mareggel

van húzása a mai reggelnek.
először is aludtam, ami a tegnapéjjelhez képest minimum csúcs, de inkább a mennyek előszobája.
tegnapéjjel olyan négytől olyan hétig sikerült valamennyi szunyát bevágnom.
másodszor itthon vagyunk mindhárman, együtt, jól, békességben. senki nem nyervog, senki nem vitáz, senki nem megy el éppen sürgősen, sem nem morog, sem nem akármi.
harmadszor, hogyha nem szedem szét a kontycopfom, a hajma sem látszik marokszámra hullani, mert amúgy rémisztően tesz, úgyhogy nem kicsit rontja az amúgy is könnyen kutyálódó kedvem.
negyedszer esett a hó, s bár nem láttam, a végeredmény még itt van és ez JÓ.
ötödször itt csücsülök a gépnél, látom, licitáltak azokra az újságokra is, melyeket röhögve tettem föl, mondván, na ezt soha senki. de, de.
hatodszor pedig egy jól irányzott huszárvágással megvettem, majd hirtelen föl is bontottam a szalókiági-gyereklemezt, és most itt ülök rihegve-röhögve, összeszorult torokkal: KÉRLEK SZÉPEN, ez JÓ, de NAGYON.
(g énekel :)
ja, és hetedszer, itt járt tegnap v iléssel együtt. illés öt héttel öregebb gergőnél. azt játszottuk, hogy g vét nézte, illés meg engem: haj, de fura.
mostan, köszönöm szépen, jól vagyunk.