amainap

a mai nap egészségügyi helyzetek megoldásával telt, azt az éktelen hascsikarást, amit én okoztam a gyermekemnek, nem kívánom senkinek, de ezt így kellett.
amúgy gergő egyszerűen őrület, mennyit mocorog, az örökmozgó nem elégséges leírni azt, amit egész nap tesz. már egészen sokat ül támaszkodás nélkül, s csak néha inog bele. a legviccesebb mozdulat ma a tíz percig föltérdelgetés, és a térdelés közbeni fenékrisza volt. (tegyük hozzá a komolyan ráncolt szemöldököt és a beszippantott alsóajkat). és ma ráadásul négyóránként kajáltunk (ez itt ugye nem rendszer egyelőre, sőt), és csak két alvás volt a szokványos három helyett, noha időben ugyanannyi lett ez is.
és
csak idenaplózom, ahogyan volt a tizenkéthetes körüli, úgy van mostanában is, héthónaposan valami újabb korszakváltás. döbbenetesen változik egyik napról a másikra pl az, ahogyan megérti a dolgokat. ránézek, és akkor jövök rá, hogy no, ezt is értette, hopp, megbántottam, hopp, most azt figyeli, mit csinálok arra, amit ő csinált. egyre több odafigyelést igényel ez is, meg a többi eddigi fejlesztése / észben tartása.
a sasnyúlság sem változott sokat, még mindig úgy van, hogy jobbra néz és balra nyúl, csak valahogy mindig pontosan becélozva pontosan addig a tárgyig nyúl, amit láthatatlanul kiszemelt előzőleg. jó vicc.