szülinapszervezés

hú, de nagy falat.

sokszor, de

ma újabb kollégám mondott föl, 

nem szeretek itt élni mostanában.

münchhausen báró(né) döglődik bennem,

a napok meg csak szaladnak velem, előttem.

dehamár

szombaton (mért szombaton, mondja meg valaki) bezártuk a tanévet. helyesebben végigültük a nyolcadikosok ballagását - egy darabot sem ismerünk közülük, szóval ilyenkor jobb volna nem ottlevő szülőnek lenni, ez a tanulság. 

viszont az kellemes volt, amikor felállították a kitűnőbizis kölköket a suliból, tudtam, hogy ez egyszer g is vigyorogva áll (valahol a tornaterem másik sarkában). jó, tegyük hozzá az a meg a b is 10-15 kitűnővel nyomul (haha!), de akkor is.

az évfolyamelső említése ugyanígy vicces volt, nyolcadikig egyértelmű az osztálytárskislány, meg a versengőhaverkisfiúosztálytárs vetélkedése (ebben is) (a kislány fog "győzni" ebben mindig), akik mögött harmadikként elnézést kértek g-től, hogy hát ő volt a harmadik, de hát tudjuk, n mégiscsak...

nincs olyan kényszerképzetem, hogy versenyezni kellene bármiben, de az ofőnéninek -úgy tűnik- van, szóval mintha verseny lenne, százalékok, meg javult az osztályátlag, stb.

g a versengésesdit egyébként úgy honorálta, hogy ő is értékelte pár hete magától (spontán, csak nekünk) az összes tanítónéni teljesítményét. korrekt és nagyon szigorú volt, még most is röhögök, annyira ott van az értékítélete... 

amúgy csak azt tekintve, hogy nagyjából 3,5-4 tankönyvet teleírt(ak) matekból, eljutottak az összetett nyitott mondatokig, megtanult(ak) írni kicsivel meg naggyal, stb, stb, lett egy sárgaöve karatén (és olyan hasizma, hogy csak nézek), és még mindig szeret suliba járni, én tökéletesen elégedett vagyok mind a sulival, mind (és ez a lényeges) g-vel, helyesebben

g-re nagyon, nagyon büszke vagyok(unk).

szóval ennyi ömlengés elég.

nahh, itt

nem mentegetőzöm, csak simán nem írok, ha ez vígasztaló, nem is beszélek.
jó volt a blog, amíg ide bírtam írni, ami volt velem, de mostanság vagy túl mély, vagy túl sekély ide.

2x2

2x2 hét takonykór (halkan mondom) off, orfacsarás nyomokban.

egy családi ballagás rohanvást, de pipa.

egy sárga öv elérve, büszkeség, ügyesség, szupergyerek.

egy utazás a belgákhoz.

sok be nem fejezett munka. mint mindig.

egy látogató család hamarosan.

és így tovább.

ká-rá-té

g versenyen volt, ebből először, meg úgy versenyből először, és nem nyert, persze, de a megkönnyebbülést a gyakorlat után - hát azért már megérte.

a csoportjában ő volt az egyetlen fehéröves, és ügyes volt, na. :)
csütörtökön lesz még egy  menet, övvizsga. 

mindig nagyon ideges az ilyenek előtt - kíváncsi vagyok, ezt suliban hogy viseli majd.

navajonmivan április végén

jaj, hát hogy találtad ki - csak nem takonykór?

de.

most számolgattam, hogy ez az április-májusi tutitakony, ez úgy 15 éves koromig simán visszakövethető. és most még nem is az orgonát szippantgattam, hanem csak ettem két fagyit. és most pont olyan, mint 3 hete voltam... (egyszer mér írtam magamról - hikomat. na az maradtam)

ja, és közeli fogorvost keresek, aki olcsó, nagyon jó, és azonnal fogad. 

haha.

az most

az most tök jó, hogy szépen meg van szervezve legalább* egy összefüggő 8 nap a nyárból.

persze megint leszünk Győrben, minden évben ott kell lenni, és hiányozni fog, amikor már nem lesz indok ez a hétvége, de most még az, és én most örülök ennek.

