olt

akkor ma megvolt az oltás is, és a szokásos időpontú nyafi is, a félperces, 'utálom a számban turkálást, és ha tudnám, mi az, hánynék a spatulától" alkalmából, egyszóval el is törpült a csendes figyelem mellett, mellyel g megfigyelte a történteket dokinénistül, vizsgálatostul, szövegelésestül.
jó fej, na. kapott is egy tűzoltóautó-matricát Dokinénitől. nagyon helyesen.
*
és a tegnap kapott könyv is befutott mára, beért a rendszerbe, és olyat hozott, ami rávilágít a sok gondolatra, melyek mostanában járnak a gergőbuksiban.
megyek be a szobába, gyermek a földön lapozgat, őszi böngésző, s látom, nézi a képet, majd fölnéz a lámpára (fado). annyira érdekes érzés volt rájönnöm, hogy a képen a teliholdat vette észre, és éppen a csillárral egyezteti.

péntekérzés

és ismét másnapérzésem van, kell nekem itt ugrálni.
megmérickéltük egymást kölcsönösen az újsütetű védőnénivel, hát elgondoltatott a relatív jóság fogalmán, ő nem az relatíve, de mindegy is.
viszont g 11 és egyharmad kiló és 82 (83) centi, és bátor továbbra is, mely tulajdonságra holnap, a másik rendelőben, az oltás előttalattután is szörnyen szükségünk lesz (mondjuk továbbra is a dokinéni, mint idegen arcú lény feltűnése és közelsége lesz az egyes számú búfaktor, nem hinném, hogy az injekció).
az egész cucc után pedig fölkerekedtem, bekirándultam a városba (bújkált bennem valami széles vigyor, olyasmi, mint amikor a reggeli láz után beérsz a dokihoz, de még egy köhintést sem tudsz előtte produkálni, és mégis kiír egy hétre a suliból, kicsit bűntudatod van, de hazafelé vigyorogva mész az ismét fölfelé induló láz ellenére, ésatöbbi, szóvala széles vigyor a kirándulás-érzésnek szólt, annak a most bemegyek, mindjárt dél, de még így is lelkesek leszek látni engem, és aztán meg simán eljövök, ésatöbbi) jó, másfél évvel ezelőttig lenyomtam vagy 8 évet ott, ésatöbbit meg munkákban, és ma este is háromnegyed órás volt az altatás, de ez akkor így most jó.
és aztán voltam barátimunkamegbeszélni (igencsak ködös dolgok ezek, szóval nemigen van mit gondolni, nemhogy mit írni róla), és végül bekeveredtem a múzeum körúti bioboltba, és
ez a boltos történet amúgy teljesen beleillik a heti dolgokba, a tervezhetetlen terveimbe, mert rájöttem, hogy nekünk mostanában csírákat kellene ennünk, és ennek a legolcsóbb formája tán, ha én itthon.
hát meglátjuk.

ezahét meg a dokik

kitaláltam, hogy orvosi hete(ke)t tartunk.
tegnap megvolt a házidokk, ma a bőrgyógy (megnyugtatóan ekcéma és bőrszárazság, ami miatt izgultunk), holnap védőnő (új), csütörtökön meg az az oltás. holnap tán még egy tüdőszűrés is belefér. és ez még csak a kezdet, jövő héten labor, melytől azt várom, hogy minden rendbent mutasson, kis vashiány belefér. nem vagyunk rosszul, csak kell ez a vizsgálódás időnként. a náthástaknyos izé még itt van, de ez a fújka (rhinospréplusz) egy fuvintásra kipöccinti a dugaszt a fülemből.
jól esően hallok tehát a nap nagy részében (spréközelben).

fasírtban vagyok

fasírtban vagyok a fasírttal.
először is a diónyi maszatból lapított icikepicike fasírtkákat is muszáj kétszer megsütnöm, míg a belseje is úgy gondolja.
ezen kívül képtelen vagyok 4 órán belül foglalkozni a darálthússal (recept írja),
ma az olajat is földre küldtük Gergellyel együttesen, 3 deci a parkettára, majd gyermekem jóvoltából mindenhová (vá),
ezen kívül azt írja a recept, hogy a még nyers trutymót kóstoljam meg, elég sós-e (soha),
büdös lesz a lakás, a ruhánk és a hajam, plusz egy liter étolaj (amúgy másfél hónapnyi adag) kuka,
nyilván túl is sózom egy hajszállal (mert nyilván nem kóstolom meg),
és még savat is csinál (zsemlemorzsi),
DE
micsináljak, ha egyszer annyira, de annyira ezt kellett ennem.
megyek is.
*
apdét: és kiszellőztethetetlen!

fül

fülbedugulás okán hallásom elment sétálni. aztán ma belefújtam valami sprét és megint hallok.
ezen kívül voltam túrázni (mire jó, ha a háziorvos nem a közelben rendel, de a szomszéd hegyen)
ennek örömére most a berekedés és kaparós torok felé tartok.
ezzel indult hát az új hét az ismeretlenbe, terveim köddé váltak, most újra töröm rajtuk a fejem, mit mikor miután.
ja, a derékhúzódást nem említettem. eddig.
most pedig szundi.

