oep

vicces és egyben rémisztő, ahogyan látjuk a Drága betegéletútját, és látjuk, ahogyan egy távoli vidéki nagyváros szemészetén/orrfülgégészetén/háziorvosászatában használják a tajszámát legalább nyolc éve. (arról nem is beszélve, hogy életében nem járt ott)
nem különben fölháborító, hogy a háziorvosa is más, mint a tudott, ezért még júniusban telefonáltunk a helyi erőnek, hogy miacsuda van, mire a nőci (őt hagytam ott intuitíve) mondta, hogy ja, igen, tudja, már visszajelentette a Drágát egyszer, de akkor most megint visszajelenti.
(???) (ja, hogy erről elfelejtett szólni?) (ja, hogy azóta sem tette ezt meg)
orvosmaffia, korrupció, hazugság és csalás, amibe most tenyereltünk.
reméljük, nem lesz belőle maflás, de azért reklamálunk az oepnél.
amíg persze van oep. vagyishogy egy oep van.

nyúllal

hát akkor inkább egy sorozat.
hát ez ő, és az Őrült, Csörgősrépás Nyúl:

itt már Nyúl is benéz:

mert mire jók a jóbarátok:

hát megölelnek például:

neszójjábee, (heee):

orrom

igen, az orrom is idedugom néha, meg bele-beleolvasok egyes posztokba másoknál, átlagosan kétnaponta végzett művelet.
most is az alvásból lopok, de ez az idő emlékeztet ama történelem előtti időkre, mikoris én még csak én voltam, határtalan szabadságban.
írnék arról, mennyire idegesítenek ezek a mondvacsinált idiótáskodások a híradóknak nevezett műsorokban. mind a műsorok, mind ak/mikről szólnak. hogy széttépte, hogy hazudott, hogy hazudott, hogy zuslágügy, hogy ezmegaz. de erre spongyabobot.
írnék arról, hogy volt itt nemrég egy hungarikumfesztivál, amin rettentőmód bevásároltam magamnak sok kis lekvárt meg egyebet, s egyikük segítségével hasmenést is, köszi, igazi magyar dolog volt, hehe.
(a lekvárok meg ott kukkolnak a spájzban, mi lesz velük)
mesélnék a napok monotonitásáról, amit ma szépen fölrúgtunk, máskor mentünk sétálni, jól összevissza is volt ez a kiskölök.
a hajnali kukorékolás ma megint volt, de azabaj, hogy rettentő édes, akármennyire is félnégy van, amikor a szopiból lecuppanva szélesen rámvigyorog, majd letéve elkezd magyarázni, miszerint heee, heeee, meghogy hááá, és ezt tagoltan, oldalasan nézve. muszáj röhögni ezen, meg elolvadni, bocs.
és akkor inkább teszek ide egy képet, ahogyan ölelgeti a nyulát (ez az opció is csak két napja működik, korábban még fogni sem tudott)
ja, és mindjár olyan szám leszek, ami osztható kettővel, néggyel, nyolccal, tizenhattal, igazi jó kis szorzószám. olyan idősen -mindig azt gondoltam- már felnőttek, mi több, komoly felnőttek az emberek.
mégsem.

dióhéj

-nyálak folyamatban
-első oltás beadva, nyafi, láz nincs, bágyadtság, sok alvás és vigyorgás van.
-59 centinek meg háromnegyedhat kilónak mondatott. de az 59 el lett mérve, miután a 62es cuccokba csak üveghangon fér bele.
-a nagy csörgős kulcscsomó nem használ a sírása csendesítéséhez (dokinéni ravaszkodott)
-viszont mennyire hatásos a figyuu, beszúr-nyomis-márkiisvette technika a szuriban (d.n. ravaszkodott)
-az új, ropogós védőnéni megint bejött, és ez jó
-meglett az ebédlőpolcunk is, csodaszép színű, plusz az előtér rakodószekrénye, plusz jól alá lett dúcolva a nagyszobapolc (hajladozott a sok szép könyv okán már)
-most van megint mit és hova pakolni, és ilyenkor a hangom egyrészt pikírt, másrészt fáradt.
-holnap a drága megint felmond, a dolog szépsége, hogy a nagyfőnöke is fölhívta ma, hogy naaa, maraggyálmá' ittvelünk, nekünk az olyan jó. szép kis hajó, pápá, elment, valahogy eddig nem teccettek kapkodni az áldatlan állapotok fölszámolása terén, sajnos.

