öreg

szóval vasárnap elmentünk Tatára, Cseke- meg Öreg-tó, azaz egy egész és két fél tókerülés pipa.

amúgy a Balcsi után elég meglepő volt az Öreg-tó állaga (zöld trutymákra hajazott, a szaga pedig rég elhunyt halak szellemét hozta), de volt benne egy ezanprovansz-érzés, ami optikailag felülírta az egyebeket. és igen, 35 év után is vicces az a kiváló csengő-elhelyezés a váron (az, amelyik 5 méterrel a földszint fölött nyújt lehetőséget jelezni, bemennénk - nem is mentünk most be). az meglepett, hogy mennyien hemzsegünk ott egyszerre, viszont hagytunk további megnéznivalókat, legyalogolnivalókat legközelebbre is, és akkor majd talán kevesebben leszünk ott, nyüzsgők.

balcsi

aztán a múlt héten felszívódtam Földvárra - az a szálloda hihetetlen: elképzelhetetlenül vacak, ugyan folyik a víz (és akkor mi a panasz?) és van ágy, viszonylag tiszta (és akkor mi a panasz?), de azért úgy egyben elég nyomasztó. miután 5 éve pont ugyanilyen volt, nem mondhatjuk, hogy persze a járvány miatt. láttam Bécsben a lelki komplementerét ennek a szállófajtának, ott némi akarással és kreativitással egészen helyes eredmény jött ki amúgy (Magdas)

azután meg szépen átkrúzoltunk Aligára, ott ismét 24 órát töltöttünk, elgyalogoltunk két irányba, megnéztük a strandokat, és kiderült, egyelőre a CA strandjára szavazunk testületileg, mert az a legjobb víz (a többi meg rendesen van ellátva rendes, gondos közönséggel, és nincs mellette bulihelyszín (még)). az mondjuk a Bezerédjen egy kicsit durva volt, hogy folyamatosan valami rendezvény hallatszott oda hosszúfeketehajjal és túlhangoslelkes beszéddel, szóval nem fenékig tejfel a családi strand sem.

aztán az apacukában ettünk pizzát, egészen elviselhető volt, a széle szenes, a belseje jóízű. 

és volt egy nyári szabadvasárnapunk itthon - csak mosás-főzés-teregetés, ez ritka és jó.

amúgy ma

...

ma megérkezett a könyv, amit két éve gyártottunk, és jó lenne örülni is neki

tegnap az anyukám azt mondta, talán megvan a ház, amit kerestek, és emögött nekem nagyon sok jelentés van

mostanában elkezdtem nagy hullámokban rendet rakni itthon, látszik vagy nem, nem így érdekes ez

ott vannak azok a félelmeim, amikről nincs kivel érdemben beszélgetnem, mert nem megoldható, csak majd jön az "élet" és megoldja

és így tovább. amúgy ez mind, kívülről tényleg uncsi.

villamos

ma a 4-6-oson az volt az érzésem (hátsó ajtó, heringek, maszk nélkül álltunk, villamos belseje üres), hogy ebben az országban mindenki mindent elhisz, még azt is, hogy nincsenvírus. rossz érzés volt, mert van.

örülnék, ha nem kapnám el...

vigaszkönyvhét

és tényleg az volt, volt rá durván egy órám, de az annyira jól esett, ott meg erre fókuszáltam (jó, egy kicsit figyeltem a zsebesekre is, kettőt láttam, az egyik pl. megtekintette a táskám belsejét, míg fizettem, jóarc volt (nem), de elinalt, amikor az arcába néztem, gyors volt, rutinosan tudta, én a kiabálós lennék, ha maradna)

de igazából az jutott eszembe, hogy legutóbb hol volt a színpad, s milyen felhők voltak és tűző nap, amikor Esterházy Péter utoljára nyitotta meg a Könyvhetet, hogy munkadolgokból rohantam oda, és nem tetszettek a fúvósok, de a színpad köré gyülekező egyre nagyobb tömegben jó volt állni, és amikor láttam, őt, és láttam, ahogy a Dés megölelte, akkor azt gondoltam, hogy soha többé... nem sírtam, hanem csak levideóztam, valahol megvan, de látod, elő sem kell vennem, megmaradt. az utolsó igazi rockkoncert.