érzem

azt a spirált, valami olyasmi, mint mondjuk a dzsémi és a csodalámpában a csúszda, hát azt nehéz leírni. örvénylés, forgatag, szél, ami fölkap, repít, majd végighúz a földön.
vannak ugye az ember félelmei. vannak a napi történések. vannak a szereplők a mindennapokban. vannak a panaszkodások. vagy csak sodor a hétköznap.
és valahol tudom, hogy mindenki más. másképp él. máshogyan él meg dolgokat. más van rámérve. más a feladata, és most nem a házimunkát gondolom.
mégis időről-időre kiderül, a fókuszt is állítgatni kell, a keresőt forgatni, fényt mérni, s néha egy-egy vakuzás rádöbbent,
van más, máshogy, másképp, mint amire addig szűkült a világ.
ez nyilván nem elég konkrét, bocsánat, de csak érzés, nincs mit konkretizálni. csak végre megint gondolkodom, talán.

tervezés, te csodás

no, hát a lassan megszült következő hétnyi időre vonatkozó terveimet ma délelőtt letelefonáltnak minősítettem.
mostantól pedig kezdődik a szokásos 'úgysem így lesz semmi'-folyamat. ennek első eleme már föl is rúgta a hétfőt, a betegségünk (takonypocok) pedig (megharapta) leteperte azuram is, így a hétvégi ovis első szülői értekezlet látogatása is kérdéses (bezony, ez itt így megy!).
gyermekünk emellett megtanult dacolni: az eddigi -jól bevált- gyere csücsülj a bilire és pisiljélből fölállogat, s ma (lesve az orcám pirosra válását, határozott ellenzésem ellenére) kiválóan odapisilt a szőnyegére (barnslig rand kék-zöld-fehér). fúdemérges lettem. azért ehhez még edződnöm kell.

takonypocok

takonypockok lettünk, így oltást eltoltuk a különféle tervezett találkozókkal együtt.
orrszipka van, bentkuksolás, ama reklám mímelése (amikor, tudod, a kis narancsszínű förmedvények kapaszkodva libegnek a buszon álló férfi orrán (broáff, amúgy)), hőemelkedés okán nyafi is van, de nincs végre az a tegnapi köd a fejemen, amitől a normalitásom vesztettem.
hát így.

hű ha

árulkodás

na, ma, midőn anyósom látogatást tett úgy 10:13-kor, hát muszáj volt elmeséljem neki, mi is történt velünk úgy 10:09 környékén (jelesül: gyermekem irdatlanóriásit harapott a meglevő négy darab tűhegyes fogacskájával a vállamba - DIREKT, helyesebben a mostanában szokásos kísérleti jelleggel. erre én amúgy irdatlanul ordítottam, majd elmeséltem neki, hogy ez ám NAGYON fáj. mindezt persze mérges arccal, s közöltem vele azt is, hogy nem szabad, hanem simizni és puszilni kell.) (mire ő irdatlan ordításba fogott ennek hatására, melyet az én 'mérges arcom' és a 'nem szabad' kitétel, illetőleg az ordításom generált) (így hát mit tesz a szerető anyuka, mint sziszegve masszírozván vállát, ölelgeti-puszilgatja-nyugtatgatja jócsont laboránsát, ki erre lassan, de visszatér az alaphelyzetbe)
és hol követi el a nemtudatos anyuka a következő szarvashibát: "árulkodik" a nagyinak a gyermek előtt. bocs, de hiába másfél éves: TÖKÉLETESEN értette a történetet, legörbült a szája, és bömbölni kezdett.
és én annyira sajnáltam és szégyelltem magam, hogy még most is könnybe lábadt a szemem.
a csuda vigye el. így hát gyorsan elmeséltem a vigasztalás kiegészítéseként azt a tegnapi történetet, amikor a kantárosgatyáért (favorit) küldtük be a szobába, és repeső szívvel rohant és hozta azonnal a csak szóban mondottak alapján. (jó, mondjuk a tegnapi sztori vége is kísérleti volt: a pultról magára rántott bögre teába fulladt a gatyó és a ruházat egésze fél órával ezután, hehe)
hát így megy ez mostanában

jahh

jahh, a másfél évet megünneplendő holnapra terveztünk egy kis betegrendelésre menést (nem volt egészséges időpont, de egyébként is én már úgyis bekrepáltam a tegnapi lóti-futi alatt, torok, takony, nehézfej), mérickélünk gyereket, aztán megkapja a féléves szurit. kíváncsi vagyok a dolog menetére: legutóbb sem a szuri, hanem az előző esti fölkészítő beszélgetés alatt nyaffantotta el magát, ami ma pl egész normálisan zajlott.

