ehhehehhe

jó volt ma

csuda jó, hogy ma így volt, ahogy, ránk fért.
a romantikus, andalgós napunkat (ezer éve nem volt ilyen) valóban a dokinál kezdtük. ma valamiért kellemes hangulatban volt a néni, így fölírta az ötdarabos ötnapos, egyébiránt 3ésfél pénzt kóstáló antibigyót, úgyhogy most szedem is a lórugást.
amúgy pedig a kopaszi-gáton csellengtünk, ettünk egy csudajót, kézenfogva beszélgettünk az élet kis dolgairól, süttettük magunk a nappal, lógattuk a lábunk a dunaparti fövenyen. nyaralás lájt. hát mondom, egy csuda volt.
és akkor még moziba is beültünk, előtte amolyan andalgósan próbáltam elintézni, hogy ne kelljen az arcüregi nyulammal mélyhűtöttre fagynom bent, szóltam ennek, szóltam annak, így aztán csak a film utolsó harmadában ültem az orromra húzott kardigánnal, mit tegyünk. a film amúgy olyan szandrabullokos volt, azokat kedvelem, ebben mondjuk volt egy két dramaturgiai idiótaság, azért kár...
és azért hazaérni is jó volt, itt van ez a kölök, és ez a kölök egy helyes.
én meg egy nagyon fáradt vagyok.

két éve ejnye

ja, két éve egyébként még simán pörögtem, háromnegyed éjfél után 3 perccel született meg g, úgy félkettőig eltollászkodtunk a szülőszobán ezzel-azzal, majd hármasban végre egymással, ilyen körül már tolódtam be a (kór?)terembe, ahol igazán kellemeset beszélgettünk a (sokadik gyerekét szült) (kedves) szobatársammal, majd végigidegeskedtem az éjszakát, miszerint hova is tették a gyerekem (utólag: szomszéd szoba), ő sír-e (nem, aludt, ő aludt), most mi is van (gyerekem?).
sopánkodnék egy sort, hogy ez az egész csak tegnap volt, csak akkor lemaradnék ám a máról.
de azért egy ejnyét had tegyek ide.
ejnye.

kép

ja, és a tegnapi elmélyült ketteses képpiszmogás közben találtam ezen alábbi, nem tematikust, mely megosztását itt akkor íziben el is határoztam: tessék.

vihihíz

és holnap (ma) már megint nem lesz víz, most azzal színesítjük, hogy egész napos itthonlétet szervezünk (mármint a betegség szervezte), és most még itt kukorékolok, ennek megfelelően ki tudja, veszünk-e előtte tartalékba elegendő vízneműt... áhháhááhá.

elszaladt

elszaladt velünk ez a betegségló, mindhárman (plusz egy fő) beszippantottuk ezt a vírusbacit, g antibiózik, hörgőtágít, hurutold (most épp már orrcsepp van, tágítás nincs), de harmadik napja ismét a kétéves önmaga, kiválóan szaladgál, nyüzsög, dumál, meg is lepődöm, amikor egyik pillanatról a másikra elalszik az altatásnál.
én szépen arcüregi nyúllá fejlesztettem a taknyom, ma megmondta a doki, aki végül megrovóan csóválta a fejét, miszerint kétéves és még szopik (?!) (majdhogynem EJNYEMÁR), ezért büntiből nem írt antibigyót, ezért én büntiből, meg ha nem leszek jobban, csütörtökön megint megyek hozzá, meraszonta a gyerek dokija (ma két dokilátogatást abszolváltunk a napi rutin meg a szülinapozás mellé amúgy), szóval hogy van olyan antiizé, ami nem jelent komoly gondot szoptatáskor sem. háp én ehhez tartanám magam---
és a drága is itt köhög diszkréten fél éjszaka, de ő csak úgy megy dokihoz, hogy kisérőként, az aszpirin, az mindent megold-felkiáltással (idézetem a vonnegut-féle éjanyánk c filmből való, mint posztmodern intertextualizálás, höhö),
na egyszó mintszáz, göthösék
háromszor
ünneplik gyermekük szülinapját,
(nem, mert négyszer, ha összejön),
miután mindenki tortát akar sütni és gyertyákat tűzködni, le- és megállíthatatlanul, természetesen ránktolva ennek minden felelősségét, miszerint 'hát nálatok sose lehet azt tudni, hogy mi lesz, meg hogy mikor mentek nyaralni' (nem megyünk, inkább itthon betegek vagyunk), 'meg mikor akartok valamit csinálni' (követő hétvégén TERMÉSZETESEN), ésatöbbi, és mert az élet rohan, ezért inkább mindenki megtartja saját szakállára >>előbb<<.
no, hát akkor eddig a pöfékelés, lévén, hogy
mindez a kiskorú, dolgok középpontjában uraskodó, vigyorgó egyedeket nem kifejezetten bántja, jóval inkább édesek, ahogyan meglepődnek minden tortán, gyertyán, szurkoláson, hogy "fújd el!, fújd el!, fú, fú!, majd én segítek (sic!)", és meglepődnek az ajándékon, a legegyszerűbbön is a nagykönyvben megírt túláradó spontán örömmel...
nem csoda hát, ha mindenki ajándékozni akarja.