mondjuk azért nagyon jó volt, hogy most volt könyvhét, minden könyvfesztivál és -hét idején hiányzik a nincs. mondjuk olyan volt, mintha senki nem hinné el ezt a covidot, szóval úgy 15 centis távolságot tartott mindenki. 

az új Spirót vettem meg, nem írom ide a címét, de lehet, hogy beszámolok róla, a címe alapján eleget közöl-e :) (vicc, de csak kicsit), valamint elkapott a Szabó Magda emlékkötet. ez ilyen.

szabbat

most szombatra kaptunk időpontot az ortopédhoz, ez így nem is gond - jól rástresszeltem, na, ez a gond. hozta is a helyzet, amit sejtettem, hogy akkor ez nem is kell, mert hát nem fáj a térde, na jó, azért megnyomogatom, ja, hogy egy éve pihenteti, és nem járkál, ugrál, fut túl sokat? akkor megadom (sic!) fél évre (sic!) a gyógytesit. hát nem igazán érti a dokiúr (gyanítom, de nem mondom, nincs gyereke, nem hogy lúdtalpas, gericferdülős, térdfájós, de semmilyen), milyen ez a rigidrendszer, amit ma triplán hoz az iskoláztatás... hogy nem a gyerek testének nevelése fáj bárkinek rajtam kívül, hanem a JEGY! hogy honnan kapja. hogy egész évre van csak felmentés, ha könyvelik, akkor csak így könyvelik... de egyébként a gyógytesi nem oldja meg a semmit sem, hanem menjünk úszás mellett vízilabdázni és/vagy kajakozni. igen, gondoltam is, hogy hajnalonként még nincs programunk, mindkettőt beiktatjuk... jahh, és persze gyógytorna, arra azért járni kell. 

egy szó mint száz - felháborít, kicsit késleltetetten vagyok tőle dühös, helyesebben az eredményre tekintek, fókuszálok. de azért nem nyugtatott meg, semmi módon, még mindig ott van, hogy mellkasműtét lehetne belőle, és én ettől a gondolattól úgy ledobom a láncot, hogy azt nem fogja zsebretenni egy iskolai szűrést végző álorvos sem, ha. hogy évente nézegetik a gyereket, és az egyszerű hanyag tartást vagy lúdtalpat sem jelezték egyszer sem? hogy nekem, másvégzettségűnek, aki ezekhez deklaráltan nem értek, nem mentem orvosira pont ezért, kell kibányásznom a rigidrendszerekből minden egészségügyi tudást, opciót és kiválasztani a teendőt? (csúnya, csúnya szó, sok)

az csak hab a tortán, ahogy a nyomorgatott térd ugyanott ugyanúgy elkezdett fájni gyaloglás közben, úgy 10 perccel a nyomorgatás után.

cső

klasszul behúztam magam a csőbe tegnap, nem gyakori nálam a gyilkos hangulat (ez más mint a rosszkedv, a lent vagyok érzés vagy hasonlók). ez az a tehetetlenségérzés, ami már majdnem tettekbe fordul. nyilván nem élőlények ellen fordítom (szekrény- és szobaajtó-csapkodás), meg tudok kicsit uralkodni rajta (agyköd pont nem jár vele), de azért nem jó ilyenkor találkozni velem.

ja, mert mi volt. hát lerohantunk az úszásra, ahol a zárt várakozótérben 25 dühös ember állt sorban és hangosan "sóhajtozott", úgy, hogy a micsoda szemétség, "jól van kisfiam, hát el fogunk késni" hangulatból még rám is jutott egy kis ordibálás. a kinek volt igaza szerint nekem tuti nem volt, szóval nem védeném meg magam. amitől viszont a sor végére állva egyszer csak kilökött valami abból a közegből, az olyasmi volt, hogy egy pillanat alatt ekkora indulatok fordulhatnak felém, aki azért elég kommunikációképes és -kész vagyok, az milyen hely már. milyen emberek, semmi kedvesség, "jól van, hülye vagy, de hát ez a helyzet"-hozzáállás, csak a VÁVÁVÁVVÁÁÁÁ!!! ráordibálás... a másik aspektus, hogyha én ezekkel itt "élőben" ennyire nem érzem jól magam, mert gyűlölnek, akkor milyen lesz pucér testtel a medencében együtt úszni velük... víz alá nyomnak? csak mert a tömegnek mindig igaza van?