pancsi

ma az ő édesapja fürdette gyermekét. jól meg volt illetődve a gárda, jó sok izgalom is volt.
bírom ám a férjem, hogy mondjam elégszer.

muculás

minthogy ma is folytatta a muculást, nem különben a nyálfolyatást és a mindig a szájamban kell lennie valaminek-et, hát gyanítom, hogy az én kisfiamnak jön a foga.
anyukám azzal vígasztalt, hogy egy fogam nekem is már háromhónaposan kibújt.
nomármost ebben pl nem lenne muszáj rám ütnie.
anyósom azzal vígasztalt, hogy hát egy fog kibújása akár hónapokig is eltarthat.
nomármost engem ez azért nem annyira vígasztalt meg, lévén hogy elég idegőrlő egy naponta nyolc-tízszer félórákat ordító gyermek társasága.
ide lőjetek, arrgh.

hungarikum

most másodszor rendezik meg a hungarikum-fesztivált itten.
ez nekem nagyon jó, ma a gyermekkel robogtunk le lobogó hajjal (szél), hogy megtekintsük az idei kínálatot. olyan házi minden, minden értelemben, de nekem ez jó (presser).
vettem zsannamannát, meg feketeribizli szörpöt és lekvárt, mézeskalácsszívet g nevében a nagyapja közelgő szülinapjára (papinak felirattal), meg mangalicasonkaakármit. ezen kívül majdnem vettem kürtős(kürtös?)kalácsot. megtekintettem a kis mangalicákat, akik éppen joviálisan röfögve a kerítésük alá ástak lyukat. a libákat is láttam, egyikük a kerítést összetartó madzagocskát tépdeste (a madarak viccesek!), tehát egyszómintszáz, mindegyikük szabadulni kívánt.
rötyögés közben arra gondoltam, jövőre már ez a kiskölök is ott fog nézni,és ez milyen jó-
minthogy magyarnak lenni is.

bőgés

még ahhoz is fáradt vagyok, nem fogok.
tojom le magam, höhö.
máris ideírom, mér nem alszom: nahát azért, mert ez a megnyugtató másfél esti óra a megnyugtató, ilyenkor még fölrémlik, hogy én is létezem, kompenzálni próbálok, olvasok, írok, blogolok, ajándékot csomagolok, képeket teszek cerkára, tervezgetek, katalógust/internetpiacot nézegetek, estébé. kikapcs az állandó bekapcsból-csak éppen bénán, mer alvás helyett.
na, most jól leírtam, majd egyszer visszaolvasom magamnak (egy esti nyugodt órában, húsz év múlva), milyen volt ez mostanában.

mélypont

mélyponton vagyok, ma egész nap süllyedtem efelé-
az okok nyilván banálisak, jaj, andalgó, lesz ez jobb is, csak fáradt vagy, majd elmúlik.
nem, minden nem múlik el, de majd én másképp viszonyulok hozzá.
ma egyébként muciság volt, minden második nap ilyen - a tegnapi volt a másik minden második nap, amikor meg tündérke, mosolygós, kenyérre kenhető vajacska.
ma mindegy volt, kézben-nemkézben, fekve-ülve-tartva-menve, este-reggel, mindegy volt: nyafi, ordiba, nyafi, nyehegés, muciság.
gyakorlatilag ikszedik éjjelente alszom kétszer másfél-két órát, így ma délután, miután időben senki nem vette ki a kezemből (csak másfél óra múlva), hát az ordibáló mellett fekve aludtam.
még ezek után is megy amúgy a bohóckodás pelusozás közben, de most estére eljutottam oda, hogy nem megy semmi. legalábbis belül.
változik ez amúgy valamikor valamire?
ha nem, bőgni fogok. (ha igen, ma még akkor is)

