letottyan

letottyant a kedvem így éjjelre, mert természetesen amint elkiabálok valamit (lásd tegnapi bejegyzés), az azonnal meg is szűnik létezni.
ma összevisszaevett, furcsátkakilt, mindeneltolódott, az esti evés a szokásos 60+ percről 120+ra ugrott (ilyenkor azonnal eszembe jut a jó édes anyám, aki már ötvenszer elmondta, hogy nem szabad hagyni, hogy "olyan sokáig" egyen - jótanács plusz-kategória, illetve a szőrisfölállahátamon - kategória) majd három után én is ezt sulykolom, de addig az van, hogy este ágyban (és nappal ugyanott) nem tudok altatni gergőt. kanapén nappal, kézben nappal tudok, szopi segítségével este ugyancsak, de a normális módokon a kiságyban:nem.
*
mindazonáltal megkezdődött az utánfutóvá válás édes korszaka, nincs olyan manőverem, amit előbb vagy utóbb ne követne a szemével. az apja azt is megfigyelte, hogy midőn csak úgy szólás nélkül elindultam fürdeni, kifelé, hát a nagy izgalomtól, miszerint most anyu eltűnik (örökre), olyan izgatott lett, hogy a keze is nyirkos lett. visszafordultam, s elmeséltem neki, csak úgy fölötte állva, mosolyogva, mi lesz, és utólag az apja elmesélte, hogy ő teljesen megnyugodva fordult vissza vele játszani. azért ez így nagyon meglepő a számomra. még alig fogtam föl, hogy ő itt velünk, s máris egy újabb szint: tényleg ért egyes fontos dolgokat.