újabb szállást próbálunk ki, G előre reklamál, de nem érdekel, azt akarom, hogy ha főzni akarok, akkor pont tudjak főzni, reggelire pedig azt együk, amit akarunk (és amit találunk).

az egyébként csuda vicces volt, hogy a szállásadót felhívva ő annyira örült a bejelentkezésemnek, hogy ez a három éjjel pontosan fele annyiba fog kerülni egy lakásban, mint került az eddigi években a szállodai másfél szoba... hihi**.

és megyünk Hédervárra is, és persze az anyukám megerősítette a sejtésemet, hogy igen, ott nincs semmi, de ez nem tart vissza, aludni akarok nagy csöndben, lovakat akarok látni és sok zöldet, kirándulni és Bécsbe / Sopronba / Fertőakármire kirándulni, ha úgy jön össze, és

pihenni

pihenni

pihenni

* ha valahogy végre összejönne, hogy egy hetet (kettőt?) végre sok év után újra lent lehessünk a Balcsinál (jó időben, évi egynél többet fürödve a tóban, stb.) - bárcsak lenne egy jótündérem, aki ezt levajazza...

** ja, majd utólag örüljek, ha tényleg jó volt, mondatja okosabbik énem, és igaza van, bár végülis a tavalyi kaland a mindenéjjelhányós alkesz szállásadóval nem hagyott mély nyomot...

retrospektív 2.

haha, de vicces (nem), ahogyan most _nem_ köhögünk (éppen), maradna bár így.

másfél hónapja szaladgál a fejünk felett a torokfájós-taknyos (még mindig), és nem kérjük. (!)

retrospektív 1.

ez a szöveg: "megírtam eddig két cuccot magyarul angol, német, francia anyagokból" amúgy úgy végződött, hogy ez jelent meg a tavalyi diplomavédésemre cikknek (jahhaj, de vicces :)

és ettől kezdtem sajnos azt érezni, hogy kellene nekem egy phd képzés, ötletem is van, most már csak idő és financiális szponzor kelletik. (nem, nem)

csendből zajba

nagyon szerettem ezt a két hét csöndet, karácsony után tényleg ez volt már hallhatóan is.
most még kicsit tart, hosszítom az éjjelbe nyúlással, de már érzem a tornyosulást, mert _ennek_ a munkahelynek az a konstans változója, hogy mindig túl sok.*

nem akartam pörgetni magam a dolgokon, csak ahogy közeledik a hétfő, úgy lett egyre több és több fles a "hú, azt is kell majd"-okból.

most azért még intenzíven élvezni akarom a társaságom.

*valami fura dac köt ide egyre inkább, mert sajnos mi is bekerültünk az "üldözöttek" sorába, s mivel én zsigerileg kötődöm az alapfilozófiához (nem a körhöz, akivel érintkezem, hanem a működésbeli egyediséghez), így belföldi menekülési útvonalakat pillanatnyilag nem is latolgatok. már ha latolgatok.**

**most két hétig még ezt sem tettem - de jó.

Karácsony 2014.

Az jó a karácsonyozásban idén legeslegjobban, hogy olyan szellősen rohanás csak, voltunk anyuéknál, nagynénnyééknél, dédijénél, anyukájáéknál, kis szün szün idő legóhotrodösszerakásra, kilenckönyvfogdosásra, mireköltsünklatolgatásra, majd ma nagynénémhez apukámékkal, anyukámékkal tizennégyedmagammal lakomára...

Estére jutott eszembe, hogy az elmúltnégyév minden karácsonyából ez az első, amikor semmit nem KELL írnom, se ilyen, se olyan dolgozatot, beadandót, pályázatot, hogy most csak úgy vagyok, és ez szép kövér hálával töltött el.