mondhatjuk

a biznicsből az jött ki, hogy a szülinapomra* kapok majd magunktól egy német nyelvű svédtankönyvet, meg két olaszot. juhháj.
aztán kijött az is, hogy kábé tengersok pénzt elvertem ott cuccokra, de azért tegyük hozzá, hogy NAGYON jó cuccokra, illetőleg, hogy az egészért a kapuig kellett kimennem maximum, ilyen használtruha-bolt pedig nincs és nem is lesz.
aztán meséljük el, hogy most este találomra rákeresve a-ra, erdélyi barátnémra, az öccsét megtaláltam, s fél órát szkájpoltunk, és ez mennyire jó már. egyrész a FÉL ÓRA, másrészt, hogy megtaláltam, s hogy onlájn volt, s hogy mekkera már ez a szkájp-dolog.
és tegyük hozzá, hogy megvolt a sokadik hajnali háromórás vigyorgós kukorékolás, a kis szentem úgy gondolja, az már a nap része, kiskakas, aztán reggel, mikorra az annyának már van ezer dolga, azaz nem fekhet vissza vele együtt, hát olyankor durmol még egy hatalmasat. gyakorlatilag így amortizál a gyermekem.
és azt is mondjuk el mogyoróhéjban, hogy a drága megént munkahelyet vált. hümm meg izgulás ezerrel. hátha így lesz több ideje itthonra meg az itthoni munkákra meg azokon túlra.
hűhahűha.

*végre teljes joggal elszavalhatom ama józsef attila kedvencversemet.
azért az döbbenet, hogy én annyi leszek, mint ő volt akkor, s hogy én ezt tizennégy évesen olvastam tőle, s hogy én akkor rajongásig szerelmes voltam ja-ba, és hogy ezek a dolgok mennyire fontosak a z életemben.
nem utolsó sorban én vagyok az az élő példa, hogy mennyire fontos a régi vállalati üdülőkben elhelyezett mozgalmáros komenista találmány, a szotüdülős könyvtár, mint intézmény. több üdüléses korszakos olvasmányom származik ám tőlük.
na, sipirc aludni. (vasalni, majd aludni, őőő.)

csemege

ja, és csemegének a sok turkáltruha szintű gyermekruha mellé vettem egy KISDOBOSt a neten.
nyolcvanhat szeptemberi. akkor én tizenegy voltam, ötödikes, okosabb voltam, mint egy ötödikes, de például nagyon vártam a sulit, és f-fel már előre leleveleztem, hogy majd mellette ülök, ja nem is, az negyedik előtt volt, ötödikben ugyanis átmentem a párhuzamos németes osztályba különbözetivel, egész nyáron tanultam (ma is azt mondom, hogy így kell megtanulni egy nyelvet, elég rá egy nyár, mostanáig abból élek).
az elit németes osztályban amúgy én lettem a legjobb németes (is), mégis én voltam, akinek a későbbi harminc ötöse mellett volt három egyese is, szólottó meg házifeladat okán, rögtön szeptemberben.

órák

ma megint volt olyan plusz dolog, ami muszáj volt a muszájok között: a mosógép adagolórészét kellett alaposan kipucolnom. rémesen nyomasztott már, aztán nekiláttam, órákon át loptam a percet rá, s a gyermek sétálni távozásával végül befejeztem. azidő alatt meg mint a mérgezett egér szaladgáltam a lakásban, kipucolódott az ebédlő, mert az meg kifestődött, négy év után lett a mindenféletartós kis fali ficakomban akasztó a mindenféléknek, ami persze hihetetlen fejlődés.
az ambivalencia az a dolgokban, ahogyan utálom, ahogyan a rendetlenség örvénylik körülöttünk hónapok-évek óta, de utálom azt is, hogy nem én megyek sétálni ezzel a gyerekkel. ráadásul ebben a gyönyörű indiánnyárban.
aztán még az van, hogy az asztalosbarátunk telefonált, hogy mégsem szerdán jön a polcunk. a luca széke azért ehhez képest gyorsvonat.
legyenmárrend, na.