szóval kimentem, és realizáltam, hogy így se, úgy se úsztam volna egy jót, szóval a délutáni úszás második mínuszpontja is megjött (a közönség) markánsan. 4-5-nél új időpontot keresek, nem lesz más, és mindenkinek jobb lesz.

publikum

tegnap kezdődött g-nek az úszás - ezt én simán edzésnek hívom, csak elfeledtem, hogy kell(het) a sportigazolás is tőlük, de ez talán ráér jövő hétig. ezt az úszós szeánszot magamnak még helyezgetem, ideális volna ugyanis nekem is ezalatt úsznom, a medence másik végében (miután 15 p alatt bepárásodik a szemüvegem, úgysem látom..., szóval teljes elszigeteltségben, de kompaktul. tegnap ezt ki is próbáltam. kihagytam a számításból, hogy tanuszoda, persze. és hogy tegnap van az első nap, valamint az úszóképző felvételije... így, amikor 18:15-kor elindultam a medence felé (egyedüli felnőtt fürdőruhában), hát az epic érzés volt. még a medencébe sem mentek be a tanfolyamosok, a gyerekeket is csak bégetve terelgették a felmérők, jómagam pedig félúton realizáltam, hogy tartok egy feszített víztükrű medence felé, _egyedüli_ látványosságként az usziban. oké, visszafordultam, megvártam a hangulat lanyhulását. negyedóra múlva amúgy megérkezett a felnőttársadalom is a vízbe, és ezek a délutánosok corporate úszást alkalmaznak, vagyis simán kitúrják a magamfajta se gyors se lassú egyedeket. szóval a tapasztalat vegyes, még egy kicsit tapogatom a dolgot.

megvolt

mindenkin szépen átvonult ez a taknyos-torokfájós, azóta először hétfőn voltunk úszni. múlt héten meg befizettem g-t tanfolyamra, mert az edzés az csak edzés, megmondják, mennyit ússzon. ezek a kamaszgyerekek csak kötelezőségekkel működnek (na jó, nem, úszni velem szívesen jött) amúgy a gyógyúszás vonalat nagyon nagyon borzasztóan (hiper)hiányoltam a covidhullámok alatt. elkanászkodik ez a kölök, és ezt most minden porcikámban fájlalom.

és persze nem kanászkodik állandóan és annyira, mert múlt pénteken apjástul megtalálták a közeli pumpapályát, és ott voltak ma is, szóval van némi mozgás, de én most ezt a nyarat nem teszem a kirakatba, milyen jól sikerült.

nehéz ez, hogy személyi edzőnek is kellene lennem mind a kamaszgyerekem, mind a magam életében egyszerre - soha nem volt ambícióm, azért ez elég hátrány...

voltunk amúgy a kenyérlelkén múlt héten, előtte meg vettünk neki egy széket, és akkor meg is volt ez a suta szabadságom. ja, igaz, vasárnapra összeszedtem a bátorságom, és kinagytakarítottam a konyha felét, ez elég szép (és amortizáló) élmény volt. olyan szerencsés konyhám van, hogy igazán csak az látszik rajta, amikor nagyon el van hanyagolva - ez a tiszta és száraz érzést csak én tudom, mindenki másnak ez a normális, mért most történt valami? :)

és akkor most vasárnap éjjelre kiújult a bélgyulám, gratulálok, erre jobban kellene figyelnem, de ki a fene tud ülőmunkát nem ülve csinálni? vagy többet mozogni, ha utazgatás nélkül is 10 órányi munkám van, ha akarom (ha nem akarom, úgy kevesebbet csinálok meg belőle, de nem lesz azért kevesebb).

elkap

amúgy meg elkapott valami vírus, takony, hurut, rossz közérzet, torokfájás. most nyolcadik napja tolom, és jelezem, kétszer elmúlni látszott, aztán elkapták a többiek, én pedig nagyon haragszom rá, mert úszni akarok járni.

