az is olyan tíz éve lehetett, amikor a lajkó félix zenéje elvarázsolt.
azt csinálta, amit most is, hogy játszott. a hanggal, a hegedűvel, a népdallal, valami ősivel, meg velem, a szívemmel. valahogy tudta, mi a jó nekem.
aztán szombaton belekeveredtem a tévés örömkoncertbe, és az jó volt. a ritmus, a zene, a népdal, az ősi, minden megvolt, hogy ottlikot idézzem. az pedig valahogyan teljesen magától értetődőnek tetszett, ahogyan a rúzsamagdi rá- és hozzáénekelt a félix zenéjéhez, pontosan olyan volt, mint akit erre teremtettek.
olyasmi jutott eszembe, hogy jó kis unikum volt, egyedülállóság ez a koncert, s kicsit irigyeltem a hallgatóságot, meg kicsit sajnáltam, akik nem hallották.
2 megjegyzés:
Ó de kár, hogy nem láttam! Épp ma mesélte egy ismerősöm, hogy milyen jó volt (ő viszont a helyszínen hallgatta).
hát egy háromnegyed órányit fölvettünk belőle, esetleg ha digitálisan házilag jó?
Megjegyzés küldése