érzelmeim

még kellene úgy kettő-három hét anélkül, hogy a munkahely bezavarna, egyenesbe jönnék lelkileg, teendőileg.
tulajdonképpen az elmúlt hetek érzelmileg legintenzívebb és kaotikusabb négy (vagy akárhány) napja volt az elmúlt, inkább jó lesz a munkahelyi monotonitás és zavar (ami persze csak kitalált fogalmak).
még mindig sírnom kell, ha janikovszky éva néniről olvasok. bármit.
de félig elkészültem a németes előadásommal (és még két nap, ami nagyon kecsegtető). igen, a gyerekkönyv-illusztrációkról fogok ömlesztve beszélni. ma pölö másfél óráig beszéltem erről összefüggően, szóval menni fog az a nyolc perc, gondolom.
és átterveztem (és mi több: beütemeztem) a lakáskáoszt a következő két hónapra.
háromszor paprikázódtam föl fontos dolgokon, s ezek után két és félszer éreztem magam a világ legutolsóbbikának, aki nem érdemes arra sem, hogy bárki szóba álljon vele.
ezen is túl.
volt két fontos telefon, és volt két fontos találkozó. ez a mai volt a szakdolgozatos, ilyenkor totál irigy is vagyok egyúttal, amikor valaki saját maga azt csinálja / arról ír, ami az én drágassszágom (máj pressösssz), sovány vigasz, ha segíthetek ebben, de úgy kell nekem.
meghatóak voltak lappa képei, különös tekintettel peti és berci találkozására. jó dolgok az ilyenek.
belefutottam babakocsis dolgokba is, egyik éjjel azzal is álmodtam, de kilyukadtam arra, hogy ráérek. lehet, hogy nem, de inkább igen.
és lassan belefutok a szülésznős kérdésbe is, de majd bátorságot (erőt) veszek magamon, s a végére járok.
viszont a legviccesebb, ahogyan sejtem, az a pocakbéli mocorgás az, amikor a kispocok mocorog. helyesebben, amikor az éjszakai másik oldalra fordulásom szédítő élményét reklamálja.