ma az emberünk itthon volt, s ettől mindhármónk megkergültünk.
mi, a nagyok este végtelen későig maradtunk fenn, így pl engem eléggé rosszul érintett a hajnali 2 órási, majd az 5ös (végleges) kelés. én tehát a mai napot szédelgéssel, kornyadozással, illetőleg fejfájással töltöttem.
emberünk munkával váltogatott szunyókálással.
nadehát a gyermek.
ő, kérem, ma négyszer aludt napközben, a legkiszámíthatatlanabb időpontok és -szakokban, evett össze-vissza, morgó pocakkal körtét/banánt/egyebeket, köztes időkben pedig kicsi kergebirka módjára rihegett-röhögött, tett-vett, pakolta át a járóka (és egyéb hozzáférhetőségek) tartalmát.
személy szerint mi jól szórakoztunk, egyelőre azt is nevetségesnek tartottuk, ahogyan este visszaszájalt, hja, még nem kezeljük helyén az efféléket. (vláávlááávvvllláá, hangosan, tagoltan, nekem, a szemembe, ajh)
de hát édes.
és elképesztő, ahogyan megbántottam, ezt is este, mindhárman fáradtálmosak, ő dobol, dobol (hátonfekve) sarkával a járókapadlaton, jön a nagymamája, untyipuntyiédesbla, mondok, de hát mami, ez a gyerek olyan ügyesen hasalgat, mászik, másszon most is, úgy beszélgessetek, s hajolok, fordítom a gyermeket másik lapjára, miközben bla és bla és beszélek, mire G lehajtott fejjel, én nézek vissza, mi van, és ő meg látom, sír. keservesen, otthagyottan, utálvahason, nagyon. ajh.
korábban is voltak ilyen pillanatok, hogy uhh, érti, de mostanában kap el igazából engem igazán az érzés, milyen, hogy és ha tényleg, hogy ott van, ő, velem, velünk, teljesen önálló individum, érez, lát, hall, gondol, csinál, akar, dönt, nevet, szól, kezd, van, rajtam teljesen kívül. mélyre hatoló érzés ez ám-
mi, a nagyok este végtelen későig maradtunk fenn, így pl engem eléggé rosszul érintett a hajnali 2 órási, majd az 5ös (végleges) kelés. én tehát a mai napot szédelgéssel, kornyadozással, illetőleg fejfájással töltöttem.
emberünk munkával váltogatott szunyókálással.
nadehát a gyermek.
ő, kérem, ma négyszer aludt napközben, a legkiszámíthatatlanabb időpontok és -szakokban, evett össze-vissza, morgó pocakkal körtét/banánt/egyebeket, köztes időkben pedig kicsi kergebirka módjára rihegett-röhögött, tett-vett, pakolta át a járóka (és egyéb hozzáférhetőségek) tartalmát.
személy szerint mi jól szórakoztunk, egyelőre azt is nevetségesnek tartottuk, ahogyan este visszaszájalt, hja, még nem kezeljük helyén az efféléket. (vláávlááávvvllláá, hangosan, tagoltan, nekem, a szemembe, ajh)
de hát édes.
és elképesztő, ahogyan megbántottam, ezt is este, mindhárman fáradtálmosak, ő dobol, dobol (hátonfekve) sarkával a járókapadlaton, jön a nagymamája, untyipuntyiédesbla, mondok, de hát mami, ez a gyerek olyan ügyesen hasalgat, mászik, másszon most is, úgy beszélgessetek, s hajolok, fordítom a gyermeket másik lapjára, miközben bla és bla és beszélek, mire G lehajtott fejjel, én nézek vissza, mi van, és ő meg látom, sír. keservesen, otthagyottan, utálvahason, nagyon. ajh.
korábban is voltak ilyen pillanatok, hogy uhh, érti, de mostanában kap el igazából engem igazán az érzés, milyen, hogy és ha tényleg, hogy ott van, ő, velem, velünk, teljesen önálló individum, érez, lát, hall, gondol, csinál, akar, dönt, nevet, szól, kezd, van, rajtam teljesen kívül. mélyre hatoló érzés ez ám-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése