továbbra

szóval nincs karantén, de online van, vagyis most éppen ott tartunk, ahol egy éve, csak kicsit hamarabb virágzott el a hóvirág.

ez a harmadik hét lesz most egyhuzamban, eddig 2-2-2-2-volt a variálás rendje, szóval tényleg itt a harmadikhullám. az első hét a betegszabi volt a g-nek (utólag nagyon helyesnek vélem, csak kicsit lemaradt a tanulással), a múlt hétfő után keddtől (önkéntes!) karantén (ami annyiban különbözik a valódi karanténtól, hogy ez az előtagja, és nincs piroscetli), de ugyanúgy nem rendelheti el az igazgató, sem a tankerület, de aztán mégis mindenki megoldja.

és akkor szombat-vasárnap szépen megoldottuk (helyi megoldás) (lúzereszemkáanyuka fél hétvégéje ment rá) (énvolnék), hogy hétfőtől újra "önkéntesen" itthon tartjuk a gyerekeket (nézd, most meg már én vagyok a felelős, nem a diri, nem a suli, nem a klik, nem a doki, nem a jóságosatyaúristenhivatal) ún. otthon tartom, és digitálisan oktatják. minderre igazából az az 5-6 covidos család ad okot, aki az osztály része/kontaktja... nem tudom pontosan megfogalmazni, de talán a packázás dühít föl a dologban mindennél jobban, az osztályvezető felvetette, zárhatnánk az iskolákat, de cilike megrázta bundáját, és lepergett róla, mint a sár, és hogy még az is színjátéknak tűnik, amikor az osztvez. ún. "felveti".

nem hiszem, hogy jó a sulizárás. utálom, hogy nem minden nap kiszámíthatóan fél 8-tól suli, mindenki a dolgára. hogy nem tud ott lógni, amikor ez az online van. neki már kell az ottlógás. ha kicsit öregebb lenne, kifejezetten egyfolytában paráznék emiatt. viszont ezt a fos betegséget egy pillanatig sem gondolom, hogy bárkinek el kellene kapnia, és majd túlesik rajta, inkább marad ez az önmegtartóztatás, felelősségtudat (szegénykém, zsigerből megkapta, így sokkal nehezebb), állandóvigyázállás (mondtam már, hogy egy éve?) - tudományosan is felteszem a kérdést, vajon hogy marad meg ez ennek a nemzedéknek?

hangulat- és helyzetösszeg

újabb kéthetes online tanulás - múlt héten g betegszerűsége okán (fejfájás - takony, melléküreg-gyanú, de talán nem) a szokásos nemkért-nemküldött leckékkel meg miértnemcsinálodmár -ordibálásokkal

aztán ma bement, és akkor úgy 10 körül jött a diri levele, hogy a változatosság kedvéért holnaptól 4 nap (!)  online suli, aztán meglátjuk. (párhuzamos osztály piroscetli, és nekik, bár van fertőzött gyerek, akivel múlt héten együtt voltak, nekik nincs...) így az egész suli 5-12 osztályig online most

úgyhogy hazahozta a 12 kg könyvet, és most estig leckét írt(unk), estig, minthogy délután lecsapott rám megint az oltásutóhatás (amióta megkaptam az elsőt, megint mindenem kezdett begyulladni, a második óta időnként rámtör a világkizárós-alvós-fejfájós izé...) és -tunk, mert a németben a gyenge melléknévragozást ugyan nem tanulta, de most gyakorolja...

rámtör időnként megint a szorongás, annyi fronton kellene összeszedettebben és erőszakosabban működnöm, hogy végül minden jó legyen, ilyen a munkám is, meg az is, ahogy se g se én nem sportolunk

mondjuk sajnos nem sikerült senkinek belémtelepítenie a könyvfalás mellé a mozgásszeretetesporttal programot - tavaly már tényleg zsigerileg tudtam, hogy úsznom kell, meg gyalogolnom, erre lett belőle ez... g gyógytesijéről (nincs opció jelenleg ebben neki), gyógytornájáról (17. kerület?), karatéjáról (japp, nincs edzés ősz óta) vagy bármi másról nem is beszélve

mondjuk karácsony óta először sikerült elérnem, hogy tegnap végre tudomást vettek ezek itthon a domestikán ajándékba előfizetett rajztanfolyamok egyikéről, megnéztek egy egész leckét angolul belőle - hú de szuper (élő rajzfilm)figura tartja, te jó ég