közben voltunk elsőoltatni g-vel, rendeltem tortá(ka)t anyósomék aranylakodalmára (tanulság: soha ne beszélj az alapító-tulajdonossal telefonon, nem praktikus), dolgoztam, két vasárnapot is végigdolgoztam (nem mintha látszódna az eredményességem vagy hatásosságom), valamint 14óráztam g második bulijával. (kísérleti tortám a végén feneklett meg, szétfolyt a harmadik réteg krém, kiakadtam, aztán csináltam belőle pohárkrémet, legközelebb már csak erre is tervezek.)

emellett a húgom minden második héten módszeresen kiakaszt, mert felhívom anyám, aki kihangosítón hallgatja a telefont (hja), s miután a húgom még a beszélgetéseit is felügyeli, nekiáll beleüvöltözni minden beszélgetésünkbe. nem beszélve a galaktikáról, ami a fejében van, ez megintcsak egy idióta helyzet, valahol még azt is megjegyezte nekem (és komolyan gondolta), hogy anyám lakását eladni elegendő volna ő...

amúgy meg valahogy végtelenül elegem van mindenből, ez most az az állapot, amiből valami jó, biztató hangú beszélgetés talán kihúzna még, de csak olyannal lenne jó dumálni, aki nem hordoz konteókat, maga is kíváncsi rám, maga is tud mesélni érdekes dolgokat, szóval aki továbbvisz. nemigen akad a fejemben ilyen, és aki meg magától keresne meg, évszámra nincs. fasza. majd meg minden tovább, ahogy eddig.

jószomszédi

iszony viccesek a szomszédos dolgok (nem panaszkodási, csak belegondolási dolgok ezek).

írtam, hogy az egyikék itt fújják a hangos izét este, na ezt szerintem cirka 3 év után megunták a közvetlen szomszédaik, és ügyvédi felszólítást vittek át, hogy akkor mostantól lesznek szívesen szordinóval fújni csukott ablaknál. azóta ez a történet elcsendesült. 

cserébe az ügyvédes szomszéd a teherautó-vetőkövet a pálinkafőzetős szomszédnak mondta, tegyük el. 18 éve élek itt, minden harmadik évben felmerült a téma, az a kő KELLETT. most meg arra jöttünk haza, hogy jé, nincs a kő. így múlik el...

van cserébe idősödő trombitahangú nénink, aki egyesek szerint kifigyeli, mikor van mozgás nálunk (náluk ugyanis nincsen mozgás, ha van is, mintha nem lenne), és beszélgetget azzal, aki éppen mozog. az a nehéz ilyenkor, hogy csupa összetett konteó van a fejében, oltás- és mindenellenesség, miközben egészen jóravaló néni ő is.

14

 14 lett. öregem! - mondom neki naponta tízszer... :)

meleg és nyár

és ezek nagy vesztese az elmúlt hetekben a munka - idegesít is rendesen. de az is igaz, hogy ebben is kellene valami természetes hatodik érzéket tartani, ami van is, csak nem vagyok elég kreatív, hogy beépítsem és jól használjam ki. ilyenkor azzal hálálja meg magát a bénázásom, hogy beleálmodom a dolgaim az álmaimba, és bocs, de extrahülye álmaim vannak, nem rémálmok, de kellemetlenek többnyire.

huszonhét

10+10+7: ez lesz a végső feldolgozott mennyiség a sárgabarackból. miután semmi mást nem hajlandó megenni a díszes társaság, adtam be a derekam. egyébként pedig egészen élvezem. 

a reggeli úszásokat is élvezem, szerintem nekem ez jó. az vicces, hogy csak és kizárólag 65+ a korosztály a 2-3 sávban, ami ilyenkor szabad, emellett jómagam is gyorsnak értékelhetem. persze van az ember gyereke, aki időnként viccesen az ember orra alá dörgöli, hogy csiga, meg le is úszik, persze, de fiatalság, bolondság, és szerintem jó nekem így. bírom, amikor kijőve az usziból zsezseg a karom meg a lábam, és érzem, hogy élek.

most egy kevés munkakedvet kellene még szereznem, és akkor egészen jól menne a napom.

