hüjétkapok

amennyivel okosabb napról-napra, úgy lesz egyre nehezebb szülőnek, nincs kétségem.
most másodszor etetem egy óránál tovább, nyolcszor hajóztam be a kiságyába, minden alkalommal ordított.
valahogy úgy, hogy cici, lázas kajálás, lassan bealvás, felemelem, vállazás, kis helyezkedés, édes szundi, hajó indul, beevezünk, ágynál kis várdiga, majd behelyezés, pelus foggal visszatartása arcba hullástól. kölök alszik, kezek feje mellett. pelus rá, takaró rá, betű, aludni látszik. 1-7 perc alvószünet, majd
szem kipattan, kéz a szemet dörzsöli, rémült kis nyökögés, kezek összecsapnak a mellkason nyugtatólag elhelyezett anyakézen (ez nem volt eddig ám ilyen összehangolt, ma tanulta a mozdulatot) és:
1. anyja kiveszi, viszi szopizni
2. anyja lelkére beszél, éjjel van, alszunk, fiam!, estébé, majd 1-es
3. anyja kijön, apja bemegy, majd 2-es, majd 1-es
4. anyja kijön, majd apja bemegy, majd apja kijön,majd a nagyszobából ketten kómázva hallgatják a hívogató ordibát (majd 1-es? ...)
kukurikú, törökcsászár, add vissza a gyémánt félkrajcáromat.

egész nap bírja tüdővel, s most itt tartunk.
holnap, vagy ma meg jönnek a vendégek, szeritem nem leszünk üdítő társulat.
hú, de közel vagyok az eléghez.