elhunyt

Zenthe Ferenc.

pénteken és szombaton is számtalanszor eszembe jutott. csak úgy.

hiányozni fog, pedig a személyesség másik dimenziójából ismerem.

soha jobb tenkes kapitánya nem lesz, soha. és sorolhatnám-

itt meg

festés lesz, ami sajnos pakolással kezdődik meg végződik, s mivel jobbára egyedül birtokolom ezt a helyiséget (ami máskor persze oké, mi?), így a pakolás is emberes feladat lesz, különös tekintettel ama lappangó derékfájásomra.

vidám dolgok ezek, na.

rendkedve2.

és azt is megrágogattuk -együtt, együtt!- hogyan legyenek azok a nyavaja polcok, amit én már három éve rágogatok. nem a polcokat, a hogylegyeneket. akkor valahogy most lesznek. valamikor továbbra is kérdés marad.

a rend kedvéért

csak ideirkálom, mi volt. mert különben nem volt semmi. egyszerűbben szólva végre.

pénteken befizettem a vagyont nagy harcok árán oda, ahol mintha nem akarnák, hogy befizessek egy vagyont egy olyanért amiről még semmi igazi infó nincs, meg harmadszor is elkeverik a jelentkezési lapomat, de kitartottam, és akkor októbertől decemberig foglaltak lesznek a szombatjaim, de szerintem nagyon fogom élvezni.

pénteken még este tízkor takarítottam, perfekt volt mind a hőmérséklet, mind a nyugalom (anyósomék balcsin), és az érzés is, mivel ritkán esik meg hogy szombaton reggel csak úgy bambulásszak, hogy na, minden kész.

pedig így volt.

ezért elbicajoztunk a piacra, hihetetlen, együtt, ketten, családi program, dinnye, barack, tej, lobogósárga virág. csuda, hogy ilyen is van.

majd szombat éjjeli koncert.

imádott kis csendes utcám kizárólag vasárnap délben bír csendes lenni, minden egyébkor esemény van. száznyolcvan méter hosszú egysávos horror. hajnali kettőkor üvöltve veszekedők sétáltak el alattunk. a szembeni ebek énekével kísérve. majd hosszas forgolódás és 30 fok után ismét szundi. majd félnégykor egy szörnyeb vonult el ugyanott, majd vissza, majd megint el, amit a sok vonyí persze éberen kísért. igazából nem is erre ébredtem föl, hanem arra, ahogyan az ablak alatt elkezdett sírni a kutya. az ilyentől sajnos automatikusan azon kezdek el töprengeni, félálomban is, hogy legalább egy tál vizet viszek neki, estébé. mire föltápászkodtam, addigra elporzott. nekem nagyszoba lett belőle, újabb két óra alvással. tiszta morc lettem.

aztán meg elmúlt. vasaltam, főztem, sütöttem, ő elvitte, elfogyott minden fagyasztott husom, előttem áll a tortúrahét, amikor néz, vesz, cipel, pucol, eltesz, készít, eltesz. csupa hétköznapi egyszerűség.

de azért az nagyon jó, ahogyan elmúlt a gyomorszorítás, ahogyan lehet várni az új munkát neki. mostan már tényleg már.

jatényleg, a biztosíték

szerdaeste cirka fél óra alatt megrendeltem a nagy birodalomtól az internetes telicsielőfizetést "occsón", otthonra.

most várjuk a hívást, ilyenek.

a dolog szépsége mindig a részletekben rejlik, mint mondjuk abban, ahogyan azonosítottuk a vonal előfizetőjét

-ez a vonal az ön nevén van? (jegyzem meg női a hangon, előtte ott áll minden adat, a _férfinév_ is)

-nem, a páromén.

-akkor majd át tudja adni neki a telefont? (mellettem ül, dolgozik)

-persze (átadom)

-önt így és így hívják?

