vasárnapok

teljes ellenállásba ütköztem magamban (vicces létforma, csak vizsga előtt tapasztaltam eddig), ahogyan képtelen vagyok megírni ezt a játékprojektet még mindig.

holnap újra Bécsbe robogok, jobbnál jobb dolgokat tanulok, de a házit, amit múlt keddig kellett volna elküldenem, csak félig bírtam kivitelezni. egyszerűen kevés vagyok hozzá, ez egy egészcsapatos munka, én meg ebben ne leltem partnerre az elmúlt egy hónapban. vagyishogy minden itthoni szabad percemben is szakdolgozat, prezentáció, vizsgakészülés és munka volt, meg a betegség, meg az évzárás, megminden.(magamnak is realizálom az okokat, emrt eddig csak érzésre volt bennem, hogy úgysem fért volna ez is bele.

és tényleg nem.)

na, uccu neki.

öröm és harag

öröm

az nagy öröm, hogy elrendeződött az a sok minden, ami nyomott.

lett egy diplomám, már csak meg kell majd szereznem (kicsit több ezzel a macera, mint reméltem, de nekifutok annak is.)

kiváló lett a diplomám, ez jó érzés, a jóindulat is, meg a megérdemlés is, meg az is, hogy volt bennem ennyi.

mellesleg megjelent egy cikkem, mely tény annyira meglepő, hogy meg is hatott.

g a kívánt osztályba került, ezt nem győzöm csodálni, remélhetőleg a suliból kijön annyi, hogy ne bánjuk, ide került.

jó az is, ahogy egyre többször bírom kordában tartani a rengetegdolgozást, néha négykor eljövök, és olyankor olyan, mintha nyár lenne, normális élet, kicsi vakáció. (bizarr, de visszanézve az elmúlt sulis évekre teljesen normális)

és harag.

haragszom arra, hogy kiüldöznek az országból. 

orbitális nagy a haragom, és miközben erőmön felül teszem a dolgom és erőmön felül kussolok, hiszen dolgom van, de párhuzamosan realizálom éppen: így ez nem fog menni.

sem kívül, sem belül.

azért mindenki nem mehet el innen - gondolom.

de már ebben nem vagyok biztos.

a múlt héten megint olvastam két hírt, amitől rájöttem, ez(ek) miért mentek neki mondjuk épp a norvégoknak, és most már keserűn, de értem. 

szép csendben alternatív ötletet hoznék: ezek már úgyis megszedték magukat - menjenek ők. a sok sunyi pénzből még ezt a rombolást is itthagyhatják, életük végéig tétlen habzsidőzsi a távoli meleg vidéken. én inkább maradnék újjáépíteni a romokból a valódi életet, országot. forradalom és háború helyett. az sokkal fájdalmasabb lesz, nekik is. ígérem (abban az értelemben, hogy biztos vagyok benne).

jó volna, ha egy vátesz megnyugtatna, csak időleges ez az egész. (jegyzem meg, mintha MINDENKI ERRE VÁRNA?) hogy elmúlik, még egy-két év, és túl leszünk rajtuk. de most ezt én már nem hiszem.

irkafirka

végeláthatatlanságosságosságaitokkal.

na ezekkel van tele a hócipőm, mint azt párszor már idevéstem. 

a két hetes késéssel előállításra váró irat ma 88%-osan elkészült, még egy borítót kéne rá álmodni. (haha, a legnehezebb)

valami nyaralásfélét is kigondoltam magunknak.

megvan a mai szülinapi ajándék is (áfonyabokor. ezt még sosem adtam ajándékba, de nagyon jó áfonyabokrot adni, szóval fogok még. ha más nem, nekem.)

tegnap anyukáméknál is megjelentünk végre, és végre családilag.

mák

meg tegnapok

és amikor g kigyógyult a hányósból, és eltűnt róla kettő kiló, és de már csak állandóan és boldogan evett, és mindenki azt gondolta, hogy rendben van most már ez a gyerek, akkor

olyan csuda mód kijött rajta élete eddigi legdurvább csalán- és egyéb kiütése, hogy csak.

persze, mondjuk anyukája kihagyta a feltáplálásból a protexint, így most azt is újrakezdhetjük.

annyira sajnálom, hogy ilyen érzékeny.

mért érdemes éjjelre hagyni a levélolvasást

miután prímán ideidegesítettem magam a mai helyzeteket magamban kezelendő,
munkaadóm (ezt persze nem olvasva) az egyik tankot megoldotta, 42 %-os az öröm, de legalább egy lépéssel beljebb.

aztán megnyitottam rég nem olvasott első számú sajátlevelezésem, és mi várt ott?

igen, a megajánlott ötös a szakdolgozatomra.

rendben, így azért sokkal szebb.