2

szééél

rondanagy szél kerekedett itt.
fokról fokra csukogattam be 'najó, akkor még ezt muszáj'-alapon az ablakokat.
hess, szél (meg vihar, hess)
ja, merthogy itt megvan a mondott 90 km/h, azért posztolom. reggelre meg fogunk punnyadni a lakásban. mondjuk ez jobb kilátás, mint most kint lenni.
ja, és jeget ne.
hííínnnye, a fa marad!! (és ez most kifejezetten nem vicc)

néz

így nézett ama pénteken délben a medencében, melynek éjjelén aztán jött a nyavala.
egészen jól bizonyítja azt a tényt, miszerint kiváló adomány, hogy nem ismerjük a jövőt.

úgyvagyunk, úgyvagyunk

úgy vagyunk, hogy
hajnali négykor kelünk szörcsögve, takonyszívóval, majd visszahanyatlunk és kiválóan elalszunk kilenc utánig, mellyel az esélyét apasztjuk a lakás élhető hőfokra csökkentésének, reggelizgetünk úgy tizenegyig ("elköltjük", mint azt egyesek kitűnően megfogalmazták) (szomszédok, julcsi meg feri meg lenkenéni), a helyettesítő orvost (én) ezzel el is felejthetjük, ebédfőzés szintén ki van zárva.
én trombitálok, ő trombitál, mi trombitálunk. g emellett szörcsöt köhög, rémülten, mert fullad is, ölelem, ennyit bírok tenni, rossz. viszont kevésbé fáradékony, láthatóan hiányzik már neki a kertezés, a hőemelkedése is egyre kevesebb.
a végtelenített vacsi után fölkerekedünk és ismét a dokinéninél jelenünk, aki a már meglevő antibio meg hurutoldó mellé hörgőtágítót ír. egy csuda, mint a papáknak, hármat háromféle módon, ésatöbbi. és hogy még pár napig még jobban fog hörékelni. csuda, mondom.
és akkor még volt az, ahogyan a gyermek számára szükséges szülinapi játékellátmány fölkutatásában pont volt még időm részt venni (szuperjókat találtunk amúgy).
hát így vagyunk.
ja, még az van, hogy fogalmunk/am sincs, mikor meg hogyan megyünk (e egyáltalán) erre a nyomorult nyaralásra, a balcsi egyre messzibb helyre költözik tőlünk, ehh. és persze ezzel együtt a família szépen (helyettünk is, hehe) eltervezett programja is dőlni látszik, ami végülis nem jó.
tanácstalankodás on.
poszt off.

toeroek gyula

torokgyulladást mondott a dokinéni.
én meg még mindig nyavajás anyuka módjára izgulok (titokban)
nem tetszik nekem ez a láz nélküli bágyadtság, meg aluszékonyság, meg hirtelen fölugró majd leugró láz.
mondjuk mostmár rekedt is kicsit, ami mondhatnám, megnyugtató, de.
nyilván a 'de' a hátralévő közös életünk minden napjára biztosítja a szokásos aggodalmamat, de tudod, mit? legyen így még sokáig, sokáig, inkább izgulok érte, ha egyszer ez az élet.
ui: hja, és az én torkom is kapar, juhhé, krhm, hrhhhm.