és tervben van az angol is g-nek, valamiért most pont megérett rá a helyzet, hátha összejön

engem meg megkerestek egy mesterképzéssel Bécsből, tyű, még egy kicsit tipródom, de menni/csinálni kéne

meg még a kreatív gondolataimnak kellene adnom egy csatornát, meg a megvalósító drájvot előkaparni valahonnan, hogy flow is legyen az élet, ne csak a kapirgálás

motiváció

most olvasom, hogy mi mozgatja vajon egy-egy gyerekben a motivációt a tanulásra.

a (frissen) féltizennégy (sic!) évesemmel jókat beszélgetünk mostanában erről. ő nem determinált arra, hogy majd mi lesz, tanulós dolgokat a kötelező körökön túl csak unszolásra és némi löketre tekintettel nem engedi el csak a kész! felkiáltás után teljesen. mégis jól tanul (négy dicséret? meg egy négyes csúszott be* a félévi jegyek közé...)

kérdeztem, mi a titka, hogy a legjobb (jegyű) tanulók között van. valami olyasmire utalt, hogy mondjuk ő igyekszik figyelni órán, mert ott már majdnem mindent megtanul. emellett fura, de rémesen irritálja a puskázás (mind maga nem hajlandó rá, mind hogy másokra -az osztályuk felére- haragszik miatta). ezen amúgy sokat töprengtem, miből áll össze, ez az ellenérzés. mondjuk pl. igazságérzet ("miért ne derülhetne ki, ha valamit nem tanultam meg", és "miért oké, ha nem tud semmit és ötöst kap"), szorongásoldás (arra külön energia kell, hogy puskázzon IS dolgozatírás közben az ember), lustaság (minek még egyszer leírni kicsiben, ami benne van a füzetben, és onnan meg is lehet/kell tanulni - plusz idő lenne. és mint tudjuk szorgalmit semmiképpen NEM csinál**)

sokat mesél amúgy arról, hogy mennyire nem figyelnek sokan az órákon. sznepcsetelnek, játszanak, és még ha le is írják a vázlatot, fogalmuk sincs utólag, miről volt szó. ezt nem értem. bár tanárnak lenni (és covidban tanárnak lenni) nem könnyű, de hogy nincsen semmi módszer, amitől mégis?

és van a kiismerhetetlen ofőnő, aki úgy intézi, hogy valamiképp mindig a fiúkat kell szidni, lehordani. sosem négyszemközt, mindig az osztály előtt. ez tulajdonképpen a részéről a közösségszervező erő, mert minden gyereket egyféleképpen készíti ez ki, és mindenki utálja ezeket a robbanós papolásokat, rászállásokat. vicces amúgy (ezen az alsós napközistanárnál is gondolkodtam), hogy TÖKÉLETESEN kontraproduktív a dolog, de egyúttal végtelenül produktív is. mert amiért papol, azt ugyan egyre távolabb löki a megvalósulástól, viszont olyan dinamikákat indít el, amit végülis jóra értékelhetünk. itt: összezár a közösség, nem basztatja a másikat azért, amit esetleg megemlítenének egymás között, együttérzőn kezelik a szidottat :). ott, alsóban a rendes kis gyerkőcökből kinevelte a szorongós rendességet, üvöltöztek és rendetlenkedtek, amikor csak tehették (focipálya, ebédlő).

mondjuk igazán a bioszötösére vagyok büszke, az a muki egy csoda. totál levette minden ténykedéséből a hatalmat, a szorongatást, és láss csodát, 5D és egy boldog gyerek (normálisan teljesítő osztály) az eredménye. és hogy milyen? tegnap meséli G, hogy a neont kapcsolta le a minap az óra elején, ami fokozatosan volt hajlandó csak kialudni, és azt kapcsolgatta, hogy látszódjon, ki a leggyorsabb... (nem tudok jól viccet mesélni, bocs)  egyik online óráját hallgattam a télen, nagyon kellett röhögnöm, és pontosan tudtam követni az anyagot is. szóval megvett kilóra, mert megvette kilóra a gyerekem. :)