A gyermek is meggyógyulni látszik már vagy négy napja, ez pl. egészen jó. És a leckéjéből és pótlásból is elnyűttünk vagy 15 oldalt karácsony előtt (kettő maradt).

Holnap bábszínházba megyünk, kíváncsi vagyok, nagyon.

Ha nem lenne beteg újra a barátaink kisfia, egészen kerek lenne a világnak ez a kicsi része. Most azért sokat gondolok rájuk.

csehül

hopp, a mai napom elsodort a csehcentrumba. most akkor az a kérdés, hogy vegyem-e komolyan, miszerint véletlenek nincsenek, és csapjak-e bele a cseh-tanulásba.

a fura csak az, hogy a cseh mentalitásról gondolkodom jó két éve - egyáltalán van ilyen?

decembör

áhh, persze, jól lettünk, volt öt nap esti ébredés, azóta kegyetlenül minden éjjel időpontban bemegyek és megfordítom a gyerekem. ezzel vagy enélkül, álomkirohanás nincs. 

maradjon is így.

tegnap pedig új betegséget kezdtünk (most megint mi ketten), ezt a hörghurutos köhögős (ma már lázas) izét, de még anno megmondtam, bármi ilyennel kiegyezem, a szó nem szoros értelmében ez jöhet, rendben. persze menjen is. :)

az osztálykarácsony szóról szóra úgy zajlott, mint Lappáéknál (most nem linkelek), anyukák tömege plusz pár apuka. és annyiban különbözött, hogy nálunk az apuka tartotta a frontot (plusz osztályfényképezett egy kiadósat), ja, és jómagam pedig reménytelenül lekéstem, hála munkahelyemnek. 

mondjuk a munkahelyemnek üzenem, ha még egyszer illetéktelenül és leszúrós hangnemben ezek után fölhív újra ugyanaz az illető ugyanígy, vele a következő értekezleten plénum előtt fogok ordítani (érik, érik! drukkolok, hogy most kihagyjam.)

anygyalkának lenni pedig csuda macerás.

utóélet

a hányósizé lecsapott rám is, döntve ezzel a hetem amúgy is sérülékeny dominórendszerét - beletörődés, most ezt kell gyakoroljam a fejemre dőlt dolgok alatt.

*

a rémálmos izé akkor marad el, ha elalvás után pontos időzítéssel kimozgatom az aktuális alvási fázisból. három napig ezt tettem, jól ment. ma kihagytam - megint úgy ébredt.

hát akkor igyekszem egyelőre nem kihagyni.

*

viszont előfordulhat, hogy alternatív miniállamot alapítok, a Conch Köztársaság mintájára. hátha úgy túlélem ezt az országot, annak minden korrupt vérszívóját. (http://index.hu/nagykep/2014/11/19/mikronemzetek/ )

na jócakát.

csak a megszokott

megint péntek éjjel hányós, megint délutáni rémálmos-ébredős
nem lehetne sima torokfájós-kétnapos? vagy inkább semmi?
*
láza is van, nem magas, de föl-le megy. a felmenéskor alszik, a lemenőágban megint a rémálmos-ébredés van este is. iszonyú fárasztó ezzel szembenézni.

mindig

azt mondtam, hogy nagyjából mindig igazam van?
ha nem most, akkor T+n időpontban ez rendre beválik.

sajnos.

kicsit nagyzolós és sarkítós, de ennek a terhét hordozom lassan négy évtizede.

szeptemberem

javítandó a statisztikát, hát legyen, álljon itt a szeptember.

vicces ez az oda-vissza bumlizás: reggel hopp, indulás a suliba, munkába, munka, hopp, indulás a suliba, esti menet, placcs, elterülés. majd elölről.

a reggeli rutin kábé megvan már, és élvezem, amikor 7:50-kor már a buszra várok (új járat, zseniális útvonal, mint tudjuk, én ettől boldogulok, ha nem évszámra ugyanott megyek ugyanoda. volt ugye a csepelen át, majd volt a dél-budán át, most van az erdőn át, szóval 16 éve ugyanoda, de mégsem ugyanúgy. ez azért nagy ajándék, mondjam ki.)