és az a cuki rész, hogy a kutatás értékelése "kissé" "rövid" lett, az azért adott pár másodperc felhőtlen röhögést, mert úgy rémlik, 45 oldalból 4-re szorítkoztam ezt illetően, nem mertem túlírni a bürokráciában meghatározott oldaldarabszámot, minthogy az aktakukac főnénik sokkal félelmetesebb ellenségek, mint egy államvizsga-bizottság, ezt azért tudjuk.

azon kívül utolsó előtti éjjel már mit értékeljen az ember, de tényleg, főként egy olyan kutatás esetében, mely az eredeti és a pótmódszerekkel együtt sem akart mérhető eredményt produkálni? a rendes eredményhez még kellett volna min. 100-150 helyre elküldött kérdőív, beférkőzés az elszámoláskészítő március-áprilisi csúcsidőszakban 5-10 vizsgált elem belső köreibe (vezetők, üzleti titkok, szégyellt nemműködések témaköre, kulturálisan meghatározott témaértetlenség...), miközben magam pontosan ezeket az ügyeket nyögöm - belülről...

ahhahahhha. 

nem baj, ötös. és úgy megvédem, mint a pinty.

hörr, morr

falra mászom ettől a pszichopata, utolsó pillanatban, de akkor tankként közlekedő szeletétől a társadalomnak.

minden nap azzal küzdök meg a munkámban, hogy határidők vannak, mindig is holnap vannak ezek, hihetetlen szervezetlenségben, mindig rohammunkával - ettől is megőrülhetnék (szoktam is),

de

amikor ebbe a kényes egyensúlytalanságba belekerül egy érzelmi vámpír, egy idióta, olyankor a maradék energiáim is füstbe mennek. mert nyolcszor kell vele foglalkozni, noha amit ajánl, annak értéke nullával konvergál, és nem érti, hogy az időzítés is számít, meg hogy hiába több hónapja pörög a dolgon, ha ide csak tegnapelőtt ért, és ez most nem megy gyorsan, hiába akarja.

minden egyes kétes kimenetelű projektet az elején fogok elmeszelni, ez komoly és határozott tanulság, kedves lázálmokat dédelgetők, ezt most buktátok, mert ezt már nem fogom elfeledni elődeiteknek.

a mostani nyúzóknak.

akiknek üzenem így indirekt, ezt.

szeretnék

nyugalmat,

egészséget, 

hétköznapi életet,

nyolctólnégyig munkát,

nem szeretnék

felnőttként viselkedni.

vagy valami ilyesmi.

ideírom

a két hét alatt harmadik piszkozatba mentett poszt után az első élő közvetítés életünkről:

péntek után újrakezdődő hányás hétfő reggelre g tálalásában.

egész hétvégén alig evett, étvágytalan, most aluszékony.

aki tudja, milyen egy pálcika gyerek esetében látni a dolgot, tudja, milyen ez most.

én úgy számítottam, hogy már a rosszabbon túl vagyunk mára, most csak szorongok, mert a dokinéni meglebbentette a lászlót, hogy ha délig is hány, menjünk.

a dedalontól és cataflamtól péntek éjjel pl. álmából ijedt fel kétszer, össze-vissza beszélt, félre is, nem volt élmény. 

kihagynám a kórházasdit.

apdét: egyelőre kórház kihagyva, az én döntésem eddig, mert ráférne a nyavajásra egy infúzió. ha itthon volna erre mód, minden további nélkül igényeltem volna. negyedik napja eszi a fényt (kb.), itattam ma, de nem mertem rendes adagokat adni, s minthogy nem vagyok diétásnővér, hát érzésre. 4 dl tea és 5 keksz, ezt az adagot holnap mindenképpen emelem. 

apdét2: ma már evett, ez nagyon jó. nagyon keveset, ez nem nagyon jó. délutáni alvás után megint rossz álmot látott ébredéskor. ez nagyon rossz. szorongás, velkám bek.

egyszóval

beadtam. utolsó nap, de még volt hátra vagy 2 óra a végső határidőig.

