zs

azt mondta zsvitamin.
volt egyszer egy osztálytársam, egyszer volt, hol nem volt barátnőm. mindenesetre suliból, ha akartuk, egyfelé vitt az utunk majd' egy évtizedig.
sokat, sokat beszélgettünk, mindenféle dolgokról sokat, sokat. kedveltük egymást eléggé, azt hiszem. vagy csak így alakult, nem tudom.
aztán egyik napról a másikra valahogy "fölmondtam" ezt a barátságot. nem elhatároztam, csak egyik nap döbbenetes élesen azt láttam meg, hogy ez nem jó, nekem rossz, valahogy nem vagyunk mi jók így. olyasmi volt, talán, hogy az ő döntései/dolgai érzelmi oldalról voltak támogatva, szemben az én állandó mindenttámasszalá-létemmel, a racionálisfanatikus gondolkodásommal. szóval egyik napról a másikra, és a szándékomon kívül, és megemészthetetlenül - bunkó voltam vele, de nem tudtam másképp tenni, nem ment, csak így.
eltelt jó pár év, végülis jóban maradtunk. szép nagy féltékeny mondatokat nyeltem le ezalatt én is, rég meghaladott engem minden tekintetben ő, ez olyan egyértelmű. beszélünk is rendszeresen, szóval minden rendben levőnek látszik.
csakhogy.
évek óta egyre irritálóbban tolódik a szélsőséges mai magyar jobb irányába. nem mesélek részleteket, mert ugye kinek kellenek ezek a rosszemlékű mondatok.
aztán a mostani beszélgetésünk alkalmával volt szerencsém ismét találkozni azzal a régi vele, miután fölháborodva mesélte a vidéki kisvárosban zajló jogi viszontagságaikat, sűrűn emlegetve, hogy tudod "a zsvitamin ott is működött". úgy a harmadik ilyenig föl sem fogtam, és akkor is csak a sokat sejtető hangsúlyozás döbbentett rá, mit jelent.
bocs, de leesett az állam, hogy ilyen van, hogy ezt "így mondják", hogy így köll disztingválva mondani (mégis).
légyszi, ti sose zsidózzatok. én sosem fogok.
ehh.