az indulás a suliba, na az reggel egyre kapkodósabb, hiába nyávog a jelzés (tényleg nyávog - ezért kiválóak a nokiák :), mindig később indulunk, azaz rohanunk, aztán persze mindig beérünk. a legjobb pár nap az volt, amikor zuhogott az eső, és már volt csizmája - annyira élvezte a tocsogást-dagonyázást.

a munka. na igen, azt most utálom, nem stimmelek, pedig szerethetném is, talán ha jól csinálnám, de nem, és ezt minden porcikám érzi. olyan kibúvóim lehetnek, hogy a sok hajtástól kiégtem, meg hogy nem rajtam múlik, de valójában az van, hogy nem akarom elfogadni: az egész egy olyan münchhausen-dolog. ha én akarom, akkor jobb lesz. az elmúlt években megtaláltam hozzá mindig az inspirációt. most nem tudom, honnan fog jönni.

ja, és a hopp, indulás újra, na az tényleg brutál. azért, hogy mindenki értse a családi körben: a sulit muszáj rutinból nyomni - lecke, rövidszabadidő, vacsi, mese, alvás - ezt a hónapot nagyjából egészében bevállaltam, hogy hozomviszem. a város közepéből - ha sprintelni tudok - a szintidőm az erdőn át 45 p. ez akkor érvényes, ha sprintelni tudok. és nagyon hasznos is, mert tényleg kezd beállni a rutin.

akkor azonban, amikor _nem_tudok_sprintelni_, na akkor mondom, hogy az brutál. 

és ez van szeptember eleje óta: minden héten szépen megérkezett valami plusz probléma. első héten a térdem purcant ki. egy hét múlva a lábfejem. múlt héten a szemem gyulladt be. olyan kripli lettem (vén banya), mint az a klasszikus garfield képsor van, amikor szülinapja van, kel föl a tálkából, és ripp-ropp, reccs - nyújtogatja a tagjait, míg egy apró ropp-tól kikerekedett szemmel mondja: egy újabb év - újabb reccsenés. váá.

a leckék nagy részét megírják a suliban (ezt el is várom, mert mi a jóeget csinálnának különben a suliban délután), mostanában a hétvégére sem hagytak semmit, hálás vagyok ezért. jó osztály, jó gyerekek, pontosan elegendő pirospont / csillag / mosolygógondolkodószomorúarc / elég üzenet, szeretett és egyben reálisan látott tantikák - ez a mérleg.

az ofő pont olyan, amilyenre vágytam - szerintem ez egy fontos faktor - végtelenül hálás vagyok, hogy így alakult, a másik tantikától így, egytárgyat tanítóként is kérdőjelek meredeznek a hátamon :).

(de tényleg, miért nem összesíti ott is a pontokat, ha már ad. miért nem szól a gyerekeknek, hogy menjenek szünetben pisilni? ésatöbbi? :) na ugye, hogy jó így.

a placcs. na, az a minden estém. lelkileg inkább, de fizikailag is. begyulladt ezzel-azzal még a sportoláson sem reális töprengenem, de majd kitalálok valamit - jó volt nyáron az a relatíve sok bicajozás.

ja, és jóbarátoknézéssel indítózom magam (magunk) - nagyon vicces még mindig.

telik, szalad

brutális gyorsasággal telik az idő, közhelyesen.

három hete iskolás, szereti, unja, élvezi, utálja, mikor melyik napszak van.

múlt pénteken bandukoltunk haza (hol rohan előttem két méterrel - valakitől látta egyszer, hol nyolcvanszor szólok, de akkor is inkább hátramenés, mint előre - ez a saját tempója), szóval mondja nekem (kérdés nélkül): "anya, én nagyon szeretem az iskolát". szívem repes. majd: "anya, figyelj, játsszunk ma évnyitósat, holnap meg legyen iskola, tudod, olyan rövidített órákkal!" (anyám - gondolom, megy hogy cuki. de azért lebeszéltem.)