-igen, én vagyok. (visszaadja a kagylót)

-köszönöm, ezzel akkor meg is vagyunk (innen már tényleg csak 22 perc volt hátra)

idétlenségünk egyébként abban ütközik ki, hogy utólag eljátszottuk a jelenetet párszor, végül már én voltam ő is, megmélyített hangon mondtam igent a kezelő kérdésére, miszerint én vagyok-e az említett előfizető.

utólag egyébként vicces volt.

Assisi - San Rufino

Ahhahaj, persze megint otthon maradt egy kihagyhatatlan, de nem baj, ez is ízelítő. Márminthogy miért lett a kedvencem a város másikvégi temploma.

Ez itt fent a homlokzat középső rózsája. Mindig is szórakoztat, ahogyan a középkori templomokon megjelennek a dolgok. A rózsa körüli négy illető -és ez persze teljesen átlagos- az evagélisták szimbólumai. Idáig oké, meg még van anyafarkas is.

Aztán egyszer csak észreveszem a három, rózsát tartó illetőt, majd az apafarkast. Aztán a szoptatós nénit koronával (na ez van otthon), meg a furcsa kukucskáló állatokat. Aztán az oroszlánt, amelyik éppen egy emberfejet (plusz ember) tart a szájában (most, hogy írom, jut eszembe, nyilván Dánielt akarták ábrázolni) (kép majd). És a legviccesebb. Az állat (kutya, farkas, róka, valami?), amelyik a függőleges falon állt.

A reménytelenül tűző napon fél órát fotóztam, és még lett volna mit. Újabb idevisszajövünk-toplistás hely.

Assisi 1.

A másik nagy lényeg.

Annyira megváltoztat.

Iszonyú kontrasztos a látvány, a lenyűgöző, ahogyan a hegyen épült város rád néz. Csodaszép, de ezt úgy valahogy nem lehet elmondani, pontosan milyen is.
Közben eszedbe jut az ember, aki mindenét odaadta, s azt hirdette, a nagyság egyedül az Istené, aki a természetet is teremtette. Odamész bambulni, de nem hagy -ha komolyan veszed-, révedezni. Rögtön a kerengőben körben kifüggesztett alkotások, a jelenkori bűnökről. Nagyon konkrét, nagyon húsba vágó, pedig modern, ízig-vérig mai. (A kép felirata: Spiritual / Material)

Az altemplom minden talpalatnyi helye mesél. Mégis Cimabue Szent Ferenc-képe a leglényeglátóbb.

(ez a kép innen valósi)
A felső templomban körben Giotto freskói mesélnek Ferenc életéről. A város pedig kedves. Állandóan eszedbe jut, a két szerzetesről, az ősrégi fényesre koptatott kövekről, a tájról meg a madarakról Isten „Szegénykéje”, s azon töprengsz, mi lehet, ami ennyire erős itt.

Áthat, átéled és nem hagy ugyanolyannak. Békességben jöttünk el onnan, s este, vacsoránál mindketten nagyon boldogok voltunk. Csak mert Assisiben jártunk.

És akkor még nem is mondtam, hogy a legjobb képeket persze otthonhagytam.

gyomorszorító

minden mostanában.

reggel fölhívott azzal, hogy a reménybeli jövendőbeli munkahelyéről azt hallotta, veszteséges, bezár.

és ma olyat tettem, amit talán csak egyszer eddig életemben, v-t minden lehető memóriából kitöröltem.

a hűségességem evidencia, a tabula rasa, fehér lap is evidencia mindenki vonatkozásában, de azt, hogy valaki szó nélkül hagyjon el, miután _tudja_, mitől vetem Dunába magam (ettől), hát von Haus aus nem bírom/tudom/akarom tolerálni. kizárom, akkor nem fáj annyira talán.

mondjuk de, de ez a mostani napokban benne van.

