komoly

fuhh, anyukaként sem mindennapi figyelmet igényelnek ezek a mindennapok.
jelesül az egykismalacröffstb szövegezésű opuszról van szó (mind verses, mind éneklős formájában): AZ AGYAMRA MEGY.
magam kerestem magamnak a bajt, miután közkinccsé tettem (gazdagerzsi monnyonle) e kecskerímeket és témát és szövegezést.
vannak amúgy olyan dallamok, amik mégiscsak belecsüccsennek az ember fülébe és időről-időre azzal őrjítik meg a halandót, hogy csak zönögnek, zönögnek, és dúdolni kell őket, és nem lekoptathatóak.
nálunk még az is fűszerezi a dolgot, hogy g régesrégóta maga is a dallam birtokában van, időnként dünnyögi.
no, hát erre mit tehet az egyszeri anya? igyekszik némi színt belecsempészni az előadandó számba, főleg a szövegváltozatok újításával.
én tehát átváltoztattam sorra mindent. először csak a szereplőket (az apás, anyás változatnak nagy keletje volt), majd a sikeren fölbuzdulva pl elénekelgettem a cuccot negatívban is. ("...jön az anyja, megláttya, szomorkodva kiáltya, ejnye, fiam, röffblabla, apád nem így csinálja...")
annyit mondhatok, hogy soha többet (a pár nappal később ismételt random újraéneklése is a lenti eredménnyel járt): g, először elkomolyodott, majd végtelenül keserves sírásba fogott, alig bírtam megvigasztalni. nagyon meglepődtem amúgy.
azóta folyománya a dolognak, hogy minden más (unt vagy nem unt) dalom minden megmásítását fejrázással és ráncolt szemöldökkel inti le. vahh, gyerekek.