reggel viszem, délután többnyire én hozom, leckét írunk, megbeszéljük, az ebédet rendszeresen elfelejti, mi volt.

felváltva ülnek lányok és fiúk, ő a szomszédokkal angyalian cuki (egyik kislány múlt hét elején homlokához dugta a homlokát, úgy mondta, hogy szia, g!) (másik kislánynak ma a fejére tette a szekrénynél az ellenzős sapit) (tud valamit :)

már túlvagyunk egy enyhe köhögősön,
már jár karatéra,

nem jár kokasra, énekkarra és bábra,

és fog járni németre, amit valamiért nagyon fontosnak tartok, de nem tudom ezt a réteget itt kifejteni, egyszerűen "kell"nek érzem,

már nincs reggel gombóc a torkában a suli miatt, a "begyulladás" is elmúlt.
de már simán minden reggel hozza a "ma ne menjünk suliba"-féléket,

és lassan második hónapja hárítom el angyalkák nevében is a karácsonyi ajándékkérelmeket.

*

úgy nő, mint a gomba.

hosszú

hosszú volt ez a múlt 3 hét

idevésem

ott ért véget a sztori, hogy 

hatszáz kilométer (d-be), pénteken megtettük, a tervezettől eltérően kocsival, kettesben, meglett az irat, éljen,

meg az is volt, hogy urológia, igen, szombatra meggyógyítottak, aztán vasárnap délutánra hasmenésem lett, mert én hülye, azt hittem, az antibigyó csak a rosszat javítja meg. ez persze a gyerekprogram közepén volt, így másfélnaposra csökkentettük g szórakozását. majd megtoldottuk egy éjszakai hányóssal fejfájóssal a részéről, így a kánikula hétfői napját gy-ben töltöttük.

így az utolsó kánikulai nap délutánján foglaltuk el kísérleti szállásunkat a Balcsinál, egyszer be is mentünk a vízbe, így az ideivel együtt elmondhatom, MINDEN évben átlag egyszer fürdöm a tóban. másnaptól kezdve eső és szél váltakozott, így kirándulgattunk. g beleszeretett Szigligetbe, végtelenül kiakadt, hogy csak egyszer mentünk. tavalyhoz képest (csak kézenfogva, félve, unszolásra ment magas helyekre) idén mindenhová jött, mindent élvezett.

minket Pécsely ragadott meg a legjobban, oda (is) még midnenképpen vissza kell menjünk - egy csuda.

a k-i szállás borzasztó volt, házibácsi feje fölött lakni soha többet, hajnalonta hányt, ezt mi két éjjel hallgattuk, nappal aztán esőben járkáltunk mindenfelé, így pénteken hazabattyogtunk, nem maradt több nézni- és elviselnivaló.

itthon várt a nyolcvanhárom kupac cucc a lakásátrendezésből, a tizenöt mosnivaló adag (ágyneműhegyek), a vasárnapi közös ebéd,

mégis minden olyan más volt - ez a nyaralás betegséggel, nyamvadással, rosszidővel együtt is élhetővé tette az életet, nagyon kellett.

***

a héten meredeken zuhant az energiaszintem, a munka mellett találtam 28 kg sárgabarackot, amit hagyományosan éjjelnappal lekvárrá főztem (idén 40 üveg, melyből sajnos 3 nyitva maradt... :)

***

g nagyon gyakran riad álmából (éjszaka első fele, kijön, rémült, nem ébreszthető mindig, de érti, amit beszélünk, megnyugtatom, pisil és visszavezetem), akkor kezdődött, és most ezzel megint beszedtem magamnak egy adag szorongást, nézegetem, mi ez, a háziorvos kiválóan beijesztett, én meg csak unom és unom és kívánom, hogy LÉCCI legyünk ezen is túl.

kérlek.