Perúgia

A Trasimeno-tó mellett Umbriában halad az út. A tó tisztára olyan hangulatú, mint a Balcsi -vagy csak nem a megfelelő oldalról láttuk-, de amikor a vonat Aliga után kiér arra a részre, ahol egy darabon látszik a tó, vagy ahogyan Szentgyörgynél az új autópálya-részre fölhajtasz, szóval azt a látványt próbálja utolérni a Trasimeno. Szóval kellemes, de van egy ilyen közelebb. :)
A város külső része kellemes és mozgalmas. Kocsival igazi kaland. A belvárost (azaz a hegytetőt) megközelíteni nehéz, parkolók mind dugig. A parkolóháznál arra vársz, hogy valaki jól eltakarodjon, csak úgy engednek be. Viszont lift visz föl, nem kell lépcsőzni.

Napsütötte hely, komor mellékutakkal. A Palazzo dei Priori törvényhozó csarnoka és a homlokzata egyaránt figyelemre méltó. A dóm óriási, csodatévő és csodásnak mondott tárgyakkal van tele. Minden nagyon középkori.

A fagyi, valószínűleg a dóm közelsége miatt (de nem voltunk hajlandóak bizalomgerjesztőbbet keresni) vacak és drága. Olaszországban ez az egyetlen vacakfagyit áruló hely, ez biztos.

success

nem megy a publikálás, elmegyek haza.

az anyukám távollétében a mávtól (!) kapott fizetési felszólítást.

az a bizonyos hely, ahová ősszel szeretnék járni először megtalálta a jelentkezésemet, majd nem tudott rólam semmit. (gyanakvó hang, falra mászok tőled.)

barátném fölhív, hogy most akkor szerintem milyen dolog az, hogy egy céghez a befizetést úgy kéri az ügynök, hogy akkor az ő számlájára fizesse be a pénzt, majd ő átutalja onnan.

az a cég, amelyik engem keresett meg, most a lényegi információval nem hív vissza.

a kocsi a szereldében, ahonnan nem hívták még vissza, mis lesz mennyiért.

még kábé húsz ilyen van, nem sorolom föl a lny megőrzése érdekében (lelki nyugalom)

sikertelenségi érzés kúszik felém, hess.

hess.

feles

kell a reggeli féldeci, na persze, még beszélni sem tud. vagy azért kell a feles, mert beszélni sem tud.

sosem fogod kideríteni. az élet nehéz.

falra mász

azoktól a mondatoktól, minthogy "bocsánat, ha megbántottalak", és "biztosan igazad van". az előbb ideszűrődött az egyik, borzongtam. mertmivelhogy nem jelentenek semmit. sőt.

nyugdíjas

április óta nyugdíjas amúgy végre.

azóta először a bárányhimlőm alatt sikerült kétszer fél napra találkoznom vele csacsogni (egy anyukával MINDIG van miről), különben egyszerűen nem jött össze.

minden hétvégén túrázik, hétközben meg hol itt, hol ott tűnik föl, dolgozik, ilyenek.

most éppen titokban borzasztóan izgulok érte, két hétig a száz fokban a kastélyokat tekeri körbe.

és (nem is titokban) nagyon büszke vagyok rá.

amúgy ez családi hagyomány, hogy az ember valami igazán érdekeset csinál, mikor kikerül a mókuskerékből. nagyapám a nyugdíjban tanult meg alaposan franciául, meg gitározni, meg furulyálni, s operaáriákat másolt saját füzetekbe, meg emlékezetből nép- és műdalokat, megtanított engem németül meg franciául meg gitározni. és nem sorolom.

húsz-harminc-hetven

a huszasnemszolgáltató nem kívánja édesanyámnak, aki franciaországban gyűri bicajjal éppen a távolságokat, továbbítani az esemeseimet. vagyishogy továbbítja, csak adatként, amit nem tud elolvasni. a harmincasszolgáltató viszont minden gond nélkül megteszi, hogy azt a spórolós 160 karaktert átküldi olvashatóan. mi a tanulság?

talán hogy ne menjünk bicajtúrára a loire-völgyén át a bretagne-i partokig? vagy hogy nyugodtan maradjunk harmincasok? vagy hogy ne legyünk telhetetlenek?

olyan sok illúzió között élünk.

