utca mellett jártam (két helyszín közötti rohanó cikk-cakkba pont belefért) - a lelkem kalapját meglengettem feléjük, és sírtam.

minden ügy egyre mélyebben érint érzelmileg. ott az egyetemen felemannyi idős emberek, s már felnőttek annyira, hogy pontos véleményük és kiállásuk van, és össze is tudnak fogni - nagyon tisztelem őket. (és ilyenkor zavar, nagyon zavar, hogy félek nagy tömegbe menni - )

nagyon kívánom, hogy végre sikertörténetek legyenek, ezekből, s hogy visszatérjen a normalitás az életbe.

gyógyez-gyógyaz

amikor azt mondtam tavaly ilyenkor, hogy a k édes anyukáját, aki kitalálta a gyógytesitorna rendszert, akkor már vallom, tévedtem, az idei kitalálónak kívánom inkább ugyanezt.

e fenti mondatok stílusával kockáztatom, hogy minden maradék olvasóm is megorrol rám, s elhagy, de ha tudná...

mert.
a gyógytesi 4 kategóriás és ingyenes, ha van. persze van, csak nem a suliban. és persze jó, meg minden, de személyi fejlesztésre tojik, így ha eredményes akarsz lenni, egyéni gyógyTORNÁt is kell mellé keresni. az meg úgy en bloc fizetős, nincs a kerületben (pl. a most ajánlott speckó a 17. kerületben dolgozik - innen autóval esti minimálforgalomban CSAKODA 40 p, hogy érzékeltessem) a plusz RENDES sportról nem is beszélve, ami azért időben is egy bűvészmutatvány így együtt... (tavalyi évben úszás harcolt a karatéval)

és ez volt a tavalyi épphogy vihető helyzet. de idén c19 van, és mellé valaki eldöntötte: ezentúl nem délután, hanem iskolaidőben lesz a gyógytesi, persze továbbra is a MÁSIK iskolákban csak, itt nem, így ha még pont egyezne órarendileg a lyukas tesije a másik iskolás tesivel, és el is engednék (never), és oda is tudnánk 4 p alatt szállítani, oda be nem engednék, hogy NE KEVEREDJEN (nyehh). így bár júliusban lezongoráztuk a javaslatot, leadtam volna ma az iratot és pipa, ehelyett ortopédorvost hajkurászok munkaidőben, gyógytesivezetőt hajkurászok és próbálok magyarra fordítani munkaidőben, védőnővel társalgok munkaidőben, és próbálok valami emberileg vihető megoldást létrehozni... mindez egy emberi, gyerekbarát rendszerben úgy lenne...

ma azt fogalmaztam meg, hogy ennek a sz.ságnak a mélyén ugyanaz a szervilis bürokrácia áll, mely szerint MUSZÁJ a testnevelésből jegyet adni, annak mindenhol le kell könyvelődnie, és ez a legfontosabb. az, h a tesitanár differenciáljon, ha speckó igénye van egy gyereknek, ésvagy úszni és gyógytornára járjon igazolással 1-2 évig, míg kinövi a növekedés nagyját, hogy ezt bármilyen jeggyel honorálják és varázslat letudva? kénytelen vagyok már megint extra köröket futni, tékozolni életem óráit azzal, hogy éppenhogycsak, de nem bírunk átlagosak lenni... nyifogás vége, mert másra kell az energia.

kedélyborz

és ahogy most olvashattuk, a mittoménmilyen egyetem gólyatáborában öten elkapták a vírust, ezt nem olvasta az ofő, mert biztos az egész egy kamu.
helyette 3napos osztálykirándulást tervez a gyerekeknek, 16-16 fős hálótermekben 2 éjjelre.
valahogy nem oké ez a dolog. (vagy az ofő, hogy pontos legyek)

rohamfestés

teljes mértékben elengedtem a munkát, és otthonunkon dolgoztam.

dolgoztunk.