másfél (!) év

...és még mindig döbbenten tartom a kezemben: önálló entitás, végtelenül érzékeny, ráadásul, mint egy kis lakmusz, úgy követi le a hangulatom, lesi a mozdulatainkat, hülyén viselkedem gyakran, és mégis, úgy ölel meg, mint az egyetlent, akit ölelni lehetséges a világon, vagy csak csibészen rámvigyorog az asztal alól (csámcsogva a lepotyogott morzsán, grrr) (de bátran, mert az asztal ALATT immár), és én csak nézem, és nem értem. hogy én meg ő, hogy mi meg ő, hogy lehet ez...

statisztika

amúgy meg ma volt az aktívnapom, összeszedett, logisztikált, korrektül mindennélistöbbet megcsinálós nap - ebből következik a holnapi várható lepunnyadásos, összevisszalötyögős bénázásom.
ez már évek óta így megy, szívesen összeadnám magam tehát, majd osztanám kettővel.

a vatera mint olyan

továbbra sem ismerek jobb turkálót ezeknél az internetes szüttyögéseknél (különös tekintettel a személyes turkálószagra a turikban, melytől fölémelyedem, bár tudom, viseljem el, de itt és így azt sem igen kell (kivéve persze azokat a sajátnak vett ruhákat, amiket mások turkáltak, ehhehehehe)).
olyan 70 százalékos biztonsággal veszek itt olcsón jó ruhát (a játék-dolgok nem ennyire jó arányban sikerülnek, bár azért van egy pár nagyon sikerült darabunk), és 90 százalékos a könyvfelhozatalom is, egy szó, mint száz egyelőre maradok ennél.
itt a világvégén ugyanis végképp nem találtam bizalomgerjesztő turit, ahol éppen pont volna az, amit a szívem vágyának nyilvánítok.
az eladásoknál az a helyzet, hogy mivel csupa kelendő izét tettem föl, el is vitték mint szép lassan, de azt a kínlódást, amit egyes emberek véghezvittek a 300 forintos mittudoménmi- egricsillagokkalmondjuk- vásárlása címén, őrjítő volt.
viszont.
időnként beleolvasok egy-egy negatívhalmozó oda-vissza szövegeléseibe, és döbbenet. szerintem a szegény kis ovisok intelligensebben kommunikálnak, adnának-vennének, mint hogy az olvasottakból kiderül.
döbbenet helyett a mai esetre amúgy a pofám leszakad-ot használnám: valakitől kérdeztem a föltett cuccáról valamit (szimpla kérdés: mit jelent Önnek a 'szinte' kitétel) (magyarázatként álljon itt, hogy igenis, ami használt, az használt és a tűréshatár egyeseknél egészen hihetetlenül nincs, ha valamit el akar adni), melyre volt olyan 'kedves' kioktatólag példát statuálni, miszerint leírta a szinonímáit, majd tiltólistára tett.
hát jól meglepett, és gondoltam ideírom mementónak, hogy hát ez így (is) megyen. semmi kreálmány nem bír maradéktalanul jó lenni. így van ez velünk, emberekkel, inkluzíve persze én, a náív.
*
aztán frissült a történet, beregisztráltam újólag, és tettem egy próbát, miszerint elnézést kértem, leírtam blabla, melyre egy (pót)istenség válaszolt, ki annak biztos tudatában, hogy nála van az igazság, ismét kioktatott. nagyjából most már tényleg elhiszem, hogy léteznek ilyen figurák.

ja meghogy

visszahívattattam, s lőn, kiderült, hogy amit én előzetes beszéljünkrólának tartottam, na az mások szerint már a megbeszélés volt (nem), így holnap már hívhatom is a kedves mingyárszülő kollégáim, megbeszélendő a jövőbeni bármit. ha és ahogyan és hogy hogyan.
annyira érdekes élmény ennyi idő (cirka többmintmásfél év) után híreket hallani egy másik bolygóról, név szerint a munkahelyedről. (ja, nyilván ezután jön a vakációutáni elsőnapotthon / iskolában-sokk, miszerint semm(nk)i nem változott, csak te gondoltad, és ezt most nem pesszimistán mondom, van ebben jó is.)