San Gimignano

Alkonyatkor érünk oda, körülszaglászni van idő. Megígérjük magunknak, hogy majd még pénteken visszajövünk (amiből persze tudjuk, nem lett semmi, de az későbbi sztori). A főtér pici. Mindenhol felhőkarcoló tornyok. Komorodik a napnyugtával, de a fecskék csivogása élettel telíti meg.

A szűk utcákban még a digivel is nehéz fotózni, vakuval is csak a bevilágított félgömb tárgyai látszódnak. Jön egy lány, hogy készítsen-e rólunk képet. Eléggé csekélyértelmű, de kedves. Aztán azon röhögnek, hogy biztosan nem értettük a kérdést. De mondd, hogy mondod el olaszul, hogy nem, köszönöm, éppen azon bosszankodtam, mennyire kevés a fény a fotózáshoz… Mindazonáltal a gesztus tetszik.
A Piazza della Cisterna híres fagyiját megkóstoljuk. Érdemes.
És fagyival a kézben érdemes egy kicsit a várfalnak dőlve nézni a tájat.

Volterra

Az odavezető út mentén fényképezem a tájat. Minden öt percben változik, mégis annyira jellegzetes. Egy idő után idegesen teszem el a gépet, menetközben fotózni idegesítő, azért. Számtalan villanyoszlop, fa és útmenti gaz között azért akad egy-két rendesen fókuszált nem bemozduló kép.

A város kedvesen fogad, háztetők sokaságával kezdődik, meg az elterülő tájjal. Sok újdonságot nem mutat, viszont hangulatos. Mivel sem a hajlamunk, sem a pénztárcánk nem vonz képtárakba (pinacoteca), egy-egy, útikönyv-ajánlotta szépség miatt nem bírjuk otthagyni a köves utcácskákat. Az alabástromból készült tárgyak boltja előtt azért megállunk.

és a tandíj ellen

kivételesen én is elmegyek tiltakozni.

és a ferge zsuzsával is tökéletesen egyet értek, ha lett volna ilyen levél előttem, én is aláírom.

szétvet az ideg

pár pillanatra, amikor ilyenekbe futok bele. ez is ehhez tartozik.

(ez olyan mint egy közeli nőrokonom, aki nem dolgozott, szándékában sem állt ezen kívül tanulni sem, ámde egy sokszáz kilométerrel arrébb lakó kis hülyébe volt szerelmes, akivel egy év alatt cirka négyszer találkozott, majd hónapokon keresztül olyan telefonszámlát produkált ebből kifolyólag, amit még én is nyögve fizettem ki, lévén hogy az én nevemen ment a számla.)

olyan dolgok is eszembe jutnak erről, mint lékelt hajóból vizet kimerni, vagy éppen a fekete lyuk.

mered, mered, fogat összeszorítva, megszorítások, ilyen kormány, olyan kormány, az ellenzék ezt mondja, azt mondja.

elfáradtam, minden reménybeli illúzióm elszállt pár percre.

hablatyolnak, hazudnak, lopnak, csalnak.

mind.

íííír!

írt.

én örülök, naponta háromszor néztem oda, akkor mi van.

jobb így, sokkal.

colle di val d'elsa

Elza-völgyi dombocska magyarul.
Megtekintjük a szomszéd hegyi óvárost. Kőszeg jut róla eszembe, csak régebbi minden. Meg vár az egész.

Három utca hosszában, sikátorok keresztben. A fagyijuk és kávéjuk jó (a kávé a pultnál olcsóbb, mint a teraszon, ezt is kipróbáltuk).

Bicajos társaság a trattoriában, anyukámnak fotót készítünk, lássa, ott is vannak „ilyenek” :)

Kézenfogva bóklászunk végig a városfalon. Igazából nem beszélgetünk, élvezetesek a csendet megtörő félszavak. A nap nagyon süt.