abban a szellemben

abban a szellemben folytattuk ma:

megvolt először is este a késői lefekvés és éjszakai dolgozás (hómofiszbénázás, szevasz)

megvolt ma is a korai kelés és úszás (akárhogy is, másfél éve várom ezt, nem engedem ki a kezemből, nem beszélve arról, hogy g végre örömmel mozog, ő akarja, és büszke magára, hogy megmozgat engem, én meg szélesen vigyorgok, mert miközben úszni jó, aközben vele úszni még jobb, mert vicces gyerek, jól úszik, és most végre nem a medencepartról látom évente egyszer ezt az attribútumát, hanem két hossz közöttről :) )

megvolt az éjjeli reggelre időzített leveleim és Fb posztom kiküldése, miközben én máshol úszkáltam - ilyenkor tök hálás vagyok az ilyeneket fejlesztőknek

és itt vigyorog rám újabb 10 kiló kajszi, az elmúlt napok 7-je után, és idén nem hangyát izélgetem, hanem barackot, és ez hálássá tesz, maradjon csak így, inkább mosogatom tonnaszámra a nyavalyás kis kedvenc üvegeimet.

és ez az egész már egészen olyan, mint a normális, csak közben állandóan bezuhan a gondolat, hogy figyeljek, mert mindjárt itt a negyedik hullám - úgy kell a fejemben összecsavart újsággal csapkodni a gondolatot - még nem, még nem!

kész

azért vicces, hogy minden eddigi szokásomtól eltérően ma

• lementünk úszni reggel a szuperüres usziba
  
• a maradék barackot is megfőztem, dunsztban figyelnek
  
• kétszer megreggeliztem (vagyis befejeztem másodikra az elsőt)
  
• az ebédhez kész a hús
  
• és még dolgoztam is

és még nincs dél. ebben a szellemben folytatom.

keleti parti

azért vicces, hogy majd' egy fél évszázadnak kellett eltelnie, nyáron balatoni lányként, mire megtapasztaltam, hogy a Balcsinak van keleti partja!

amely felfedezésből már csak az viccesebb, hogy belátni innen a harmad tavat, miközben pancsolsz a vízben. 

eddig többnyire a Badacsony vagy a Kőröshegyi völgyhíd volt a látnivaló, erre most lehet olyanokkal viccelni, hogy átúszod? hahaha.

pár napra két gyerekem lett, a második/pótgyereket úgy adta át édesanyja, hogy tulajdonképpen elegendő lenne érettségi után visszaadnom, addigra simán kinövi, amit ki kell. mivel többedszer hangzott el ez az ominózus mondat, meg is vizsgáltam a kérdést. jó, nem egy közepeskamasz gyereket vállalnék be, ha választhatnék, pluszban, de legalább ennyi még jöhetne bármikor. különös tekintettel arra, hogy végre volt kivel társasozni meg römizni.

az új nyaraló, ami egyébként egy régi ház, egészen helyes, sok potenciál van benne, a tengerparthoz mért közelségét és a (Balatonnál általános) rendezetlen köztulajdoni helyzeteket leszámítva. és még kivink is van.

hétköznapok

uhh, ezt a hetet csak úgy folyattam, kicsit néha belegondoltam, milyen is, hogy csak így folyik egy hét.

mert hogy mit lehet elmesélni utólag az ilyenekről.

hát mondjuk a tesóm, aki kitett magáért és a szombatra Balcsira levitt gyereket majdnem hazahozatta vasárnap délben...  a legrosszabb nem csak az volt, hogy gyorsvonati tempójában legázolta a vasárnapra tervezett munkanapom, de az érzést, hogy nincs biztonságban a gyerekem lelke, hát azt még hétfőn is nyögtem.

a kedd-szerdai kicsike kis munkastresszek a halasztódás okán persze nagyok lettek, ebben a helyes 33 fokos szellőben naponta 10szer gondoltam arra, hogy 1. kellett volna vizet vinnem 2. egy medencényit 3. talán nem a legmelegebb napon 13 órára kellett volna aláíratásért a főfőnökömhoz slattyognom ésatöbbi 

a házak árnyékában bújócskázva is leégtem kicsit a Szentkirályitól a Városházáig meg vissza...

