elszaladt

elszaladt velünk ez a betegségló, mindhárman (plusz egy fő) beszippantottuk ezt a vírusbacit, g antibiózik, hörgőtágít, hurutold (most épp már orrcsepp van, tágítás nincs), de harmadik napja ismét a kétéves önmaga, kiválóan szaladgál, nyüzsög, dumál, meg is lepődöm, amikor egyik pillanatról a másikra elalszik az altatásnál.
én szépen arcüregi nyúllá fejlesztettem a taknyom, ma megmondta a doki, aki végül megrovóan csóválta a fejét, miszerint kétéves és még szopik (?!) (majdhogynem EJNYEMÁR), ezért büntiből nem írt antibigyót, ezért én büntiből, meg ha nem leszek jobban, csütörtökön megint megyek hozzá, meraszonta a gyerek dokija (ma két dokilátogatást abszolváltunk a napi rutin meg a szülinapozás mellé amúgy), szóval hogy van olyan antiizé, ami nem jelent komoly gondot szoptatáskor sem. háp én ehhez tartanám magam---
és a drága is itt köhög diszkréten fél éjszaka, de ő csak úgy megy dokihoz, hogy kisérőként, az aszpirin, az mindent megold-felkiáltással (idézetem a vonnegut-féle éjanyánk c filmből való, mint posztmodern intertextualizálás, höhö),
na egyszó mintszáz, göthösék
háromszor
ünneplik gyermekük szülinapját,
(nem, mert négyszer, ha összejön),
miután mindenki tortát akar sütni és gyertyákat tűzködni, le- és megállíthatatlanul, természetesen ránktolva ennek minden felelősségét, miszerint 'hát nálatok sose lehet azt tudni, hogy mi lesz, meg hogy mikor mentek nyaralni' (nem megyünk, inkább itthon betegek vagyunk), 'meg mikor akartok valamit csinálni' (követő hétvégén TERMÉSZETESEN), ésatöbbi, és mert az élet rohan, ezért inkább mindenki megtartja saját szakállára >>előbb<<.
no, hát akkor eddig a pöfékelés, lévén, hogy
mindez a kiskorú, dolgok középpontjában uraskodó, vigyorgó egyedeket nem kifejezetten bántja, jóval inkább édesek, ahogyan meglepődnek minden tortán, gyertyán, szurkoláson, hogy "fújd el!, fújd el!, fú, fú!, majd én segítek (sic!)", és meglepődnek az ajándékon, a legegyszerűbbön is a nagykönyvben megírt túláradó spontán örömmel...
nem csoda hát, ha mindenki ajándékozni akarja.