...és akkor fél 7-kor leültem végre a német leckém fölé (ez most az enyém tényleg) és elkezdtem próbáltam igyekeztem behozogatni a lemaradtakat, és úgy zajlott kicsit az élet körülöttem, mint a slow-motion filmekben, amikor a főtéma egy helyben áll (ül és görnyed), és mindenki más sebesen szaggatottan rohan...
ennek amúgy akkor lett vége, amikor anyósom feltelefonált (ez az egyik legnagyobb frászom), és lehívta a párom, és nem szóltak föl, hogy minden rendben, mert hát 200 fölé került lent egy vérnyomás, és aztán menniük is kellett ügyeletre.
ez most úgy megidézte a 2 héttel ezelőtti váratlan János-kórházas kört a megszaggatott kézzel.
orvosos körből családilag elegendőnek nyilvánítom a napjainkat, semmi többet nem kérünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése