hárpiák és angyalok

ma, a buszonpiaconjátszón, akárhol találkoztunk száz angyallal, mind mosolygott (rá), segített (nekem), kedves volt (de nem túlzón) szóval ez csuda volt.
azért ideírom a hárpiát is, ki olyan húsz lehetett, szőke, hegyestopános, buszon haverral, tipródtam a gyerekkocsifékhez, leszállás előtt kell azt ugyanis visszanyomni, indulandó lefelé ugyanis már késő. ott állt és állt és állt, mire én mondám: elnézést, erre hátra sem fordultan mondá, !!!ÉNISLESZÁLLOK!, (a hanghordozást nem bírom leírni, mégha hangosírás volna is ez, annyira olyan volt) gondoltam, hülye vagyok, tehát elmagyaráztam, rendeskislány, semmianyád: babakocsi, blabla, mire hátra sem fordulva fennhangon mondá, havernek, látod, ezt meséltem, ezért szörnyű itt élni, az emberek, mind tülekednek!?.
nagyon megállt bennem valami ütő, akármi, és IGAZÁN szerencsés ez a kis hárpia, hogy gondolatiagresszív vagyok először, aztán verbálagresszív, és ütni nem jut eszembe, csak ezerből egyszer, utólag. lehet, hogy segített volna azért egy seggberúgás, neki. nekem.
szerencsésen a buszjegyvevő sorban is mögötte sikerült állnom, nyeltem a szavaim, hogy majd te a babakocsiddal, kívánom neked, satöbbi,
aztán ez is elszállt, csak arra tudtam gondolni, hogy Isten, ments az ilyenektől minél messzebb.
hihetetlen kifejlett hárpia volt.
*
aztán megtudtam egy újabb kudarcos házasság esetét, és akkor azt gondoltam, nagyon kellene sütnie most a napnak egy kis jókedvért, mert ez így nem jó.
a szeretet, meg minden, tudod.