kifejezetten haragudtam. nem is tudom, pontosan, kire.
ritkán van, hogy haragszom huzamosan, általában csak olyankor, amikor valamitől örökre megfosztatom, valami "még kell az életben egy..."-listás dologtól.
már nem haragszom, üzentek, nagyon cizelláltan, nagyon áttételesen, onnan túlról, de megértettem, és igazából már csak sajnálom-
arról nem beszélve, hogy ha nem is egy könyvnyi, de pár mondat erejéig itt van a történet is.
szabó magdáról van szó, persze. és a Für Elise folytatásáról, ahogyan nem lett.
(az ő távozását nagyon személyesnek éltem meg. nincs rá magyarázat, csak tán a lelki kötődés, valami rokoni érzület, ilyen volt a janikovszky éva néni távozta is.)
az történt ugyanis, hogy a Könyvhéten szaladgáltomban (nagyjából szó szerint) odarohantam az Európás standhoz, megkerestem a táblát, hogy 20 % kedvezmény - pipa, lenéztem magam elé a könyvekre, és pontosan a Drága Kumacs! borítójára esett a tekintetem. és voltam olyan tájékozatlan, hogy nem értettem, mi az.
nagyjából a térdem és a kezem egyszerre kezdett el remegni, amikor rájöttem, és NEM hagyhattam ott.
a dolog szavakba öntése esetlen.
érzésre olyan, mint az ezerdarabos puzzle, melyből pont a főkép közepe, a tündérkirálynő arca vész el, s egy homályos szegletben évekkel később rábukkansz arra az egy darabra.
kellett volna a folytatás, annyira emberi, annyira kegyetlenül saját maga a Für Elisében Sz M, olyan fényes tükör, elbújhatatlan, hogy csak olvastam volna tovább. biztos voltam a folytatás egyes részleteiben, a háború előtti idők anatómiájának leírásában, Bécsben, meg a szerelem érkeztében is. és a könyv nem született meg, soha.
így lett nyárikarácsonyi ajándékom a Drága Kumacs!, Sz M levelei Haldimann Évához, csuda, fényes, tükörsima üzenet, magyarázat és a pár hiányzó mondat, amit még vártam volna.
írok ide majd részleteket, ha idő meg minden, de ha autentikus volnék, úgy tennék, mint E P tett Ottlik Iskola a határon-jával, leírnám szépen egy lapra az egészet saját kacsóm írásával.
ritkán van, hogy haragszom huzamosan, általában csak olyankor, amikor valamitől örökre megfosztatom, valami "még kell az életben egy..."-listás dologtól.
már nem haragszom, üzentek, nagyon cizelláltan, nagyon áttételesen, onnan túlról, de megértettem, és igazából már csak sajnálom-
arról nem beszélve, hogy ha nem is egy könyvnyi, de pár mondat erejéig itt van a történet is.
szabó magdáról van szó, persze. és a Für Elise folytatásáról, ahogyan nem lett.
(az ő távozását nagyon személyesnek éltem meg. nincs rá magyarázat, csak tán a lelki kötődés, valami rokoni érzület, ilyen volt a janikovszky éva néni távozta is.)
az történt ugyanis, hogy a Könyvhéten szaladgáltomban (nagyjából szó szerint) odarohantam az Európás standhoz, megkerestem a táblát, hogy 20 % kedvezmény - pipa, lenéztem magam elé a könyvekre, és pontosan a Drága Kumacs! borítójára esett a tekintetem. és voltam olyan tájékozatlan, hogy nem értettem, mi az.
nagyjából a térdem és a kezem egyszerre kezdett el remegni, amikor rájöttem, és NEM hagyhattam ott.
a dolog szavakba öntése esetlen.
érzésre olyan, mint az ezerdarabos puzzle, melyből pont a főkép közepe, a tündérkirálynő arca vész el, s egy homályos szegletben évekkel később rábukkansz arra az egy darabra.
kellett volna a folytatás, annyira emberi, annyira kegyetlenül saját maga a Für Elisében Sz M, olyan fényes tükör, elbújhatatlan, hogy csak olvastam volna tovább. biztos voltam a folytatás egyes részleteiben, a háború előtti idők anatómiájának leírásában, Bécsben, meg a szerelem érkeztében is. és a könyv nem született meg, soha.
így lett nyárikarácsonyi ajándékom a Drága Kumacs!, Sz M levelei Haldimann Évához, csuda, fényes, tükörsima üzenet, magyarázat és a pár hiányzó mondat, amit még vártam volna.
írok ide majd részleteket, ha idő meg minden, de ha autentikus volnék, úgy tennék, mint E P tett Ottlik Iskola a határon-jával, leírnám szépen egy lapra az egészet saját kacsóm írásával.
nem fogom, de jó gondolat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése