furka

most minden oldalról furkálás van.
egyikünk és másikunk is pontosan ugyanazt éli meg, ezt az alattomos fúrást, amire nincs mit mondani.
ha bátor lennénk, s nem lenne nyakunkon a kisgyerek és a félház kötöttsége (majdnem terhét írtam, de hát ez NEM az), azt hiszem, bőszen az újrakezdésen gondolkodnánk.
én még így is ezen gondolkodom. csakhogy az ilyen válságos időkben az én tudásom és affinitásom csak vakmerőséggel és egy jó nagy adag áldással vezethetne sikerhez, nem kevésbé idő beapplikálásával.
(mellékszál, ahogyan irigykedve figyelem a gyerekeik mellett tanuló frissanyukákat, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan csinálják, ködös, és csak azt látom: jól)
így hát
mindez a lassan éves kínlódás kezd lecsapódni mostanában.
amúgy rozálosan (hihi) itt a teljesség igénye nélküli lista:
- tegnapelőtt betörtem az erkélyajtó egyik üvegét
- a kádunkon 200as méretű lepattanás alakult ki ismeretlen okokból (nyilván ráesett valami, de mi)
- a karácsony óta itt álló hat darab drágámkészítette dobozokból (lépcsőnkön álltak), melyeket a hétvégén VÉGRE készrepácoltam (és már csak a lakk hiányzott volna) egy gyors mozdulattal hármat taccsra (és a földszintre) küldtem ma induláskor: kiszakadó zsanérok és csavarok, hasadó oldalak. ez pácolás (kettő teljes délután munkája) után különösen fájdalmas
- a naponként lepottyanó (mai kivételével), egyúttal ripityomra törő üvegfélékről nem mondva semmit
- a nemtartható határaimról, munkaidőimről, kínlódásaimról, egyebekről sem.