tete! tete! tete!

ma hajnali háromnegyedhatkor nagyjából erre a kiáltozásra ébredtem (az ébredtem erős túlzás). a gyermek az ágyában állva a konyha(ablak, mint utólag kiderült) felé mutogatott izgatottan közben. hát én még azt is nehezen hoztam össze, hogy áttegyem a mi ágyunkra, nemhogy megértsem, miről van szó, emberem eközben morgolódva hümmögve, de szunnyadt tovább-
negyed óra lelkes gyermeki csacsogás után aztán megérkezett kukásautó a másik utcába (nálunk kétszer jár), az ablakunk alá, na, akkor világlott ki, miről is volt szó.
váhháháá.
aszondta kuka, kuka, kuka, csak még tájszólásban.