aznap 5-kor indultunk, ez a drága levitt, D-ben voltunk 8-ra, a végállomáson 9-kor már ott kukorékoltam.

mit mondjak, még arra is volt szufla bennem, hogy g sulijába éjjel megírt könyörgőlevelem továbbítsuk is (mitveszthetek-alapon), meg délután be is ugrottam oda, hazafelé jöttünkben, ütöttem ott is egy vasat. ennél többet nem hiszem, hogy lehetne tenni.

az államvizsga időpontja is kiderült szépen lassan, meg a kizárólgos diplomaosztó, melytől kb. 3-500 km-re leszek aznap, és nem adják át utólag csak "úgy", megfoghatatlan, hogy mit gondol ez az iskola magáról, teljesen irreális ez a fertály, ha ősszel kegyükből, de megkapom, ami nekem jár, legyek nagyon boldog, azt hiszem. (amikor kezdődött, egyébként rendkívül inspirálónak találtam, ez nagyjából a minusz tízzel konvergál a tízes skálámon, amit ott élek meg. tényleg kár ez, nagyon kár.)

vasárnap még a könyvfesztiválon is voltunk, és cseppet sem bántam, hogy nem itthon dekkolok a gép előtt facsarva az agyam.

aztán kedden este hazaérve g karjában kullancsot találtunk. szakértőt keresve elrohantunk az ügyeletre (itthon nem volt szakértő) (ott sem). most teljes erőből szorongok(unk), hogy fertőzött volt-e, köpött-e, stb. 

ma meg szépen elutazott nagyszüleivel együtt H-ra, ez már csak úgy magában is ad egy alapszorongást számomra (legutóbb a hajam nyírtam meg levezetésképpen), nemhogy ezzel a lappangási idős gyomorideggel. 

igazából, ha a nagyszülők ott laknának, ahová mentek, és mi vittük volna, egészen másképp érezném ezt, de ez az utazás így, ahogy öregszenek, egyre kevésbé nyugalmas ügy. áhh.

ja, és holnap énmagam megint Bécsbe indulok, ez a menet megintcsak nagyon macerás lesz, minthogy 17 államvizsgatétel, egy nagy munka, meg három kis munka utazik velem, noha múltkor is kb. 2 óra szabadidőm volt a nonstop beosztott öt nap alatt (plusz az utazás 2,5 órája) (az utazás ama részét hadd említsem, amikor a réldzseten _ki_van_írva_ minden ülés fölé, foglalt-e, és mettől meddig, és mégis _minden_ alkalommal vitatkoznom kell -Kelenföldön felszállva- a Keletiben rossz helyre ülővel. ezt a részét gyűlölöm, mert nettó birkaság és undokság, részemről meg erőszakosságot igényel, és mire megnyugszom, kiérek a telefonzónából, pedig még hívhatnám a családom, kicsit itthon maradni, szóval az utazás eleje mindig stressz, felesleges).

amúgy szépen hangzik ez a Bécs, de a realitás a beosztottság okán, hogy lehetne simán Budaörsön is, de nem ott van, helyrajzilag.

egyszóval mindig van valami, és néha olyan egyszerű, amikor éppen nincs semmi. és jó.

már várom.

ahha, utolsó

hihi

utolsó napok a leadásig.

hetek óta húzom mögöttem ama örkényi madzagot,

ma meg kell írjam az utolsó fejezetet (ma, haha)

aztán a könyvfesztivál helyett (???)

át kell olvassam az egész fércművet.

szerencse, hogy a tanárom azzal biztat, menjek phd-re, aaaannnnyirajó -

ha elég okos lenne, megmondta volna, melyek lennének azok a részek, amiket ezért érdemes volna _kihagynom_ a mostaniból.

tegyem hozzá, hogy kééééptelenség most a gondolat is, hogy én mégegyszer nekiálljak egy ilyen cuccnak.

jó, nem zsigerből, hanem halálos fáradtságból mondom, de

de 

mivel nem csak az én fáradtságomról van szó, 

így a packázáson kívül tényleg nem kezdek most semmilyen hasonló gondolatmenetbe.

így is elég, hogy mit kezdjek hadoválni "tömören" a 45 oldal max dolgozatom 43. oldalán a kutatási eredményről...áááh.