miajó

hát az a jó, hogy
* ma sem volt több g láza a 38-nál.
* holnap el tudunk menni viszonylag kényelmesen a dokinénihez, megkérdezendő pár apró részletet
* amikor tegnap leestem az asztalról (székről), én nem, csak a széknek tört ki a fél oldala, az én oldalam egyben maradt (nem kevésbé a fejem, vagy mondjuk a gerincem), s pár idióta zúzódással szépen megúsztam
* apósom kikalapálta az egyiket a két, egy héten belül tönkrezúzott szárítómból, mely komoly anomáliáktól óv most meg
* még mindig van remény a jövőheti nyaralásra (függvényismeretlen g egészségi állapota, az időjárás volta, és a még ismeretlen ismeretlenek)
* bár végtelenül rosszul esett x bizalmatlansága, mégsem szóltam be/oda/neki, hogy engem az ilyen mennyire leterít. (mondjuk még lehet, hogy szólok, mert akkor különben miről is szól egy barátság.vagymi.)
* anyukám aktivizálta magát valamiért, (a barackpucolás helyett) és ma beszéltem / találkoztam vele az elmúlt 5 napban hatodszor, mely a sokéves átlagunkat duplántriplán űbereli, és mint olyan jól is esik.
* az meg pl felettébbjó, hogy p kikölcsönözte csavarbehajtóját meg sarokszorítóját nekünk, hűhahűha, egyszerhátha lesz is nekem dobozom! dobozaim. délibábdobozaim. pfuhh.
* meg az is jó, ahogyan ott sorakoznak a spájzban a 15 üveg őszibarackok és a számtalansok (35/6/7) üveg sárgabaracklekkárok, csinosak, szépek, frissek, finomak, nyamm.

és akkor jött is

és akkor az jött, hogy szépen komótosan nekiáltam a nagyvájdling s.baracknak, mondván, lesz, ami lesz.
lett is, mikor egy óra után egyszer csak nagy anyanénizésre szaladtam be g-höz, és kivéve inni (szokott dolog, hamar túlesünk a víziváson, visszatevésen, visszaalváson), s érzem, tűzforró a gyermek.
az, aztán szépen még el is hányintotta magát (a kéthete mosott elefántos szőnyeg kiváló munkát végzett, szinte csak ez, meg mi lettünk maszatosak. ez a maszat amúgy jobban zavarta g-t, minthogy ő milyen gázul van, meghogy hányni rossz. hányni azért rossz, mert mindenhol kupi lesz körben...)
a 38,8at levittük fürdővel 38,1re, a kihányott nurofen után kapott egy hoppvanegykisgermicidkúpunk-ot.
én ezután okosan még visszaültem a barackokhoz, így eshetett, hogy hajnali félhétkor nem csupán kómás voltam a g-ébresztő anyázáskor, de vissza kellett ájuljak az alvásba, és most este is csak kaparásztam össze magam, nem vagyok már kipihent.
ő pedig egész nap a betegséggel ?? hadakozott, itattam, ivott, fektettem, feküdt.
most az a dolog, hogya a barack szinte kész van, ez az eresztés olyan 7ésfél kiló lett nettó, és szőrtelen.
és közben szél, szél, szél, nagy.

most még jön

egy olyan bruttó 14 kiló s.barack kimagvalása-cukrozása.
ááááááááhhh. ( :ásít, nyög: )

ma valahogy

azon a blogkartárson gondolkodtam, aki a szupertitkos blogját kezdte valahol, indokok, okok.
ilyesmi már nekem is eszembe jutott, egy-egy komolyabb érzelmi kilengésnél, megőrülésnél, hogy ennek itt konyec, akárholmáshol meg valami hipertitkos új, és most is azt gondolom,
hogy nehéz eldöntenem, én nem vagyok senkisehol, vagy csak nemmegy már/épp/akármi ez a fóruma a naplózásnak.
(tök más kérdés, hogy ott aztán végképp olvasatlan maradnék, hacsak nem kezdenék valami forradalmian véresdrámacsúnyánmegmondomszövegbe)
nem vígasztal, hogy mindenki átmegy ezen a krízisen.
ha gyerek lennék, waldorfba akarnék járni. vagy igazi nagycsaládba születni.
nehéz ezzel a törpülő-határtalanodó univerzumommal szembesülni, azzal az élettel, amikor sosem vagyok igazánfontos, sehol, amikor a jajdekedvesvagy-gyal vagyok taccsratéve a héten ötödször, pedig én nem kedves vagyok, csak ilyen, és rendszerint kapálódzom, mert fulladok,
de nincs ki kimerje a vizet.
jó, néha van.
és jó, persze nem erre kell fókuszálni.
persze persze persze értékeljem át ezt is.
most pl megyek, alszom, rögtön duplajót teszek mindenkivel.

