parlament

ez olyan életemben-első-dolog volt.

olyan volt, mint megannyi más. tudom, hogy egyszercsak hirtelen adódik majd valami alkalom, nem tervezetten, nem megcsinálva. egyszerűen adódik.

így adódott, hogy énekelhettem (nem egyszer) a zeneakadémián, így jött létre számtalan utazás és barátság, így írok blogot, így találkoztam (és ez az egyik legjobb) Vele.

így adódott, hogy ma megnéztem magamnak a Parlamentet.

kevés ilyen szép épületben jártam, különösen kevés épületben jártam ilyen emelkedett örömmel. a parlament engem megvett, nem bírtam nem szélesen mosolyogni. örömmel tekintettem meg a magyar népnek adományozott kétméteres herendit, s azt gondoltam közben, hogy örülök ennek az ajándéknak.

persze konferencia volt, meglehetősen gázocska, de a szünetben bebarangoltam a bebarangolni-valót, ismét csak vigyorogtam, többek között a vécében a faborítású tartály és a műanyaghúzóka abszurditásán. de ugyanígy tetszett az ültetési rend táblája az alsóház előtt, rajta a nevekkel, tisztára, mint egy szülői értekezlet.

és az még mennyire tetszett, amikor távozóban pár percre egyedül maradtam a koronával, jogarral, ilyenekkel a kupolateremben, maradandó érzés volt.

(igaz, elolvastam az alapító nyilatkozatot is, melyen a márványba vésett kívánság szívbe markolóan szép volt, csak jobban fájt így a be nem tartásuk.)

az országom háza szép.