kamra polc kiszedve, levágva, fal penésztelenítve, lefestve, polc visszarakva (ja, meg az a pár dolog, mely egy konyhát és egy ebédlőt borít el, miközben hétköznapokon semmi jelük, mintha nem is lennének).
ezen a nyáron a kamra kétszer volt meg, csendes rezignáltság a hangomban (lásd hangya-topik, megelőzés-fejezet)

konyhalámpa újjáforrasztva, konyhacsap és szerelvények kicserélve, vízkő eltávolítva. (ez még nincs kész, mert nem zár a melegvíz, a jó édesanyját)

ebédlő 81%-osan kész: kipakolva, mázolva, radiátor festve, takarítva, hangyamegelőzetve (nem firtatom, itt miért csak a párkányig jutottak, jó lett volna odáig sem...), visszapakolva. a maradék 19% kicsit necces, mert ez a csilliárd dologgal telepakolt könyvespolcfal, ahol minden és MINDEN van. (amikor ránézek erre a helyiségoldalra, egy jó nagy konmari mindig kibújik belőlem - kidobni mindent, ami nem sugároz -, de ezt mindig visszagyömöszköli a grétatunberg-énem, aki azt mondja, nem dobunk ki mindent, mert ÚJRAHASZNOSÍTÁS stb. szóval így került vissza a kiskönyvespolcra is majd' minden, meg persze mindig elfáradok, mire visszapakolásig érünk, és megadóan hallgatok grétára, jelen esetben a nem csináltok semmit-szózata cseng a fülemben eközben...

és akkor most vissza a munka világába, meg mindjárt itt lesz valami iskola is - lelkesednék, de nem.

szolgközl

mióta ilyen sűrűn írok ide, úgy tűnik, a blogger is hetente változtatja a működését.

ezt én eddig nem vettem komolyan, erre most látom, írtál, Ági, kommentet, melyről úgy néz ki, nem vettem tudomást, pedig csak nem is láttam eddig.

élesítettem őket, és ide írom a válaszokat:
igen, ének FOGALMAZÁS (mondjuk egy kicsit jobb, mintha tesiből lenne), Bach Húsvéti oratóriumáról értekeztünk rendkívül alaposan, kapott rá egy nagyon szépen dolgoztál, látom, sokat foglalkoztál vele-t
amúgy ez volt az egyetlen olyan, melybe belefogni sem tudott, pedig tényleg okos gyerek. s miután súlyozottan utálja a tantárgy említését is (éljenek a kompetens tanerők ÁLTALÁBAN), s nekem célom, hogy ne idegenedjen el teljesen a művészetektől, bár zenét nem tanul (idő hiányában), ezért szépen leültünk, megtárgyaltuk, mit lehetne tenni. megötleteltük, majd mikor látszott, hogy egy (vagyis ő) 6.oszt. tan. nem alkalmas kiindulási pontok nélkül nekiállni ismeretlen témáról kérdések, témavezető és cél nélkül fogalmazgatni, hát elővettem szakdolgozatíró énem, és a bármiről összeplagizáltam neki egy hosszú-hosszú szöveget, megmutogatva, hogyan is kell ezt, majd átadtam saját szájízre alkalmazásra (így lett a 8-ból 4,5 oldal :) ) lehetett volna úgy is, hogy a pedagógus énem veszem elő, és irányított kérdések és feladatsor alkalmazásával e fentieket be is gyakoroltatom vele, de őszintén csak a magasról teszek rá jut eszembe, azok után, amit ez a nő egész félévben (nem) művelt. ha többet / mást tettem volna, biztosan bedühödtem volna annyira, hogy beváltom az ígéretem, és elküldöm -kötet formájában- az egész tanári karnak és szülőknek a digitális tanári (anti)kommunikáció-antológiát...

:) viszontgratulálok, és talán egy kicsit többször írok, ha nem is rendszeresebben - ezt nyugodtan fogjuk az itthon töltött időim megsokasodására

Aludni. Fog.

hatásvadász cím, pedig ezt csinálom / vanvelem napok óta.

mindkettő napközben esik velem,
a fog meg duplán gond: baloldalon begyulladt, jobb oldalon letörött.

ezt az évet utálom.
van pár jó dolog, meg egy-két jó nap, a többi kuka.