és

és utálom a bogártapicskolást az ablakon.

idő jár ás

miután kifejezetten egy helyszínt bírok elképzelni a hőségesdi kibekkelésére úgy általában (legyen ez santorini), s mivel épp nem vagyok(unk) ott, hát maradjon köztünk, de nem kedvelem ezt az időt most.
így éjjelre kelve meg a szélvihar okán morcogok, hogy be kellett csukjam a levegőt adó ablakot, és morfondírozok, hogy a konyhát is be kéne. de nem fogom.
vagy mittudomén.
g-t nagyon megviseli ez a meleg, én meg (szamár) ezt csak utólag veszem le, sajnos.
lükeanya. (vagy csak engem is megvisel)
ez az idétlen lakás amúgy estére harminc fokra hűl le, ami egyszerűen menedzselhetetlen. és még mindig odalentről papolnak, hogy bezzeg náluk. de a csudába, hogy éppenhogy mi vagyunk itt fent a hőszigetelés a számukra---
nem álltam neki eddig szájalni, de a következő bölcs megmondásnál esetleg hívok egy fizikust, hogy mondja már meg.
*
ja, és ma beordítottak az utcáról (munkások), hogy holnap mégis lesz majd víz (???????), majd a jövő héten dobnak be talán (sic!) papírt, hogy másnap nem lesz.
Magyarország, 2009. júliusa.
ááááh.

valaki?

(valaki olcsón, érett sárgakajszigönciceglédirózsabarackról tudna valami ötletet gyorsan?)

azolyan

az olyan vasárnapokkal amúgy nincs nagyobb gond, midőn a gondolat, miszerint nem baj, ha ma nem jutott _rám_ egy perc idő(m/nk/jesenkinek), mertháthiszen időmilliomos lennék (not),
csakhogy
rendszeresen követik az agyilag/lelkileg zokninapok ugyebár.
hát ilyen volt a hétfő, melyre alakult az éretlenbarackbefőző értelmetlenség, emellett rászerveztem p-t, hogy a leendő fadobozaim egyes alkatrészeiért ugorjon be vágni vinni, mely tudvalevőleg kettő órás minimum beugrást jelent (így is), ésatöbbi, hogy a bicajozni menő szabadságos férjilletőkről ne is beszéljünk, meg a végtelen csomolungmamosogatásról se,
szóval ez együtt jár azzal, ahogyan estére kelve kifejezetten hálás vagyok, hogy
* nem törtem üveget (csoda)
* nem vágtam ujjat
* csak a cukros lekvártrutyi futott ki paralell a két fazékből, elárasztva a negyed konyhát (2 nm)
* még időben kiderült, hogy egy dobozoldal (négyszer) lett csak rossz mérettel levágatva
és így tovább.
az ilyenek amúgy keddre úgy alakulnak rendszerint, hogy kiváló passzban bírom a nap nagy részére szóló újabb vendégségesdit (i+k+x!), meg az általuk hozott 815 képet (de tényleg annyi!), a pizzaszöszögést, és annak a tudatát, hogy még bizony ötezer (kevesebb...) kiló barack volna elegendő, hogy kihúzzuk jövőre a bóti nélkül. és azt ugye meg kéne szerezni (valaki olcsón, érett sárgakajszigönciceglédirózsabarackról tudna valami ötletet gyorsan?), puculni, löttyeszteni, főzni, eltenni...
néha jó volna nekem egy kis luft, amikor lehetnék csak úgy én is. néha.

szüli és egyébnapok

no, hát hites uram szülinapját sikerült másodszor is jól megünnepelgetnünk.
most a másik fél családot invitáltuk, kiváló alkalom volt a múlt heti menü kábé újrázására, végre viszont nem kellett joghurttortát készítenem (asszem meguntam, vagy mi), a torta jött, így fölszabadultam egy kevés ischler összeeszkábálására, tiszta vicc, mióta nem volt ilyen flow, dejóhogyalkotok, elisfeledkeztem a világról-élményem.
ellenben a soknapos rendrakás-takarítás-pakolás-készítés után most csak agyvegetálok.
pfuhh.
gyöngy egyébként nincs, pénteki para új hasi pöttyök megjelenése g-n, melyek mára már halványodtak, a jelenséget nem komálom, valami allergia lehet.
és
egész péntek óta a barackeltevés réme lebegett a fejem felett, jelenleg egyharmad tizennégykiló érett és kétharmad tizennégykiló éretlen, hamar szottyadós, aprócska és hibás barack boldogként nem említendő baracktulajdonosa vagyok, melyet a keddreggeli ritka vendégeink érkeztéig el kellene lekvárformában helyezni a bödönökben. a holnapi totális egyedülagyermekkel nap keretében.
szerintem a kiváló időzítéses jótulajdonságom valahol defektet kapott, jelenleg a felnin futok.