ma meg átvettem a bizijét (jó szokás az uncsi bizi, csak ötös, nincs itt látnivaló - ja, amúgy van, mert matek-fizika-biosz-rajz a dicséret, és az szerintem überkúl :)

aztán felslattyogtam a patikába, közben szomszédoltam, aztán porszívóztam, aztán dolgoztam, aztán úgy tettem, mint aki ebédet főz, aztán dolgoztam, aztán kínlódtam a munkával (helló, Wordpress, új haverom), aztán el az anyukámhoz locsolni (most ott volt a macska, hangosan reklamálta jussát, a hűvös házat, de nem kapott), s hazafelé még a barátnőm is belefért, aztán azóta dolgozom.

szerintem rámfér már valami nyaralás.

madarak és elnyomóik

ahogy burjánoznak a fák a kertben (meg a zöld tenger a környéken, ami egyben magyarázza is, valójában mért lakunk itt még mindig és 18 éve), úgy a legjellemzőbb hang a környéken a madárzaj.

van rigó, veréb, cinke, gerle, örvösgalamb, szarka, varjú, szajkó, néha egy-egy vörösbegy, fakopáncs, csíz, csapat seregély, éjjel lappantyú, kuvik,. időnkét ez hangzavar, de azért azt még mindig a legcukibb hangok közé sorolom, amikor egy (vélhetőleg anya)madár csicserészik a kisebbeknek (rigó és szajkó teszi ezt).

mondjuk a hómofiszban az asztalom mögött rögtön a kitárt ablak van, én vagyok így a hangelkapó egység, ezért a zaj is igaz, mert a rigófiú idén a 3 méterre ingó ágat találta meg ordibálóhelynek, valahol itt lehet a fészek, szóval a birodalmi őrzést ordibálással a szoba felé oldja meg, az egy kicsit sok. és azért a varjak meg a szajkók is a közelben fészkelhetnek, mert napi menetrend szerinti visszatérő randalírozást folytatnak a kőrisen.

mondjuk zajból azért mégiscsak az emberek viszik a prímet, ide hallatszik most már napközben is a ralimotorozók ricsaja, és a szembesarki szomszéd kisgyerekek permanens hisztije (harmadik nyaruk lesz itt, fő zajuk a nyivákolás és hisztisírás - a nagy kert hátrányai, hogy a gyerek nem megy be a házba, ha valami baja van, csak hisztis jelzősírást alkalmaz, és általában erre hosszú idő után reagálnak az illetékesek. (a korábbi gyerekek ordibálása sokkal helyénvalóbb volt, arra meg a balsarki szomszéd szólogatott be nekik...)

szomszédoknál (9 db) és a zajnál maradva, van még két idegbajoskutyás, akik miatt a furanéniék mondták, ha valamiért, ezért lehet, hogy el fognak költözni (a feléjük eső kutya tényleg gáz, szóval értem, a másik kutyussal csak simán játszani kellene sokat, de ők meg nem olyan játszósok). és van a fújós família (apa-fiú hagyomány) - amíg pár éve a rózsaszín párduc ment, addig tulajdonképpen szórakoztató volt, de ezek a klasszikus zenei sajátszólamos darabok, hát ezek nyitott ablaknál este nyolckor megtaníttatták velem a mondatot: "még mindig jobb, mintha dobolna/trombitálna"

hómofiszmegfigyelések level 300

rendkívül másfajta gondolkodás amúgy ez a hómofisz, pl. az, ahogy egy-egy ofisz-napomra fel kell készüljek. mintha a nyaralásara pakolnék a családnak, mind rendszerezettségben, mind teendő-előkészítés tekintetében, mind súlyban.

nem merem pl. lemérni, mikor mennyi a málhám, de a korábbi "befelé majd beugrom a dm-be meg a g-robyba", hát az nem megy. egyszerűen nem fér el a vállamon több (háti + 2 táska + ebéd), nemhogy az ízületeimen ennél több kiló.

szóval tegnap gondoltam egy merészet, és a 2 hónapja vándoroltatott elszámolósmappám szépen benthagytam (sic!) (jahhaj, a régi szép idők, amikor még ez volt a normális!) - most kíváncsian várom, mi lesz az a halaszthatatlan, ami miatt mégiscsak itt kellene legyen velem. (semmi, de semmi, annyira remélem)