*nem mintha a jegyek mértéke valaha is érdekelne esetében, minden pressziót igyekszem levenni róla ebből - csak simán örülünk, örül, ha jó a jegy

**csakis kizárólag, ha édesanyja politikai megfontolásból évente kétszer addig izélgeti...

összeg(telen)zés

szóval a hétvége/eleje

volt egy jó kis balatoni utunk az új nyaralóba (nemmiénk, ez kár) (rondanövények tömege a kertben, meg vakondtúrásoké)

hazajövet hogy ne főzzek, BurgerKing, rég voltam ilyen hosszan rosszul BK kaja után, ez is a múlté, majd nem eszünk, csak ha elfeledtük a hatását egyszer majd (mondjuk ha tényleg igaz a bélgyulám, akkor nem feledem)

volt egy olyan jó kis (igazságtalan) ordibálás (telefonon!) anyukámmal, hogy nem szégyellem magam (de) (de megbeszéltük vagy négyszer, és most rendben, de soha többet!)

hómofiszból bentiofisz volt a hétfő, ez mindig kapkodás, mindig, ilyenkor megrohan az érzés, hogy mennem kell másnap is, de mindig visszahűt az élmény, hogy bárhányszor megyek, mindig marad másnapra is, akkor meg egyszerűbb itthonról...

(és voltam ott, amiről nem írok, de emlékezni akarok rá, hogy most volt, hétfőn.)

ma dolgoztam hóm és végeztem házimunkát, és végre olvastam, Nemes Nagy Ágnestől Szabó Magdáról meg Szerb Antalról, és miközben kuncogtam és bőgtem felváltva, azt gondoltam, hogy nekem tényleg az irodalom és művelői a rakenroll.

erős négyötöd

az évutolsó-elsőnapok értékelése az erős négyötöd :)

semmi igazi értelmeset nem csináltunk (pl. fogalmam sincs, honnan vettük, hogy ne menjünk egyáltalán rendesen kirándulni végig a 2 hét alatt, csupa egy-másfél órás sétákat tettünk a _környéken_ - a végére természetesen őrülten meguntuk a környéket, így végre rá tudtam venni magunkat a Duna-látogatásra) (amúgy valószínűleg a sár tartott vissza)

a Dunánál egy pillanatig azt lehetett érezni, hogy minden rendben van/volt/lesz. valahogy a víz teszi azt velem, amit szinte semmi más: leszívja a lelkem ráncait, kisimítja az agyam, feltölt szupererővel, normális emberré tesz (vagy mittudomén) - ez lehet Balaton, lehet Duna, de volt már patak meg volt a Temze is-
szóval szerintem nekem ez a víz-dolog jó.

itthon felszámoltam menet közben pár kupac felszámolni valót, és még karácsony előtt átrámoltuk a gyerekszobát (uhh, abból még annyi minden van hátra, képtelen vagyok egyszer s mindenkorra mindent kitolni a lakóterünkből - számtalan dolgot úgy látok, hogy még kell az valakinek, csak a felszámolás hogyanját érzem egy fölém tornyosuló himalájának) (de mondjuk én amúgy is olyan hirtelen cunamihullámokban tudok a leghatékonyabb lenni, szóval még nem adom föl)

a fánk megint csudaszép lett, mit tegyünk, mindig az. és minden karácsony előtt azt gondolom, kellenének más színű díszek mint ez a hagyományos barna-bézs-átlátszó vonal, aztán meg mindig kiderül, hogy de nekem (nekünk) mégiscsak ez tetszik a legjobban. szóval marad. kíváncsi vagyok viszont, hogy eszembe jut-e jövő decemberben égősort venni - a négyből kettő maradt csak (és ennek megfelelően elég reménytelen is, hogy ilyen fehér gömbégőket találjak, a világ totál elledesedett, mert néztem égőt amúgy, csak nem vettem, mert nyugiban voltam, van elég, gondoltam) (nincs)

voltunk vendégségben is, mindenhol maszkban, ami tök béna (és talán hasznos), anyukámnál 24-én, anyósoméknál 25-én, nagynénémnél 31-én. szeretek vendégségezni, szóval ez is több volt a semminél, de most aztán már nagyon vágyom a tömegre, a tömegben jóízűt dumálásra mindenkivel, a tömegben sok kedves emberre, szóval ha átoltattattunk, akkor tartok egy lagzit csak úgy - szerintem. :)

amúgy pedig minden nap késő keltünk és későn feküdtünk - ez a mai napra meg is hozta a gyümölcsét, midőn gyermekem (ágyába visszafekve, csukott szemmel) megkérdezte, hogy délután (7 órája van ma) alhat-e majd egyet...