hogyan telnek

mármint hogyan telnek napjaink.
hát szorgalmas bujkálóscsaládtag-kereséssel.
jelen kiskorú és a szobaajtó, mely ravaszul üveges, de van olyan is, mely mögött úgy lehetséges az elbújás és a tényleg hosszú percekig való várakozás, hogy egyes nagykorúak valóban infarktust kapnak az ijedtségtől, miszerint 'hol lehet ez a gyerek'. (ezen a képen amúgy látszik az említett bilikönyv fele is)

no, és akkor jönnek az anyukaheyerdahlok, és megtalálják a hiányzó gyereküket, s ha ezt a dolgot kellőképpen váratlanul, és/vagy megfelelő hatásfokú handabandázással (tudod, fejkézláb ráz, hajtogatja, hoyg handabanda) teszi, akkor a kellő (és minden oldalról kívánt) hatás sem marad el, miszerint:

ez utóbbi képen amúgy a kéz tartalmazza a legutóbbi két kedvenc játéktárgyat: egy facicát és egy falovat. mindkettő elengedhetetlen tartozék jelenleg, pár napja egy napig nem találtuk, hát rémes volt a dolog.

háhhá, bili.

és miután a megfoghatatlan témát ideírtam, jöjjön a lényeg:
Gergely ma megtisztelte a bilijét (és minket) ama produktummal, melyet nem is gondoltunk róla, hogy egyszeriben odahelyez majd.
miután ő sem gondolta ezt, fölállva és rátekintve a tárgyra a döbbenet hangját és kicsit a fölháborodást mutatta a "hhő!!!" kiáltása, nem igazán örömmel, még a mi üdvrivalgásunk ellenére sem, sokkal inkább értetlen fölháborodással. pedig teoretikusan (bilikönyv - alona frankel) (és a sok dumcsi, amit az elmúlt hónapban a témáról elhelyzetem a kicsi buksiban) már tudta a dolgot. csak gondolom úgy élte meg, mint azt sokan tesszük: nem hitte, hogy mindez vele is megtörténhet igazából-
(anyukája egyetlen kérdőjele -ezzel kapcsolatban-, hogy a mai fölfordult nap után a véletlenszerű eset vajon hogyan lehetne rendszeresíthető. miután a kiskorú nem beszél, ennél fogva határozottan nem is jelez, ha valami sürgős dolga van.)

izé, mi is van

annyira jellemző, hogy amikor valaki megkérdezi, hogy vagyok, jellemzően azt válaszolom, hogy kösz jól, rendben.
és nem hazudok, mert tényleg, minden rendben, noha ott a mélyrétegekben állandóan vannak kínzóan feszülő kérdések, amiket persze, van, hogy megold az idő meg a türelmes kivárás.
és nem hazudok, mert tényleg minden jó, és mindig emlékeztetem is magam rá, hogy nem akarhatok több jót, az életem csúcsait járom most, és tényleg. és nincs olyan ebben, hogy ne legyen semmi problémás téma, ezt is elfogadhatónak tartom.
aztán megkérdezi az a valaki, hogy hogy vagyok, és én mondom rá, hogy kösz jól, és TÉNYLEG nem jut eszembe semmi nyafognivalós dolog, sem rossz. de még valami magvasmély sem. üres fejem töröm, hogy mi is volt, amin az iméntpárnapja úgy kiakadtam.
aztán egyszer csak eszembe jut. mert tulajdonképpen tényleg nem nyavajogtam, amikor végre kiírtam egy pár jellemző belső kérdésemet, manifesztáltam a folyamatos bizonytalanság-jéghegyem csúcsát, szóval azok meg maradtak.
(aztán úgy alakult, hogy ma realizálódott egy pár helyzet. azt majd ezutánposztolom.)
és sajnos a kérdések maradnak is még, de az előhúzásukkal, meg hogy itt az asztalilámpa fényénél jól körbenézegetem őket, kicsit a szfinxhez hasonlítok (átható tekintet, miegyéb), és már van mit megragadnom a lekövesedett alapjuk segítségével, van mit vázlatpontokra bontani, listát gyártani, lépésről lépésre.
ilyesmi a hátha-remény.

rándévú

ma pl elsősorban a postán és a tépontban vitatkozva rándévúztunk a szerettemmel, szupper.
azért jó ez így is.
meg vettünk egy (szerintem tévesen) teszkóolcsó filmet is, amit a két főszereplő (Darvas Iván, Temessy Hédi) arcképe miatt volt muszáj elhoznom, a címe a sokatmondó 'Film...' szó, így hát akkor rákeresek.
hát nem lesz könnyű nézet, ha majd egyszer rászánom magam.

én is rátaláltam, nézd

én is rátaláltam, nézdcsak