*a nehézkedés amúgy szigorúan a simone weili értelemben értendő
a legapróbbaktól a legnagyobbakig áttanulni az életet, az enyém, na, mostanában ez a lecke.
de van, hogy nem is a gyermekem inerciarendszerében érvényesül ez, hanem mondjuk olyan felnőtt emberektől való függésben, mint az első telefonáló a szekrényt illetően (amit követett még vagy nyolc azonnal, folyamatosan, jelenleg is kísértést hozóan), akik eljöttek, megnézték, tetszett, nekik kell, itt az előleg, majd arra a külön kérésemre, miszerint még a héten vigyék el, hétfőeste megjelölték a lehető legtávolabbit, a vasárnapot, erre ma este én hívom őket, hogy na, akkor jönnek, igaz?, erre a csaj elkezd kertelni, hogy hát a holnap ígymegúgy, s majd a jövő vasárnap. (_vasárnap_?!)
ilyenkor a normalitásbeli énem kipukkan, s azon kezd el gondolkodni, hogy azt az értelmes hangú mukit fölhívom, s ha elviszi a hét elején, vigye. és/vagy, ilyenek. rengeteg energiámat emészti föl az ezzel harcolás,
miután rengeteg energiámat emészti föl a még mindig foltokban (és hegyekben) jelen lévő kupleráj, a helyetlenség, hogy egy talpalatnyit nem kapok ebben a nyavajás ingatlanban, ami pince (dugig van) vagy padlás (nincs) vagy sufni (iksz), hogy oda lomoljak legalább átmenetileg, de közben hallgatom, illetőleg inkább intuitíve sejtem a folyamatos rosszallást, miszerint nálunk állandóan kupleráj van. és rendet tehetnékem van ráadásul mentálhigiénésen is, akkor leszek teljesen jól itthon, ha az megy majd tyúklépésekben, de.
szóval pipa vagyok titokban, csak nincs rá időm. vagy mozgásterem.
nem tudom, baj-e.
a legapróbbaktól a legnagyobbakig áttanulni az életet, az enyém, na, mostanában ez a lecke.
de van, hogy nem is a gyermekem inerciarendszerében érvényesül ez, hanem mondjuk olyan felnőtt emberektől való függésben, mint az első telefonáló a szekrényt illetően (amit követett még vagy nyolc azonnal, folyamatosan, jelenleg is kísértést hozóan), akik eljöttek, megnézték, tetszett, nekik kell, itt az előleg, majd arra a külön kérésemre, miszerint még a héten vigyék el, hétfőeste megjelölték a lehető legtávolabbit, a vasárnapot, erre ma este én hívom őket, hogy na, akkor jönnek, igaz?, erre a csaj elkezd kertelni, hogy hát a holnap ígymegúgy, s majd a jövő vasárnap. (_vasárnap_?!)
ilyenkor a normalitásbeli énem kipukkan, s azon kezd el gondolkodni, hogy azt az értelmes hangú mukit fölhívom, s ha elviszi a hét elején, vigye. és/vagy, ilyenek. rengeteg energiámat emészti föl az ezzel harcolás,
miután rengeteg energiámat emészti föl a még mindig foltokban (és hegyekben) jelen lévő kupleráj, a helyetlenség, hogy egy talpalatnyit nem kapok ebben a nyavajás ingatlanban, ami pince (dugig van) vagy padlás (nincs) vagy sufni (iksz), hogy oda lomoljak legalább átmenetileg, de közben hallgatom, illetőleg inkább intuitíve sejtem a folyamatos rosszallást, miszerint nálunk állandóan kupleráj van. és rendet tehetnékem van ráadásul mentálhigiénésen is, akkor leszek teljesen jól itthon, ha az megy majd tyúklépésekben, de.
szóval pipa vagyok titokban, csak nincs rá időm. vagy mozgásterem.
nem tudom, baj-e.
2 megjegyzés:
Andalgó drága, tenéked most a kupleráj megszüntetésénél sokkal fontosabb dolgod van kétóránként, háromóránként, vagy ahogy őpasaságának az igényei kívánják, úgyhogy a kupit csak épphogy igyekezz szinten tartani, tovább meg ne is törődj vele, szerintem.
háhh, azért ma délelőtt sikerült a nagyszobát összerántani. a mi pasánk épp aludt, úgy.
persze ez nem a nagyja, de jól esik.
meg a biztatás is :)
Megjegyzés küldése