iskolába ülés

iskolába járás helyett méltón fejezzük be az évet, két hét online - egy hét benti suli után egy hét online suli majd 2 hét szünet

most a bal

most a bal vállán kezdett el fájni az izma - 4 napja tart, az oltás(ok) helye(i).

lécci, csak múljon el.

update: ma reggel a beadó iskolaorvos szerint ez nem az oltások miatt van. gyulladáscsökkentő krém, meg úgyis elmúlik a gyógymód.

rendben, csak múljon el.

legoadvent

azért a (bazinagy) doboznyi legó elhelyezése adventi kalendáriumban, hogy ez nem csak nekem van meg, az megnyugtató.

2 végtelen éjszaka és meg is van :)

etika

az online iskola 10 napja köztes hétvégéjén az egyik osztálytárs 4fős ottalvós bulit szervezett magához.

tehát.

bekerülnek a gyerekek a karanténba, és az a gyerek, aki felett a fertőzött tanár (akkor még látens, hiszen másnap szűrték) az órán végig maszk nélkül dumált, meghívja magához a másik osztálytársakat. 

erre mit lép egy, a helyzetről értesülő fellow anyuka?

mit lép az szmk vezetője?

és mit lép a gyerektársaság mindegyikével (mínusz a meghívó) igen jó barátságot ápoló gyerek anyukája?

mert mindhárom én vagyok.

miért nem tudnak az emberek legalább akkor fegyelmezettek lenni, amikor csak kis időt kell kibírni, és tudjuk mennyit (10 nap) és tudjuk miért (hogy újra gond nélkül járhassanak ebbe az oroszrulettbe)?

további kérdéseim, hogy miért kellett megtudnom, 

és az is, hogy amúgy kihez fordulhatnék, ha az ofő egy passzív-agresszív, aki minden egyes segítségkérésemet kioktató tempóval hárítja (nem válaszol, majd kioktat, ha még egyszer vagy bárki mástól kérdezek), valamint ha egy osztálytárs szülei az igazgató és egy helyi tanerő? ja, és az osztályszülők egy része vírustagadó vagy csak simán inaktív.

így gondolom, hogy hétfőn szépen bemegy az iskolába, és további hosszú hónapokig nem megyünk családi buliba a 70+ nagyszülői gárdával. és szorítunk, hogy ne kapjuk el továbbra sem.

megint online

ismét online iskolában toljuk, 10 nap karantén, mert a tesztelés az egyik tanárnál (tünetmentes) pozitívat mutatott. hmm... 9:22, és már le is tudok ülni dolgozni: az imént még megszereltem a guglimítszet, de még előtte kilobbiztam egy mikulásajándékot, és még előtte leordítottam egy fejet (félévente egyszer, de olyankor szörnyű vagyok, viszont szörnyen kell), és még csak most kezdődött a nap.

bénázás level 1000

ezt az évemet nem a "sima év, úgy elszállt, mintha nem is lett volna"-ként emlegetem majd.

szépen idesorolgatom tehát a múlt szerdától ható vidámságot a bélgyulladással, ami nem rosszabb, csak ezért jobb. viszont mostanra szédelgek már a háromóránkénti éhségtől (szigorú diéta), meg hogy minden eresztékemen át vándorolnak a kicsi, de tartós fájdalmaim, melyek eredete rejtély egyelőre.

emlékszem a januáromra, amikor azt kínlódtam ki magamból, hogy idén úszni járok majd, nos, ezt nem magyarázom, miért nem váltottam be. de hogy napi 8 órákat ülök a hómofiszban is, az tönkretesz. a jótanácsok (mozogjál!) annyira jóindulatúak, hogy csak néhányszor harapok - egyszerűen vannak olyan napok, amikor nem megy másképp, csak ülök és bent a lakásban pattogok egyik végfaltól a másikig. persze csütörtökön a sebészeten voltam, minthogy sérvnek gondoltam, most jobb volna gasztrobigyóra átváltani, de hova. annyira nincs rendes infóm ezekről, hogyha lenne rendes eü. ellátás, akkor sem tudnék megbízható helyet/orvosokat hirtelen. nyehh.