csomagok

az meg még pluszban nagyon élvezetes ebben a licitálósdiban, aminek már sajnos rögtön vége, merthogy már minden megvan, szóval az élvezetes a lassan naponta érkező csomagocskák világa. postásbácsi utál, merthogy jattot is ritkán kap, de minden nap jól ide kell kanyarodnia, és ő nemannyira szeret nálunk ránk várni. múlt héten véletlenül összefutottam vele (sosem én megyek ki, mindig szoptatás alatt érkezik).
szóval azt az élvezetet, hogy valami alaposan becsomagoltat jól kibontsak, miközben csak kábé tudom, mi lesz benne, hát azt a szülinapos dolgokhoz hasonlít, ahhoz, amit egyébként szülinapokon a legritkábban élek át.

mosolyok

amúgy a világ legkedvesebb dolga egy ilyen gyerekkel együtt élni.
reggel nyafi: átázott. megyek be, szevasz, drága, na miahelyzet, vigyorgok rá ezerrel, mert olyan édes, meg hát jó, hogy ébren van. erre halkuló nyafi, inkább csak jól tagolt ááá-k, de közel sem sírás, inkább olyan panaszkodás. na, modom, húzok redőnyt, de jó, süt a napocska, nézd, szivem.
fordulok vissza, gyerek néz rám, mondom, sziahogyaludtál, bogaram. erre (!) elvigyorodja magát, nyilvánvalóan jól, látom. hát így megy ez naponta sokszor, ha nem alvásból ébredős nyafikor, de hasnyomós nyafiból, pisispelusosból, kakásgatyásból is. ha más nem, ma elénekeltem neki fejhangon az ábécét, legalább okosodik-alapon.
kizárólag az éhenhalósból és az álmonhalósból nem bírom megnevettetni.
és akkor még szó sem volt az eleve-vigyorgásokról.

normális?

az vajon normális, hogy cirka másfél órányi ideig, s ezalatt négyszeri nekifutással szopizik esténte?
nem az idő, meg nem a fáradtság kimerítő persze ebben, mert az egész egészen jó.
csak attól a résztől őrülök meg, hogy az egész egészen kiszámíthatatlan, hogy meddig és hogy mikor lesz vége és hogy mi lesz a vége.
mert három este egymás után pl most teljességgel halálosan eltérő volt:
este1. kukorékolt fél egyig, nyafi, nézelődés, nyafi, nyafi repertoárral
este2. 20 p után beleájult a kajába, felemelve, bevive durmolt tovább, letettem, és meg se moccant kilenctől egyig, az is összesen húsz perces ébredés volt, és megismételte ezt még kétszer
este3. ma a fenti másfélórás maraton
nyilvánvaló, hogy anyjáék a kettes verzióra szavaznak, csak el kéne találniuk, mi volt a varázsszer ami hozzá vezetett. esetleg az egyes este... azt meg inkább nem kérek.

aztán

aztán tegnap itt voltak a nagynagynénjéék, ettől itt rendet tettünk, és a kisruhákat is elpakoltam polcra, rendben, méretre, vasalva, hajtogatva.
ők is örültek, miután a gyermek produkálta magát, vigyorgott, nyafizott, aludt.
egész nap ezt tette amúgy, felváltva, és este úgy aludt el megint, mint a csuda.
ez nekem meg nagy megkönnyebbülés volt: ni, én is aludtam!
most pedig a vállamkezem szakad le, mertmivel azon aludt el.
és most pedig az ebédlőkihirdást tervezgetem: pakolás, festés, szerdán polc!

sűrű az életünk, jobbára, mi sűrítjük, tudom.