és ha azt mondanád, hogy holnap kész, mit nyivákolsz, küldenék egy nagy taslit: nincs megállás, múlt csütörtöki határidőt már buktam egy házi feladattal, meg ezt a nyavaját le is kell adni vidéki város1ben aláíratva reggel 8kor, vidékiváros2-ben leadva 11-ig, plusz munkám egy érdekes fejezetében négyfelől szorítananak pisztolyt fejem egyes részeihez, így hétfőre azt is össze kell rántanom, és persze a beiratás (juhhú, hétfő reggel 8, juhhú!!!). ja, és ha a hosszú hétvégére apellálnál: nem, nem, utána következik egy újabb intenzív képzési hét Bécsben, és igen, az osztrákoknál az intenzív az tényleg az. Ja, és közben még elő kell állítani a 24-28 oldalas kiadványt is május 13-ra, de ha erre gondolok, akkor most inkább aludni megyek, és három hétig föl sem kelek.

ki e vagyok.

ki.

túl e vállaltatott az élet engemet.

túl e.

(fakanál az ilyen kezébe, nem az iskolatáska.)

szomorú, kétséges, nehézséges

vannak olyan emberek, akik annyi vitalitást, erőt, eltökéltséget hordoznak, hogy rájuk nézel, és elfelejtesz irigykedni. kristálytiszta, fényes óbor, gondolod az életükről, sikeresek, és keresed a siker titkát, de adják is, legyen neked is. most egy ilyen közeltávoli barátom halt meg, és hogyúgymondjam, ottmaradtam a padlón. (jó, így az utolsó hetekben nem is vagyok nagyon feljebb, vonszolom magam a dolgozat-munka-teendőkben végeláthatatlan halmaz, de ez most nagyon rossz hír, akárhogy is lebegett a fejek fölött...)

ilyenkor eszembe jut, hogy igen, ezt a mindenfélét le kellene szarni, kapcsoljam ki a gépet, menjek aludni, ne adjam be (most sem) ezt a cuccot, minden ráér, csak a család meg az egészség.

de mért pont ő, akkor is. és mért pont így.

jaj, na.

suli

felvették a suliba, amit egyébként úgy tudtunk meg, hogy én a császárvárosból, miután elszakadt a cérnám, telefonon megérdeklődtem, hogy mégis MIKORMÁR, és erre másnapra föltétetett a lista, mely három helyett négy osztálynyi gyereket tartalmazott. új lehetőség: kicsit sem izgulni, hogy a választott tanítónénihez jutunk-e mégis, és az tényleg jó is lesz-e. április vége, hajrá.

de azért most örülünk, és reméljük, hogy majd jövő ilyenkor is éppígy örülünk. merthogy örülünk.

szakadok meg?

bekeményítettem, most itthon nyomom a szakdolgozatot.

a múlt előtti héten Bécsben egy pillanatom sem volt az odavezető vonatút után írni, ezért a hétvégén szívattam meg a családom az ülök a képernyő előtt meredten két éjjel-nappal hosszan dologgal.

a múlt héten beesett két olyan projekt, hogy az éjjelek egy részét meg a csoportos nevtan tiszta 40 percét tudtam csak rászánni. a vasárnapot már nem volt pofám odatenni, inkább főztem, mostam... 

na erre tegnap (deklaráltan itthon, mindenkivel közölve ezt a munkától távollétet) nemes egyszerűséggel elővetem a fájlt, majd estére, hullára fáradva bealudtam, írás: egy betű sem. (bejött egy idióta erőszakos illető, gyakorlatilag estig azon ügyeztem). emellett rendszergazda is lettem hirtelen, ez kábé olyan, mintha azt mondanám, doktorit írok svédből (nem) (és nem). vagy mintha a lápon sétálnék a szentannató mellett, éppen pont soha nem tudhatom, melyik tóba lépek bele, mert talajnak hittem a zöld virágzást (érzésre is ilyen egyébként minden hiba, amit el kell hárítanom időnként... mint a lápi tóból kecmergés)

nem állok nyerésre, de azért bejelentkeztem a védésre, meg azért jól esett a konzulensem biztatása a phd-magasságokról ömlengésről...

csak hát sajnos még mindig csak 40%-os a készültségem, szóval megyek, írok egy kicsit.