13

már nem kicsi és még nem nagy - mindig gondolkodtam a bar micvó értelmén, miért pont akkor tartják, miért nem később, a napokban jöttem rá, látva a saját 13 évesem

tegnap a barátjával együtt krumplit meg mézeskalácsot sütöttek itt a hátam mögött. egyszerűen nem volt időm a hómofisz mellett nagyon anyáskodni, tudtam előre, rájuk bíztam mindkettőt. gyönyörűen teljesítették (mínusz a rendrakás), szuperül elfáradtak, és úgy tűnik, élvezték. elégedettek voltak magukkal (én is velük)

azt is a napokban fogalmazgattam, amiből aztán megírtam lappánál, milyen ez a 13. a saját 14-ségemre emlékszem már nagyon, az olyan karakteres érzés volt, tudtam, hogy még egy kicsit gyerek vagyok, de mint egy kalickából, repülni fogok hamarosan, vártam rá, akartam, féltem tőle, de jónak és elkerülhetetlennek látszott. végtelenül hálás vagyok a szüleimnek, hogy valahogy hagyták ezt, rámhagyták, de nem mert nem volt fontos nekik, hanem mert valahogy tudták, milyen fajta és alakú szabadságot kellett hagyni nekem. rám szabva.

ly és alvás és tánc

úgy aludtunk el ma, mint ahogy még soha - időátállítás után egy héttel - 9-ig aludtunk mind a hárman.

amúgy teljesen más hármónk rendje, én csinálom a legfegyelmezetlenebbül, a késői fekvéssel, meg a g kiskorából átmentett mindegymennyitalszomokkal, de mindig arra lyukadok* ki, hogy

A) ez totál egészségtelen

B) annyi minden élés van a világban, hogy muszáj kiélni minden percet, mert olyan rövid is az élés

mondjuk az is igaz, hogy az elmúlt 7 hónap egy rémálom volt a szónak abban az értelmében, hogy nyár végéig tényleg minden lehetséges rossz dolgot összeálmodtam, minden létező emberrel szinte, akit ismerek, majd azóta szinte minden éjjel rossz érzésekre ébredek, melyek tökéletesen megalapozottak, mert mondjuk az egészségemmel kapcsolatosak, vagy a jelenlegi világ rendjével...

ide tartozik amúgy (mit csinálok, amikor nem alszom-téma), hogy valamelyik este totál a semmiből érkezett az élmény, hogy (én, aki gyűlölök tömegbe menni), látván a 2011-es flashmob videót a St Pancras-ön táncoló tömegről, egyszerre csak úgy éreztem, ha kiszabadulok (márpedig ki fogok), egy flashmobban fogok részt venni. boldogan fogok táncolni.

*tejóég, leírtam teljesen spontán pontos jével - azért javítottam...

recseg-ropog

elkriplisülésem stációi rémesek, az amúgy is minden ízületem recseghez ma beállt a beállt a derekam is állapot.

hómofiszban a nem tudok ülni milyen már?

mondjuk járni rosszabb, úgyhogy trónolok, vonszolok, slattyogok, nyögök, vicsorgok, a köztes időben meg csinálom a dolgom

rámment ez a társadalmi állapotalatti állapot

füles

prózai: a jobb fülem kripli. évek óta.

ezen túlmenően minden hurut úgy köszön be, hogy a fülem belül recseg, minden hang úgy szól a fejemben, mint egy régi rádió, a szabad európa, vagy ahogy a 2. világháborús filmekben a foszlányos, elhaló hírek, amiket a főhős izgatottan hallgat - biztos valami fontos szól.

amúgy békeidőben is hangfrekvencia-érzékeny vagyok, háklis a jobb fülemre - nem süket, de kripli.