hüjétkapok

amennyivel okosabb napról-napra, úgy lesz egyre nehezebb szülőnek, nincs kétségem.
most másodszor etetem egy óránál tovább, nyolcszor hajóztam be a kiságyába, minden alkalommal ordított.
valahogy úgy, hogy cici, lázas kajálás, lassan bealvás, felemelem, vállazás, kis helyezkedés, édes szundi, hajó indul, beevezünk, ágynál kis várdiga, majd behelyezés, pelus foggal visszatartása arcba hullástól. kölök alszik, kezek feje mellett. pelus rá, takaró rá, betű, aludni látszik. 1-7 perc alvószünet, majd
szem kipattan, kéz a szemet dörzsöli, rémült kis nyökögés, kezek összecsapnak a mellkason nyugtatólag elhelyezett anyakézen (ez nem volt eddig ám ilyen összehangolt, ma tanulta a mozdulatot) és:
1. anyja kiveszi, viszi szopizni
2. anyja lelkére beszél, éjjel van, alszunk, fiam!, estébé, majd 1-es
3. anyja kijön, apja bemegy, majd 2-es, majd 1-es
4. anyja kijön, majd apja bemegy, majd apja kijön,majd a nagyszobából ketten kómázva hallgatják a hívogató ordibát (majd 1-es? ...)
kukurikú, törökcsászár, add vissza a gyémánt félkrajcáromat.

egész nap bírja tüdővel, s most itt tartunk.
holnap, vagy ma meg jönnek a vendégek, szeritem nem leszünk üdítő társulat.
hú, de közel vagyok az eléghez.

ma

aztán egész össze-vissza voltunk, ahogyan éhes lett, ahogyan letettem-felvettem, ahogyan licitáltam össze-vissza, ettünk, nemettünk, mentünk-nemmentünk.
azzal egészen jól elvagyok, ahogyan g "miatt" (inkább okán) teljesen folytonosan át- meg átszerkesztem a dolgok menetét. de mostanában minden és mindenki miatt kell ezt tennem, ami teljesen felőröl, mert kiszolgáltatottságot éreztet velem, meg azzal ajándékoz meg, az érzéssel, hogy nem vagyok képes az egyről a kettőre jutni.
holott de, ám valami űrméretű lassúsággal.
ma pl a gyerek ágyát húztam át, a régi és új ruháit pakoltam ki (így most teljes szanaszétségben tornyosulnak a nagyszobában), menedzseltem a netes dolgaim, meg jött az öcsém is (volt rá is nagy vigyorgás két nyekergés között).
ja, és szégyen, nem szégyen, tegnap először fürdettem én a kölköt. igen, ez így alakult, éljenek a családi szimbiózisok. ez is persze félreértésen alapult, de nekem annyira jó volt (meg g is végigvigyorogta, szerintem az első meglepetés után jót röhögött rajtam, kedvesen), szóval annyira jó volt, hogy lassan visszaveszem ezt a feladatot, csak éppen kevesebb feltűnéssel.
(ja és tegnap véletlenül az anyukám jött este segíteni)
ma is itt nyüzsültek a nagyszülők , úgyhogy egyelőre nem megy még a nyugodtan folyunk bele az éjszakába-tervem. de ezzel sajnos már nem szabad tovább várni, annyira kezd okosodni a gyermek. kifundálja rendszeresen, hogyan legyen még egy kicsit a kézben, meg még egy kicsit, meg még. s ha éber, mert nyüzsültek körülötte, hát akkor ez neki jobban megy.

aztán

aztán szépen aludtunk itt együtt a kanapén-
némiképp kitört a derekam, de aludtunk.
az a bónusz ebben a gyerekben, amiként és ahogyan és amikor mosolyog.
mert az egy csuda.

kukurikú

minden éjjel azon töprengtem, mit fogok vele kezdeni, ha nem akar visszaaludni.
minden éjjel minden evészete után elálmosodott, fogtam, bevittem, s 5-20 perc alatt, vigyázva az álmát, elaltattam, vagyis beleőriztem az álmába. és közben rémségesen hálás voltam, hogy aludni látszik.
no, most itt kukorékol, nem sír, nem beszél, nem alszik, csak kistányér szemekkel cserebogárkodik, és én rettentően tanácstalan (és iszonyúan álmos) vagyok,
mit tegyek.
váá.
(no persze, merthogy kilenctől kettőig mélyaludt a szentem)
(ébreszteni fogjam? ehh. ki van zárva.)