újraitthon

ez a bécsi 5 nap is megvolt, pipa, szakdolgozat 1,4 oldallal bővült, fejem 2 köbméterrel, okos vagyok, mint a nap, kollegáim visszafelé dolgoztak, itthon mások viszont a nyakamba ugrottak ("anyablöki"), holnaptól újra itt a sűrűje, iskolába felvették, most a tantónénikén drukkolhatunk, úgy, a szakdolgozattal kapcsolatban pontosan azt kell mantrázzam: leadom leadom leadom (a ritmusa a kolinyó: rossznagyon-ra rímel).
össze-vissza írok, ez az élet, na.

haja, hja.

az megvan, amikor szombat reggel 6:20-kor egyszerre pattan ki a szemem, indul a szakdolgozati témára az agyam, majd felülvén egyszerre fölpillant (egyúttal végleg fölébred) csemeténk,

majd

a narancslépréselés közben egyszerre szúrom tövig tenyerembe a narancsvágó (de miért?)nagykést, mely minutumban pillantom meg a narancsháló alján az egzotikus külsejű százlábút (?) (édes Istenem, mért kellett pont pár hete elérnie annak a cikknek a mérgespókos banánról, miért pont?), 

de

legalább a családfőnek is volt a tőlem meglehetősen így szokatlan "Jézusom"-ra pillanatok alatt fölpattani a szombat reggel végre kialszom magam-ból...

aztán

ugye a mosások, főzés, takarítás szentháromsága, néha egy-egy kósza szakdolgozat-gondolattal,

aztán

a sulinyíltnap (nálunk, hadd ne mondjam, éppen "élénkít" az egyik, az, amelyik felvételiztette (ahha!) a gyerekemet, minthogy eddig nem írtak, felvették-e őkelmét, és akkor ugye addig nem állhatunk le a keresgéléssel...

aztán némi írkálás, de a tipikus alibi, mert délután a legkevésbé bírok koncentrálni, szerintem én profissima italiana lennék, tuti,

de 

ez nem gond, miután a reggeli késelésem begyulladt, ezzel végülis szépen elfoglalom magam,
miután nemengedhetem meg magamnak a hétfői sebészetet, lévén mire a sebész urak becammognak dolgozni a kerületi esztékába, én javában a bécsi réldzseten kell üljek, 

ugyanis

irány 5 napra a sógorland, fejtágítás,

mögöttem (fejem felett)

pedig az özönvíz, félbehagyott munkák, 43 %-os szakdolgozat, és a család és a sulifelvételetlenség...

szerintem

elég jól illannak a napok, amint ez látszik, hogy reménykedjem: TÉNYLEG lesz idén is július eleje, mire ez mind lezajlik. le kell neki.

*

ja,

elfelejtettem, hogy újra rosszul mozdultam, és most a bordáim fölött fáj. múltkor is a vesekövet megúsztam, helyette "lumbális izom gyulladása" lett, flektor a barátom.

annyira tudok

szombat hajnal (múlt hétfő délután) óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal fáj a vesetájam.

tegnap egy lapát fejfájással is arról voltam kódítva, ezúton gratulálok magamnak.

ezt a minden hétvégén is van valami gázos, na ezt a fájdogálással együtt mondjuk kihagynám.

meg azt is, ahogyan eldönthetem, az értekezletre vagy az orvoshoz menjek holnap, haha.
*

g-vel hétfőn nem mentünk oviba, kedden meg igen, és aztán látva a szemkarikáit, este orvoshoz. csuda boldog lett, ahogyan mondta a dokinéni a betegeskedések okán szerinte kimerültséget, meg a három nap szabit. milyen jó volna, ha ma sem jutna eszébe, hogy holnap már megint a malom.

leszipp

leszippantott ez a mai igzgatóis beszélgetés, pedig csak 12 vidám perc volt. 

nem való nekem ez a vizsgahangulat, annak tudatában pláne nem, hogy egy általános iskolában másfélszeres túljelentkezés? első osztályba menet is már ilyen ostoba a világ?

valami olyasmi van, hogy én azt a szekeret még soha nem közelítettem meg önszántamból, mely után loholnom kellett volna, és mégis itt volnék, ahol, szóval nem lustaságból. csak a megalázó helyzetek árnyéka is árnyék.

na, lesz, ahogy lesz, még álmodozom arról a másik helyről is egy sort.

frekventáltan az a kérdés vitt mindent, hogy el akarjuk-e vinni innen majd negyedik után máshová. vááááh.
vááááhh. 
kicsit segít majd az időpont ismerete, amikor be kell iratkozni, majd vágjuk a centit :)

hajnali kettő

hajnal kettőkor, midőn már  a szakdolgozgatásnak is éppen búcsút intettem (majdnem), jött g, hogy nagyon fáj a feje.
ott, pont.
elaludni háromig nem tudott.