és akkor most - tádámm, szevasz 2020 - beleült a jobb fülembe a hurut - így és ennyire soha még (és soha többé, ha kívánhatom)

erre mit tesz a dörzsölt orvoshoz nem járó? igen, magánfülorvost hívom, persze, hiszen az tuti jó (mesélték). és akkor ez a hívás beállt a szürreális élményeim közé: közli - az eljárásrend, hogy akkor most ő kikérdez (covidkérdések után a következő kérdése): torka fáj? (wtf?) nátha tünetei? (egyébként miért telefonálnék, de tényleg), jó (megkönnyebbült hangon), mert ha ezek vannak, akkor hívjam telefonon a háziorvosomat (belgyógyász-üzemorvos), és majd az telefonon (!) ad antibiotikumot, meg ha kell, küld az sztk-ba (ezt kikerülendő hívtam a professzorsszonyt), de oda se menjek, hanem telefonon... vagy inkább menjek kórházba! majd ott megállapítják, hogy mi a bajom. mi a jóégért nem mondta az elején, hogy csak dumálni akar, rendelni nem?

szeretném megúszni a középfülgyulát - ezt tehát teával, aszpirinnel, fülvattával, esetleges hétfői sztk-val kívánom ezen túl orvosolni. és kicsit izgulok is, hátha az segít.

és bazdmegrendszer, amelyik engedi, hogy lepattanjon az egészségügy úgy, hogy 25 év befizetéseimből mindeddig egy szülésre futotta, és minden egyéb 2020-ban így működik. és hogy magánorvoslandban meg kedvre megy a hippokratészi eskü - ha van kedvem, segítek, 22 rugóért.

amúgy erről jut eszembe, hogy jobb a rovarirtósok világa, ott telefonon 15 perc alapos tanácsadást kaptam a nyári hangyainváziónk idején, normális hangon, köszönetért. nem mintha bármi relevancia lenne, de határozottan jobban esett.

vannak ezek

és akkor vannak ezek a workshopok, ezeket általában személyesen nagyon bírom, tízből nyolcszor találok valami hasznosítható mondatot, találkozást, infót, amitől jó (a maradék kettőtől természetesen angalgó-sztájl a láncot is ledobom, de mindegy)

amióta azonban online-ba költözött ez a jó kis nyelvgyakorló lehetőség, hát...

ma pl. kaptunk két 70oldalas szöveget, mely arról szól, hogy a világ amúgy perpill gyökeresen megváltozik, és csak akkor lehetsz boldog, ha megtanulsz alkalmazkodni-

olyan ellenállásba éreztem magam, hogy nem bírtam elolvasni. az a bajom, hogy felfogom. az a bajom, hogy 2050-re én ha leszek is hol leszek. de ez a gyerek itt lesz, annyi mint most én, mi, és majd mit gondol, jó, hogy a világra segítettük? nem lesz elég a good ol'életközépi válság, a gyerekek, a hajtás, de ott lesz neki a világvége... szóval ezzel a stresszel most nem bírok megbirkózni, olyan csekély az egyensúlyom alapból is...

mondjuk az vicces volt még, ahogy az eleji bemutatkozókörben a mondj magadról valami vicceset-ben a tegnap este fizikaszorgalmi indításban vettem részt (én! ahhahahaha) volt a mondatom. (ma délután aztán kiderült, hogy úgy ketten készítették el ezt az egész osztályból, így aztán tényleg ötös :) a legjobb benne nem az ötös, az melléktermék, de hogy egyébként alig van mit együtt tanulni vele (élő németszótárságomon kívül), tök jól halad, viszont ezzel a komfortzóna elhagyatás ellenére (szorgalmit? soha!-alaptétel cáfolata) a történetet nyereségbe könyvelte el egészében. ez jó, mondja a Rejtett Pedagógikus bennem.

hómofisz

még mindig hómofiszban tolom, néha megyek csak be.

tényleg minden héten megkérdezem, kellek-e bent (nem), ma épp azt is megérdeklődtem, mikor van kisebb nyüzsi (nem létezik ilyen), így itthon találom ki magam-

holnap be kellene mennem, erre ma reggeltől náthás vagyok. remélem, csak náthás vagyok. (mindkét családtagom közvetlen környezetében már van/volt tünetes, innen kell nyerni)

a hómofisz pedig az agyamra megy, végtelenül unom jómagam, nincsen vidítótársaságom, és csak azt érzékelem, hogy az elb. 2020 nem akar véget érni, minden hét hoz valami egyhelybentoporgó hátramenetet.