gyomorszorítás bekapcs, mondanám, hogy egy jóideje pedig rendes ütemben élünk.
adalék, amit eddig elfelejtett említeni, hogy az ovis délutáni alvások is fejfájás okán maradnak el, vagy hogy délután időnként (?) fáj a feje.

ez speciel pont egy olyan dolog, hogy megint nem tudom, mi van. kb. 5 hete takony van és köhögés - akkor ez vírus? valamiüreggyulladás? allergia? szorongás? valami komoly?

most milyen kör(ök) jön(nek)? hétfő van, félnyolc, és én most pl nem tudom, ma hogy megyek dolgozni (mint afféle huszadrangú kérdés). sokkal inkább izgat, MI EZ?

dömdödöm

nagyon büszke vagyok rá, amúgy. (amúgy mindkettőjükre :)

a g-re most pl. azért, mert szépen elment a versmondófesztiválra a suliba (a közeli), és noha ott kiderült, hogy ez egy verseny, az cseppet sem zavarta, és _tényleg_ kiállt (ha ismernétek, tudnátok, milyen kiálló ő), és _tényleg_ elmondta: neve, költő neve, cím, egy vers, négy sor, hangosan, érthetően, és ha nem is volt (még :) egy Latinovits, nagyon is ott volt. olyan ez, hogy én csak megkérdeztem tőle múlt előtti héten, van-e kedve egy verset elmondani a suliban, és volt, ezt a verset mondta. gondoltam, majd szól, ha nem akarja. aztán vasárnap előkaptuk a könyvet (itt reklámoztam nemrég), és vicces, de mindegyik verset elmondta nekünk kívülről.
nagyon is megérdemelte azt az enyhe díjat, amit mindannyian kaptak, akik kiálltak. és nagyon is örült neki, nemkülönben annak a gratulációnak, amit egy teljesen idegen nagylánytól kapott :) meg az ovistársaktól.

hat barack, tengeri gugg

annyira tré, hogy most jubiláltunk: negyedik hete gyűrjük ezt a taknyos-hurutos-köhögőst, a fejem szétesik időnként, köhögéstől görnyedve éééélek/ünk, és újra mehetünk vissza a gyerekdokihoz is. volt úgy egy 5 nap szünet közben, az új kört a zéndrágám kezdte el, aki korábban meggyőződésesen vallotta: a Béres csepp mindenek felett (nem vagy csak közepesen). a kilégzésnél légcsövemből kiszűrődő kelthető zaj azonosíthatóan süsüasárkány.

de az élet nem áll meg, sajnos, egy kicsi szün-szün megint jól jönne a hét elején, kihevernénk.

a tavasszal meg úgy vagyok, hogy hiába nagyon szexi a gondolat, hogy már az van - zsigerileg nem tetszik. egyrészt nem tudtuk használni g mindhárom téli felszerelését (amikor összevateráztam, a tavaly téli havak jártak a fejemben), másrészt már milyen gáz, ahogyan nem fagytak el a poloskák, szúnyogok, ilyenek, nem aludtak a növények, nem fagyott be a Velence-tó meg a Balaton? utálom a gondolatát is, hogy mondjuk idén újra elfagynak majd március-áprilisban a gyümölcsfák, és megint aranyáron lesz a sárgabari meg túlérett éretlen almákat vadászom jövő télen a piacon... engem nagyon zavar ez a fejetlenség, vagy bibliai nyelven vajúdás---

az isiválasztás finise ez a következő hónap. beadtuk a kötelesbe, mert oda azt hittük, köteles (most nem is tudom), meg abba, ami közel van, a jelentkezést, van is ott egy darab néni, akit áhítunk, legyen ő, kérlek. de miután a 81 helyre két hete már 70+ jelentkező volt, és még mindig lesz nyílt nap, még mindig lesz 4 hét, hát muszáj lesz a másikat, a távolabbi, de nem köteles sulit is beadni. ott is van (még mindig) egy "kiválónak tűnő" tanító néni, a suli pedig egy fészek. jegyzem meg: kellene félúton a kettőnek jól összegyúrt elegye, na igen.

plusz a szakdolgozatom gyakorlati része, elmondhatjuk, befulladt, szóval most jön a kapálódzás. uhh.