szárnyalni szeretnék, amihez képest már Örkény is megírta, mi van (Hogylétemről)

mondjuk a Közvélemény-kutatással most pár percre azért vigasztalódtam.

félkilences

 a sok stressz okán is kiemelt helyet foglal el a reggel félkilences menetrend szerinti, szemközti fán kergetőző fészekaljnyi szajkó az életemben - csicsognak, zizegnek, nyikkannak. jó, hogy vannak.

nagyon sok a stressz, ennek okán részemről kódolva van a tehetetlenkedés. a tehetetlenkedést utálom, így utálom magam is ilyenkor, amitől még reménytelenebbnek érzem a dolgokat, és go to 10.

kellene egy olyan nap a héten, amikor csak pozitív jelent és jövőt mutató, jókedvűen nosztalgiázó, reménykeltő dolgok érnek el hozzám (inkább hét, nem egy).

egyik nap a vas

csütörtökön a vas utca mellett jártam (két helyszín közötti rohanó cikk-cakkba pont belefért) - a lelkem kalapját meglengettem feléjük, és sírtam.

minden ügy egyre mélyebben érint érzelmileg. ott az egyetemen felemannyi idős emberek, s már felnőttek annyira, hogy pontos véleményük és kiállásuk van, és össze is tudnak fogni - nagyon tisztelem őket. (és ilyenkor zavar, nagyon zavar, hogy félek nagy tömegbe menni - )

nagyon kívánom, hogy végre sikertörténetek legyenek, ezekből, s hogy visszatérjen a normalitás az életbe.

gyógyez-gyógyaz

amikor azt mondtam tavaly ilyenkor, hogy a k édes anyukáját, aki kitalálta a gyógytesitorna rendszert, akkor már vallom, tévedtem, az idei kitalálónak kívánom inkább ugyanezt.

e fenti mondatok stílusával kockáztatom, hogy minden maradék olvasóm is megorrol rám, s elhagy, de ha tudná...

mert.
a gyógytesi 4 kategóriás és ingyenes, ha van. persze van, csak nem a suliban. és persze jó, meg minden, de személyi fejlesztésre tojik, így ha eredményes akarsz lenni, egyéni gyógyTORNÁt is kell mellé keresni. az meg úgy en bloc fizetős, nincs a kerületben (pl. a most ajánlott speckó a 17. kerületben dolgozik - innen autóval esti minimálforgalomban CSAKODA 40 p, hogy érzékeltessem) a plusz RENDES sportról nem is beszélve, ami azért időben is egy bűvészmutatvány így együtt... (tavalyi évben úszás harcolt a karatéval)

és ez volt a tavalyi épphogy vihető helyzet. de idén c19 van, és mellé valaki eldöntötte: ezentúl nem délután, hanem iskolaidőben lesz a gyógytesi, persze továbbra is a MÁSIK iskolákban csak, itt nem, így ha még pont egyezne órarendileg a lyukas tesije a másik iskolás tesivel, és el is engednék (never), és oda is tudnánk 4 p alatt szállítani, oda be nem engednék, hogy NE KEVEREDJEN (nyehh). így bár júliusban lezongoráztuk a javaslatot, leadtam volna ma az iratot és pipa, ehelyett ortopédorvost hajkurászok munkaidőben, gyógytesivezetőt hajkurászok és próbálok magyarra fordítani munkaidőben, védőnővel társalgok munkaidőben, és próbálok valami emberileg vihető megoldást létrehozni... mindez egy emberi, gyerekbarát rendszerben úgy lenne...

ma azt fogalmaztam meg, hogy ennek a sz.ságnak a mélyén ugyanaz a szervilis bürokrácia áll, mely szerint MUSZÁJ a testnevelésből jegyet adni, annak mindenhol le kell könyvelődnie, és ez a legfontosabb. az, h a tesitanár differenciáljon, ha speckó igénye van egy gyereknek, ésvagy úszni és gyógytornára járjon igazolással 1-2 évig, míg kinövi a növekedés nagyját, hogy ezt bármilyen jeggyel honorálják és varázslat letudva? kénytelen vagyok már megint extra köröket futni, tékozolni életem óráit azzal, hogy éppenhogycsak, de nem bírunk átlagosak lenni... nyifogás vége, mert másra kell az energia.